DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 6 órája
Farkas György 6 órája
Cservinka Dávid 8 órája
Filip Tamás 17 órája
Tóth János Janus 19 órája
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 2 napja
Bátai Tibor 2 napja
Ózdi Annamária 2 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 11 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 15 napja
Vadas Tibor 15 napja
Tamási József 16 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 3 órája
Gyurcsi 3 órája
Jószándékú párbeszélgetés 5 órája
A vádlottak padján 6 órája
A fény nem publikus 6 órája
Hetedíziglen 18 órája
az univerzum szélén 19 órája
Bátai Tibor 22 órája
négysorosok 1 napja
Minimal Planet 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 2 napja
nélküled 2 napja
mix 3 napja
szilvakék 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2024-03-28 16:30 Összes olvasás: 62631

Korábbi hozzászólások:  
680. [tulajdonos]: ...2020-12-19 13:54
"A halottaknak senki élőre nincs szükségük többé, mégis külön-külön, és mindenkinél makacsabbul hívnak minket. Ez a meghívás azonban túl van a közöny, túl a részvét és lázadás, sőt valamivel még a mozdulatlan kétségbeesés, egyszóval a katasztrófa még mindig világosan kivehető határán, és egyenest a szeretet sötétjébe kalauzol. Mivel először itt, és egyedül itt részesülhetünk mindenükből kifosztott és kiforgatott meghívóink romolhatatlan kincséből, királyi adományából, ami nem egyéb, mint a mindenségben az egység bátortalanul boldog és először biztos megtapasztalása. Szakasztott úgy, ahogy a keresztlevételt követően a tanítványok is mozdulatlanul maradtak, mielőtt a föltámadás hasonlíthatatlan intimitását hírül vitték.

Ifjúságomban hosszú időn keresztül az álomban véltem megtalálni ez áhított megoldást. Itt minden együtt és egyben van még. Kint és bent, ember és táj, anyag és forma, érzék és szellem. Az, hogy én, alig más, vagy éppenséggel ugyanaz, mint te, vagy ő. És mégis nyomasztó e boldogság. Fölégetett földjével, maradék pázsitfoltjaival maga a tiltott paradicsom helye, ahonnét végleg kiűzettünk. De e kiűzetés azóta megmenekülésünket jelenti már. Itt kell, az ébrenlét nehéz ellenállásában megtalálnunk először a rendet, majd azon is túl az egységet." (Pilinszky János)

679. [tulajdonos]: ...2020-12-18 11:38
„A szenvedés sajátos normatív ereje abból fakad, hogy olyan negatív határállapotra utal, amelyet nem egyszerűen nem lehet, hanem nem is kell megmagyarázni. Ahogy Lévinas bemutatja, a szenvedővel való találkozás feleletkényszer elé állítja a szemlélőt: vagy hagyja, hogy a másik fájdalma tudatosuljon, és ez esetben felelősséget vállal iránta, vagy nem hagyja, hogy arcként jelenjen meg a másik, és ezáltal a szenvedésében való osztozást is elkerüli (Lévinas 1988). A szenvedés percepciója ebben az értelemben morális implikációval bír, aminek a nyilvánosságbeli társadalompolitikai diskurzusokban van kitüntetett szerepe: el lehet ugyan fordítani róla a tekintetet, de ha az észlelés megtörténik, akkor elkerülhetetlen érzelmi kötelmek következnek belőle.”

(https://www.eltereader.hu/media/2018/04/SIK_A_szenvedes_hatarallapotai_READER.pdf)

678. [tulajdonos]: ...2020-12-17 23:14
ODI ET AMO. Ambivalencia és egyensúly a pszichodrámában

Pszichodráma záródolgozat (2006)

Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.
(Caius Valerius Catullus)

Ajánlás

Ezt a dolgozatot egykori mester-asszonyomnak, Gallus Klárának ajánlom, aki megtanított arra, hogy szeretni csak akkor tudunk igazán, ha meg tudunk bocsátani, megbocsátani viszont csak azután tudunk, miután a bennünket ért sérelmekért haragudni mertünk.

A címlapon Paul Klee Seiltänzer című képe látható.

TARTALOM


Köszönetnyilvánítás    4
Bevezetés    5
A dolgozat rövid összefoglalása    6
1. Az ambivalenciáról általában    7
1.1. Ambivalencia hétköznapi, nyelvi, irodalmi, képi megnyilvánulásairól    7
1.2. Az ambivalencia fogalom- és tárgyköre    9
2. Elméleti háttér    11
2.1. A pszichoanalízis mint az ambivalencia elmélete    11
2.2. Az ambivalencia fejlődéslélektani alapmodellje: az újraközeledési szakasz    13
2.3. Az ambivalencia fogalma a tárgykapcsolatelméletben    14
2.3.1. A tárgykapcsolatelméletről dióhéjban    14
2.3.2. A fejlődési pozíciók és az ambivalencia fogalma Melanie Klein elméletében    15
2.4. Az ambivalencia elhárításának mechanizmusai    17
2.5. Az "árnyék" fogalma C. G. Jung elméletében    22
2.6. Az ambivalencia kóros megnyilvánulásairól    22
2.7. A szülői "delegációk" ambivalencia-képző hatása    23
3. A pszichodráma elmélete és eszköztára    26
3.1. Moreno személyiségmodellje    26
3.2. A pszichodráma módszere    27
3.3. Ambivalens tendenciák a pszichodráma színpadán    29
3.3.1. A tudatosság szintjei    29
3.3.2 Az ambivalens érzések feltárásának és megjelenítésének pszichodramatikus eszközei    31
3.4. A továbblépés irányai    39
4. "Kell a gyereknek a korlát (?)" - esetmegbeszélő pszichodráma csoport
a XII. kerületi Nevelési Tanácsadóban    43
4.1. A csoport keretei    43
4.2. A csoport tagjainak bemutatása    45
4.3. Esettanulmány    48
4.3.1. Piroska    49
4.3.2. Rózsa    65
4.4. A csoporfolyamat szakaszai, csoportdinamika    72
4.5. A csoport életútjának egybevetése az énazonosság kialakulásának szakaszaival    74
Záró gondolatok    79
Jegyzetek    80
Irodalomjegyzék    82
FÜGGELÉK: A csoportülések leírása (jegyzőkönyv)    83

