NAPLÓK: akvamarin Legutóbbi olvasó: 2024-03-27 20:49 Összes olvasás: 106277321. | [tulajdonos]: Graffiti,a hibás | 2015-06-20 21:36 | Amikor a másik rajz megjelent, félelmet éreztél, láttad, hogy más keze munkája, méghozzá nőé. Sok dolog játéknak kezdődik játékként indul, és te éjszakánként rajzoltál. Sosem szeretted a szót , hogy graffiti, csodaváró lettél, hogy éjjelről-éjjelre egy egy depót telefess, valami kényszerített erre. Egyszer írtad oda, hogy nekem is fáj, egy raktár salétromos falára. és ott volt mellette a a másik rajza. Az övé más volt, madarakkal teli, mintha ebben a városban még lenne szabadság! Meleg színű kréták voltak lenn a földön,mintha a nőnek ott kellett volna hagynia a raktárat valamiért. Elképzelted a kicsi kezét. Egyik éjjel maradtál, megszállottan kerested a nőt, a rajzát, ami a rendőrök letöröltek de csak félig. Miért tették, ha csodát vártatok? Te azt , hogy folytassa, bele sem mertél gondolni abba, hogy ő is keresi a választ, visszatér a rajzához , akárcsak te a tiédhez. körbejártad a tömböt megszámlálhatatlan sört ittál.Igen, de te nem tudtál másképp élni. Az utcákat jártad lopva, a falakat bámultad, ahová rajzoltatok madarakat. egy girhes macska nézett rád bizonytalanul, és te egy narancssárga szájat rajzoltál az egész olyan volt, mintha kettőtök szája lenne,az égővörös festék lassan pergett alá, és az egész nyugtalan volt, erotikus , akkor már érezted is. Elképzelted a lányt, akit még sosem láttál. Másnap ott volt a rajza a tiéd felett a lágy pasztellek. Aztán megláttad a duzzadt arcot, a kezet amiből a madarat engedte ki a lány, borzalommal elegykíváncsisággal nézted. Mintha egy kitépett szemöldök, egy sprőd haj, egy hatalmas száj borzalma, egy medúzáé bukkant volna elő.Pedig a lány gyönyörű volt. Mit vártál, hogy búcsúzzon? Valamiképpen arra kért , hogy folytasd. hogy amerre jársz minden éjjel a te rajzaid fedjék be a várost, hogy az éjszaka alatt rajzokat hagyj szerteszét. | | Olvasói hozzászólások nélkül320. | kriszti: néha a "hibás" jobb. | 2015-06-20 21:34 | van egy kis írásom, illetve kettő belőle, de az egyik ki van javítva, nincs szóismétlés, minden vessző a helyén, és mégis ez tetszik nekem, ennél érzem a feltétel nélküli szeretetet! Nem tudom, valamit elveszített a Graffiti, azt hiszem a spontaneitást. | | Olvasói hozzászólások nélkül319. | kriszti: jó újraolvasni :-) | 2015-06-19 19:23 | lehajolni a sárga földig
Az anyai nagyanyámnak szilvásuk volt, a folyónál, egy gyümölcsös, csak szilvafákkal, végig a folyó mellett. Apám odaépített egy vityillót. Kis ház volt ez, nem messze a Szent Antal szobortól. Téglábólkészült, a teteje nádból, de a kerítés is nádból volt, ami aztán az évek során szürkére aszalódott a Naptól a hótól és az esőtől. (Tétova kísérlet volt ez, menekülés egy parányi szabadságba, az egyedüllétbe. Igazából az anyámtól el.) Benne két helyiség. Ha esett, apám a kempingágyra heveredett, és onnan nézett ki a kisablakon, már ha látott a töméntelen légypiszoktól. Régi rongyszőnyeg futott a téglapadozaton. A falon egy vakfoltos tükör lógott a fésülködéshez. Az asztalon, ahol régen öcsém tanult, a magával hozott kenyér és bor. Ennyi elég is volt a boldogsághoz. A többit az agyagos föld adta, ez a komisz sárga föld, ami ugyan megkötötte a vizet, de a naptól kicserepesedett, mint egy lázas gyermek ajka. Kemény volt, de mégis szép a konyhakert. Előre ribizliket ültetett, és szilvát, meggyet. Távolabb hatalmas összeboruló fák. Nem is tudom, mikor nőttek meg ekkorára, sok volt a fa, mindegyik gyümölcs. Dió is volt az öregember-ráncokba, ebbe a mihaszna földbe, ami valójában csak a tököt szerette. Képzeletemben virágok borították az egész kertet. Csend honolt, tudni lehetett, hol merre járnak az őzek, akik már el sem futottak, ha meglátták apámat, aki része lett a természetnek. Sokszor néztem, hogy milyen otthonos ő ebben a kis külön világban. Meg volt az ő biztos helye a búza, a gyümölcsfák és a virágok között. Sohasem láttam ilyen alázatot, amit apám mutatott a természet iránt. Sokszor a földig hajolt, hogy testközelbe érezze annak minden áldását.
