DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 22 órája
Farkas György 23 órája
Cservinka Dávid 1 napja
Filip Tamás 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 2 napja
Bátai Tibor 3 napja
Ózdi Annamária 3 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 11 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 16 napja
Vadas Tibor 16 napja
Tamási József 16 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 Jószándékú párbeszélgetés 5 perce
A fény nem publikus 10 órája
Minimal Planet 12 órája
Ötvös Németh Edit naplója 14 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 16 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 20 órája
Gyurcsi 20 órája
A vádlottak padján 22 órája
Hetedíziglen 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
négysorosok 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
nélküled 3 napja
mix 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 09:22 Összes olvasás: 62688

Korábbi hozzászólások:  
543. [tulajdonos]: ...2020-07-03 09:55
"Hiszen, jó, jó: nem vagyok semmi
És mégis muszáj minden fajnál
Jobbnak lenni.
S mit ér, ha jobb vagyok?"



542. [tulajdonos]: ...2020-07-02 13:15

541. [tulajdonos]: ...2020-07-01 09:44
Nádasdy Ádám: Nagy előny a meztelenség

Volt is meg nem is okom mérgelődni,
hogy bomoljak ki héjamból: minek?
Mégis muszáj volt, mert fölrobbanok,
ha a ruhámban benne maradok:
a ruha forró, a bőröm hideg.

A vetkőzés a kínos, nem a vége,
mikor már ott állok tök csupaszon.
Haragudtam a sok hülye ruhára,
az átmenet sok fájó fázisára,
a hideg cikázott a hasamon.

Mert igaz: nagy előny a meztelenség:
a zsebtolvaj csak néz és tehetetlen,
az ingedre nem csöppen rá a zsír,
és nem kapkodsz, hogy hol van a mobil,
és gyűlhetnek a könnyek az öledben.

A rám forrósodott gönceimet
tervszerűen volt szükséges levenni.
Kis lépésenként voltam meztelen,
féltem a robbanástól. Sose hittem,
hogy ennyit kell közszemlére kitenni.


540. [tulajdonos]: ...2020-06-28 13:50
„– Volt értelme, érintettük ebben a beszélgetésben az igazán lényeges kérdéseket? Egyáltalán, mit tartasz a beszélgetésről?

– Beszélgetni… Nézd, én sok emberrel találkozom. Ha például egy ateistával beszélgetek: én hívő vagyok, nem minden probléma nélkül, ő hitetlen, de ez szintén nem problémamentes. A hitünk ellentétes, a problematikánk közös. Ez kapcsolatunk alapja lehet. (…) Nem az elvek és gondolatok azonossága a leglényegesebb, hanem a mélyükben rejlő problematika közössége. Ha két ember érdemben beszél egymással, mindig erről a problematikáról beszélnek tulajdonképpen.” (Csönd és személődés, Beszélgetések Pilinszky Jánossal)

539. [tulajdonos]: ...2020-06-27 10:44
"Egyik legkedvesebb szerzőm, Simone Weil rendkívül érdekes kategóriákat állít fel: van a személyes, van a személytelen és van a kollektív zóna. Csak a személyesből lehet eljutni a személytelenbe, a kollektívből soha. Előbb személyessé kell válni valaminek, s aztán lehet átlépni a személytelenbe. Itt tanyáznak szerinte az igazi nagy igazságok, és minden nagy mű a személytelenből táplálkozik. Kedves kis hasonlattal azt mondja, hogy egy kisfiú amíg rosszul oldja meg a feladatot, rajta hagyja személyisége nyomát. Ha tökéletesen oldja meg, személyisége semmiféle nyoma nem marad rajta a megoldott számtanpéldán.”

