NAPLÓK: egy apához Legutóbbi olvasó: 2024-04-18 04:55 Összes olvasás: 19659| 9. | [tulajdonos]: hatodik bejegyzés | 2006-07-09 09:02 | Reggelente, ha nem eszem időben, de gyakran napközben is, még most is néha hányingerem vagy egy rövid időre. Ez most kicsit más, mint korábban. Nem vagyok ugyanakkor gyenge, s nem hosszú émelygésként jelentkezik, hanem erős, rövid ingerként. Idáig mégsem nem hánytam, bár a könyv azt írja, hogy mindenki legalább egyszer hány a terhesség folyamán.
Egészségesnek érzem magam, s minden bajom, ami van, lelki eredetű, s nagyrészt veled függ össze.
Az éjszakák éberek. Most már éjjel is stabilabban érzem magam, de előbb-utóbb az egész testem elzsibbad, hiszen sem hasra fordulni, sem háton feküdni nem szabad, nem is tudok, s a két oldalam, pedig igen hamar elfárad. Ha hasra fordulok, nyomom a hasam, meg Őt is, nekem is kényelmetlen, meg Őt is féltem. Amikor pedig a hátamon fekszem, feszül a hasfalam, s a amellett, hogy ez aggodalommal tölt el, azt olvastam, hogy ez Neki se jó, mert így nem jut elég oxigénhez. Vannak pillanatok, amikor belém nyilall a boldogság, megfogom a hasam, s beszélek hozzá, megszólítom. Nagyon sokat gondolkodom, leendő életünkről. Szeretném, ha a természet közelében nőne fel, de a városhoz is közel lenne. Tudom, hogy sok minden a pénztől függ, s még nem tudom, hogyan tudok biztonságot teremteni magunknak. Szeretném, ha lennének állataink. Emlékszem, nekem milyen sokat jelentett annak idején az, hogy volt kutyánk, macskák, voltak nyulaink, csirkéink, kacsák, libák. Még egy őzike és egy bakoly is lakott nálunk néhány évig. A természet oly közeli volt, mintha a gyermeke lennék. Ezt nem akkor éltem meg, amikor csapatostul vittek bennünket, gyerekeket a tanárok kirándulni, hanem otthon, a szüleimmel, a testvéreimmel, de leginkább egyedül, a kutyákkal, amíg az erdőt jártam, a mezőn barangoltam, a tónál, a patakoknál, a horgászás, a biciklizés, a síelés, a korcsolyázás, a hosszú-hosszú álmodozással teli magányos séták idején, ott, ahol emberek nagyon ritkán jártak. Vagy a legelső élményeim még az első otthonunkban. Az udvarra több lakás nyílott, egy hosszú “L” alakú épített házból. Ez az udvar, a rózsák, a cédrus a lakásunk előtt, a terméskőből épített kerítés, a cicák, a mosókonyha, a veteményes, a szőlőlugasok, a füves hátsóudvar a kis léckapuval, olyan mélyem megmaradt bennem, hogy tisztán látom és érzem most is az örömöt, amit a szépség és biztonság keltett bennem. Leginkább mindebből a rózsák maradtak meg, a napsütés, a gerlék búgása, a cédrus és a napfényes, növényekkel teli előtérben, a befőttes üvegben gubbasztó levelibéka. No, meg a sünik, amiket hazahordtam, s reggelre mindig eltűntek. Nyaranta kint pancsoltunk a vízzel teli teknőkben az udvaron, s lepedőkből húztunk föl sátrat. Lejártam a fiúkkal a falut félbeszelő patakra, az ősfás parkba. Békára vadásztunk, s onnan hordtam a süniket is. A vízben piócák nyüzsögtek. Emlékszem úgy fogtuk ki őket, hogy lábunkat a vízbe lógattuk, s aztán gyorsan kirántottuk és le a piócát a bőrről, mielőtt még teljesen odatapad. Molnárkát is ott láttam életemben először. A képhez még hozzátartozik a rengeteg szivárványos szitakötő...