Bevezetés

A pszichodrámában sokszor tanácstalanul állunk, amikor a protagonista nem tud tovább lépni egy helyzetben. Érezzük, hogy üvöltenie kellene haragjában, elmenekülnie félelmében, tiltakoznia kellene valamilyen módon, vagy, ellenkezőleg, át kellene ölelnie a másik személyt, akivel interakcióban van.
Több oka lehet annak, hogy nem ez történik. Az esetek egy részében a bénultság oka az, hogy ambivalens érzéseket táplál egy dolog, személy, döntési helyzet stb. iránt.
Saját élményű önismereti csoportunkban és gyakorló vezetés közben számos példát láttunk olyan játékra, amelyben a vezető ambivalencia-duplázást alkalmazott. Az ellentétes érzelmek megjelenítésére a pszichodramatikus módszer különösen alkalmasnak tűnik. Azon túl, hogy a protagonista számára világossá válik tehetetlensége oka, csoport szinten is lehet hozadéka: akár az egész csoportot meg lehet vele mozgatni. Ez különösen jól jön olyankor, amikor a játék "leül", és a külső szemlélő számára unalmassá válik (amikor a csoport egy része láthatóan ásítozik, másik fele türelmetlenül fészkelődik).
Mindezek ellenére, nem egyszer előfordult velem is, gyakorló vezető társaimmal is, hogy "elfelejtkeztünk" az ambivalens érzések "kihangosításáról".
Az ambivalencia megjelenítése a konfliktusok felszínre hozásában segít. Feltárja egyéni forrásait, érthetővé teszi, miért viselkedik a protagonista "érthetetlenül" egy helyzetben. Pl.: miért nem tudja kifejezni, hogy dühös vagy, hogy szeret valakit; miért nem menekül el egy számára kellemetlen helyzetből (mi tartja ott), miért nem tudja megmondani az antagonistának, mit érez iránta, miért nem cselekszik ésszerűen egy helyzetben...?

A saját személyes életemben is megélem az ambivalens érzések egyidejű vagy váltakozó jelenlét. Szeretjük egymást a férjemmel, szépen egyengetjük három gyermekünk útját, ám korántsem merném azt állítani, hogy mindig tökéletes közöttünk összhang. Kapcsolatunkat az együttlétre, együttműködésre és az önérvényesítésre való törekvés (a "szociábilis" és az "autonóm működésmód") (Beck) váltakozása jellemzi. Kapcsolatunk alapmintáiról (a szüleinkhez és testvéreinkhez fűződő viszonyunkról) ugyancsak el lehet mondani, hogy jelen volt bennük az ambivalencia.
Három fiam közül kettő van olyan életszakaszban, amelyre alapvetően az ambivalencia jellemző: a legkisebb az újraközeledési szakaszban, a legnagyobb kamaszkorban. A középső pedig már köztes helyzeténél fogva is részesül "jóból", "rosszból" egyaránt.

Dolgozatomnak különleges aktualitást kölcsönöznek a jelenlegi politikai események, amelyekben az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a hasítás, a kivetítés, a kivetítő azonosulás, az idealizáció és a leértékelés mozzanatai) jól tetten érhetők.

