NAPLÓK: leállósáv Legutóbbi olvasó: 2024-04-24 08:11 Összes olvasás: 26264| 54. | [tulajdonos]: 383 | 2018-11-10 23:19 |
mennyezetre ragasztott távolság
beleragadtam ma is a hírekbe.
jó lenne valakinek elmondani a kapcsolódó gondolatokat.
pontosabban mindenkinek.
zavar a hazugság. ilyenkor elvárnám saját igazságomtól,
hogy harsogjon körülöttem, hogy csaholva tereljen
a magam értékketrecébe,
de csak unatkozva félrenéz,
mintha nem is őt köpték volna szemen az előző pillanatban.
remeg a kezem.
tudom, hogy mindenki tudja, hogy nem igaz,
amit az előbb hallott,
és hogy pontosan ugyanazt érezheti, amit én is,
de a várakozó időt összegyűrte bennem
a tehetetlen döbbenet,
és mire megfogalmazódott az ellenvetés,
máris szembetalálkoztam a válasszal, és azzá váltam,
aminek éppen éreztetni akartak.
ha most kocsmában lennék, belebasznám
a söröskorsót bármibe, ami csörömpölni tud,
és ami visszamerte tükrözni a pofám, kifizetném a cehhet,
az okozott kárt is,
és megnyugodva hazamennék éhendögleni.
túlcsordulás, és nincs alattam kármentő.
délelőtt kikaptam a postás kezéből az esedékes számlát,
mert mindig becsönget a szerencsétlen az ilyen szarokkal.
sötétbíbor háttérbe süppedt számok,
és bennem a megkönnyebbülés,
hogy még ki tudom fizetni. hagyom a francba
a mélyrétegeimbe szívódott szégyenkezést, hiszen
jól jön ez a pár forintos könnyítés, mért kellene
mindig belegondolni, hogy mekkora ennek az ára,
és az a számla majd hol és kinek lesz kézbesítve.
persze, lehetne álmodozni. tengerparti
táj. pálmafák, a fehér homokon
szelíd hullámok kúsznak a partra húzott csónakig.
francia nyugdíjas
portugál tengerparton, merthogy ott olcsóbb,
és egyébként is, mondja, nem könnyű az élet,
és az embernek körül kell nézni,
hol költheti el kedvére az összekuporgatott pénzét.
lehetne álmodozni ilyesmiről is, de minek.
a kert, mint örökös idegnyugtató, most is segít.
kérdés, hogy meddig. a verandán
nyomomba szegődik a befogadott macskánk. látszik,
hogy kölyök még, mindenre lecsap, ami mozog,
és mert szél fúj, minden mozog,
kár vesződnöm a virágnak kinevezett gazok kikötözgetésével.
egyébként is, jövőre konyhakertet tervezek.
szép lassan az idő és a tér
egybecsúszik majd bennem is a kormányzati szándékkal,
akár akarom,
akár nem.
jövő nyáron a piacgazdaság csak arra a pamutgatyára fog
szűkülni nálam,
amit nem tudok magamnak előállítani. a szomszédnak
volt egy műhelye, amiben most csirkéket tenyészt, és mivel
kertjének a többi része beton, majd barterezünk.
most nem akarok semmit. belefáradtam mások
folytonos akarásába. más
helyet, helyzetet szeretnék.
újra utazni, a soha meg nem érkezés
reményével figyelni a sodródó házak, emberek,
tájak szövetéből formált érzéseimet.
hidakon, befoghatatlan méretű
zajokon átrobogni, vizek vonaláról parti sziklákra képzelni magam.
platóikon selymesen hullámzó fű,
és lágy tehénillat.
van valami morbid abban,
ahogy rettegek a világban fel-felcsapó gyűlöletlángoktól,
ahogy
leképzi egyszemélyes érzelmi síkomban Isten akaratát
gyarló anyagiságunk.
tudom, csak hitvány szóácsolatokká vált mára a múlt,
és mégis.
és ez a szomorú. és ez a kétségbeejtő.
hogy mégis.
hogy ennek ellenére.
hogy bármi áron.
hogy akár az életem árán is szeretném megvédeni tőletek
azt a jövőt,
amihez már gyakorlatilag rég nincs semmi közöm.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
