"– Jobb lenne, ha lejönnél és megmutatnád – morgott a Farkas.
– Arra, sajnos, nincs időm, már így is elkéstem – mondta sietve az Egér –, de ha még holnap is itt leszel, lejövök, és megmutatom, hogyan kell. Hát akkor jó éjszakát. Tehát ne felejtsd! Ugrás, pihenés, ugrás.
Ezzel elment, de esze ágában sem volt hazamenni. Az egyik fa tövébe húzódott, figyelt a verem felé. Futó léptek zaját hallotta – aha, gondolta, most futja az öt kört. Kicsivel később huppanás, csusszanás, puffanás. Hát ez nem sikerült – szomorkodott az Egér. Harmadszorra aztán a két első lábával elkapta a Farkas a verem peremét. Akkor már semmiség volt kijönni.
„Na lám, csak ugrálni kell – örült az Egér, aztán azonnal bosszankodni kezdett: – Ejnye – mondta magában –, hazudhattam volna azt is, hogy már második ugrásra kijöttem, most majd hetvenkedni fog ez a Farkas, hogy neki harmadszorra sikerült, ami nekem csak ötödszörre.”
„Nem volt hang, szebb mint az övé, Mikor még ifjú volt, A férfi az iskola elé Szárnyas lovon lovagolt. A másik, jó barátja, Erejében elmerült, Híre vette volna szárnyra, De híre, nélküle, elrepült. Érzékeny lelke volt, merész, Másik borissza, mosolygó És önbizalma nem kevés, Veszélyek közt bolyongó. Bizony vétkezett ellenük, Akik szólnak hozzám naponta. De én éneklem mindenütt - Szerepét ő is lemondta Az alkalmi komédiába, Megváltozott, semmi kétség - Végleg átalakult, hiába, Megszületett a szörnyű szépség.”
"A társadalmi és az egyéni félreértéseket egy alapvető hiba okozza: az attribúció, vagyis az oktulajdonítás. Egy kedves, elbűvölő emberről nehezen tudjuk elképzelni, hogy velejéig gonosz lehet. A pszichopaták egész életüket erre alapozzák: a kognitív disszonanciára. Amikor egy új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi tapasztalatainknak, belső feszültséget élünk át. Ezt a szorongáskeltő állapotot igyekszünk csökkenteni azzal, hogy az új ismereteket hozzáigazítjuk a korábbiakhoz. Egy karizmatikus emberről nem feltételezzük, hogy megvezet bennünket, vagy hogy ártani akar nekünk." (Urturi: Az idő urai)
Karinthy Frigyes: A kínai vers -- fordítások (Így írtok ti 2.)
TEA
csendben teázom előttem findzsa kancsó reád gondolok ó Indzsamandzsó (*)
(*) Indzsamandzsó költőnő és trapézművész a Kr.e. Csung dinasztia korában volt rendkívül népszerű.
ATYÁK
(Bet.Len, nagy oj-jé, de mekkora költő a Kr. (Károlyi) előtti Bung-dinasztiából.)
én is füstöltem most ő pipázik az utódom semmi sem változik füst az élet
KERTBEN
(Haj-Hagy-Ma, kínai költő, a Link-dinasztia korából. Kr. e. 1425 febr. 9-én, délután félhatkor.)
sétálok kis kertemben a cseresnyefa virágzik egyik lábam a másik előtt a másik az egyik után jó hogy nincs harmadik nem tudnám hová tegyem vannak ilyen örömök az életben
KÍNAI FAL
(Nincs-Pincs, kiváló kultúrhistorikus és történelemfilozófus a negyedik Pamp-dinasztiából; ez a verse megbecsülhetetlen értékű adaléka a Nagy Kínai Fal életkorát illetően.)
ül egy kínai másik kínaival az egyik kínai él a másik kínai hal előttük sült hal és a kínai fal de csak amelyik él a halott már nem fal
A KÖLTŐ PANASZA
(For-Di-Toj, jeles humorista, a Kr. u. második évezred végéről, a Pump-dinasztia korában.)
verseket írok de most abbahagyom mert eszembe jutott valami (és akkor baj van, még belekerül a versbe és akkor vége a kínai vers hasonlíthatatlan egyszerűségének és csodálatos finomságának)
"A disszociatív identitászavar egyik hátránya, hogy ha az alter-edet baj éri, a fizikai következmenyeket neked kell elviselned, mert a test a tiéd." (Urturi)
"De még az élet legfutóbb dolgainak a szempontjából sem vagyunk olyan véglegesen s kézzelfoghatóan egészek, hogy mindenki számára ugyanazok maradnánk, s hogy bárki úgy ismerhetne minket, mint egy végrendeletet vagy egy árverési jegyzéket; a mi társadalmi énünk mások elméjének az alkotása. Még az az oly egyszerű tett is, amit csak úgy nevezünk, hogy „meglátogatunk valakit, akit ismerünk”, részben értelmünk tette. Annak a testi látszatát, akit magunk előtt látunk, mindig mi magunk töltjük meg a róla alkotott fogalmainkkal, s a róla való elképzelésünkben ezeké a fogalmaké a legnagyobb rész. Oly teljesen betöltik az arcot, oly pontosan tapadnak még az orr vonalához is, oly finoman árnyalják még a hangnak a zengését is, mintha ez sem volna más, csak egy átlátszó burok, - hogy ahányszor látjuk ezt az arcot s ahányszor halljuk ezt a hangot, mindig a mi fogalmainkat találjuk meg és hallgatjuk újra." (Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában)
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