Az illatok olykor, kaotikus keveredésükkel részegítő élménnyel gazdagítottak bennünket. A folyó a júniust idézi. Kanyarog ez, akár az ökörhugyozás, szokták rá mondani az idevalósiak. A ribizlit összemorzsolom kezeim között, illata keveredik az út poráéval. Ha eső esik, akkor éles a szél, mintha minden csepp a bőrömet vagdosná. Ez sincs mindenhol, csak egy útszakaszon, nem messze a házunktól. Itt mindig ilyennek éreztem, soha sem lágynak. Megvadul az eső. A szél a cseppek közé üt. Anyám is jól ismerte ezt, mert kislánykorában sokszor terelte errefelé a két tehénkéjüket. Neki mást jelent ez a föld. A kényszert, a munkát, a korai felelősség terhét. A kis földdarab úgy nézett ki, mint egy sziget. Körülötte búzatáblák. (Hemingway szeretett volna itt borozni, bár sokat elaludt volna a kempingágyon. A két férfi nagyon jól el tud időzni, anekdotákkal és koccintásokkal, némi étekkel. Netán szalonnasütéssel megspékelve. Szinte látom, amint Hemingway, odabattyog a Répcéhez és belegázol. A folyó szintje szemmel láthatóan megemelkedne Hemingway termetétől. Nevetnem kell ettől a látványtól. Feltehetően itt is megírhatta volna Santiagót, miközben ebben a kis folyóban áztatta volna robosztus testét.) A húgommal sokat nevetgéltünk itt az Ez a divat régi számain, a retró számokon. Apám, néha egy-egy szabásmintával gyújtott tüzet, vagy egy kalapos manökent gyúrt össze a kezei között. Eszembe jutott apai nagyapám, aki miután hazajött a Dontól, és nem volt hús, megtanult bal kézzel gombát szedni. Vasárnaponként halat fogni. Volt egy kis vakarcs kutyájuk, kis fekete fehér nyüzöge. Amikor nagyapámat fejlövés érte a háborúban a kis vakarcs egész nap nyüszített a ház előtt. Miután hazajött, botot kellett a jobb kezére kötni, mert, nem tudta mozgatni a találat miatt. Így, meg kellett tanulnia bal kézzel csinálni mindent, amit régen jobbal r végzett. Őt mindig a réten látom, ahogy botra támaszkodik. Én mellette futkározom, vagy gombát szedünk. Mögöttünk megy le a nap, vagy előttünk fénylik. Én ugrálok a kis kockás szoknyámban."Nagylány" vagyok a girbegurba faluban, ahol egy kocsma van és ötven fillérért kapható a fagyi: puncs és vanília. Reggelente tejért küld el katonás nagyanyám, de még utánam szól, hogy húzzam ki a hátamat, hogy egyenes legyen a tartásom. Szokásos intelme volt: ha másod nincs, legalább tartásod és büszkeséged legyen! Ki a mellet, be a hasat, a gerinc egyenes! Csak így mehettem ki az utcára. Nagyanyám termetes asszony volt, és szép volt a bőre. Nagy mellekkel bírt, s persze egyenes tartással. Höveji csipkét hímzett és rajzolt, ebből élt a család. Emlékszem a rajzaira, volt stílusérzéke. Ő találta ki a csipkék mintáit, amit kis sárga ceruzával rajzolta elő. Szívesen figyeltem őt. Biztos vonalvezetése volt. Ha, élne, művész lenne ő is, mint a lánya, az én anyám. Nekem minden kincs volt az udvaron. Felfedeztem üvegdarabokat, s fél napokat képes voltam nézegetni, gyönyörködni és elképzelni, hogy drágaköveket találtam. Amikor egy kétforintosra bukkantam, rögtön ásni kezdtem, hogy további kincseket leljek. De azok túl mélyre lettek elásva, így én hoppon maradtam. Na, majd a japántyúkok, gondoltam egyszer csak kiássák. Életemben nem láttam rondábbat, mint a pöttyös japánkakasunk. Ez nem egyszer, egészen a hátsó kertig kergetett. (Volt nekem egy jó mesém is. Mindig az ablaknak meséltem, de ezt más úgysem értheti. A titok volt a jó benne!) A padláson lakott a rádió, a háborús. Egyszer megtekertem és megszólalt.
