NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-03-28 19:57 Összes olvasás: 1676051308. | [tulajdonos]: anya | 2020-07-04 10:01 | Csak boldog anyák képesek boldog gyermeket nevelni, olvasom vmi pszichos facebook posztban. Na, baszki. Nem mintha újdonság lenne. Emlékszem, még 2009-ben ültem egy emlékezetes továbbképzésen ironikus módon pont abban a városban, ahol most dolgozom, mit sem sejtve arról, h ezt is dobja még nekem a jövő, s ott szembesültem vele, h a gyerekeimnek semmi esélye társas sikerre, és miattam nincs. A körülmények (gyüttment státusz, rosszul kereső férj) plusz a személyiségem miatt. (extrém gátlásosság, alacsony önbizalom, introverzió) Mert hogy ilyen szempontból a minden a kapcsolati háló és az annak építésében való ügyesség, ami a gyermeknél duplán jelentkezik: egyrészt nem nulláról, vagy negatívból indul, másrészt ellesi a hogyanját.
(Az a továbbképzés más szempontból is mérföldkő volt. Pl a képző elmondta, h a tanár testbeszédéből leveszik a diákok, h kit nem szeret, kit 'van engedélyük' kiközösíteni. Aztán pontosan ezt megcsinálta-velem. Sánta volt, én meg egyszer ránéztem a lábára, gondolom, ezért. Meg a többiek mind párban érkeztek valahonnan, én voltam egyedül. A képzés végére rettenetesen éreztem magam, nem tudtam olyat mondani, tenni, h kedvező fogadtatásban részesüljön. De nem volt semmi durva, olyan nehezen megragadható módon érte el, h ne csak én, de a többiek is érezzék, nem vagyok OK. Hogy nem tévedtem, arra a a 'boldog vég' is bizonyíték, ami végül is lett. Csoportban kellett dolgoznunk, aztán a végén volt egy megosztó kör, ahol mindenki elmondta, h mit kapott a tanfolyamtól. És az egyik nő azt mondta, h a legnagyobb élménye én voltam. Mert amíg külön ültem, el nem tudta képzelni, h velem bármit lehetne kezdeni, de nagyon jó volt neki velem együtt dolgozni. Szóval, h ne üljünk fel a látszatnak... Mikor hazaértem egy csomó ruhámat kidobtam és faggattam az arcomat, h mi az rajtam, amit a mások látnak és amitől eldől, h baj van velem.
Egyébként visszanézve ez csak az első figyelmeztetés volt, mi fog velem történni, h kimozdulok abból a közegből, ahova 24 év kemény munkájával kiküzdöttem az elfogadottságomat. Hogy az, ahogy az emberek reagálnak rám, és amiről azt hittem, h magam mögött hagytam, valójában nem változott tinédzserkorom óta. Ugyanannak az értetlenségnek, elutasításnak, szégyennek teszem ki magam idegen közegben. De nem fogtam fel, h ez nem egyszeri élmény volt, hanem maga a valóság, amit eltakart előlem a 24 év alatt kiküzdött burok, amiben voltam.)
Pedig boldog gyerekeket/embereket akartam nevelni. Ezt egyébként a gyerekeim tudják is. De eltanulni legfeljebb azt a verziót tudják, ami ellen Rebi most kézzel-lábbal tiltakozik. Abszurdba hajló veszekedéseink vannak, amik közben kiderült, h az egyik legnagyobb félelme, h olyan élete lesz, mint nekem, és olyanokat vág a fejemhez pl, h 'Mikor gondoltál utoljára magadra?' Mert én tudtam és tudok boldog lenni úgy, h az egész életem azon alapszik lényegében, h lemondtam a boldogságról.
A lelkiismeretfurdalást, amit a szerepem okoz a gyerekeim boldogságában, az enyhíti, h viszont megtanultak tőlem mást. Ha már boldogságot nem tudtam a tarisznyájukba rakni, beletettem vmi mást, ami életmentő lehet.
Gy. tök bátor. Kénytelen, mert 41 kilóval és 154 centivel jócskán kijutott neki a szarból nagydarab lányok, illetve nők részéről. Az összes ilyen csatáját megnyerte végül, és olyan dolgokat csinált közben, amihez bámulatos lelkierő kellett. Tegnap este megint győzött. Remélem, büszke vagy rám, mondja a telefonban. Az vagyok. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|