– Ejnye, főorvos úr, már meg sem ismeri az ember jányát? – Millpárdon, naccsága, csonkolom a kezeit. – Hát, ha elkerülhetetlen… Csak kérem, szóljon előtte, hogy levehessem az aranygyűrűimet meg a rubin berakásos irídium karkötőmet. – Azt mindenképpen tanácsolnám. A fémtárgyak megzavarják a képalkotó technikát. – Erről hallottam. Biztosan azért nem használtak a nagy festők drótkefét a mókusszőr ecset helyett. – Biztosan. Amúgy van valami konkrét panasza? – Semmi új, csak a szokásos hiánybetegségem. – Holnap ügyeletes vagyok, volna ideje bejönni a rendelésre úgy este hat óra körül? – Nem lehetne inkább a magánpraxis keretében? Ugye, a diszkréció… – Szívesebben jönne rejtve? (magában hozzáteszi: és távozna dugva?)
A nyílvessző surrogva szelte át a több mint száz lábnyi távolságot, és rezegve állt meg éppen az alma közepében. A hegyén élettelenül fityegett egy almakukac, a faágról egy harkály a csőrét nyalogatva nézett rá. Wilhelm Tell junior megkönnyebbült mosollyal nyúlt fel a feje búbjára és emelte magasba a megvesszőzött gyümölcsöt. A nézők tömegéből először megkönnyebbült sóhaj, majd egetverő tetszésnyilvánítás hallatszott, hosszasan éltették a produkció résztvevőit. Nem akart szűnni a „standing ovulation”.
Közben Wilhelm Tell senior maga is kitörő örömmel konstatálta mutatványa sikerét: egymás után hányta a tigrisbukfenceket, romakerekeket, hátraszaltókat. Amikor végül kiküldött tudósítónknak sikerült őt mikrofonvégre kapnia, sűrű lihegések között nyilatkozott:
– Valóban, hatalmas megkönnyebbülést okozott a siker. A felkészülés időszakában még nem észleltem, hogy az íjam célzószerkezete elállítódott, egy parányit lefelé hordott, talán két ezreléknyit. Igen ám, de huszonöt méteren ez akár öt centit is jelenthetett, és ez komoly fluktuációt eredményezett a birtokunk személyzetében: két-három naponta kellett új főlovászmestert, étekkóstolót, mosónőt, gazdatisztet verbuválni. Többségüknek még betanulni sem volt idejük, már ott álltak a végig sértetlenül maradó almával a fejükön…
– Most, hogy túljutott ezen a mérföldkövön, milyen új terveket érlel a fejében, tisztelt Herr Tell?
– Nem gondolok országos turnéra, szeretném a csúcson befejezni. Visszavonulok és megvalósítom gyermekkori álmomat: egy játékkártya-kisüzemet alapítok „Ultima Ratio” néven. Nagyjából minden meg is van hozzá, egyetlen nehézséggel kell megküzdenem még: nem tudok jól lábat és lábbelit rajzolni. Még töröm a fejemet a megoldáson…
Közkeletű állítás – nyilván nagyszámú egyedi esetből levont tapasztalat alapján –, hogy a művészemberek nagy többsége fokozottan érzékeny, sértődékeny ember. Ezek a jelzők, adott személyektől függően, természetesen különböző intenzitásokat és lecsengési profilokat takarhatnak: bizonyos esetekben felvehetik akár a „haragtartó”, „bosszúálló” értéket is, sőt: kifejlődhet akár egyértelmű tüneteket sorakoztató üldözöttségi téveszme is. Abban is különbözhetnek az érintettek, hogy a túlérzékenység vajon a személyüket, vagy inkább a kreatív tevékenységük termékét érintő kifogások észlelésekor nyilvánul meg.
Kis kitérőt teszek itt. Az általános iskolai felső tagozatos tananyag részeként hallhattunk arról, hogy vannak az életben megfordítható és meg nem fordítható fizikai és kémiai folyamatok, sőt logikai állítások is; még a nem rövid latin nevüket is megtanulhattuk. A szemléletes példák egyike, hogy az a tárgy, amely a konyhában áll négy falábon, abrosszal leterítve, székekkel körülvéve, és rendeltetése többek között az étkező- és tálalóedények alátámasztása, az bizony igen nagy valószínűséggel az „asztal”. Hallhattunk példát a meg nem fordítható állításokra is: „Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.” Kitérő vége.
Az első bekezdés kezdő észlelése véleményem szerint a meg nem fordítható állítások gyűjteményét szaporítja. Abból ugyanis, hogy egy adott személy abszolút egyértelműen észlelhető módon érzékeny, sértődékeny és esetleg bosszúálló, tévedés volna olyan általános érvényű következtetést levonni, hogy az említett jellemvonásokkal egyenes arányban áll próbálkozásainak művészi értéke.