„A versben viszont van valami, és ez nyilván túlcsap a költő személyiségén, mert a költő önkívületi állapotában jön létre (mert ihlet van!), s az a különös, hogy ez az énvesztés tulajdonképpen ugyanakkor a legszemélyesebb is. Amikor elvesztjük önmagunkat, akkor nyerjük meg magunkat. S itt még szeretném hozzátenni, hogy ebben az értelemben minden jó vers, amikor íródik, ártatlan kéz műve. Ettől, hogy egy kicsit olyan tárgy jön létre, amibe az ember valahogy beleszeret: elkezd csinálni valamit, de ugyanakkor a tolla alatt keletkezik is valami… úgy is mondhatnám, csinálna valamit, de keletkezik a tolla alatt valami, amire egyszerűen nem kérdezi meg, hogy: miért? Miért ezt írtam? Miért pont így írtam? Még definiálni sem tudja, miért fogadja el, miért tartja befejezettnek, és miért nem tud – és nem is akar – rajta változtatni. Nem hiúságból. Egyszerűen bekövetkezett valami, keletkezett valami, ami (az ő számára legalábbis) valami eddig nem létezett evidenciát jelent. S itt, hogy világosabb legyek, talán kitérnék arra, hogy van az életünkben valami tragikus elem: nem élünk szinkronban önmagunkkal. Illetőleg: nagyon gyakran, a legtöbbnyire. Viszont minden vers, ami megüt egy bizonyos mértéket, s főként a nagyoknál, mint Rimbaud vagy Shakespeare, minden sor és minden betű és minden vessző önmagával szinkronban van. Akkor keletkezik, amikor keletkezik, és tökéletesen azonos önmagával. Idevág egy kicsit, amit Simone Weil mondott, hogy a művészet nagy lehetősége, hogy fiktív síkon megszülessék valami realitás, szemben az élettel, ahol reális síkon nagyon is gyakran fikciók közt vergődünk, és fikciókban élünk. S azt hiszem, itt kellene arra a kérdésedre választ keresnem – nagyon tapogatózom –, hogy végül is miért akar publikálni a költő? Tolla alatt megszületett egy „arc”, önállósult egy „arc”; olyan arc vagy tárgy, aminek az evidenciája megcsapta a költőt, s amit valamiképpen ajándékba kapott. Ha úgy érzi, hogy ő csinálta, akkor hiú lenne vagy lehetne, de szükségszerűen azt érzi, hogy ajándékba kapta. Mégis útjára bocsátja. De hogyan? Újabb kitérővel azt kell hogy mondjam, hogy végtelen boldog, amikor ez a szinkron, evidens valóság megjelenik szűkös életében, de írás közben nem szabad ennek örülnie, mert akkor – elrontja. Az áldozatnak is benne kell lennie az írásban: az áldozat elemének. (Ezt leginkább az előadóművészeknél lehet megfigyelni, például színészeknél: látszik, hogy küzd a színész a szerepéért, belekerül a szerepe sodrába, megörül neki, s a közönség megdermed. A színésznek nem szabad örülnie, s azért nem, hogy a közönség örülhessen.) Még mindig a keletkezéspszichológiánál vagyunk ugyan, de már átlépünk abba a másik közegbe, amit kérdésed legvégére hagytál, hogy: miért engedi a költő útjára ezeket az ajándékba kapott „evidenciákat”? Már mondtam, hogy az biztos, hogy Rimbaud, amikor a verseit írta, vagy Verlaine, vagy József Attila (vagy bárki nagy költőt mondhatnék), az írás állapotában tökéletesen ártatlan volt. Más kérdés már az útra bocsátás. Énszerintem mindenfajta siker fölötti büszkeség vagy sikertelenség miatti sértettség valahogyan tisztátalan. De a versnek nem árt. Majdnemhogy azt merném mondani: az a költő magánügye. Nem tudom persze, más hogy van vele, például most is használom a szót, hogy: költő, költő, költő, de én magam sose érzem magamat költőnek. Amikor íráson kívüli állapotban vagyok – nem vagyok költő. Mikor írok, akkor meg – hangsúlyozom újra az ajándékelemet – attól nem vagyok az: mint egy koldus – csak kapok valamit.

– S mi történik azzal, amit a koldus kap? Amikor odaadja vagy visszaadja a világnak, amit kapott?

– Természetesen és egyszerűen fogalmazva: egy vers születése egy kicsit tényleg hasonlít egy gyerek születéséhez. Hiszen még az is benne van, hogy leválik szülejéről, és van, hogy el is tartja, és később segít rajta. A szülő is kiküldi a világba gyermekét, illetőleg hagyja, hogy leváljon róla, bár azt már nem tudja fölmérni, hogy ez a gyerek mit is fog művelni a világban…

– … s hogy a világ mit fog művelni a gyerekével…

– … A legszerencsésebb esetben talán szeretni fogják… Én nem azt mondom, hogy a költészet a legfölsőbb kommunikációs forma. De kétségtelenül van egy eleme, amit nevezhetünk metanyelvnek, s hogy ennek mi a szerepe, azt sokkal inkább el tudom képzelni akkor, ha arra gondolok, hogy egy olyan világban élnénk, amely ugyanilyen, mint a miénk, csak nincs benne művészet. Akkor azért érezném, hogy ha nem is a legfontosabb, de nagyon magasrendű metanyelv. Persze elképzelhető, hogy zavarokat is kelt ez a metanyelv, a művészet, tudniillik van egy nagyon keserves dolog itt, az, hogy van egy diabolikus művészi metanyelv is. S az a furcsa, hogy közepes mű diabolikusan megírva jobb, mint egy ártatlanul megírt közepes munka. Ártatlanul csak jó verset szabad írni, hogy az ne legyen unalmas. De tegyük fel, hogy verseimet szeretni fogják, és nem kérdezik meg, hogy ez a vers miért ilyen vagy olyan. Tehát evidensnek érzik, mint egy szeretett arcot. Rettenetes volna az élet szeretett arcok nélkül.” (Beszélgetések Pilinszky Jánossal)

538. [tulajdonos]: ...2020-06-20 13:19
2011. 12. 12.

"Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni. Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga. A legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamelyik szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba, ezentúl a szörny még-nyugtalanabb, és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted. Gondozd, mert könnyen szelidül, és derék háziállat lesz belőle. Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók, túlbecézett vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak." (Weöres Sándor)

Minél erősebb a napsütés, annál mélyebb az árnyék sötétsége (Orosz Katalin: elfojtott vágyaink)

“C. G. Jung árnyékszemélyiségnek nevezi a leplezett, elfojtott tudattalan vágyakból, tulajdonságokból álló személyiségrészt, melyet nem él meg a személy, mivel azok a tudatosan választott életformával nem egyeztethetők össze. Felmerül a kérdés: akkor miért kell vele foglalkozni? Sőt, mi a jó abban, ha szabadjára eresztjük ösztöneinket?
Az árnyékunkkal való szembenézés semmiképpen nem jelenti azt, hogy mostantól bármit csinálhatunk. Az ok, ami miatt mégis foglalkozni kell vele, hogy a teljes elfojtás, a tudomásul nem vétel jelentős feszültséggel jár. Ez a feszültség bizonyos életkorban vagy élethelyzetben annyira felerősödhet, hogy elveszi energiánkat, úgy érezhetjük, valami nincs rendben velünk. Megtörténhet, hogy türelmetlenné, idegessé válunk, már nem tudunk uralkodni magunkon, kitör belőlünk a harag, vagy levertek, depressziósak leszünk. Gyakran testi tünetekben is kifejeződik az energiahiány.
Az árnyék tudatosítása nem az ösztönök elszabadítását jelenti, hanem annak tudomásulvételét, hogy igazából milyenek vagyunk. Meg kell tanulnunk elfogadni magunkat jó és rossz tulajdonságainkkal együtt, mert így tudjuk csak viselkedésünket valódi kívánságainkkal összhangba hozni. Ahogy Weöres Sándor idézete is tanítja.
Nem csak morálisan elfogadhatatlan, sötét vágyak kerülnek az árnyékszemélyiségbe. Gyakran kreatív, alkotó tendenciákat is elfojtunk, melyek a családi hagyományokba nem férnek bele. A pozitív, nemes, önfeláldozó eszményi magatartásra való hajlamot is épp úgy el lehet nyomni, különösen bizonyos társadalmi rétegekben. Ahol nem divat a szép szó, ahol minden fekete és szöges, ott a rejtett mélyben az elnyomott jóság iránti vágyat találjuk. Természetesen hiába hívnánk fel erre egy ilyen egyén figyelmét, hiszen tudatával tiltakozik az ellen, ami a tudattalanjában van.” (Orosz Katalin: Elfojtott vágyaink)

„A költészetben az oxymoron (ellentétes vagy összeférhetetelen jelentésű szerkezet) örökíti meg: pl. „édes mostoha” (József Attila), „édes-jó iszony”, „lágy erőszak”, „emelkedő zuhanás” (Pilinszky János), „imádtunk átkozódva” (Ady), „sosem-volt-megtörtént ölelés” (Petri György), „boldog, szomorú dal” (Kosztolányi) stb.” (in: Vajdics Anikó: ODI ET AMO. Ambivalencia és egyensúly a pszichodrámában. Pszichodráma záródolgozat.)

537. [tulajdonos]: ...2020-06-20 10:59

536. [tulajdonos]: ...2020-06-08 12:37

535. [tulajdonos]: ...2020-06-05 16:22

534. [tulajdonos]: ...2020-06-01 00:07
„One learns to talk well only when one has renounced life for a time. That’s the price. Speaking is almost a resurrection in relation to life. Speech is another life from when one does not speak. So to live in speech one must pass through the death of life without speech. (…) there is a kind of ascetic role that stops one from talking well until one sees life with detachment. We balance, that’s why we pass from silence to words. We swing between the two because it’s the movement of life. From everyday life one rises to a life we call superior. The thinking life.” (Brice Parain, in: Vivre sa vie, Jean-Luc Godard)



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 22:38   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:12   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 22:07   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 20:31   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 19:56   Napló: Minimal Planet
2024-03-28 18:28   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2024-03-28 18:18   Napló: A fény nem publikus
2024-03-28 17:20   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés