napokra zárt napok: 12

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 23 órája
Farkas György 1 napja
Cservinka Dávid 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 2 napja
Bátai Tibor 3 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 11 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 17 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 Jószándékú párbeszélgetés 58 perce
A fény nem publikus 11 órája
Minimal Planet 13 órája
Ötvös Németh Edit naplója 15 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 16 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 20 órája
Gyurcsi 21 órája
A vádlottak padján 23 órája
Hetedíziglen 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
négysorosok 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
nélküled 3 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: napokra zárt napok
Legutóbbi olvasó: 2024-03-28 21:49 Összes olvasás: 5455

Korábbi hozzászólások:  
12. [tulajdonos]: 122017-08-26 17:54
12-

a fiam megkértem, hogy hozzon két zsák virágföldet, sovány a kert, állítólag az itteni házak helyén ötven évvel ezelőtt homokdomb állt, a domb lejtését az utca is jelzi, két normál méretű ház magasságával állunk a dunaparti házsortól alig száz méterre, a mi kertünk lehetett a domb csúcsa, amit leegyengettek, aztán kiparcelláztak rajta öt telket vízszintesben, a többi meg kapaszkodik hozzájuk a lejtőn, némelyiken még látszik, hogy nyaralótelekként használhatták, de a legtöbb, mint a miénk is, méretes házzal épült be, a kertjeikben nem igen terem meg a zöldség, csak kicsit feljebb, ahol már agyagot is belegyűrtek a felszínbe a hajdani földmozgások, mikor kijöttünk, nagy lendülettel vetettem magam a kertészkedésbe, de hamarosan rá kellett jönnöm, hogy tízszer annyiba kerül a magam által megtermelt paradicsom, mintha a piacon venném, a paprikáról, leveszöldségről nem is beszélve, ráadásul állandóan permeteznem kellett, mert a hangyák mindenhova tetveket telepítettek, komoly mérget nem akartam használni, a szappanos vizem meg akár szenteltvíz is lehetett volna, ráadásul a tartozékaim nem is akarták megenni se a salátát, se a retket, mert mindenen macskabűzt éreztek, egy évig állt üresen a ház, gondozatlanul a kert, és ideszoktak a környék macskái, lehetetlennek tűnt elvadítanom őket, ajánlottak egy macskariasztó sprét, körbefújtam vele a kertet, de egy véletlen mozdulatnál magamat is szembe, kínzó fejfájás percekig, gondoltam, ha a macskák is ezt érzik, inkább lemondok a kertem macskátlanításáról, ráadásul a volt főnököm, mielőtt dózer alá nyomatta az üzemet, búcsúajándékként kihozta hozzánk az üzemi macskát, így teljesen kilátástalanná vált a kertészkedő projekt, felhagytam az ehetők termesztésével, és helyettük maradtak a virágok, és minden, ami a kezemügyébe került be a kertbe, és ami közülük különösebb gondozás nélkül megmaradt, és volt is némi díszítő hatása, az most is itt van, ennek ellenére az évek során innen-onnan ajándékba, igényesebb változatok is bekerültek, mint például az encián, ami speciális teleltetést igényelt volna, de mivel az irodalmi igényeinek semmi nem felelt meg nálunk, ősszel betettem a garázspincébe a muskátlikkal, és el is feledkeztem róla, tavasszal látok két-három száraz ágat a muskátlik mellett egy ládában, mondom ez biztosan nem véletlenül került ide, és kiültettem megnézni, mi lesz belőle, nehezen tért magához, de aztán beborította a nyarunkat az első fagyokig virágesővel, mindenki kérdezi, de senki nem hiszi el, hogy így teleltetem, ilyenkor, tavasztájt nappal kirakom ládástól a pince elé, hogy szokja a levegőt, és ha már átmelegedett a talaj, akkor kiültetem friss, tápdús földdel megtöltött gödörbe, otthon anyám többnyire leintett, ha a locsoláson kívül bármit is akartam a ház előtti virágoskertben, ez nem férfiembernek való munka, a fák alatt csinálj te rendet, meg az udvaron, ami az én feladatom maradt akkor is, amikor apu hazakerült, hol volt eddig, arról nem szólt később se, amikor már faggatni tudtam és mertem a történeteit, isonzóról szívesen mesélt, de az orosz frontról nem, kedvetlenül leintette minden kérdésemet, anyám azt mondta neki egy italozós időszakában, hogy biztosan budán dekkoltál az imádott bárónődnél, és csak azért kerültél haza, mert a bárónőt deportálták, így mondta, deportálták, sok