Előjáték Haja szőke, mint a búza, domborúan ring a blúza: kerek keble szűkre húzza, s tárul, ahogy gombolom. Sóhaj röppen ajakán föl, kontya-bontott haja rám dől, és én érzem puha lányöl parazsát már combomon.
„Átkulcsollak, felemellek, vonzanak a tele mellek, s nem taszít a nemi jelleg egyéb fajta bája sem …” „Karjaidban puha fészek, megölelni mindig készek, és elkábít más testrészek vonzása is, kedvesem!”
Lába kulcsol, keze átfon; kedves játék, vele játszom. Mint kigyúló mozivásznon, lepedőnkön fénykéve. Titkolt vágya szemén átég, szédülnék, ha belélátnék! Felcsigázó előjáték: prelúdium négy kézre.
- Jó napot kívánok, itt kell feliratkozni a panasznapra? - ’Pot. Húzzon egy sorszámot. - De hiszen egyedül vagyok az ügyféltérben. - Ez az előírás. Várjon, amíg kigyullad. (Tizenhét perc múlva kigyullad. Az ügyintéző összesöpri a pizza morzsáit.) - Na végre. Én vagyok a négyszázhetes. Feliratkoznék a panasznapra. - Neve? - Petúr Imre. - Foglalkozása? - Bán. - Panasz jellege? - Gazdasági. - Közelebbről? - Megint nem én nyertem a városvilágítás modernizálási tenderen! - Mélcíme? - pet pont urban kukac gertrudis pont hu - Mi az a gertrudis? - A cégem neve. - Rendben. Tiborcz úr majd értesíti.
Nem vagyok a témának tudója, de azt hiszem, tényleg jóval kisebb a valószínűsége már hormonális okokból is. De gyanítom, hogy azért akadt ellenpélda. Nagy gaztettekre képesek a nők is, különösen férfiak miatt. (Pl Médea)
Köszönöm az értékes és professzionális kiegészítést. Még annyit tennék hozzá a témakörhöz, hogy - bár a kellő részletességgel nem néztem utána - noha ismerni vélünk olyan háborút, amely egy nő miatt tört ki, de el sem tudom képzelni, hogy egy nő háborút indítana, még akkor sem, ha az általa betöltött poszt jogilag erre alkalmat adna neki.
Nagy örömömre van már online etimológiai szótár. Onnan másolom: "háború [1138 tn. (?), 13. század második fele] Szófajváltással keletkezett, egy önállóan nem adatolható tő -ú melléknévképzős alakjának főnevesülésével. Relatív tövének -r gyakorító képzős alakja a háborgat szócsaládjának tövével azonos. A főnévi és a későbbről adatolható melléknévi jelentések egy eredetibb ’tomboló’ jelentésből fejlődhettek. " A háborodik szó a háborgat szócsaládjához tartozik, tehát tényleg rokona a háborúnak.
Járjuk körbe kicsit a háborút, pontosabban ennek a szónak a különböző nyelveken használt alakját. Érdemes az ókorban kezdeni: a latin "bellum" alak gyakorlatilag nem ment át az élő nyelvekbe, legfeljebb egy lőfegyver-márka őrzi a nevet. A görög "πόλεμος" [kb. polémosz] szó utóélete a polémiában érhető tetten.
A szláv nyelvek többségében a "война, vojna" alakot használják. Az újlatin nyelvek egységesen a "guerre" (francia) és "guerra" (olasz, spanyol, portugál) szóval jelölik a fogalmat. A német "Krieg", illetve dán, svéd, norvég "krig" szóban laikus nyelvfejtőként észlelni vélem a német "kriegen" (kap, szerez, zsákmányol, összekapar) igével való kapcsolatot.
Látható tehát, hogy a magyar szóalakhoz még csak hasonlót sem használnak sehol a világon ennek a fogalomnak a megnevezésére. Ugyanakkor létezik a "háborog" ige, amely használható tengerre, viharra (v.ö. égiháború), de emberre is, és persze nem idegen az alapszó jelentésétől. A legszorosabb kapcsolat azonban szerintem a "háborodott" szóalakkal áll fenn. Épelméjű ember aligha indít háborút.
Hozzád szólok most, leendő fiam, de leányként is írhatnék neked; a mélem rossz, a faxom is kivan, ezért küldöm e rövid levelet. Megkérlek szépen, maradj kicsit veszteg, nem lesz még pelus, finom cumika, egyelőre még mindig kieresztlek egy szupervékony védőgumiba.
Nem szervi baj a halasztás oka, aminek kell, az pózna módra áll is, aktív értékű a potencia, megmaradsz mégis most potenciális. Bár az asszonykám ravasz, meglehet: untatja őt ez a köztes állapot. Egy idő óta nagyon nézeget egy spermabanki reklám-honlapot...
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
