NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 04:03 Összes olvasás: 63331| 686. | [tulajdonos]: többek-között | 2020-12-28 15:27 | „Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsüllyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?” (Kölcsey Ferenc)
„Lopva és lopva szerettem, öleltem, ettem,
bűnös voltam, bűnösként szégyenkeztem,
gyönyörködtem a visszásságban, sírtam félelmemben,
harag és harag gyűlt szívemben.” (Petőcz András)
„Elkattintom visszafelé-nyílt sírom,
sírok: sírok, ah, épp csak, kajlán, mint a cserélt csap,
forró jön hidegen, s fordítva, a hetvenek így a
meghomorult köszörüldét újítják, keserültét
vágyásoknak, a nadrágnak de-kiültét, s ábrándnak.” (Tandori Dezső)
„Azt hiszem. Azt hiszem, hogy szeretlek; lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.” (Pilinszky János)
„Megszokod, mint a falu a harangot,
egymás után sírni, nevetni, sírni;
ne kérdezd, hogy mi végre, mire kellett,
hogy minek is kell sort sor után írni.” (Kántor Péter)
’„Nem értem. Túlvilági gyönyörűség”, lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Előszőr volt így – sírtam. Először s utoljára.”' (Faludy György)
| |
| 685. | [tulajdonos]: "kortárs"eperkettők | 2020-12-26 19:53 | Arany János: Mindvégig
A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
Bús elme talál.
Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
Balsors keze mért?...
Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kiméled
Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
Ne kivánj nyarat.
Bár füstbe reményid, -
S egeden felényit
Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
Légy te vidorabb.
S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
Dalban vidulás.
Tárgy künn, s temagadban -
És érzelem, az van,
Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
Mikor a lant hív.
Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
- Mint tücsöké nyáron -
Vész is ki dalod.
(1877. július 24.)
Vörösmarty Mihály: Fogytán van a napod
Fogytán van a napod,
Fogytán van szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
Véred megsürűdött,
Agyvelőd kiapadt,
Fáradt vállaidról
Vén gunyád leszakadt.
Fogytán van erszényed,
Fogytán van a borod,
Szegény magyar költő,
Mire virradsz te még?
Van-e még reménység,
Lesz-e még hajnalod?
Férfi napjaidban
Hányszor álmodoztál,
Büszke reményekkel
Kényedre játszottál!. . .
1855
Kösztolányi Dezső: Számadás
1
Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva,
nem szégyen ez, vallj - úgyis vége van -
boldog akartál lenni és hiába,
hát légy mi vagy: végkép boldogtalan.
Inkább egészen és kínzó-csigába,
mint félig így, alkudva oktalan,
ne félj, szamár, ki szenved, nincs magába,
vagytok ti itt a földgolyón sokan.
Térdelve, föltárt hassal, láncra kötve,
templomba, kórházakba, börtönökbe
lassan vonul a roppant karaván,
siess te is oda, igaz körödbe
s - égő kanóc - lobogj velük örökre
elégedetlenség szent olaján.
2
Nem vagy magad - jobb néked erre, hidd el,
sok furcsa ember néz bámulva rád,
nem üdvözöl téged, nem istenít fel,
nem göngyöli a lelkét sem alád,
csak rád tekint fásulva, tompa hittel,
rokon közönnyel s néha kezet ád,
de ha ezekkel a testvéreiddel
élsz majd, elámulsz. Nagy ez a család.
Családtalanok óriás családja,
mely a többség törvényét túlkiáltja,
komor kisebbség, szívós és kemény,
elégedettek hangos lelki vádja,
íratlan, láttatlan bírói tábla,
örök, hatalmas ellenvélemény.
3
Kellesz te még, vijjogni, mint a vércse,
nem kérdeni, szabad-e, nem szabad,
sosem kímélni a könnyet se, vért se,
a semmibe rikoltani szavad,
nem hallanak tán, ám ne menj azért se,
számodra itt még munka is akad,
mindig kell valaki, aki megértse
az utcalányt s a tébolyultakat.
Ülj egy sarokba, vagy állj félre, nézz szét,
szemedben éles fény legyen a részvét,
úgy közeledj a szenvedők felé
s ne a törtet tekintsd és csonka részét,
de az egész nem-osztható egészét:
ki senkié sem, az mindenkié.
4
Ki adna máskép inni a betegnek,
ha nem mi, kik álmatlanul ülünk,
támadna hívő, vértanú, eretnek,
ki egy rögeszmén részegülve csüng,
látnák-e a vénlányt, kit félrevetnek,
ki sírna, ha nem hallaná fülünk
s élnének-e ők is, kiket szeretnek
mi lenne a világ minélkülünk?
Mi lenne máskép a világ s ki lenne
az állatok irgalmas társa benne,
ki lenne hűség és mi lenne ír
s ki lenne az, ki száguld éjjelente
a lámpa fényénél a végtelenbe,
csodák között s Nirvána-ködben ír?
5
Borús e táj. Borzaszt a forradalmár,
kinek a falba koppan szelleme
s fia holttestén az anya, ki barbár
jaját okádja - iszonyú zene -,
aztán mit írsz, ha sorsuk írva van már,
hol tiltakozhatsz és hogy ellene?
de hát hova mehetnél? mit akarnál?
mi érdekelne még? mi kellene?
Sok pénz talán? kenyér zsíros karéja?
egy mozicsillag rossz szallag-paréja?
vagy gépkocsi? kaland? mily nyomorék,
pezsgős ricsaj? cicázó, éji réja?
az ócska élet mily rongy kabaréja,
melytől a fő zúg és a gyomor ég?
6
No lásd, maradj, árvák között az árva,
maradj közöttük, állj meg végre itt,
nem kérve semmit és semmit se várva:
ezek a te igaz testvéreid,
idézd fel őket dolgozószobádba,
adj villamosabb életet nekik
s ha majd megéled a sok néma lárva,
a te szavad ők még megérthetik.
Megértenek téged s őket megérted,
kiket sirattál, sírni fognak érted,
hisz végzetük egy nékik és nekünk,
kik eldobáltunk minden harcit vértet,
nem veszhetünk el, minket kard se sérthet,
nincs semmi sem, amit elveszthetünk.
7
Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog,
kis gyáva sunnyogó, mindent bezár,
bezárja életét is, mint a boltot,
mert benne van a csillogó bazár
és félti kincsét, a sok cifra foltot,
a lelke szűk, kucorgó és sivár,
rablót neszel, mihelyt gyerek sikoltott,
örökre reszket és örökre vár.
Hazája ház, barátja az erős,
hitvány rokonja az, ki ismerős,
határa kertfal, tyúkól, pincegádor,
de a boldogtalan tanyája sátor,
zászlója felleg, ő, csak ő a bátor
s a jó, csak a boldogtalan a hős.
1933 | |
| 684. | [tulajdonos]: ... | 2020-12-22 12:36 | | https://videa.hu/videok/film-animacio/az-elet-mint-nemi-uton-UV14GDdMYW8wFROO | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 683. | csanancsa: coming-soon | csa: olvasó | 2020-12-21 21:20 | Kedves Olvasó (úgyis mint "csa")!
Az Odetamó-ra gondolsz? Szándékomban áll feltenni belőle újabb részleteket, de hetente csak egyszer, mert hosszú.
Örülök az érdeklődésnek. csa2 | |
| 682. | [tulajdonos]: 1749 | 2020-12-21 19:45 | Megjelent a Taveres-interjú-fordításom.
https://1749.hu/flow/interju/az-irodalom-egyfajta-perverzio-interju-goncalo-m-tavaressel.html?fbclid=IwAR2c19AKnCf5_4Zw9KEyE2w-wbD9DUkORjT_bQoD2mg6U-A4M4Zricf-SQ0 | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 680. | [tulajdonos]: ... | 2020-12-19 13:54 | "A halottaknak senki élőre nincs szükségük többé, mégis külön-külön, és mindenkinél makacsabbul hívnak minket. Ez a meghívás azonban túl van a közöny, túl a részvét és lázadás, sőt valamivel még a mozdulatlan kétségbeesés, egyszóval a katasztrófa még mindig világosan kivehető határán, és egyenest a szeretet sötétjébe kalauzol. Mivel először itt, és egyedül itt részesülhetünk mindenükből kifosztott és kiforgatott meghívóink romolhatatlan kincséből, királyi adományából, ami nem egyéb, mint a mindenségben az egység bátortalanul boldog és először biztos megtapasztalása. Szakasztott úgy, ahogy a keresztlevételt követően a tanítványok is mozdulatlanul maradtak, mielőtt a föltámadás hasonlíthatatlan intimitását hírül vitték.
Ifjúságomban hosszú időn keresztül az álomban véltem megtalálni ez áhított megoldást. Itt minden együtt és egyben van még. Kint és bent, ember és táj, anyag és forma, érzék és szellem. Az, hogy én, alig más, vagy éppenséggel ugyanaz, mint te, vagy ő. És mégis nyomasztó e boldogság. Fölégetett földjével, maradék pázsitfoltjaival maga a tiltott paradicsom helye, ahonnét végleg kiűzettünk. De e kiűzetés azóta megmenekülésünket jelenti már. Itt kell, az ébrenlét nehéz ellenállásában megtalálnunk először a rendet, majd azon is túl az egységet." (Pilinszky János) | |
| 679. | [tulajdonos]: ... | 2020-12-18 11:38 | „A szenvedés sajátos normatív ereje abból fakad, hogy olyan negatív határállapotra utal, amelyet nem egyszerűen nem lehet, hanem nem is kell megmagyarázni. Ahogy Lévinas bemutatja, a szenvedővel való találkozás feleletkényszer elé állítja a szemlélőt: vagy hagyja, hogy a másik fájdalma tudatosuljon, és ez esetben felelősséget vállal iránta, vagy nem hagyja, hogy arcként jelenjen meg a másik, és ezáltal a szenvedésében való osztozást is elkerüli (Lévinas 1988). A szenvedés percepciója ebben az értelemben morális implikációval bír, aminek a nyilvánosságbeli társadalompolitikai diskurzusokban van kitüntetett szerepe: el lehet ugyan fordítani róla a tekintetet, de ha az észlelés megtörténik, akkor elkerülhetetlen érzelmi kötelmek következnek belőle.”
(https://www.eltereader.hu/media/2018/04/SIK_A_szenvedes_hatarallapotai_READER.pdf) | |
| 678. | [tulajdonos]: ... | 2020-12-17 23:14 | ODI ET AMO. Ambivalencia és egyensúly a pszichodrámában
Pszichodráma záródolgozat (2006)
Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.
(Caius Valerius Catullus)
Ajánlás
Ezt a dolgozatot egykori mester-asszonyomnak, Gallus Klárának ajánlom, aki megtanított arra, hogy szeretni csak akkor tudunk igazán, ha meg tudunk bocsátani, megbocsátani viszont csak azután tudunk, miután a bennünket ért sérelmekért haragudni mertünk.
A címlapon Paul Klee Seiltänzer című képe látható.
TARTALOM
Köszönetnyilvánítás 4
Bevezetés 5
A dolgozat rövid összefoglalása 6
1. Az ambivalenciáról általában 7
1.1. Ambivalencia hétköznapi, nyelvi, irodalmi, képi megnyilvánulásairól 7
1.2. Az ambivalencia fogalom- és tárgyköre 9
2. Elméleti háttér 11
2.1. A pszichoanalízis mint az ambivalencia elmélete 11
2.2. Az ambivalencia fejlődéslélektani alapmodellje: az újraközeledési szakasz 13
2.3. Az ambivalencia fogalma a tárgykapcsolatelméletben 14
2.3.1. A tárgykapcsolatelméletről dióhéjban 14
2.3.2. A fejlődési pozíciók és az ambivalencia fogalma Melanie Klein elméletében 15
2.4. Az ambivalencia elhárításának mechanizmusai 17
2.5. Az "árnyék" fogalma C. G. Jung elméletében 22
2.6. Az ambivalencia kóros megnyilvánulásairól 22
2.7. A szülői "delegációk" ambivalencia-képző hatása 23
3. A pszichodráma elmélete és eszköztára 26
3.1. Moreno személyiségmodellje 26
3.2. A pszichodráma módszere 27
3.3. Ambivalens tendenciák a pszichodráma színpadán 29
3.3.1. A tudatosság szintjei 29
3.3.2 Az ambivalens érzések feltárásának és megjelenítésének pszichodramatikus eszközei 31
3.4. A továbblépés irányai 39
4. "Kell a gyereknek a korlát (?)" - esetmegbeszélő pszichodráma csoport
a XII. kerületi Nevelési Tanácsadóban 43
4.1. A csoport keretei 43
4.2. A csoport tagjainak bemutatása 45
4.3. Esettanulmány 48
4.3.1. Piroska 49
4.3.2. Rózsa 65
4.4. A csoporfolyamat szakaszai, csoportdinamika 72
4.5. A csoport életútjának egybevetése az énazonosság kialakulásának szakaszaival 74
Záró gondolatok 79
Jegyzetek 80
Irodalomjegyzék 82
FÜGGELÉK: A csoportülések leírása (jegyzőkönyv) 83
Bevezetés
A pszichodrámában sokszor tanácstalanul állunk, amikor a protagonista nem tud tovább lépni egy helyzetben. Érezzük, hogy üvöltenie kellene haragjában, elmenekülnie félelmében, tiltakoznia kellene valamilyen módon, vagy, ellenkezőleg, át kellene ölelnie a másik személyt, akivel interakcióban van.
Több oka lehet annak, hogy nem ez történik. Az esetek egy részében a bénultság oka az, hogy ambivalens érzéseket táplál egy dolog, személy, döntési helyzet stb. iránt.
Saját élményű önismereti csoportunkban és gyakorló vezetés közben számos példát láttunk olyan játékra, amelyben a vezető ambivalencia-duplázást alkalmazott. Az ellentétes érzelmek megjelenítésére a pszichodramatikus módszer különösen alkalmasnak tűnik. Azon túl, hogy a protagonista számára világossá válik tehetetlensége oka, csoport szinten is lehet hozadéka: akár az egész csoportot meg lehet vele mozgatni. Ez különösen jól jön olyankor, amikor a játék "leül", és a külső szemlélő számára unalmassá válik (amikor a csoport egy része láthatóan ásítozik, másik fele türelmetlenül fészkelődik).
Mindezek ellenére, nem egyszer előfordult velem is, gyakorló vezető társaimmal is, hogy "elfelejtkeztünk" az ambivalens érzések "kihangosításáról".
Az ambivalencia megjelenítése a konfliktusok felszínre hozásában segít. Feltárja egyéni forrásait, érthetővé teszi, miért viselkedik a protagonista "érthetetlenül" egy helyzetben. Pl.: miért nem tudja kifejezni, hogy dühös vagy, hogy szeret valakit; miért nem menekül el egy számára kellemetlen helyzetből (mi tartja ott), miért nem tudja megmondani az antagonistának, mit érez iránta, miért nem cselekszik ésszerűen egy helyzetben...?
A saját személyes életemben is megélem az ambivalens érzések egyidejű vagy váltakozó jelenlét. Szeretjük egymást a férjemmel, szépen egyengetjük három gyermekünk útját, ám korántsem merném azt állítani, hogy mindig tökéletes közöttünk összhang. Kapcsolatunkat az együttlétre, együttműködésre és az önérvényesítésre való törekvés (a "szociábilis" és az "autonóm működésmód") (Beck) váltakozása jellemzi. Kapcsolatunk alapmintáiról (a szüleinkhez és testvéreinkhez fűződő viszonyunkról) ugyancsak el lehet mondani, hogy jelen volt bennük az ambivalencia.
Három fiam közül kettő van olyan életszakaszban, amelyre alapvetően az ambivalencia jellemző: a legkisebb az újraközeledési szakaszban, a legnagyobb kamaszkorban. A középső pedig már köztes helyzeténél fogva is részesül "jóból", "rosszból" egyaránt.
Dolgozatomnak különleges aktualitást kölcsönöznek a jelenlegi politikai események, amelyekben az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a hasítás, a kivetítés, a kivetítő azonosulás, az idealizáció és a leértékelés mozzanatai) jól tetten érhetők.
A dolgozat rövid összefoglalása
Dolgozatom első fejezetében az ambivalencia hétköznapi, irodalmi, képi, szimbolikus megjelenési formáit, majd az ambivalencia definícióját, tárgykörét írom le. A második fejezetben azoknak a pszichodinamikai (pszichoanalitikus, fejlődéslélektani, tárgykapcsolat-elméleti, illetve jungi) elméleteknek a témámhoz kapcsolódó részeit fejtem ki, amelyek a pszichodráma személyiségmodelljével és gyakorlatával összhangban állnak.
A harmadik fejezetben előbb a morenói személyiségmodellt és a pszichodráma módszerét ismertetem, majd azt, hogyan használható fel a pszichodráma eszköztára (a pszichodramatikus technikák) az ambivalens helyzetek, viszonyulások (vagy éppen azok hiányának) feltárására, tudatosításra és az ambivalencia meghaladására vagy elfogadtatására.
A negyedik fejezetben az általunk vezetett csoport kereteit, tagjait, csoportfolyamatait, valamint a témához kapcsolódó eseteket mutatom be.
A záró részben a csoportfolyamat szakaszait foglalom össze, majd azt szemléltetem, hogyan járja végig újra a csoport az integráns személyiség kialakulásának legfontosabb stációit azáltal, hogy:
• a bizalomépítés ("ősbizalom" kialakításának) időszakában még az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a negatív elemek "tagadása", megszépítése, a pozitívumok hangsúlyozása) dominálnak,
• a középső szakaszban a problémák felszínre kerülésével differenciálódik a kép (megjelenik az ambivalencia),
• a záró szakaszban pedig megtörténik a játékokban, bejelentkezésekben (és más megnyilvánulásokban) felmerült "jó" és "rossz" aspektusoknak egy "elég jó" képben való integrációja. Ez az "elég jó kép" mindannak az összefoglalása, ami a csoport tagjaival külön-külön és a csoporttal mint egésszel a csoportban történt. Hangsúlyozom, hogy a csoport tagjai számára az így megszerzett kép csupán kiinduló pontja újabb és újabb hasonló módon való "építkezéseknek".
A dolgozat szerkezetével kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, hogy számos olyan ambivalens megnyilvánulást, mozzanatot, amely nem szerepel az esettanulmányban, vagy nem került lejátszásra, mert csupán implicite volt benne jelen az ambivalencia, esetleg a jelenet fő sodra nem tette lehetővé játékban való tisztázását, az elméleti kifejtéshez vagy pszichodramatikus eszköztár ismertetéséhez gyakorlati "illusztrációkként" használtam fel.
1. Az ambivalenciáról általában
"Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen."
(Pilinszky János)
1.1. Ambivalencia hétköznapi, nyelvi, irodalmi, képi megnyilvánulásairól
Minden fontos kapcsolatunkban felbukkanhatnak felemás, ellentmondásos érzések. Ambivalencia terheli a párkapcsolatainkat, barátságainkat, munkahelyi kapcsolatainkat és azokat az alapkapcsolatokat, amelyek a későbbiek ősmintázatát adják: a szüleinkhez, gondozóinkhoz (elsősorban anyánkhoz) és testvéreinkhez fűződő viszonyunkat.
Nem csupán személyes kapcsolatainkban, de más céltárgyakkal kapcsolatban is átélhetünk ellentétes késztetéseket. Számos példa lehet arra, amikor egy dolog egyszerre vonzó és taszító. (A horror-filmek nézőit például egyszerre szögezi a székhez a félelem és a kíváncsiság. A tiltott gyümölcs éppen azáltal válhat vonzóvá valaki számára, hogy a tiltás révén negatív érzések is kapcsolódnak hozzá.)
A kapcsolati céltárgynak is lehet két egymással ellentétes, különböző "arca", ennek ősi, keleti mintája a kettős arcú, kapuőrző Janus isten, aki egyszerre tekint a belépőre és a kilépőre. A középkori céhek Janus-fej két, egy főben egyesített, ellentétes irányba néző arcot ábrázolt. Mikszáth Kálmán Mikulás bácsija is "igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre, s haragos a másikra". A kétarcú vagy kétszínű emberek felemás érzéseket keltenek bennünk, és a hozzájuk fűződő viszonyunk is ellentmondásos lesz. Vegyes érzelmekkel hallgatjuk, amikor valaki úgy számol be a sikereiről, mintha kudarcsorozatról lenne szó; ilyenkor szok¬tuk megkérdezni az illetőt, hogy most dicsekszik vagy panaszkodik? A gyerek, ha mosolyogva dorgálják, maga is ambivalensen viszonyul majd ahhoz, amiért megintik.
Mondásainkban, nyelvi metaforáinkban is megörökítjük az ambivalencia élményét: amikor "az egyik szemünk sír, a másik nevet", mert "üröm vegyült az örömbe", amikor felsejlik előttünk a dolgok "fonákja", "hátulütője", amikor egy "húzd meg, ereszd meg" kapcsolatban találjuk magunkat, "két kő között őrlődünk", vagy amikor az "aranyközéputat" keressük, mert azt szeretnénk, hogy "a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon". Amikor "hisszük is, nem is", hogy egy helyzet végérvé¬nyesen megváltozott, mert még az előző állapot hatása alatt állunk, azt mondjuk, hogy "kellemesen csalódtunk". Vannak érzések, amelyek csak úgy férnek meg egymás mellett, mint a "tűz és a víz". Mint azok a házastársak, akik úgy érzik, sehogyan sem boldogulnak a másikkal: "se vele, se nélküle". Amikor valakinek egyszerre "kétfelé húz a szíve", joggal érezheti úgy, hogy bármennyire is szereti mindkét felet, "nem tud kétfelé szakadni". Van, aki az őt megbénító felemás érzések miatt "egyik lábáról a másikra áll", "egy helyben topog", "nem jut ötről a hatra". Aki viszont nem tudja elfogadni a dolgokban, kapcsolatokban rejlő természetes ambivalenciát, az hajlamos "feketén-fehéren" látni a világot. Amikor valaki, akit addig csak "rózsaszínben" láttunk, váratlanul "kimutatja a foga fehérjét", "egy világ dől össze bennünk".
A költészetben az oxymoron (ellentétes vagy összeférhetetlen jelentésű kifejezéseket tartalmazó szerkezet) örökíti meg az ambivalens érzéseket: pl."édes mostoha" (József Attila), "édes-jó iszony", "lágy erőszak", "emelkedő zuhanás" (Pilinszky), "imádtunk átkozódva" (Ady), "sosem-volt-megtörtént ölelés" (Petri György), "boldog, szomorú dal" (Kosztolányi), "ezerhangú esti csend" (Czóbel Minka).
A kertész kutyája című Lope de Vega darabban a szerelméhez ambivalensen kötődő főszereplőt a hoppon maradt leány egy olyan kutyához hasonlítja, amelynek csak akkor kell a csont, ha egy másik kutya is "érdeklődik" iránta. Ez a darab jól példázza az olyan ambivalens helyzeteket, amelyekben a céltárgytól való távolodás közben az egyénben felerősödnek a céltárgy pozitív vonásai, a hozzá való közeledés közben viszont a negatív vonások erősödnek fel.