A dolgozat rövid összefoglalása

Dolgozatom első fejezetében az ambivalencia hétköznapi, irodalmi, képi, szimbolikus megjelenési formáit, majd az ambivalencia definícióját, tárgykörét írom le. A második fejezetben azoknak a pszichodinamikai (pszichoanalitikus, fejlődéslélektani, tárgykapcsolat-elméleti, illetve jungi) elméleteknek a témámhoz kapcsolódó részeit fejtem ki, amelyek a pszichodráma személyiségmodelljével és gyakorlatával összhangban állnak.
A harmadik fejezetben előbb a morenói személyiségmodellt és a pszichodráma módszerét ismertetem, majd azt, hogyan használható fel a pszichodráma eszköztára (a pszichodramatikus technikák) az ambivalens helyzetek, viszonyulások (vagy éppen azok hiányának) feltárására, tudatosításra és az ambivalencia meghaladására vagy elfogadtatására.
A negyedik fejezetben az általunk vezetett csoport kereteit, tagjait, csoportfolyamatait, valamint a témához kapcsolódó eseteket mutatom be.
A záró részben a csoportfolyamat szakaszait foglalom össze, majd azt szemléltetem, hogyan járja végig újra a csoport az integráns személyiség kialakulásának legfontosabb stációit azáltal, hogy:
•    a bizalomépítés ("ősbizalom" kialakításának) időszakában még az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a negatív elemek "tagadása", megszépítése, a pozitívumok hangsúlyozása) dominálnak,
•    a középső szakaszban a problémák felszínre kerülésével differenciálódik a kép (megjelenik az ambivalencia),
•    a záró szakaszban pedig megtörténik a játékokban, bejelentkezésekben (és más megnyilvánulásokban) felmerült "jó" és "rossz" aspektusoknak egy "elég jó" képben való integrációja. Ez az "elég jó kép" mindannak az összefoglalása, ami a csoport tagjaival külön-külön és a csoporttal mint egésszel a csoportban történt. Hangsúlyozom, hogy a csoport tagjai számára az így megszerzett kép csupán kiinduló pontja újabb és újabb hasonló módon való "építkezéseknek".
A dolgozat szerkezetével kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, hogy számos olyan ambivalens megnyilvánulást, mozzanatot, amely nem szerepel az esettanulmányban, vagy nem került lejátszásra, mert csupán implicite volt benne jelen az ambivalencia, esetleg a jelenet fő sodra nem tette lehetővé játékban való tisztázását, az elméleti kifejtéshez vagy pszichodramatikus eszköztár ismertetéséhez gyakorlati "illusztrációkként" használtam fel.



1. Az ambivalenciáról általában

"Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen."
(Pilinszky János)


1.1. Ambivalencia hétköznapi, nyelvi, irodalmi, képi megnyilvánulásairól

Minden fontos kapcsolatunkban felbukkanhatnak felemás, ellentmondásos érzések. Ambivalencia terheli a párkapcsolatainkat, barátságainkat, munkahelyi kapcsolatainkat és azokat az alapkapcsolatokat, amelyek a későbbiek ősmintázatát adják: a szüleinkhez, gondozóinkhoz (elsősorban anyánkhoz) és testvéreinkhez fűződő viszonyunkat.
Nem csupán személyes kapcsolatainkban, de más céltárgyakkal kapcsolatban is átélhetünk ellentétes késztetéseket. Számos példa lehet arra, amikor egy dolog egyszerre vonzó és taszító. (A horror-filmek nézőit például egyszerre szögezi a székhez a félelem és a kíváncsiság. A tiltott gyümölcs éppen azáltal válhat vonzóvá valaki számára, hogy a tiltás révén negatív érzések is kapcsolódnak hozzá.)
A kapcsolati céltárgynak is lehet két egymással ellentétes, különböző "arca", ennek ősi, keleti mintája a kettős arcú, kapuőrző Janus isten, aki egyszerre tekint a belépőre és a kilépőre. A középkori céhek Janus-fej két, egy főben egyesített, ellentétes irányba néző arcot ábrázolt. Mikszáth Kálmán Mikulás bácsija is "igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre, s haragos a másikra". A kétarcú vagy kétszínű emberek felemás érzéseket keltenek bennünk, és a hozzájuk fűződő viszonyunk is ellentmondásos lesz. Vegyes érzelmekkel hallgatjuk, amikor valaki úgy számol be a sikereiről, mintha kudarcsorozatról lenne szó; ilyenkor szok¬tuk megkérdezni az illetőt, hogy most dicsekszik vagy panaszkodik? A gyerek, ha mosolyogva dorgálják, maga is ambivalensen viszonyul majd ahhoz, amiért megintik.
Mondásainkban, nyelvi metaforáinkban is megörökítjük az ambivalencia élményét: amikor "az egyik szemünk sír, a másik nevet", mert "üröm vegyült az örömbe", amikor felsejlik előttünk a dolgok "fonákja", "hátulütője", amikor egy "húzd meg, ereszd meg" kapcsolatban találjuk magunkat, "két kő között őrlődünk", vagy amikor az "aranyközéputat" keressük, mert azt szeretnénk, hogy "a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon". Amikor "hisszük is, nem is", hogy egy helyzet végérvé¬nyesen megváltozott, mert még az előző állapot hatása alatt állunk, azt mondjuk, hogy "kellemesen csalódtunk". Vannak érzések, amelyek csak úgy férnek meg egymás mellett, mint a "tűz és a víz". Mint azok a házastársak, akik úgy érzik, sehogyan sem boldogulnak a másikkal: "se vele, se nélküle". Amikor valakinek egyszerre "kétfelé húz a szíve", joggal érezheti úgy, hogy bármennyire is szereti mindkét felet, "nem tud kétfelé szakadni". Van, aki az őt megbénító felemás érzések miatt "egyik lábáról a másikra áll", "egy helyben topog", "nem jut ötről a hatra". Aki viszont nem tudja elfogadni a dolgokban, kapcsolatokban rejlő természetes ambivalenciát, az hajlamos "feketén-fehéren" látni a világot. Amikor valaki, akit addig csak "rózsaszínben" láttunk, váratlanul "kimutatja a foga fehérjét", "egy világ dől össze bennünk".
A költészetben az oxymoron (ellentétes vagy összeférhetetlen jelentésű kifejezéseket tartalmazó szerkezet) örökíti meg az ambivalens érzéseket: pl."édes mostoha" (József Attila), "édes-jó iszony", "lágy erőszak", "emelkedő zuhanás" (Pilinszky), "imádtunk átkozódva" (Ady), "sosem-volt-megtörtént ölelés" (Petri György), "boldog, szomorú dal" (Kosztolányi), "ezerhangú esti csend" (Czóbel Minka).
A kertész kutyája című Lope de Vega darabban a szerelméhez ambivalensen kötődő főszereplőt a hoppon maradt leány egy olyan kutyához hasonlítja, amelynek csak akkor kell a csont, ha egy másik kutya is "érdeklődik" iránta. Ez a darab jól példázza az olyan ambivalens helyzeteket, amelyekben a céltárgytól való távolodás közben az egyénben felerősödnek a céltárgy pozitív vonásai, a hozzá való közeledés közben viszont a negatív vonások erősödnek fel.
A témához kapcsolódó képi szimbólumok tárházából elég csupán néhányat megemlíteni annak érzékeltetésére, milyen fontos alapélményt jelent az ambivalencia: kereszt (keresztre feszítettség érzése), libikóka, hinta kötéltánc, mérleg, ingaóra, Jin és Jang, Janus-arc, az oldás és kötés ambivalenciáját hordozó csomó. A hatos szám a két ellenétes princípium, a kettes és a hármas szám ötvözeteként az ambivalencia, a kétértelműség, a habozás és a választás jelképe. "Mint minden ambivalencia forrása, magában foglalja a potenciális lehetőséget, úgy a jó, mint a rossz irányba való elhajlásra: próbatétel jó és rossz között."
(A Jin-Jang szimbólum az általunk vezetett csoportban is előkerült az utolsó előtti alkalommal egy kendő mintázatában. A hinta pedig az egyik protagonistánk játékában, éppen annak a játékában, aki egy kapcsolati "libikókában" szenved.)
A nyugvópontról való ide-oda való kimozdulást vagy közelség-távolság változásait olyan ősi népi játékok őrzik, mint az "ördögmotolla", vagy a "húzd meg, ereszd meg"-játék, a "ki jön az én házamba?", a "gyertek haza libuskáim!". És ki nem élte át gyerekkorában bújócska közben azt félelemmel és várakozással teli vegyes érzést, hogy szeretné is, meg nem is, ha megtalálnák.
Az ambivalencia az élet korai szakaszaiban megnyilvánulhat az anya belső reprezentációja tekintetében is, mint a "jó" anya és a "rossz" anya képe. "A jó anya képét az anyához kötődő kellemes, kielégüléssel járó élmények formálják, míg a rossz anya képét a frusztráló, kínos tapasztalatok. (...) Az anyának ezt a két arcát tükrözik a gyermekmesék boszorkány és tündér szereplői." (Frenkl¬-Rajnik, 43. o.)