Rettenetesen megijedtem. De, aztán egyre többször jártam fel a csilighez. Jól összebarátkoztunk. Ő vigyázott rám a kacatok között. Ugyanilyen nagy titoktudó volt a nyitott veranda is, a muskátlikkal, meg a nagy karéj kenyérrel, a tejjel, vagy az aludttejjel. Jól elvoltam. A gémeskút volt a szörny! Alacsony kút volt. Tiltottak tőle, pedig én nem akartam barátkozni a kútágas-szörnnyel. Hallottam a felnőttektől, hogy volt egy ősöm, aki kocsmai verekedésben halt meg. Leszúrták. Később minden öreggel elmeséltettem. Mindegyiknek másképp járt a szája. Aztán meguntam a himodi és höveji késes legények balladáját. Sokat jártunk Jutkával az artézi kúthoz Volt, hogy a forró nyárban, mire hazaértünk, megittuk az összes vizet, hogy visszamehessünk még egyszer. Ez többször megismétlődött. Viszont, nem tudjátok azt, hogy milyen gyönyörű volt, amikor a vízfüggönyön átsütött a napsugár. Sokat nevettünk. Minden napsárga és fehér volt, és végigfolyt rajtunk a víz. A vízzel jót lehet játszani. A vízben csodálatos fények vannak. Ez az artézi víz több ezer méterről tör fel, és ez a víz valamit megtisztított bennem. Mindig mezítláb sétáltunk, igen, mert már tudtuk, hogy erősödnie kell a lábboltozatnak. (Ezt is nagyanyámtól) Sokat kacagtunk, Annyira egyszerű volt minden, el sem hiszem! Egy biztos, hogy a vízzel jókat lehetett játszani. Egy magamfajta lánykának ez a falu kimeríthetetlen élményforrás volt. Ráadásul hétpofára zabálhattam a fényt
Eső kell ahhoz , hogy belélegezhessük a föld illatát.
| |
318. | [tulajdonos]: mennyi ilyet írtam! Skiccek? | 2015-06-19 17:02 | Mintha tegnap lett volna, amikor egy akthoz adta maga magát. A műterem szobául is szolgált. Az ablak előtt a hatalmas asztal, ahová jól esett a fény, a férfi itt készítette a monotípiát, az akvarelleket, és a tusrajzait. Mellette a festőállvány, hátrébb a dívány. A vetkőzés volt a nő számára a legmegrázóbb, mintha nem önmaga lenne a sprőd hajával, az illatával, hanem egy idegen, aki kívülről figyeli, amíg teljesen meztelen nem lesz, mint hagyma és a héjai. Megkönnyebbült, amikor húsos combjait felhúzta, így az takarta szemérmét. Vaknak festelek, mondta a férfi és felröhögött, úgysem látsz a világodból semmit! A nő ott feküdt a fekete díványon a tökéletlen, tág pórusú bőrében. Nem tudott laza lenni, vissza akart vágni a festőnek, minden mondata után magára figyelt, hogy csattanós, mégis könnyed legyen a válasza, vagy legalább ne maradjon alul a szópárbajban. Amikor a férfi megtudta, hogy ír, harsányan nevetett. Na és mit írsz?- vonta kérdőre a modellt, bár neki csak egy báb volt a nő, aki nem túl intelligens, szürke kis veréb, ráadásul a bal melle lejjebb volt, mint a jobb, és meglehetősen bávatagon nézett tehénszemével. Te nem vagy jó író. - szólalt meg. A jó író átmegy a saját színpadán egy operaária kellős közepén. Nincs rajta semmi különös, de mégis. Valami újat mutat a nézőknek, egyszerűt, mégis végtelenül bonyolultat, ami a pillanat tört része alatt rögzül. Belőled tizenkettő egy tucat, folytatta a férfi az alázást. Kinek kell egy hibátlan test? Azért vagy itt, mert tökéletlen vagy. Szégyelled a vadászgörényed harapását a bokád fölött? Néha kísértést érzett a nő, hogy elmondja, ki ő, hogy a szőlőtőkékről meséljen, a kertjéről, a macskájáról. a papsajtról, vagy a gyerekkoráról. Valami tisztáról. Vágyta, hogy most ő legyen fenn ebben a szürreális kapcsolatban. Nézte a férfit, s belegondolt, mennyire taszítja őt valami benne. Aztán rájött, hogy a férfi magányát, egy jó adag cinizmussal takargatja. Nem szólt semmit. Felkapta a fehér szütyőt és az indiai ruhát, s futni kezdett. Az sem érdekelte, hogy rosszul gombolta be a melltartóját, csak, el innen.. Otthon fogott egy lekvárosüveget, és a szomszéd ház falához vágta. A vadszőlőre csapódott lekvár, szép lassan bucskázott lefelé. A nő váratlanul beledörgölődzött a vadszőlőn lecsorgó lekvárba. A mellére dörgölte a zölddel kevert narancsmasszát. Bőrén a szilánktól vörösen buggyant a vér. | |