A témához kapcsolódó képi szimbólumok tárházából elég csupán néhányat megemlíteni annak érzékeltetésére, milyen fontos alapélményt jelent az ambivalencia: kereszt (keresztre feszítettség érzése), libikóka, hinta kötéltánc, mérleg, ingaóra, Jin és Jang, Janus-arc, az oldás és kötés ambivalenciáját hordozó csomó. A hatos szám a két ellenétes princípium, a kettes és a hármas szám ötvözeteként az ambivalencia, a kétértelműség, a habozás és a választás jelképe. "Mint minden ambivalencia forrása, magában foglalja a potenciális lehetőséget, úgy a jó, mint a rossz irányba való elhajlásra: próbatétel jó és rossz között."
(A Jin-Jang szimbólum az általunk vezetett csoportban is előkerült az utolsó előtti alkalommal egy kendő mintázatában. A hinta pedig az egyik protagonistánk játékában, éppen annak a játékában, aki egy kapcsolati "libikókában" szenved.)
A nyugvópontról való ide-oda való kimozdulást vagy közelség-távolság változásait olyan ősi népi játékok őrzik, mint az "ördögmotolla", vagy a "húzd meg, ereszd meg"-játék, a "ki jön az én házamba?", a "gyertek haza libuskáim!". És ki nem élte át gyerekkorában bújócska közben azt félelemmel és várakozással teli vegyes érzést, hogy szeretné is, meg nem is, ha megtalálnák.
Az ambivalencia az élet korai szakaszaiban megnyilvánulhat az anya belső reprezentációja tekintetében is, mint a "jó" anya és a "rossz" anya képe. "A jó anya képét az anyához kötődő kellemes, kielégüléssel járó élmények formálják, míg a rossz anya képét a frusztráló, kínos tapasztalatok. (...) Az anyának ezt a két arcát tükrözik a gyermekmesék boszorkány és tündér szereplői." (Frenkl¬-Rajnik, 43. o.)
A szeretet-gyűlölet fogalompár mellett a következő ellentétpárok tartoznak az ambivalencia tárgykörébe: szeretet-harag, rokonszenv-ellenszenv, vonzalom-taszítás, távolság-közelség, szeretet-irigység, szeretet-versengés, egybeolvadás vágya vagy az egyéni érdekek előtérbe kerülése, egység vagy elszakadás (szimbiózis-szeparáció), intimitás-autonómia, tiltott vagy lehetetlen vágyak versus realitás, öröm-csalódás, függés-függetlenség, félelem-kíváncsiság, öröm-csalódás, sikerérzés-szégyen, büszkeség-, együttérzés-aggodalom, szánalom-harag, szégyen-dac...
1.2. Az ambivalencia fogalom- és tárgyköre
•K. Erika Zeitlinger pszichodráma-elméleti tankönyvében így határozza meg az ambivalenciát:
"Egymásnak ellentmondó cselekvési késztetetések és érzelmek, melyek egyidejűleg vannak jelen, pl. szeretet és gyűlölet, ugyanazon tárgy iránt." (Zeitlinger, 177. o)
•Beck a különböző időpontokban érzett ellentétes érzéseket is az ambivalencia tárgykörébe sorolja: "Az ambivalencia azaz pozitív és negatív képek, hiedelmek, érzések és vágyak váltakozó vagy szimultán előfordulása igen gyakori, talán általános is a közeli kapcsolatokban. A legnyilvánvalóbb módon akkor jelenik meg az ambivalencia, amikor a partnerek egyik pillanatban szeretik egymást, a másik pillanatban legszívesebben darabokra tépnék szét egymást." (Beck, 153.o.)
•Fontosnak tartom, és ahol lehet, külön kezelem az Atkinson és társai által meghatározott ambivalencia-fogalom másik fajtáját, "egy egyszerre negatív és pozitív céltárgy által okozott konfliktust". (Atkinson, R. L. és társai, 1999, p. 572.)
A tárgy ellentmondásossága a pszichodráma színpadán úgy jelenhet meg, mint az antagonista (vagy egy nem személyes céltárgy) kétarcúsága, egyszerre vonzó és taszító mivolta (Janus-arcúság).
Az ambivalencia fajtái
Az ambivalens érzések életünk szükségszerű velejárói. Gond, mint majd látni fogjuk, az esetek jó részében éppen abból adódik, hogy valaki nem képes elviselni az ambivalenciával járó feszültségeket, és tagadja, vagy más módon hárítja a jelenlétüket.