A szeretet-gyűlölet fogalompár mellett a következő ellentétpárok tartoznak az ambivalencia tárgykörébe: szeretet-harag, rokonszenv-ellenszenv, vonzalom-taszítás, távolság-közelség, szeretet-irigység, szeretet-versengés, egybeolvadás vágya vagy az egyéni érdekek előtérbe kerülése, egység vagy elszakadás (szimbiózis-szeparáció), intimitás-autonómia, tiltott vagy lehetetlen vágyak versus realitás, öröm-csalódás, függés-függetlenség, félelem-kíváncsiság, öröm-csalódás, sikerérzés-szégyen, büszkeség-, együttérzés-aggodalom, szánalom-harag, szégyen-dac...




1.2. Az ambivalencia fogalom- és tárgyköre

•K. Erika Zeitlinger pszichodráma-elméleti tankönyvében így határozza meg az ambivalenciát:
"Egymásnak ellentmondó cselekvési késztetetések és érzelmek, melyek egyidejűleg vannak jelen, pl. szeretet és gyűlölet, ugyanazon tárgy iránt." (Zeitlinger, 177. o)
•Beck a különböző időpontokban érzett ellentétes érzéseket is az ambivalencia tárgykörébe sorolja: "Az ambivalencia azaz pozitív és negatív képek, hiedelmek, érzések és vágyak váltakozó vagy szimultán előfordulása igen gyakori, talán általános is a közeli kapcsolatokban. A legnyilvánvalóbb módon akkor jelenik meg az ambivalencia, amikor a partnerek egyik pillanatban szeretik egymást, a másik pillanatban legszívesebben darabokra tépnék szét egymást." (Beck, 153.o.)
•Fontosnak tartom, és ahol lehet, külön kezelem az Atkinson és társai által meghatározott ambivalencia-fogalom másik fajtáját, "egy egyszerre negatív és pozitív céltárgy által okozott konfliktust". (Atkinson, R. L. és társai, 1999, p. 572.)

A tárgy ellentmondásossága a pszichodráma színpadán úgy jelenhet meg, mint az antagonista (vagy egy nem személyes céltárgy) kétarcúsága, egyszerre vonzó és taszító mivolta (Janus-arcúság).