317. | [tulajdonos]: bocs a hibákért, ez direkt | 2015-06-19 16:39 | Az előszobában ültette le a vendégeit. Amúgy még nem volt olyan idős, az ötven fenekében járt. Mint a madámok, egy nagy dekoltázst "csinált" magának, a kínainál vett ezer forintos melltartó segítségével, ami feltolta a mellét a nyakába. Nem volt szép, sőt inkább csunyus volt. A haja szőke, festett, és göndör. A bőre tág pórusú. Az arca felpuffadt, akár a telihold. Imádta a pasikat, azok is őt. Mindenki a hatása alá került. Pedig nem ismerte a remediosok történetét, egyáltalán nem olvasott, csak keresztrejtvényt fejtett, és tudta a horoszkópját. Amikor kimondta, hogy ő tűz kos, akkor hozzátettem magamban: ámen Anyósát is ő tanította meg erre a tudományra. Anna meg csak mondta róla, hogy vén, repedtsarkú kurva, meglopott, amikor ott voltam náluk! A samponomra járt rá. Bármikor mentem hozzá, előkapta a kártyát, és ma kedd van felkiáltással, kipergette a lapokat a háromlábú asztalra, és jósolt, mint a gyerek, ha játszik. Időnként sikkantott a kártyák pörgésén. Akkor könnyebbült, meg, amikor végre sikerült elválnia a férjétől. A közös a vagyon, az ágy, mondta a válóperes bírónak, akinek ők voltak az elsők a praxisban. Válóper? Akkor adjuk meg a módját! Lesmárolta a bíró előtt a megszeppent feleségét, majd kezet csókolt neki, és azt mondta: bíró úr, én az anyakönyvvezető előtt lennék most inkább, és elvenném az én Pankámat! Egy nagy szamár voltam, amikor összekevertem holmi Eszterekkel! Vele született intelligenciája segítette, hogy bármilyen problémából kimásszon, mert problémája volt elég. Kölcsön, kölcsön hátán. A copifixes( kimondani sem tudta) pasas minden héten jött hozzá pénzt behajtani. Amikor kérdeztem tőle, hogy miért nem roppantál már össze, akkor csak annyit mondott: nem hozzátok ti a csíkos gatyát a dutyiba, csak szeretnétek! Amikor a pszichiátriáról nyugdíjba került, akkor Kató egy néger hímtagot csináltatott. Hatalmas csoki torta volt az, tele kidudorodó erekkel. Hogy állt! Felfelé! Nem ám fektetve! A torta még mindig benne van a telefonban elmentve. Mit is akartam még róla mesélni? Két lánya van, de az egyik feminista, a másik meg cukormázas édeskés. A cukormázas lányát szerette jobban, a kicsi Sárit. Most már, de a 40 éves fasziai megvannak, mindegyik az egyetlen. Az egyik el akarja venni, a másik gránátalmákkal, és a tenger gyümölcseivel halmozza el, a harmadik elmondja neki a problémáit. Engem csak kinevet, mert hol is vagyok én tőle? Egyszer azt mondta magáról, Látod, ilyenek a vérbeli kurvák! Játszanak, mint én a kártyalapokkal, és élvezem az életet. Azzal felugrik a drót- szamárra, hogy a Katót is bolonddá tegye megint. Egyszer láttam mérgesnek, amikor hüvelygombát kapott az exétől, de ő csak nevetett és nevetett ezen a kibaszott, förtelmes életen, amit annyira élvez. Szerintem megmaradt örök gyereknek. | |
316. | [tulajdonos]: mosoly | 2015-06-19 14:42 | köszönöm szépen:) | | Olvasói hozzászólások nélkül315. | egy csésze tea: tea | 2015-06-19 14:12 | Kedves Akvamarin!
Ne foglalkozz ezzel az őrjöngő dilettáns Kotona Béla György Mittudoménméghogyhívják Egonnal! Sértve érzi magát, ha valaki nem ájul el az ő költői és férfiúi nagyságától. Nem Te vagy az első, akit fondorlatos módon megpróbált megkörnyékezni, de most kudarcot vallott. A tehetsége mérhetetlenül kicsi, hiába próbálja felpumpálni. A mennyiség az ő esetében soha nem csap át minőségbe.
Te csak járd a magad útját, a diófák, tölgyfák között, az erdőben, a réten, a folyóparton!
Ölellek: Orsi | |
314. | [tulajdonos]: katona | 2015-06-19 07:16 | A stílus maga az ember... | | Olvasói hozzászólások nélkül313. | Katona Béla György: ... | 2015-06-18 22:12 | Többet nem alázom meg magam azzal, hogy írjak neked. Mit gondolsz, mi vagyok én? MI ? SEGGTÖRLŐ ?????? A nagy faszt. Dohosodj meg, ahol vagy. És vállalom a nevem. | |
312. | [tulajdonos]: :))) a dióm:) de régi! | 2015-06-17 21:24 | A dió
A fehérre meszelt házat takarja… Ez alatt a fa alatt tanultam meg Szent Rita imáját a szomszéd nénitől. Szép volt, ahogy áttűzött a nap a levelek közt, én egy sámlin kuporogtam, a néni egy hokedlin. Mesélt. A házat a fa miatt választottam. Az udvar dzsungel volt, szederindákkal, körtefákkal, gémeskúttal. Valaha gyíkok napoztak a köveken, egerek futottak. Örökkévalóságnak tűnt kipucolni a ház körül mindent. A lombkorona alatt írtam meg, ami kikívánkozott, a zöld és vibráló fehér. Délután öt felé járhatott az idő, az árnyak hosszúra nyúltak, minden mézfényű volt. És csak megírni tudtam a verset, javítani nem. Pedig akartátok. Magamban nevettem, ha tudnátok, hogy ez nem Lisszabon és a Tejo, hogy ez itt egy diófa előttem, tehenekkel, ahogy lemegy a nap, a gazda, az a sovány, pattogó ember tereli az állatokat... és bennem végtelen volt a boldogság. Amikor valami fáj és mégis jó. Elkezdtem együtt lélegezni a fával. Igen, együtt. Amikor az első diókat szedtem alóla. Marcival. Barna lett a kezünk, hetekig nem jött le... Látott már zokogni, nevetni. Dió mindig volt eladó, maradt télire is a bejglibe. Nem csak a fák, az állatok is érzik Szent Mihály havát. Az ősz kérges illatával, az avarszaggal éltem együtt. Belehúztam magam mellé az árokba a sötét, vizes leveleket, hogy ha nem lesz már nyirkos az idő, ott majd elégetem. Aztán természetté válok. Szeptemberré és Októberré. Az idő és az ember a lassú november felé halad. A dió roppanása lábam alatt.Hazatérve lerúgom a cipőm és végre fellélegzem... Ez megnyugtató. A faluban hallottam először, hogy ez bizony kulcsos dió. Úgy hívják. A fakéreg és a levél erezete a földbe tér vissza. A levelek égetése, talán egy-egy vékony ág pattanása, a hangja a tűznek: misztikus.Valamelyik szomszéd ilyenkor kijön. Beszélgetni. Nem gond semmi, füst ide, füst oda, nem érdekel bennünket, ha jó büdösek leszünk. A lomb alá kell nyúlni, kissé megemelni a nedves leveleket, hogy levegőt is kapjon a parázs. Minden ősszel együtt lélegzem ezzel a fával. Értem, mit mond. Amikor a fagyoktól kiengedett a talaj, az árkokat ki kellett szélesíteni, a markológép a fák gyökereit elvágta. A mély árok falán lógtak ki, mint óriás kezek. Szívszaggató látvány. Ne vágd le a gyökereit!, sikítottam, mikor nekiestél a gyökereknek.De le kell... A diófa-matuzsálem élni akart, jobban, mint bármikor. Pedig egyre csúnyább, ahogy vénül, és én egyre jobban szeretem... Már a levelei sem szépek. Az öregasszonyok arca töpörödik így, lassan, sárgulósan, míg egyre kisebb lesz, és elfogy. Ezen az őszön szerettem meg a diót. Addig nem ettem belőle. Apám a múltkor lelkesen szedte a diót a fa alól. „Látod, mennyi van? Kapkodjátok...” Hullik ez, hullik, kicsi a dió, mint az öregasszonyok könnye. Eszembe jutott az a régi ima, meg a szomszéd néni . „Tanulni kell a fákat” Igen. Sokszor olvastam már ilyenféléket, de csak most értettem meg. Nekem mégsem más fája kell, jobban él könnyekkel öntözve, mint az az a "Fa Elzászban" | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|