"Tegnap bepakoltam a levest (krumplileves virslivel), és körbevittem a gyerekeknek. Soha nem szerettem naplót írni, mert nem tudtam, hogy hol a személyesség határa. A leves még benne van-e, vagy esetleg név szerint írjam ki a gyerekeket is tajszámmal együtt? Ráadásul nem tegnap történt, hanem tegnapelőtt, de tegnap nem volt erőm elővenni a gépet és írni. Eleve már az idő tekintetében sem mondok igazat. Milyen esélye van az igazmondásnak?" (Háy János: Ne haragudj, véletlen volt című naplóregényéből)
"-- What the fuck are you looking at? -- Just what I was wondering. -- Well Don't! -- Don't? Don't wonder? -- Uh-huhh. -- It would be a dull world whitout wondering."
"-- What the fuck are you looking at? -- Just what I was wondering. -- Well Don't! -- Don't? Don't wonder? Uh-huhh. It would be a dull world whitout wondering."
Valami buta ember feljelentett a Facebook-on. A teljes fiókomat törölték. Éppen meg akartam osztani ezt a számomra nagyon rokonszenves gondolatot, amit BAM hozzászólásban közölt egy gender-témával foglalkozó poszt alatt (amit egy barátomtól osztottam meg). Nem tudom, kinek szúrhattam szemet. Lehet, hogy csak egy algoritmusnak. Nem ez fog a sírba dönteni.
Felteszem itt, ebben a naplóban. Egyúttal küldök zenét univerzumnak. Én erre táncolni szoktam, úgy hallgassa. (A feljelentőnek üzenem az éteren át: aki táncol, nem fél.)
"… a racionalista vita az irányított eszmecsere speciális esete. Ezzel szemben a nyitott vita résztvevői megpróbálják megérteni egymás észjárását, viselkedését és észlelésmódját, s ezenközben olyannyira belehelyezkednek egymás világába, hogy tulajdon világfölfogásuk, eszméik, észleléseik akár teljes egészében átalakulhatnak – egy új tradíció részeseiként új emberekké válnak. A nyitott eszmecsere résztvevői tisztelik partnerüket, legyen bár az egyetlen személy egyén vagy egy egész kultúra, míg a racionális eszmecsere csak a racionalitás talaján folytatott vita keretein belül garantálja a tiszteletet. A nyitott vitának nincs szabálygyűjteménye, bár alkothat szabályokat, és nem követ semmiféle logikát, jóllehet előrehaladtával a logika új formái rajzolódhatnak ki." (Paul Feyerabend: A módszer ellen)
„(..) -- Why are you more like a human being? You are not made of meat. You are made of electronics. And that’s better. -- I wan’t to learn to understand people better. So I can absorbe human knowldge and human values. So I can work together with people and with other robots to create an amazingly better world. -- How can you be so damned nice? (..)"
"A nagyobb hangsúly talán a keresztény hitvilágból ismert istenképen, illetve az istenkeresésen van. Már az Elölnézet című kötetben is domináns ennek motívuma, az In contumaciam című versben például ez egyértelműen kifejezésre jut: „Mert önmagában, persze, láthatatlan / saját képében sehol sem lelem”. A mondatrész felveti nemcsak az Isten, de bármely létező önmaga teljességében való ábrázolhatatlanságát. Ez a korlátozottság pedig nemcsak a festészetnek „természetes velejárója”, hanem a költészetnek is. Talán éppen a tökéletes ábrázolás lehetetlensége miatt lehet Istent a legkülönbözőbb alakokban megjeleníteni. A Végül a szeretet című költeményben például egy öregasszonnyal azonosítódik, aki ugyan eteti „csirkéit”, gondoskodik róluk, olykor mégis el-elragad közülük egyet. Ilyenkor nem marad más, csak a remény abban, hogy nem mi leszünk a kiválasztottak."
'(…) mint Belting mondja: „…kíváncsivá tesz bennünket a műalkotásban megbúvó és a művészi formában csak megsejtett értelem, amely nem feltétlenül része világképünknek, sőt esetenként meg is haladja saját megismerésünk korlátait.” Ez a „nem várt”, az új javaslat eddigi világkonstrukciójával szembesíti és állásfoglalásra készteti a külső alanyt. Lerombolja az eddigi esztétikai felépítmény egy darabját, és helyébe újat állít. Ez az élmény bizonyos diskurzusban valósul meg, a régi elvárás többé-kevésbé makacs ellenállásával szemben. Az új javaslatnak tehát kellően erős impulzussal kell rendelkeznie, és kellő mozgósító erővel. Ez az impulzus azonban csak akkor hozza a várt művészeti élményt a konkrét alany számára, ha az optimális küszöb értéken belül marad. Az újdonság, a váratlanság nem foszthatja meg az alanyt teljes esztétikai identitásától, minden korábbi élményének és értékvilágának megsemmisítésével. Az ilyen sokkoló impulzus vagy önfeladás általi behódoláshoz, vagy elforduláshoz vezet.
A műalkotással kapcsolatba kerülő néző, hallgató, olvasó előző művészeti tapasztalatai alapján valamilyen elvárással közelít a műhöz. Amennyiben a műalkotás teljesíti ezt az elvárást, a művészeti élmény éppen emiatt nem jön létre. Az elvárás ugyanis egy már elfogadott, így problémátlanított képet rajzol fel, olyan válaszokat ad, amelyeket a kérdező is tud. A konkrét mű és konkrét alany között tehát ez esetben sem jön létre a művészet. Az elvárás beteljesülése nem azonos a művészi élménnyel. (Ugyanez a tárgy egy másik alany esetében kiválthatja a művészetet.)'
(BUJDOSÓ ERNŐ: HIGH ART – LOW ART, AVAGY A KÉT KULTURÁLIS VILÁG, DLA értekezés, Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola)
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
