2000-es, illetve 2000-ben, ha már. Pl 19 évvel ezelőtt ennyi elgépelésem és utólag rendesen át nem olvasásból adódó helyesírási és fogalmazási hibám se lett volna. Tiszteletem az ezektől még mindig mentes naplózóknak.
Azért elgondolkodtató a portál működésével kapcsolatban, ha egy vers hamarabb meg tud jelenni online folyóiratban, mint hogy itt bírálatot kapjon. Pedig nem vagyok név, h kapkodjanak utánam. Lehet, h az alapkoncepció hibás és úgy, ahogy a 200-es évek elején kitalálták, 2019-ben már csak így és ennyire képes működni. Iszonyat sokat változtunk mi emberek az elmúlt 15 évben. Tök másképpen állunk az időhöz pl. Hogy a szerkesztők ingyen vállalják ennyi szöveg befogadását a sokszorosan sűrűbbé vált információáradatban talán emberfeletti elvárás.
Asszem tisztességesebb, ha tudatom az esetleges olvasókkal, h ami itt van, az a vágott változat. Kulcsfontosságú dolgokról nem írtam különböző okokból. Mert ugyan most még jobban, mint máskor szükségem van arra, h tisztán lássak, ami nem megy másképp mint küzdelmes kiírással többszöri nekirugaszkodással, aminek a végén optimális esetben kimondom végre, ami van. Ehhez nem kellenek szemtanúk, mert amúgy se könnyű, de tőlük, a nekik játéktól, megfeleléstől stb még inkább nehezen jön össze. Szal írok, mert most különösen fontos, de nemcsak itt. A másik, h onnan, h elindult az ember abba az irányba, h dömdödöm, nem esik jól kiszolgáltatni a másikat, meg nem esik jól boncolni olyasmit, amit az ember nem szeretne beszennyezni. Az elbeszélés nehézségei. Aggódni nem kell miattam, ha vki olyan kedves volna, élőbb vagyok, jobban enyém ez a mostani fura életem, mint valaha. A sorsom hétfőig függőben, de mégha úgy is, feltett szándékom a maradék akármilyen hosszú időmet úgy tölteni, h a legtöbbet kihozzam belőle. És azt hiszem, most egy időre itt ennyi.
egyes szerelmeknek halálban gyökereznek meg női árulásban keresztülhasítanak a kietlen égen mint valami szárazvillám egy perccel ezelőtt még fogalmad sem volt hogy ez jön de aztán ezt hívod minden olyan lapra amivel szemben esélyed se lehet
*** csak másokon keresztül tudom magam szeretni.
*** mostanában miattad minden.
*** nem jelen akarok lenni a pillanatban, a mostban, hanem azt, h önmagam legyek ebben és ami hátra van. nem játék. *** talán túl sokat gondoltam rád, amíg nem láttalak.
"Amikor a csapatmunka eredményét vizsgáljuk, nem tudjuk pontosan megítélni, hogy annak létrejöttében mekkora szerepet játszottak az egyes csapattagok. Ezért csak néhány kiválasztott csapattagot részesítünk elismerésben, díjazásban, mégpedig leginkább azokat, akik az adott területen korábban is bizonyítottak már, illetve azokat, akiknek ismerjük a nevét. És bár ez olykor tisztességes módja is lehet az elismerésnek, időnként azért – ahogy azt Prasher példája is szemlélteti – óriási tévedéseket eredményezhet. Tény, hogy jót tesz a produktivitásnak, ha csapatban dolgozunk. De mint azt Prasher is nagyon jól tudja, az együttműködések a felnőttek világában pont olyan rémálommá válhatnak, mint a gimnáziumban a projektmunkák során. Bármikor megtörténhet velünk, hogy egy csodaszép teremben ülünk, és együtt tapsolunk a többiekkel, mialatt az egyik csapattársunkat kihívják a pódiumra, és átadják neki a jutalmat azért a munkáért, amelyet mi végeztünk el."
Van ettől durvább is: hogy egyes keményen dolgozó, tehetséges nőknek azért nincs esélye, h vigyék vmire, mert "túlságosan jó csapatjátékosok".
Hogy megharagudtak rám két éve, mikor kimondtam, h láthatatlanként kezeltek, pedig én indítottam el őket a megoldás felé. Mindenáron bizopnyítani akarták, h tévedek. Úgy éreztem magam, mint aki vmi elfogadhatatlant tett. De miért is haragudtak érte meg?
"Azok a csapatok általában jobban teljesítettek, ahol a csapattagok az átlagosnál fogékonyabbak voltak a másik érzelmi állapotára. Az olyan csapatok, amelyekben néhány csapattag uralta a terepet, alacsonyabb kollektív intelligenciát mutattak, mint azok, ahol a tagok között az egyenlőség nagyobb mértékben volt jelen. Vagyis azok voltak a legjobb csapatok, amelyekben mindenki szóhoz juthatott, és a tagok odafigyeltek egymásra. A harmadik kulcsfontosságú tényező érdekes módon egészen más természetű volt: azok a csapatok, amelyekben nők is voltak, magasabb kollektív intelligenciával rendelkeztek." (Barabási Albert-László: A képlet )
Otthon pl már nem lesz. Régebben még előfordult, fövő étel illatában, a födő alól megcsapta, vagy két állomás között, mintegy véletlenül, ajándékba. Meg szemekben, ostoba szerelmekben, amíg az illúzió végképp szét nem rongyolódott. Könyvekben, valahol a padlón, a kimondatlanban, egy zárójelben, mintha. Na, ilyen többet nem lesz. Ezzel egyetértett ő maga is, ha választani kellett volna, ő maga se szavazott volna maga magának bizalmat. Mért épp neki? Meg se érdemelné. Meg már most hova, mire? Ami van szorongással tele. Meg tettetéssel. Úgy tesz, mintha igazi lenne. Lehet, h az is, csak ő nem az. Nem igaz, h minden mindegy. A fájdalomtól pl fél. A szégyentől. Hogy majd úgy orra esik, h nem kel fel. Kellene vmi narratíva, nem a pusztulás stációi. A leépülésé, hanem amitől kedve lenne. Luxus. Másnak sokkal rosszabb. Az ember jobban teszi, ha örül inkább annak, ami nincs.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