Vannak azonban az ambivalenciának olyan megnyilvánulási formái, is, amelyek túlmutatnak az egészséges vagy szükségszerű állapoton. Például akkor, amikor valaki soha nem tud elköteleződni egy kapcsolatban a benne dúló ellentétes késztetések miatt. (Lásd az Oltári nő /Runaway bride/ című nagysikerű film főhősnőjét, akit csak oltárig jut el a választottjaival, a házasságba már nem mer velük belépni.) Ilyen esetekben nem az ambivalencia további élezése a cél, hanem az elköteleződés akadályainak feltárása a továbblépés érdekében.
Más esetekben, amikor az ambivalencia a valóság és a teljesíthetetlen vágyak határán való megtorpanást jelenti, ugyancsak az a célszerű, ha kimozdulunk a holtpontról, hogy a realitás felé billenhessen el a mérleg. Idetartoznak azok az ambivalens helyzetek is, amelyekben a vágyaknak nem fizikai valóság, hanem az etika, a morál szab határt.
A fentiek értelmében különbséget kell tennünk
a) szükségszerű, elviselendő, egészséges ambivalenciákról, amelyek esetén inkább az ellentétes érzések elfogadása, elfogadtatása a cél,
b) és olyan tarthatatlan, káros vagy egyenes pusztító, kóros (patológiás) ambivalenciák között, amelyekből valamilyen irányban ki kell mozdulni, ahhoz hogy a személyiség egészségesen fejlődhessen tovább.
Beck szerint, aki könyve egyik fejezetében az ellentétes érzések párkapcsolati dinamikáját elemzi, ugyancsak kétfajta ambivalencia létezik:
1. Az a fajta ambivalencia, amely a kapcsolatok "szokásos apály-dagály mozgásából" következik. Egyszerű értékrendbeli vagy stílusbeli különbségeket foglal magában.
2. "Az a fajta ambivalencia, amely aláássa a kapcsolatot, és annak felbomlásához vezet." (Beck, 154.o)
A témához tartozik a fentieken kívül az ambivalencia feltűnő hiánya (pl. az eszményített anya és/vagy annak reprezentánsai Szilvia anyajátékában az 5. ülésen, vagy a kizárólag gyűlöletet ébresztő anya Piroska esetében), a hasításokban megnyilvánuló kettősségek, amelyek az ambivalencia elviselésének hiányából adódnak: "én képviselem az igazat, a másiknak nincs igaza", a "csak rossznak" megélt világból menekülés a "csak jóba" (lásd Rózsa fekete és rózsaszín falevelei).
Ennek megfelelően a negatív (illetve pozitív) érzések felvállalásának nehézségeit is az ambivalencia tárgykörébe sorolom. Nehéz bevallani, hogy nem mindig tisztán csak jó érzéseket táplálunk a környezetünk iránt. Mindenkinek természetes törekvése, hogy kedvesnek, türelmesnek, szeretetre méltónak, elfogadónak mutassa magát. Az olyan negatív indulatoktól, mint a harag, féltékenység, irigység, gyűlölet (hacsak nincs rá extrém okunk, mint Piroska esetében, aki a ló másik oldalára esve, csak gyűlölni tudja a szüleit), feszültség támad bennünk, és ennek a feszültségnek az elhárítására komoly eszköztár áll rendelkezésünkre.
Az olyan elhárító mechanizmusok tehát, mint a hasítás, a projekció, a projektív identifikáció, a mágikus tagadás, az idealizáció, ugyancsak az ambivalencia témakörébe tartoznak.
Folyt. köv.
| |
| 677. | [tulajdonos]: ... | 2020-12-16 19:36 | Szécsi Margit
A Visszafelé Olvasott Könyv
Kezdetben volt a mozdulatlan Minden
s fölötte az Úr lelke lebegett,
de én mondom: nem lesz alatt s fölött,
középpont sem lesz, s a Zenít s Nadír
eldől akár a céltalan kilőtt nyíl
s amint kezdetben volt: úgy lesz a Minden.
Még ami van: önmagára hasonlít.
Ma éjjel s még egy percig: rózsa a rózsa.
Még a halál egyértelmű, mert ordas az ordas
s a fogak arkangyali fehére tudjuk hogy fenyegetés.
De már a vásáron-vett föltaláló
- a legjobb atya, anyjának hű fia -
a robbanó lepkét megtervezi,
s lesz a végzet jelképe: Angeli Morpho
és tücsök, lárva, és selyem-gubó.
Nem lesz többé tej a tej, és nem lesz méz a méz.
Urak kutyája, hatalom lakája,
nem térsz le a flaszterról te sem - araszolva
követ, kátrányt eszel, s köszöntöd szűkölve
a világból ami még önmagára hasonlít.