Az ambivalencia fajtái

Az ambivalens érzések életünk szükségszerű velejárói. Gond, mint majd látni fogjuk, az esetek jó részében éppen abból adódik, hogy valaki nem képes elviselni az ambivalenciával járó feszültségeket, és tagadja, vagy más módon hárítja a jelenlétüket.
Vannak azonban az ambivalenciának olyan megnyilvánulási formái, is, amelyek túlmutatnak az egészséges vagy szükségszerű állapoton. Például akkor, amikor valaki soha nem tud elköteleződni egy kapcsolatban a benne dúló ellentétes késztetések miatt. (Lásd az Oltári nő /Runaway bride/ című nagysikerű film főhősnőjét, akit csak oltárig jut el a választottjaival, a házasságba már nem mer velük belépni.) Ilyen esetekben nem az ambivalencia további élezése a cél, hanem az elköteleződés akadályainak feltárása a továbblépés érdekében.
Más esetekben, amikor az ambivalencia a valóság és a teljesíthetetlen vágyak határán való megtorpanást jelenti, ugyancsak az a célszerű, ha kimozdulunk a holtpontról, hogy a realitás felé billenhessen el a mérleg. Idetartoznak azok az ambivalens helyzetek is, amelyekben a vágyaknak nem fizikai valóság, hanem az etika, a morál szab határt.

A fentiek értelmében különbséget kell tennünk
a) szükségszerű, elviselendő, egészséges ambivalenciákról, amelyek esetén inkább az ellentétes érzések elfogadása, elfogadtatása a cél,
b) és olyan tarthatatlan, káros vagy egyenes pusztító, kóros (patológiás) ambivalenciák között, amelyekből valamilyen irányban ki kell mozdulni, ahhoz hogy a személyiség egészségesen fejlődhessen tovább.

Beck szerint, aki könyve egyik fejezetében az ellentétes érzések párkapcsolati dinamikáját elemzi, ugyancsak kétfajta ambivalencia létezik:
1. Az a fajta ambivalencia, amely a kapcsolatok "szokásos apály-dagály mozgásából" következik. Egyszerű értékrendbeli vagy stílusbeli különbségeket foglal magában.
2. "Az a fajta ambivalencia, amely aláássa a kapcsolatot, és annak felbomlásához vezet." (Beck, 154.o)

A témához tartozik a fentieken kívül az ambivalencia feltűnő hiánya (pl. az eszményített anya és/vagy annak reprezentánsai Szilvia anyajátékában az 5. ülésen, vagy a kizárólag gyűlöletet ébresztő anya Piroska esetében), a hasításokban megnyilvánuló kettősségek, amelyek az ambivalencia elviselésének hiányából adódnak: "én képviselem az igazat, a másiknak nincs igaza", a "csak rossznak" megélt világból menekülés a "csak jóba" (lásd Rózsa fekete és rózsaszín falevelei).
Ennek megfelelően a negatív (illetve pozitív) érzések felvállalásának nehézségeit is az ambivalencia tárgykörébe sorolom. Nehéz bevallani, hogy nem mindig tisztán csak jó érzéseket táplálunk a környezetünk iránt. Mindenkinek természetes törekvése, hogy kedvesnek, türelmesnek, szeretetre méltónak, elfogadónak mutassa magát. Az olyan negatív indulatoktól, mint a harag, féltékenység, irigység, gyűlölet (hacsak nincs rá extrém okunk, mint Piroska esetében, aki a ló másik oldalára esve, csak gyűlölni tudja a szüleit), feszültség támad bennünk, és ennek a feszültségnek az elhárítására komoly eszköztár áll rendelkezésünkre.
Az olyan elhárító mechanizmusok tehát, mint a hasítás, a projekció, a projektív identifikáció, a mágikus tagadás, az idealizáció, ugyancsak az ambivalencia témakörébe tartoznak.


Folyt. köv.