A város is sokat tud adni egy gyereknek, de amit a természet jelent nekem a mai napig, ahogy a véremben érzem a szelet, az erdőillatot, a napfényt, ezt óriási kincsnek tartom.
A természethez hasonló élményt a művészet tud még nyújtani nekem, s néha az iskolában egy-egy fizika órán magam sem tudom miért, de olyan élményem volt, mintha egy csodálatos regényt olvasnék, vagy gyönyörű zenét hallgatnék. Ilyenkor csak nézem a világot, s a létezés a legnagyobb intenzitással lüktet bennem. | |
| 8. | [tulajdonos]: ötödik bejegyzés | 2006-07-08 07:52 | Tegnap itt voltál. Soha ilyen gyorsan nem tudok elkészülni, mint amikor te rám telefonálsz, hogy most szeretnél meglátogatni, én pedig kapkodni kezdek, még mosdatlanul valami itthoni rongyban, s az egész lakás a feje tetején áll.
Megérkeztél, zárt és szomorú voltál. Minden gesztus, szó, rám tekintés nélkül, csak ültél mereven, s néztél a semmibe, s én szerettem volna megsimogatni az arcod, beszélgetni, mosolyra, derűre fakasztani téged, miközben féltem ettől a merevségtől, ettől a hallgatag idegenségtől és végtelenül szerettelek.
Aztán egy kicsit föloldódtál, engedtél az eddig visszafojtott vágynak, s a hasamra tetted a kezed, hallgatóztál a füledet odaszorítva, s hirtelen sejteni kezdtem, mi az a teljesség, mi az, amiért élni érdemes, s közben rettegtem minden elkövetkező pillanattól, nehogy az egyik a végét jelentse ennek az örömnek.
Szeretkezés után azt mondtad, nem érzed, hogy te nemzetted a gyereket, hogy apa vagy.
Az apaság érzése nem jön azonnal, folyamatosan alakulna ki még akkor is, ha együtt élnénk, s te vállalnád Őt. Én elbírom a fájdalmat, de Ő nem lesz készen rá, s érintetlenségében, ártatlanságában nem fogja érteni az ölelés-ellökés kettős fájdalmát. Légy türelmes, kérlek, önmagaddal szemben, megjön az érzés majd magától, ami nem csak várja majd, hogy adj, hanem maga is adni fog és gazdagítani téged.
A beszűrődő hajnali fényben, még nem érkezett meg a fájdalom. Ilyenkor szabadabb a tekintet, az érzéseim mindig később riadnak föl néhány pillanattal. Először a fájdalom és örömmentes gondolat ébred, a merevség, a sápadt, mozdulatlan, szép kezek jelentése. Hirtelen megértettem, hogy a hasamra fektetett tenyér, az arcod gyengéd érintése küszöb. Nekem a teljesség felé, benned a vágy első lépése, hogy meg tegye ugyanazt gyermeked anyjával, amit idáig izgató, jó testű szeretőddel. | |
| 7. | [tulajdonos]: negyedik bejegyzés | 2006-07-07 14:52 | Voltam orvosnál. Sokat kellett várni. A váróteremben megismerkedtem egy lánnyal. Már van egy hét éves kisfia, de azután sokáig nem sikerült teherbe esnie. Hormonokkal kezelték, s most végre állapotos. Nagyon boldog. Sok nőt elkísért a férjük, partnerük, még a gyerekeik is. Ültem a váróteremben, fáztam, s nagyon egyedül voltam a sok ember között. Elképzeltem, hogy belépsz, mellém ülsz és beszélgetünk.
Az orvos megvizsgált. Teljesen ledöbbent, s vagy ötször elismételte: „Nagyon nagy a hasa, ez nagyon nagy baba”. Kedves volt. Ez az ember a jó kedélyével, vitalitásával eddig nagyon sokat segített nekem, csak néha kisség kapkod, siet, zavaros.