Üvöltő hattyúcsorda-álmaim
úgy úsznak el az űrben - mint az álmok,
mint minden ember mai álmai,
beíratlan lapok, járatlan hómezők
zászló-lapjai lebegnek fúvatlan szélben,
félelmetlen bűnök, fehér halálok
vérbosszú nélkül magukba-halnak haláltalanul,
sütetlen lángliszt havazik szívemre,
kókler vigécek, varánuszgyík-tokásak
nyúzzák a Bárányt világ-borotvával,
látcsövet a látnok szemgolyókra
éjkő-üvegeset árulnak fenyegetőzve,
és álmodni noha eltiltanak:
csillag-ölő munkájuk bennetek kiált
haldokló hattyúcsorda-álmaim.
Korunk a vonzás halála.
Kezünk szerelme az anyag iránt,
kezünk egymáshoz-fűződő szerelme,
az állatok szerelme, a dzsungel
egymást-evő, egymást-szülő szerelme szétszakad.
Üzletkötések rabbat-nullái, ropogó számsorok,
rabbik, papok, rabonbánok, Jézus meg Barabbás,
Allah-kiáltás, rémítő Hallelúja,
hang és test szobor-csoportja zuhan az égbe,
szétporlad a hang és szétporlad a por,
és pártütő lesz a tömegvonzás, a mikró-csillagok
égitestté-ölelkező szerelme:
szemünk előtt a por-farkú Napok
akár a bontás téglái, úgy zuhognak el
s mi bámulunk a rengő élet-házban
ha eljő a vonzás halála.
S midőn eléri a lágy robbanás
a te gyönyörű kezeidet,
ős-mintáit az emberi kéznek,
sebekre és margarétákra-érzékeny
írral-tapintó kezeidet,
hajakkal és táltos-sörénnyel
ismerős kezeidet,
a szellem bajnok legényeit,
ének-doboló, véreddel-képíró kezeidet,
világ-babát világos holdnál
elringató kezeidet,
bölcső-faragó, barackfa-oltó,
kenyéradó kezeidet,
harang-kondító kezeidet,
midőn ők bokszolnak a széthulló égen
s verdesnek, süvöltő táltosi szárnyak
a kavargó vetések, robogó tetők,
bölcsők és babák tornádós roncsai fölött
az értelmetlen csillagképek tumultusában:
akkor kinyílik minden értelem
s megérti a sívó anyag, mi veszett el,
midőn kezeidhez elér a robbanás.
A végső mozgás a menekülés lesz.
Noé-bárkát a mennyben sem találunk
és nem lesz menny, nem lesz honnan hova,
rekord-mintái a felbomló anyagnak
foszlanak a semmi fotonjaivá, s a semmi
sehova vándorol rémületével,
s az anyag egyenletes eloszlása megvalósul.
Leszünk: a Mindenütt Jelenvalók.
Szétrombolt testünk, világunk mindenütt lebeg,
betöltünk mindeneket akár az isten,
mindenki minden helyen létezik
és mint az isten szétlebeg de nem hat.
Tengerek, gyönyörű rozsvetések, Galamb meg Olajág,
Anyánk Köténye, Tisztaság fogalma,
a világ véres fogsorát sikáló élő fogkefe,
jóságért sápadó szájunk, az énekes és maga az ének:
isten-baromként dermed Minden Helyen.
S kik vérünkön akartak lenni
cárok és nérók, urán-uralkodók: ők is
úristenként a felrobbant időben
így lesznek Mindenütt Jelenvalók.
Köszöntöm azért
az életet mai létében, a hidrogén csodáit,
kő-süteményeit világanyánknak: a hegyeket
s a gömbölyűre-görgetett követ.
Köszöntöm az Özönvizet,
első bús remekét a pusztulásnak,
s a Gondolat királyi iker-párját:
vetélt Istent és vetélt Csillagot.
Vonzatlan álmok a vonzatlan űrben:
ragyogjatok fehéren, álmaim,
havakban, mert az utolsó szín a fehér lesz,
keverék-színe vörösen-izzó vágynak,
fekete bűnnek, rideg-kék erélynek.
Ha a forgás minden színt megkever,
fehér marad a forgatag, ha meghal -
Jósok, jövők, táguló hópor-testek:
ragyogjatok fehéren álmaim.
Énekeim, úgy készüljetek
hogy el-nem-mondható lesz ami lesz,
hogy szájára nem vesz tündöklő Díva,
hangtalan lesz a létetlen lét, s a kaszás,
ama Kaszás fehér bordái pengve szétomolnak
mert nem lesz ami meghaljon, nem lesz többé
mellkas, nem dobog átdöfhető szív,
a szív, a vércsillag, világnyi por lesz,
széthullónak szülessen minden ének.
A Visszafelé Olvasott Könyv
tartalma rettentően megvalósul,
minden hely foglalt lesz a semmiben
s nem vész el semmi: ott szunnyad a mozgás,
bölcsőnk, koporsónk, vágyunk, mindenünk,
angyal-pupillánk miriád fotonban,
s a vak sugárzás betölt mindeneket. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