677. [tulajdonos]: ...2020-12-16 19:36
Szécsi Margit

A Visszafelé Olvasott Könyv

Kezdetben volt a mozdulatlan Minden
s fölötte az Úr lelke lebegett,
de én mondom: nem lesz alatt s fölött,
középpont sem lesz, s a Zenít s Nadír
eldől akár a céltalan kilőtt nyíl
s amint kezdetben volt: úgy lesz a Minden.
Még ami van: önmagára hasonlít.
Ma éjjel s még egy percig: rózsa a rózsa.
Még a halál egyértelmű, mert ordas az ordas
s a fogak arkangyali fehére tudjuk hogy fenyegetés.
De már a vásáron-vett föltaláló
- a legjobb atya, anyjának hű fia -
a robbanó lepkét megtervezi,
s lesz a végzet jelképe: Angeli Morpho
és tücsök, lárva, és selyem-gubó.
Nem lesz többé tej a tej, és nem lesz méz a méz.
Urak kutyája, hatalom lakája,
nem térsz le a flaszterról te sem - araszolva
követ, kátrányt eszel, s köszöntöd szűkölve
a világból ami még önmagára hasonlít.
Üvöltő hattyúcsorda-álmaim
úgy úsznak el az űrben - mint az álmok,
mint minden ember mai álmai,
beíratlan lapok, járatlan hómezők
zászló-lapjai lebegnek fúvatlan szélben,
félelmetlen bűnök, fehér halálok
vérbosszú nélkül magukba-halnak haláltalanul,
sütetlen lángliszt havazik szívemre,
kókler vigécek, varánuszgyík-tokásak
nyúzzák a Bárányt világ-borotvával,
látcsövet a látnok szemgolyókra
éjkő-üvegeset árulnak fenyegetőzve,
és álmodni noha eltiltanak:
csillag-ölő munkájuk bennetek kiált
haldokló hattyúcsorda-álmaim.
Korunk a vonzás halála.
Kezünk szerelme az anyag iránt,
kezünk egymáshoz-fűződő szerelme,
az állatok szerelme, a dzsungel
egymást-evő, egymást-szülő szerelme szétszakad.
Üzletkötések rabbat-nullái, ropogó számsorok,
rabbik, papok, rabonbánok, Jézus meg Barabbás,
Allah-kiáltás, rémítő Hallelúja,
hang és test szobor-csoportja zuhan az égbe,
szétporlad a hang és szétporlad a por,
és pártütő lesz a tömegvonzás, a mikró-csillagok
égitestté-ölelkező szerelme:
szemünk előtt a por-farkú Napok
akár a bontás téglái, úgy zuhognak el
s mi bámulunk a rengő élet-házban
ha eljő a vonzás halála.
S midőn eléri a lágy robbanás
a te gyönyörű kezeidet,
ős-mintáit az emberi kéznek,
sebekre és margarétákra-érzékeny
írral-tapintó kezeidet,
hajakkal és táltos-sörénnyel
ismerős kezeidet,
a szellem bajnok legényeit,
ének-doboló, véreddel-képíró kezeidet,
világ-babát világos holdnál
elringató kezeidet,
bölcső-faragó, barackfa-oltó,
kenyéradó kezeidet,
harang-kondító kezeidet,
midőn ők bokszolnak a széthulló égen
s verdesnek, süvöltő táltosi szárnyak
a kavargó vetések, robogó tetők,
bölcsők és babák tornádós roncsai fölött
az értelmetlen csillagképek tumultusában:
akkor kinyílik minden értelem
s megérti a sívó anyag, mi veszett el,
midőn kezeidhez elér a robbanás.
A végső mozgás a menekülés lesz.
Noé-bárkát a mennyben sem találunk
és nem lesz menny, nem lesz honnan hova,
rekord-mintái a felbomló anyagnak
foszlanak a semmi fotonjaivá, s a semmi
sehova vándorol rémületével,
s az anyag egyenletes eloszlása megvalósul.
Leszünk: a Mindenütt Jelenvalók.
Szétrombolt testünk, világunk mindenütt lebeg,
betöltünk mindeneket akár az isten,
mindenki minden helyen létezik
és mint az isten szétlebeg de nem hat.
Tengerek, gyönyörű rozsvetések, Galamb meg Olajág,
Anyánk Köténye, Tisztaság fogalma,
a világ véres fogsorát sikáló élő fogkefe,
jóságért sápadó szájunk, az énekes és maga az ének:
isten-baromként dermed Minden Helyen.
S kik vérünkön akartak lenni
cárok és nérók, urán-uralkodók: ők is
úristenként a felrobbant időben
így lesznek Mindenütt Jelenvalók.
Köszöntöm azért
az életet mai létében, a hidrogén csodáit,
kő-süteményeit világanyánknak: a hegyeket
s a gömbölyűre-görgetett követ.
Köszöntöm az Özönvizet,
első bús remekét a pusztulásnak,
s a Gondolat királyi iker-párját:
vetélt Istent és vetélt Csillagot.
Vonzatlan álmok a vonzatlan űrben:
ragyogjatok fehéren, álmaim,
havakban, mert az utolsó szín a fehér lesz,
keverék-színe vörösen-izzó vágynak,
fekete bűnnek, rideg-kék erélynek.
Ha a forgás minden színt megkever,
fehér marad a forgatag, ha meghal -
Jósok, jövők, táguló hópor-testek:
ragyogjatok fehéren álmaim.
Énekeim, úgy készüljetek
hogy el-nem-mondható lesz ami lesz,
hogy szájára nem vesz tündöklő Díva,
hangtalan lesz a létetlen lét, s a kaszás,
ama Kaszás fehér bordái pengve szétomolnak
mert nem lesz ami meghaljon, nem lesz többé
mellkas, nem dobog átdöfhető szív,
a szív, a vércsillag, világnyi por lesz,
széthullónak szülessen minden ének.
A Visszafelé Olvasott Könyv
tartalma rettentően megvalósul,
minden hely foglalt lesz a semmiben
s nem vész el semmi: ott szunnyad a mozgás,
bölcsőnk, koporsónk, vágyunk, mindenünk,
angyal-pupillánk miriád fotonban,
s a vak sugárzás betölt mindeneket.

676. [tulajdonos]: ...2020-12-16 14:25
<<„Én csak egy pontból látok, de létezésemben minden irányból néznek.” (Lacan)

(„nyugtalanító különösség”)

Ludwig Wittgenstein ismert nyelvfilozófiai megállapítása, mely szerint „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”, kultúrtörténeti környezetben értelmezve nem más, mint a kulturális neurózis egyik legfőbb forrása. Hiszen ha azt gondoljuk, illetve gondolja egy kultúra, „hogy arról hallgatni kell”, akkor úgy hallgatunk valamiről, hogy pontosan tudjuk, mi az, amiről nem beszélünk, mi az, amiről hallgatunk. E tudásunkat, ha a helyzet úgy hozza, természetesen – akár tudatosan, akár tudattalanul – el is nyomhatjuk, azt azonban már nem akadályozhatjuk meg, hogy olykor-olykor, a legváratlanabb pillanatokban felszínre ne bukkanjon. Jóllehet e neuralgikus pontok kultúráról kultúrára változhatnak, abban mégis közösek, hogy hiába akarják e kényes tartalmakat elnyomni, elhallgatni, örökösen, kísértetiesen visszatérnek, makacsul újra és újra a felszínre bukkannak.

Nádas Péter Párhuzamos történetek című monumentális regénye (2005) kérlelhetetlen kitartással, nekifeszüléssel a magyar és európai kultúrában ily módon elhallgatott, elnyomott tartalmak felszínre hozásán és bemutatásán munkálkodik. Ezzel párhuzamosan Forgács Péter egész életműve, s azon belül a W.-projekt, ugyanilyen kérlelhetetlenséggel tűzi ki célul, hogy a vizualitás eszközeivel tegye a kollektív emlékezet részévé ezeket az elnyomott, elhallgatott tartalmakat. Párhuzamos életművük mára már megkerülhetetlen részei a magyar, illetve az európai emlékezetkultúrának. Nádas regényének építményében a párhuzamosság elve éppen az ismétlődő felszínre bukkanás tényét szcenírozza a legváltozatosabb narratív időkben és terekben. Az ismétlődés mindig egyfajta kísérteties hatást is létrehoz, amennyiben a más és más alakban és alakzatban felbukkanó, mégis ismerős motívumok és szereplők nemcsak az olvasót, hanem a regényben bemutatott világot is kísértenék. E kísértetiesség talán nem más, mint a történelem szelleme, ami egy-egy adott kultúrában körvonalazódik, és szereplőit addig nem hagyja nyugodni, amíg fel és el nem ismerik annak, ami: kultúrájuk esszenciális, megkerülhetetlen alkotóelemének.

Sigmund Freud „A kísérteties” című, az első világháború traumája okán született tanulmányában azt írja: „A kísérteties olyasvalami, aminek rejtve kellett volna maradnia, de mégis előtérbe nyomult.”1 Az eredeti német „das Unheimliche” kifejezés zavarbaejtően sokféle jelentésárnyalatát a különböző nyelveken sokféleképpen igyekeztek visszaadni (így pl. angolul „uncanny”, franciául pedig „l’inquiétante étrangeté” lett belőle, az arab és héber nyelvben viszont egybeesik a „démoni”, illetve „hátborzongató” szavakkal), ám egy változat sem tudta visszaadni az eredetiben rejlő unikális, etimológiai kettősséget, nevezetesen azt, hogy olyasvalamiről van szó, ami az ismerősnek, a familiárisnak, az otthonosnak és az idegennek egyfajta zavarba ejtő keveréke. Mindenesetre a magyar változat képes kifejezni legalább azt a jelentésrétegét, amely valaminek a visszatérő, kísértő jellegére utal, valamire, ami nem hagy nyugodni, ami nem ereszt, bárhogy is szeretnénk. E tanulmánya tárgyát képező jelenséget Freud éppen egy kísérteties történet, E. T. A Hoffmann A homokember című novellája kapcsán elemzi, amelyet a szerző Éjféli mesék című válogatásában jelentetett meg. Freud szerint Hoffmann olyan szerző, „akinek a kísérteties hatások keltése olyan jól sikerült, mint még senki másnak.”>>

http://www.coltempo.hu/katalogus/ban_zsofia.html

675. [tulajdonos]: OLVASÁSI IDŐ KB. 7 PERC2020-12-15 14:15
"Nem az fáj a legjobban, ha a társunk érzelmei kihűlnek, hanem az, ha elárul minket. Még a legliberálisabb országokban is különösen keményen büntetik a hazaárulást. A kettő ugyanaz valahol, csak az osztatokban van különbség. Ha elárulom a szerelmemet, akkor nemcsak az ő érzéseit árulom el, hanem a bizalmát is, ami kölcsönös. Ha a hazámat árulom el, akkor egy ki nem mondott, mégis alapértelmezésű bizalmat árulok el, amit a hazám belém helyezett. A bizalom pedig nem egy hormonokon alapuló érzés, hanem egy tudatos döntés, amit ha egyszer elárultak, nem lehet teljesen visszaszerezni, -kapni vagy -adni.
Le Carré az árulás mindkét síkját megörökítette és vizsgálta. Számomra a legérdekesebb és legijesztőbb az a helyzet, ami minden regényében előfordul, és kivétel nélkül rossz véget ér. Az állam – vagy annak egy kitüremkedése, jelesül a hírszerzés ernyője alatt – megkér/megbíz/megzsarol egy átlagos, hétköznapi polgárt, hogy segítsen egy bizonyos feladatban. Gyakran implikálva is van, hogy nem lehet nemet mondani a felkérésre. Szereplőnk pedig a hazaszeretettől fűtve teszi, amire megkérték, és ahogy egyre jobban süpped bele a mocsárba, úgy korrumpálja őt a környezet, amely aztán könyörtelenül és cinikusan kihasználja. Hogy ez mennyire párhuzamos a személyes élményeimmel, nem e sorok tárgya, az viszont biztos, hogy szentül hiszem: ha az ember magasztosnak mondott, de valójában ködös célok mögé búvó emberek közé keveredik, akkor annak csak bukás lehet a vége. És ez a bukás a maga módján totális és végleges: nemcsak őt árulják el azok, akik a hazaszeretetére apelláltak, hanem ő maga is elárulja ezt a valóban magasztos érzést."

