nincs mit mondanom nekem minden percem rendelkezésre állási idő megbetegedni, meghalni is csak suttyomban fogok így, hogy nem látok ki belőle meg nem mondhatom de az az érzésem nincs értelme össze tudnám rakni, tudod, de így folytonosan funkcionálva nem fogom legfeljebb a szolgálatot mondom fel így vagy úgy tudod, mostanában már van olyan, amit álmomban gondolok át vagy intézek el szóval nincs menekvés a tudatom is be van fogva ma aláírtam, hogy 40 óra alatt 60-at fogok dolgozni és hogy magamra nézve kötelezőnek ismerem el remélem, hogy egy nap majd semmi nem lesz a napból kiürül a hő az égről a vizek az évből minden nap kipotyog mint lyukas zsákból gyarmatosított szívekből az emberi, a szél megáll és nem történik semmi egyszerűen észre se veszi egy pótolható ember hogy lábon érte a halál.
visszavágyom a racionalitásba anyám világa kéne amilyen volt még gyerekkoromban szeretném, ha lenne, mint akkor az anyag és minden bohóságomra materialista feloldás, s tudhatnám, hogy ha több dolgok vannak is, ki fogom őket nőni idővel, tisztára sepert udvar az elme tudom, mitől félek a sötétben, nem úgy, mint ma, hogy nem tudom, mivel állok szemben fényes dél van, megreccsen egy szék fekete macska, arra ül, aki fél a kakasszó nem űzi el szabadíts meg minket
Nem vagyok a boldog, talán segítene, ha nem tudnám, mitől lehetnék. Karnyújtásra, vagy annyira sem, Thantaloszhoz hasonlóan nem nagyon tűnik szem elől. Ami elválaszt tőle, azt órákban, percekben mérik. Van házam, kertem, van rádióm és rá dióm is, ha már Kosztolányi, van kit szeretnem és még szeretem is, de a napok úgy telnek, mintha iszapban úsznék, nincs távolság, folytonos, irgalmatlan készenlét van, és soha el nem készülés, a folyton cselekvés vaksága, olyan szinten hiányzik az üres idő, h álmomból riadok arra, h ott, a másvilágon végre kívülről ráláttam és megláttam, ezen kívül újabban az álmaim figyelmeztetésekkel vannak tűzdelve: tennivalókra mutatnak, amiket elfelejtettem, olyan kurva hosszú és reménytelen a lista, mint visszafizetni a devizakölcsönt.
nekem nem kell, hogy rajtam meghatódjál, lennék inkább bármi, mint számodra oltár, vérző szívedtől az isten megőrizzen, nem kell, hogy örökké, hogy először érezd
hogy igazid lennék, hát az, bocs, de téves, vegyél levegőt, a lábadat vakard meg ami velünk van ismételhetetlen de lehetnék más is, lehetne más velem
nem erre születtél, ahogy én sem nélküled is élek, ne áltasd magad, teljesen. a hiány térdedre ül kezedhez szokik majd egészen
megráncosodtak tanulságaim magára maradt kert hullott alma az elrugaszkodás helye a cél lett volna hasítatlan tömbökben ül a csönd fáj a vég körös-körül a tűnt öröm
Szal van egyéb bajom is, de csak nem megyek el szó nélkül a megerősödött tapasztalat mellett. Van más mérője is a múlandokk/maradandokk bugyrokon túl, h érdemes-e írni. Pontosabban, h érdemes-e közzétenni, amit az ember ír. Vannak, ugye, a lehetséges lájkok, illetve kattintások száma, ha az ember új versre vetemedik. Esetemben az úgy van, h míg a naplómra kattintók (szándékosan nem nevezem őket olvasóknak) száma elég jó ütemben gyarapszik, újonnan feltöltött verseim esetén (számomra) dermesztő az érdektelenség. Lett 1-2 maradó dolgom, de alig tetszett vkinek. Meg hát, ha tetszett volna, csak érdekelné a feltételezett olvasókat, h mit írok legközelebb. Ehhez képest olyan szívderítő dolgok vannak, h napokig nem kattint reá senki. Nem egy nagy felfedezés, h az írásaim nem adnak másnak semmit. Bízom benne, h nem alázom magam tovább reménnyel és több verset nem osztok meg itt (sem). ja, még egy, ami vicces. A környezetem mit sem tud arról, h írnék, s jó okkal: nem fogadnák el, bajom lenne belőle. Viszont csak lenne bennem igény, h néha lehessek valódi is, a verseim, mégha nem önéletrajziak is, sokkal inkább én vagyok, mint sok más, aki lenni vagyok kénytelen. Néha elgondolkodom, h mi lenne, ha látva látnának. De tegnap rájöttem: semmi. Nem látnának meg.
skies have crumpled before to be born into the right era is a gift welcome to the dark ages here comes a sooting star above a makeshift ground blackening at the edges a pot of melting facts the known world is bubbling away time to take off and cycle through the clouds
