NAPLÓK: weinberger Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 00:58 Összes olvasás: 150123| 1429. | [tulajdonos]: A Krúzó | 2018-08-13 10:30 | Amikor Robinzon észlelte, hogy a lakattalan szigete többé nem lakattalan, rögtön szóvá tette. „Mivel ma jelentél meg, legyen a neved Péntek!” – döntött. „És ha tegnap tanárkodtunk volna, sőt még annak előtte?” A kérdés logaritmikus volt, enyhe skót anapesztussal. „Nix ha”, vágta el a további tanárgatás fonalát Robinzon. „És mától fogva viseljen árnyékkötőt, ha kérhetem. Ez pamacs!”
A bentszülöttnek vajon mit volt mit ennie, tudomásul vette. Tengették tovább a napjaikat, ahogy eddig, csak már tudták. „Péntek fiam, ösmered a Morze-jeleket?” „Aligha”, záporozott a válasz. „Kár, mert akkor nehezebb lesz a dolga a nemtőhajónak.”
És pengették tovább. Vadra vadásztak, halra halásztak, madárra madarásztak. Rovarásztak is, ha kellett. Kellett. De persze ott voltak a bogyók, a gyümölcsök, az ültetmények. És persze az óceán ide s tova különbféle tárgyakat sodrott partra a hajótörmelékből. Olykor egy mozsártörőt, máskor egy szögmérőt, egy orrszarvúagyarat, porított tarhonyakonzervet, Épp mindig, amit kellett.
Csapadékosabb napokon a Krúzó visszaelmélkedett a régi szép időkre, amikor még délcegen állt a kormánykerék mellett, de a Kapitánynak asse volt jó. Mindig ráparancsolt, hogy álljon szembe vele és két kézzel használja. Megtette, mert alá volt rendelve, de vonatodott és húzta a száját. Ilyesmikre gondolt, meg másmilyesmikre. Volt ideje, különösen csappanékony napokon. Később persze kiderült.
Máskor meg azt időzte fel, amikor a hajó léket kapott. Almalét, szőlőlét, miegyebet. Üdítő élmény volt! Csak úgy özönlöttek a levek a raktárból a raktérbe. Ám a szükség most félbeszakította a megemlőzéseit. „Na fijam, Péntek” – dörmögte elhalóan. „Volnál szíves megpixálni a parazsat a Kandóban?” „Rögvest” – vélte a megszólított, nem habozván többet néhány szekundánál. És föléledt, csak úgy ontotta a hőt.
Minthogy kissé már unta a hajótörök létet, a Krúzó egyre inkább naphosszat kémlelte a horizontot a legmagasabb szirtről, már amikor ráért. Amikor nem, akkor éles szemű madarakat bízott meg ezzel. Két kémlelője is volt: a nappalija egy szirti sas (merthogy nomen est omen), az éjjelije pedig egy kacsa.
Jóval később, kedvenc klubjának bőrkarszékébe süppedve, elnéző mosollyal emlélegzett vissza hihetetlen kalandjaira. „Valóban megesett mindez?” Meg. Még könyvet is írt róla, egy galandlegényt. Fontolgatja a kiadását, ha nem jár sok kiadással. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