idegen szót használt, ragadt rá a cselédkedései alatt, hogy igaz volt-e, amit apunak mondott, nem tudom, de nem akartam elhinni, anyám is csak egy téli este zavaros, kétségbeesett pillanatában mondta ezt, amikor aput csak három napi italozása után sikerült hazaterelnem, mindig engem küldött utána, vártam, bekucorodva az egyik sarokba, míg apu észrevesz, ha meglátott, többnyire letette a poharat, és szó nélkül jött velem, de volt, amikor csak csendesen azt mondta, menj haza anyádhoz, és ivott tovább, lassan, kortyolgatva, ízlelgetve itta a bort, csak bort ivott, munkában soha, de a téllel otthon nem tudott mit kezdeni, azt hiszem nem tudtuk felejtetni vele a meghalt feleségét, a szétzilálódott gyerekeit, egyszer mondta anyámnak, mehetnénk fel lakni, mert a bárónő most rám íratná a telkét, de aztán nem lett belőle semmi, amikor szóba került újra, már csak legyintett, nem terem meg ott semmi azon a kövön, mit kezdenétek ott magatokkal, az én feleségem meg ne legyen ott senki cselédje, és ezzel abba is maradt ez az időszak, innentől csak ritkán ivott, és többnyire azt is otthon, nekitámasztva könyökét az asztalnak, rá a fejét, és el-elbóbiskolt a pohara mellett, a bort általában attól a katonabarátjától kapta, akivel együtt kísérték a csendőrök, a pincéjében feketén mérte ki a termett borát, de sose volt baja a fináncokkal, mint másoknak, amikor kérdeztem erről aput, azt mondta, mert mi csak úgy iszogatunk ott, nem fizetünk neki, de anyám mondta, hogy ez nem igaz, mert tavaszra az összes spórolt pénzt elitta, és néha már csak krumplink volt, apu február közepén ment fel budára, március elején jött meg először a postás, és november végéig kétszer vagy háromszor ha személyesen hozta, de a megélhetésre valót rendszeresen feladta, anyám erősen istenhívő volt, de templomba nem járt, talán mert tisztességes ruhája sem volt, kirínék én a sok puccos között, mondta, meg aztán miattam se érezhette ildomosnak, hogy a sok rátarti, magát bűntelennek hívőt megbotránkoztassa a térdepléseivel, mert otthon minden este térdepelve fohászkodott, kérve ránk a megbocsátó kegyelmet, nekem járnom kellett a templomot is az iskola mellett, a kántor úr ebből nem engedett, szívgárdista lettem, annak ellenére, hogy már egészen kicsi koromtól kételkedtem Isten létezésében, nem tudtam elképzelni olyannak, amilyennek az írások, könyvek ábrázolták, és mert összeolvastam mindenfélét, főleg a malomgépész jóvoltából, akinek hatalmas mennyiségű könyvét ha éjjel-nappal falom mostanáig se tudtam volna kiolvasni, napraforgómagot vittem az olajütőbe, és amíg várakoztam, tizenegyéves, szakadt gatyás a taliga nyelén ülve, dosztojevszkij félkegyelműjét olvasgatva, kivette a kezemből, és kérdezte, honnan van ez neked, te gyerek, mondtam, hogy a bátyámé, előrelapozott benne, és mutatott valami jelet, hogy az bizony az övé, az a csibész bátyád tíz éve elvitte, de most, ni, megkerült, mondta, alkudoztam vele, hogy legalább engedje kiolvasnom, és innentől nem volt többé gondom az olvasnivalóval, rengeteg olyan könyvet kaptam tőle, ami más vallással is foglalkozott, elsősorban a görög-római, de a budhistákról, az iszlám kialakulásáról is, és gyorsan meg lett bennem a kép, hogy a vallást az emberi agy hozhatta létre, ki-ki a maga múltja, kultúrája, megélhetési szükséglete szerint, és ide soroltam magamban a katolicizmust is, de nem mondtam, mert tudtam, hogy anyám elszomorodna ettől, és még többet fohászkodna térdepelve a maga istenéhez, hogy tereljen vissza a nyájába valamiféle csodával, ha már neki nem sikerült az ott tartásom, kezdődő pogányságom ellenére eljártam ministrálni, áldozni, a szívgárdában ájtatoskodni, énekelni nem hagyott a kántor úr, mert rettenetesen rossz volt a hangom, bent az agyam tökéletes intonációval mindent le tud énekelni első hallásra, de annyira torz volt, amit vissza adtam belőle, hogy a gyülekezet áhítata pillanatok alatt szertefoszlott, szívesen szavaltatott, olvastatott velem, még a ministráns kántálásom is elfogadhatónak találta, de a dallamot nem erőltette, pedig a lányok miatt szívesen mentem volna a kórusba, bár így is ott lehettem velük a karzaton, egyetlen feladattal, pedálozni a levegőt az orgonába, a lányok sehogy sem akartak tudomást venni rólam, volt ugyan, akivel együtt szavalgattunk az ünnepek idején, ő néha