(Varga Bálint John le Carréról itt: https://wmn.hu/kult/54154-ha-volt-az-arulasnak-kronikasa-akkor-az-o-volt--89-eves-koraban-meghalt-john-le-carre-iro?fbclid=IwAR32wPKmHO056AjIFmNC-skp3APBEsjWAhBFnNIn5O12lA99ZnYg55xMXaI)

674. [tulajdonos]: ...2020-12-14 15:00
Hervay Gizella: Levél helyett

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.

673. [tulajdonos]: 1749, 2020. 12. 13.2020-12-13 18:44
João Cabral de Melo Neto

Az elmondhatatlan művészet

Bármit is csinálni, felesleges.
Semmit nem csinálni, felesleges.
De ha nem-cselekvés vagy cselekvés,
akkor a felesleges cselekvés.
De nem cselekedni, hogy elfelejtsd,
felesleges: ezt soha ne felejtsd.
De cselekedni, és közben tudni,
hogy feleslegesen, és bár tudni,
hogy felesleges, és az értelme
semmiképpen sem lesz értelmezve,
és mégis csinálni: mert nehezebb,
mint nem-cselekedni, és nehezebb-
en lehet bárkinek is mondani
mély lekezeléssel, vagy mondani
nyíltan az olvasónak, Senkiért,
amit tettünk, az nem volt senkiért.

Novák Fruzsina fordítása



Reggeli szövet(ség)

Egyetlenegy kakas nem elég a reggel
összekukorékolásához. Társakra van szüksége.
Egy másik kakasra, aki átveszi tőle a hangot,
és továbbadja egy harmadiknak, aki átveszi,
majd továbbadja egy negyediknek, és így
tovább. A kakaskiáltások, ahogyan egyre
többen bekapcsolódnak, egymásba
szövődnek, mint a keresztbe-kasba hajigált
napsugarak, így jön létre az összes kakas közös
alkotása: a reggel leheletfinom vászna.

És ez az áttetsző, légies anyag, amikor elkészül,
a magasba emelkedik, mint egy napvitorla,
és sátrat épít magából (a reggel sátrát), ami
mindenki előtt nyitva áll; rögzítő kötelek nélkül,
szabadon lebeg az ébredők feje fölött, mint
egy hangokból és fényből szőtt légballon.

Vajdics Anikó fordítása

*

A fordítások az ELTE BTK Brazil Tudományos és Kulturális Központja és a budapesti Brazil Nagykövetség által kiírt műfordító pályázat díjnyertes alkotásai.

A szövegek eredeti címe és megjelenési helye: João Cabral de Melo Neto: Teçendo a manhã, (A educação pela pedra, 1962-65), O artista inconfessável (Museu de tudo, 1966-74).

672. [tulajdonos]: Laár2020-12-10 11:30
"ej, de nehéz dolog a ponttyal csókolózni"

671. [tulajdonos]: Király2020-12-09 19:53
ORAVECZ IMRE

Részletek a poszt-Szajla ciklusból

NÉGY ÉVSZAK

Tavasszal kinyílnak a virágok. Nyáron a gyümölcsök beérnek,
feltéve, ha nem fagynak le előtte, de ezt most hagyjuk.
Ősszel lehullanak a levelek, télen meg nem történik semmi érdekes.
De furcsa.

ELMÚLÁS

Ma reggel rájöttem, hogy előbb-utóbb meghalok.
Ez így nem lesz jó, kezdjük elölről az egészet.

REJTÉLY

Kinyitom az ajtót, s lőn világosság. Becsukom, leszáll a korom
éj. Kinyitom újra, megint a fény. Becsukom, ismét éjszaka.
Kinyitom harmadszor, s lőn világosság. …s hurka és kolbász.
Hát persze, a hűtő!

TITOK

Vizelés után bármennyire rázom, csavargatom, masszírozom
alulról, egy-két csepp mindenképp marad a csőben, és előbb
utóbb kibuggyan, foltot hagyva az alsóneműn.
Ez különösen strandon, száraz gatyában ciki.

ÖREGEDÉS

Ma felszálltam a távolsági buszra, egy árva hely sem volt
szabad. Kis idő múltán valaki mégis felállt, és mutatta: üljek
le. A buszvezető volt az.
Tényleg rosszul nézhetek ki.

(Ferdítette: KIRÁLY LEVENTE)


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:20   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-28 13:15   Napló: Gyurcsi
2024-03-28 10:54   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-28 10:24   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2024-03-28 10:24   Napló: A vádlottak padján
2024-03-28 10:22       ÚJ bírálandokk-VERS: Ötvös Németh Edit nevető maszkok síró álarcok
2024-03-28 10:15   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2024-03-28 09:58   Napló: A fény nem publikus