Amikor vizsgált, a hasamon keresztül körbetapogatta a méhemet, s így számomra is érezhetővé vált, hogy valójában mekkora. Jól esett, ahogy kicsit megnyomkodta. Ilyenkor a méh izmai és szalagjai állandó feszülésben vannak, s ez a nyomkodás kellemes, pihentető masszázsnak tűnt.
A vége azonban nem lett ilyen jó a találkozásnak. Az a szokás, hogy minden vizsgálat után fizetned kell, bár ennek semmi nyilvánossága nincsen. Én ennél a fázisnál mindig rettenetesen zavarban vagyok, mert olyan ál, tisztázatlan helyzet ez. Jobban szeretném, ha megbeszélnénk, alkalmanként mennyi jár, s ne ilyen csúszópénz legyen. Úgy búcsúztunk el, hogy már rohant egy másik beteghez, orvosok, nővérek voltak körülöttünk, ő kapkodott, s bár láttam, hogy várja, olyan zavart voltam, hogy nem tudtam neki odaadni a pénzt, pedig ott szorongattam a kezemben. Borzasztóan éreztem magam, s bár mosolygott, látszott rajta, hogy megsértődött. Kínos érzésekkel, fáradtan értem haza, s nagyon hiányoztál. Fölhívtalak, de csak két percet beszéltünk. Az orvosnak is szerettem volna telefonálni, hogy megbeszéljük, túl fáradt voltam azonban és nem tudtam magam rászánni.
Aztán a babán gondolkodtam, hogy nagy, nagyobb, mint ami a korából következne. Én pedig nem vagyok valami hatalmas, s látod, máris aggódni kezdtem, hogy esetleg nem tudom őt kihordani, vagy szülésnél lép föl valami komplikáció, s megint csak azért imádkozom, hogy legyen egészséges.
Eszembe jutott az is, hogy te kövér kisfiú voltál, s most is magas vagy. Te sem lehettél túl kicsi baba. Milyen jó lenne, ha megmutatnád a gyerekkori fényképeidet. Aztán pedig arra gondoltam, hogy mi lesz, ha neked nem fog Ő tetszeni, ha csúnyának fogod látni. Pedig azt szeretném, hogy örülj neki, hogy Ő örömet okozzon neked, s ha szeretnétek egymást. Még valami eszembe jutott, most először, hogy nem csupán a Babának lehet baja, hanem nekem is. S mi lesz, ha én esetleg meghalok, s Ő megmarad. Kérlek, ha ez bekövetkezne, ha akár szüléskor, akár később, velem olyan súlyos dolog történne, hogy nem lehetek az anyukája, ne hagyd Őt el, kérlek, akkor vedd magadhoz, s légy az édesapja, s neveld Őt föl helyettem is. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 6. | kelti: tanács | 2006-07-07 12:11 | | Írdd meg előbb szövegszerkesztőben vagy Word-ben és onnan másold a sötétzöld négyzetbe! Így a legkímélőbb. | |
| 5. | [tulajdonos]: megjegyzés | [tulajdonos]: harmadik bejegyzés | 2006-07-07 07:20 | | Nem tudok ezen a zöld alapon, apró negatív betűkkel helyesen írni. Minden bejegyzésben van hiba. Majd nagyobb betűsre állítom a programot, talán az segít. Olyan így az írás, mint ködös, esős estén, autót vezetni a körűt fényeiben. Lehetőleg trabantot, vagy skodát. | |
| 4. | [tulajdonos]: harmadik bejegyzés | 2006-07-07 07:18 | Egyre inkább visszatér az érzés, ami a terhesség elején volt, mikor te azt nem mondtad, hogy vagy te, vagy a gyerek. Soha, amíg te nem leszel, nem lesz teljes az életem, de most már a fájdalom mellett tudok érezni mást is. Mintha csak két ember lennék. Így most újra megtaláltam azt a mély, nyugodt örömöt, ami augusztusban az első hónapban meglepett.
Tegnap délután óta nem fáj a hasam, bár soha nem tudok róla megfeledkezni, mert mindig érzem. Kicsit húz, kicsit feszül, vagy csak érezteti, hogy van.
Ma hajnalban az uszodában az utolsó előtti hosszt nagyon gyorsan úsztam. Amíg meg nem születik a Kicsi, soha többet nem szabad ilyet csinálnom. Annyira elgyengültem utána, hogy alig tudtam visszaevickélni a másik oldalra, s még most sem vagyok igazán jól, pedig már hazajöttem. Ilyenkor mindig megijedek, hogy elveszítem Őt. Ez kelti a legnagyobb félelmet bennem, s nagyon aggódom, hogy egészséges-e. Bárcsak mondanád, hogy nem veszítem el, s nem lesz semmi baj, egy szép és egészséges kisbaba fog születni. Mindig érzem a hiányod. Van néhány olyan dolog, amit csak te tudsz megtenni egyedül.
Arra vágyom, hogy este, mikor már olyan fáradt vagyok, hogy mozdulni sem tudok, együtt feküdjünk le, hogy hozzád simuljak, s te a hasamra tedd a kezed. Így most csak én rakom a kezem minden este a hasamra, s rajta tartom, amíg csak el nem zsibbad, hogy aztán éjszaka valahányszor felébredek, úgy aludjak újra el, hogy ismét a hasamon fekszik a tenyerem. Ettől valahogy könnyebb, ha kicsit fáj, elmúlik, ha feszül, ellazul, s megnyugszom, eltűnik belőlem az aggodalom.
Régóta töprengek már, hogy mi legyen a neve. Nehezen találok olyat, amin úgy érzem, szólítani tudnám Őt. Arra gondoltam, hogy legyen két neve. A második lehetne a tiéd, vagy ha lány, a nagymamád, vagy anyukád neve. Ez a név a gyökereihez kötné őt. Tudom, mondhatod, hogy nekem is van családom. Igen, gondoltam rá, hogy a szüleim nevét kapja, s tőled a vezetéknevét. Rossz, hogy nem tudom veled megbeszélni. Az is kérdés benne, hogy megkereszteljük-e vagy sem. Én nem vagyok vallásos, s mégis tradíciót, gyökeret jelent számomra a vallás, s engem megkereszteltek annak idején. Olyan állapot ez, mintha nem lennék teljesen meztelen, ugyan lehet ez csupán illúzió. S az is kérdés, hogy milyen vallás szerint kereszteljük. Te katolikus vagy, ugye? Csak a szüleidből gondolom. Anyu nálunk evangélista volt, apu református. Engem és a testvéreimet nem is tudom, hogy keresztelhetett katolikus pap. Talán a nagymama miatt. Tényleg nem tudom. Hiányzol. | |
| 3. | [tulajdonos]: második bejegyzés | 2006-07-06 20:19 | Minthogy csak tegnap döntöttem úgy, hogy vezetem számodra ezt a naplót, sok mindent le kell írnom, ami ez idáig történt, azóta, hogy gyereket várok. Nagy munkának ígérkezik, hogy mindent pontosan leírjak, ezért bár emlékezéseimben még nem jutottam el a mai napig,
ma mégis megkezdem a naplóformát, hiszen ki tudja, hogy az első hónapokat milyen hosszú ideig kell írnom, míg utolérem magam.
A hasamon már látszik, hogy állapotos vagyok. Nem feltűnő, de gyakorlott szemnek biztosan nem lenne titok. Néha kicsit fáj. Ez állítólag attól van, hogy a méh már növekedik, s nyúlnak a még izmai és tartószalagjai. A Kicsi éppen ma 15 hetes, de ezt csak az orvosok számolják így. A 15 hét kezdete az utolsó menstruáció első napja. Ha a fogamzástól számolom, akkor szerdán lesz 14 hetes. Most olyan 10-11 cm hosszú lehet a Kicsi, s már minden megvan, még körme. Arca van, orra, szeme, szája, sőt szemhéja és nemi szerve.
Néha nagyon félek attól, hogy mi lesz. Nem a szüléstől, vagy a gyerek jöttétől, hanem a pénz és a lakás hiányától. Sokat kell dolgoznom, s nem lesz kényelmes az elkövetkező időszak. Szeretnék, gazdag életet élni, egészségeset, szeretném biztosítani mindazt, ami az anyasághoz és a gyerekséghez kell. Két fő mozgatórugó mondatja velem, hogy mindenekelőtt a magam életét kell erőssé tennem: A Kicsi élete ebbe az életbe fog beleágyazódni, ezen múlik, hogy mekkora esélye lesz a boldogságra, a lelki, fizikai és szellemi erőre, egészégre.
S ha egyszer mégis velünk tudsz lenni, ez a feladat könnyebb lesz, megvalósulása teljesebb. Én nem veszítem el a reményt, hogy ha a Kicsi egészségesen jön a világra és egészségesen fog felnőni, olyan apa képe lesz, amit képes lesz szeretni és tisztelni, s képes lesz szeretni és elfogadni így önmagát.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2. | kriszti: símogatás | 2006-07-06 19:27 | | Nagyon szépen írtad. Sok nőnek ismerős mindez. A férfiakkal meg nem kell törődni. | |
| 1. | [tulajdonos]: első nap | 2006-07-06 19:21 | Olyan kórteremben feküdtem, ahová az elvetélt és abortusz utáni nőket fektették. Nagyon féltettem a Kicsit, s minden olyan bizonytalan lett, mintha idegen országba érkeztem volna, s minden következő sarok, minden következő pillanat ismeretlen.
Az orvosok nem tudtak mit mondani, azt mondták, a természet dönti el, marad-e a gyerek, vagy elvetélek, de az ágyból nem kelhettem fel.
Te végig a lelkemben voltál, de visszatartottam magam, hogy nem hívjalak, ne mondjam el, ne forduljak hozzád segítségért, mert nyugodt körülmények között akartam elmondani, nem ilyen szorongásos helyzetben. Hétfőn azonban még mindig nem tudták megmondani, hogy mikor engednek haza. Apu haldoklott akkor, neki már nem szólhattam, s Laciékkal is nehéz lett volna megosztani a történteket. Nem volt munkám hivatalosan, se pénzem egyáltalán, semmim, ami biztonságot adna a döntésem után, s mindenki csak az apáról kérdezett, rólad, s aggódva csóválta a nyíltan, vagy titokban a fejét. Milyen jó lett volna valakihez hazamenni akkor, vagy legalább hazatelefonálni. Amikor már ki tudja hányadszor tört rám ez a vágy, fölhívtalak. Te azonnal bejöttél, s én örömmel gondoltam, hogy azért indulsz hozzám nyomban, mert fontos neked, mert mellettem leszel, s szinte el se akartam ezt hinni. Aztán jöttél, és hidegen, elutasítóan beszéltél, hogy neked nem is lehet gyereked, hogy vagy téged választalak, vagy a gyereket, megvádoltál, hogy mesterségesen akarom megtartani, s kijelentetted, hogy ez nem hoz minket közelebb. Fölháborított téged, hogy az akaratod ellenére cselekszem, többször elmondtad, hogy ez még nem is gyerek, mégy egy injekcióval is meg lehet semmisíteni, s hogy gondoljam meg, te nem leszel mellette, az biztos.
S nekem akkor már megváltozott a szervezetem, s az, ami akkor még nem volt gyerek, engem már fizikailag és érzelmileg is rég anyává változtatott, a te gyermeked anyjává. S ebben benne volt minden simogatásom, minden együtt eltöltött pillanat. Minden, amit addig tettem, amiben hittem, ami miatt én neked voltam... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