szóba állt velem, de a tekintete folyton azt a fiút kereste, akivel hamarosan a kastély fái, bokrai közé merészkedett, és ha belegondoltam, mi az, amit ott csinálhatnak, napokig nem tudtam az olvasottakra figyelni, folyton azt fantáziáltam, hogy mi lenne, ha én lennék a fiú helyében, tizenkét évesen kezdtek érdekelni a lányok, aztán történt, hogy húsvétkor rászántam magam, és elmentem locsolkodni, ahogy ez illett is, ebben a korukban kezdték számon tartani a jövendő legényjelölteket, hozzácsapódtam az egyik fiúbandához, akik úgy ahogy elfogadtak, és meg is tanultam valamit nyomban, amit eddig csak sejtettem, hogy létezik bennem, de nem gondoltam rá, megtanultam gyűlölni magam, gyűlölni, mert eddig közömbös volt számomra, milyen vagyok, hogy elfogadnak-e mások vagy nem, éltem, ahogy tudtam, beleképzelve, gondolva az életbe sok mindent az olvasmányaimon keresztül, de a külső világból csak annyi érdekelt, hogy anyámmal lehettem, és amíg vele vagyok, leszarom, hogy ki mennyire fogad vagy nem fogad el, néha csúnyákat mondtak anyámra, ez se érdekelt különösebben, bár volt olyan, akinek a fején széttörtem a fatolltartómat miatta, higgadtan, mérlegelve minden ütés helyét, és súlyát, mert azután, hogy eszméletlenre vertem apám unokaöcsét a semmiért, megfenyegették anyámat, hogy intézetbe küldetnek, és ha fogcsikorgatva is, tartottam magam a józan, megfontolt verekedés szabályaihoz, pontosabban, inkábbelhárítanimintütni-elvféléhez, kidolgoztam egy tizennyolc lépésből álló fogássorozatot, minden egyes mozzanatát külön kipróbálva, és begyakorolva a szomszéd velem egykorú, langaléta gyereken, a reakcióira figyeltem, és igazítottam, ahol kellett, és a sufninkban ezerszer elismételtem, hogy gyorsan, ösztönösen alkalmazható legyen, és ha minden kötél szakadt, beindítottam, kellett, hogy ne velem törölje fel minden taknyosorrú az iskolaudvart, ha verekedni támad kedve, később egy dzsudókönyvben találkoztam hasonló lépéssorral, amikor a gyerekeimet akartam szakszerűen kioktatni, hogyan védjék meg magukat, az én módszerem hátránya, hogy mindenképpen kezdeményezőként kell fellépni, de akkor szinte védhetetlenül földre kerül az ellenfél, tarkójába tekert karral, felnőtt koromban csak háromszor alkalmaztam, már erősen lelassulva, de még mindig hatékonyan, először amikor az egyik kollégám a sátorverésnél pofonütötte a tízéves fiam, mert útban volt a segítőkészségével, félrehívtam egy szikla mögé, és mielőtt magyarázkodásba kezdett volna, leküldtem a földre, mondva, hogy hagyja rám a gyerekeim nevelését, két hétig ápolgatta a kimarjult karját, lányokkal szemben viszont semmi esélyem nem volt, nem jöttem zavarba tőlük, de éreztem a szembe támadó feszültségeimet, és sejtelmem sem volt, mivel tompíthatnám, beszélgetni nem tudtam velük miről, néha azokkal, akiket érdekeltek a versek, de érezhetően rájuk sem hatott az irodalmi jártasságom, egy főutcán lakó lányt látogattunk meg elsőnek, anyuka, nagymama, kicsi és nagylány, locsolás sorra, mindenki kap puszit, én nem, gazdagon terített asztalhoz leültetés, mindenkinek jut hely, nekem nem, felkészítettem magam az állófogadásra, mindenkit kínálgattak, aranyos, mosolygós, kacérkodó kínálgatások körbe körbe, engem mindegyik egytől egyig elkerül, kezdtem kínosnak érezni a helyzetet, bár idejövetelkor nem hittem, hogy a jöveteli rossz érzés valaha is fokozható lesz, de fokozható volt, apró sírógörcs keringett a gyomortájékon, halkan, udvariasan elköszöntem, alig-alig fogadta valaki is, azt hiszem, talán a nagymama, a többiek feltűnően nem vettek róla tudomást, hogy egy a hatból a potenciális lánykérők közül távozott, tizennégy éves voltam, ezután érthető, hogy egyetlen lányt sem környékeztem meg többet a faluban, még csak egy odaköszönéssel sem


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 22:38   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:12   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:07   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 20:31   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 19:56   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 18:28   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2024-03-28 18:18   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 17:20   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés