NAPLÓK: akvamarin Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 17:06 Összes olvasás: 106494| 324. | [tulajdonos]: Válassz fát! | 2015-06-22 18:19 | A rétemen elöl hársak hátrébb Niké , de már alig emlékszem pompájára pedig története van, ő a szemem láttára fogyott el , olyan volt mint Csontváry cédrusa. Vékony "karja" az ég felé mutatott ő volt a királynő ... aztán villám csapott belé, és széttört. Minden évben kisebb lett , még kisebb , majd egész kis maroknyi visszatért az anyaföldbe. Mióta itt lakom figyelem a fákat, hogy bánnak velük az emberek. A Platán fehér törzsétől megnyugszom.
Jó szemem van a kedvenceimhez. Nincs két egyforma fa, de amit kiválasztok magamnak ott jó lenni, felkeresem ezerszer. Hátrébb nem meséltem a rétet ott vannak az én csodáim, majdnem minden törzs torzó matuzsálem az enyészeté, a tövükben bogarak, ahogy megtapintom a fát szétporlad az ujjaim között, ilyenkor arra gondolok, vajon hány évszázad morzsolódik vörösesbarnán a tenyeremben, és mennyit dobok le a földre? Mérhető a benne levő napsugár? Oldalra dőlt törzseiket belakják a mohák, tovább reped, ott kis fű nő ki .
Mellettük jó megpihenni, és feltöltődni,nézni a délutáni Napot. Élnek a fák amiket figyelek de beleveszem a nyár eleji akácfürtökbe... és él a tópart anyafa. Nyárfa. Ha kérdezel, akkor azt mondom, hogy ki kell választanod a fád. Egy életre:))
| |
| 323. | [tulajdonos]: Időtáv | 2015-06-21 07:19 | Nem járok a házadba, csak nagy ritkán, amikor én akarom. Lehet, hogy épp csak egy rács választ el tőled, mert még nem kezdődött el a mise, s ha már ott vagyok, figyelem azt a remegő kispapot, aki mesél. Elkezdi az életét gyermekkorától, mesél a szegénységről, az anyáról, a barátokról, a szerelmekről, a zsíros kenyerekről, a kis tehénkékről és arról, hogy milyenek voltak a kemény börtönévek. Kitartott a hite és az elvei mellett, de beleveszi mondandójába a kétségbeesését is, a vitatkozást a teremtővel. (én benne ismerem fel az istent) Az arca gyönyörű, átszellemült, és mosolygós. Végtelen az ő bölcsessége! Nem imádkozik, a végén csak lejön a pulpitusról és leül. Hallom a madarak énekében, a fák melegén, a virágokon, ahogy megjönnek az első fecskék. . Van egy házam, ott van az Isten, és ott borozik. Bizony, a Jóisten is borozik, amikor jó kedve van. Él ez az én kicsi és vályogfalú házikóm. Valaha itt éltünk magunk is. A mama csalánfőzeléket főzött nekem, mert olyan soványka teremtés voltam. Igaz, a melleim már akkor is meglepően nagyra domborodtak. Bemegyek a szobába, birsek vannak a tetején, a nagy púpos ágy, mint mindig, bevetve. Az ágy fölött ovális keretben az ifjú pár fényképe. Különös látvány a kert ebben a karamellszínű fényben. Olyan, mint az én elvakart szúnyogcsípéseim. . És most itt érezlek téged. Bár másé a ház, de a gazdája te vagy! Hm. De hát, ott vagy te a hazugságaimban, a tombolásaimban, s a pórusaimban, mi több, a tudatalattimban is. (Amikor először jártam itt, anyám a diófa alatt íratta le velem Szent Rita imáját. aki a házi- tűzhely őrizője. Aztán én Szent Ritát kidobtam az életemből, mert annál ájtatosabb szentet még nem láttam!) Van egy Bibliám, illetve kettő. Az egyiket a hó alatt találtam. Károli Gáspár kis biblia volt. Benne, hó- elmosta nevekkel. Hullámokat csinált a pici könyvből. . . Tudod, mit szeretnék most? Elvinni azokra a helyekre, ahol régebben már jártál, de most te az én szememmel látnál mindent, és az én hangomat hallanád. Azt kérded, miért vagyok most veled? Azért mert, akkor is ott voltam veled, amikor a rossz dolgokat átélted. Nem kellett volna hátranézned, akkor, amint éppen cukorrépát kapálok, és olyan volt a színem, mint aki a tengerparton nyaralt. . Kellett a pénz. Egy világ választott el bennünket egymástól. Én itt, te pedig éppen Rómában vagy, és ott iszod a kávét egy taverna teraszán. Én meg az aznapi port mosom le magamról. Azt hiszem, érett nőként kellett egymásra találnunk. Persze, azzal együtt, hogy félelmeim voltak a találkozástól. Féltem a kudarctól, hogy lerombolódik valami benned, esetleg másnak látsz már. A lelkünk viszont találkozott minden nap! Nem simogattattam magam naponta, ettől nagyon féltettél. Bíztam Istenben és magunkban. (Olyan legyünk, mint egy összeszokott házaspár: takaratlanul, már mindent tudva egymásról, nyűgről, bolondériáról.) A kutyám szemében is láttam Istent, és neki meséltem. Máskor egy macskával sírtam. Amikor, Marci született nagyon egyedül voltam. Annyi volt a tejem, hogy egy kórházban hagyott kisfiú a tejtestvére lett a fiamnak. Isten így akarta. .Az a kisfiú talán lehetett volna a te fiad is, miért is ne. . Egy imát nagyon szerettem, amikor hideg volt a talpam, akkor odabújtam a mamához és melegítette a lábujjaimat és mesélt Istenről. Én meg összetettem a kezemet, hogy gyerekimát mondjak. És most figyelj rám! Isten, most épp kint van a rétemen, de ott van minden ásításomban, minden hozzád írt levelemben. Isten megteremtett téged, adott fura gyermekkort, aztán jólétet, árulást, szépséget, verseket, de Isten nem azt mondta, hogy kelj fel és járj! Azt mondta, kelj fel, mert ez az élet! A folyamatos változás közepette, az állandó mi más lehet, mint a szeretet. Látod ezt a fehér kavicsot? Ez lesz a kezemben, ha imádkozom. Amikor, aput műtötték, állati orgazmusom volt. Maradjak itthon, ezt kérte. Mérhetetlen nyugalom szállt meg. Azt mantráztam magamban, hogy Isten, erő, Isten, adj erőt! De, egyszer csak, elhagyott az erőm. Fura érzésem támadt, és ki kellett elégítsem magam, egyszer, kétszer sokszor. Azt hiszem, a félelem így távozott belőlem. Szégyelltem magam.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 322. | a tulaj, aki mindjár: Teg | 2015-06-20 22:17 | a hétköznapjaimból kellene többet adnom, a pici pillanataimból,
mozdulataimból, sejtjeimből, a bögréből, a tűzhely gyulladásából, a
koradélutáni csendből, a vízcseppekből, a felébredésem elő
pillanatából... a félrecsúszott harisnyából, a szőnyeg szélén a
cérnaszálból, a palatetőn sétáló macskából, a kertvégi
falevélhalomból...
| |
| 321. | [tulajdonos]: Graffiti,a hibás | 2015-06-20 21:36 | Amikor a másik rajz megjelent, félelmet éreztél, láttad, hogy más keze munkája, méghozzá nőé. Sok dolog játéknak kezdődik játékként indul, és te éjszakánként rajzoltál. Sosem szeretted a szót , hogy graffiti, csodaváró lettél, hogy éjjelről-éjjelre egy egy depót telefess, valami kényszerített erre. Egyszer írtad oda, hogy nekem is fáj, egy raktár salétromos falára. és ott volt mellette a a másik rajza. Az övé más volt, madarakkal teli, mintha ebben a városban még lenne szabadság!
Meleg színű kréták voltak lenn a földön,mintha a nőnek ott kellett volna hagynia a raktárat valamiért. Elképzelted a kicsi kezét.
Egyik éjjel maradtál, megszállottan kerested a nőt, a rajzát, ami a rendőrök letöröltek de csak félig. Miért tették, ha csodát vártatok? Te azt , hogy folytassa, bele sem mertél gondolni abba, hogy ő is keresi a választ, visszatér a rajzához , akárcsak te a tiédhez. körbejártad a tömböt megszámlálhatatlan sört ittál.Igen, de te nem tudtál másképp élni. Az utcákat jártad lopva, a falakat bámultad, ahová rajzoltatok madarakat. egy girhes macska nézett rád bizonytalanul, és te egy narancssárga szájat rajzoltál az egész olyan volt, mintha kettőtök szája lenne,az égővörös festék lassan pergett alá, és az egész nyugtalan volt, erotikus , akkor már érezted is. Elképzelted a lányt, akit még sosem láttál. Másnap ott volt a rajza a tiéd felett a lágy pasztellek. Aztán megláttad a duzzadt arcot, a kezet amiből a madarat engedte ki a lány, borzalommal elegykíváncsisággal nézted. Mintha egy kitépett szemöldök, egy sprőd haj, egy hatalmas száj borzalma, egy medúzáé bukkant volna elő.Pedig a lány gyönyörű volt. Mit vártál, hogy búcsúzzon? Valamiképpen arra kért , hogy folytasd. hogy amerre jársz minden éjjel a te rajzaid fedjék be a várost, hogy az éjszaka alatt rajzokat hagyj szerteszét. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 320. | kriszti: néha a "hibás" jobb. | 2015-06-20 21:34 | | van egy kis írásom, illetve kettő belőle, de az egyik ki van javítva, nincs szóismétlés, minden vessző a helyén, és mégis ez tetszik nekem, ennél érzem a feltétel nélküli szeretetet! Nem tudom, valamit elveszített a Graffiti, azt hiszem a spontaneitást. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 319. | kriszti: jó újraolvasni :-) | 2015-06-19 19:23 | lehajolni a sárga földig
Az anyai nagyanyámnak szilvásuk volt, a folyónál, egy gyümölcsös, csak
szilvafákkal, végig a folyó mellett. Apám odaépített egy vityillót.
Kis ház volt ez, nem messze a Szent Antal szobortól. Téglábólkészült,
a teteje nádból, de a kerítés is nádból volt, ami aztán az évek során
szürkére aszalódott a Naptól a hótól és az esőtől. (Tétova kísérlet
volt ez, menekülés egy parányi szabadságba, az egyedüllétbe. Igazából
az anyámtól el.) Benne két helyiség. Ha esett, apám a kempingágyra
heveredett, és onnan nézett ki a kisablakon, már ha látott a
töméntelen légypiszoktól. Régi rongyszőnyeg futott a téglapadozaton. A
falon egy vakfoltos tükör lógott a fésülködéshez. Az asztalon, ahol
régen öcsém tanult, a magával hozott kenyér és bor. Ennyi elég is volt
a boldogsághoz. A többit az agyagos föld adta, ez a komisz sárga föld,
ami ugyan megkötötte a vizet, de a naptól kicserepesedett, mint egy
lázas gyermek ajka. Kemény volt, de mégis szép a konyhakert. Előre
ribizliket ültetett, és szilvát, meggyet. Távolabb hatalmas
összeboruló fák. Nem is tudom, mikor nőttek meg ekkorára, sok volt a
fa, mindegyik gyümölcs. Dió is volt az öregember-ráncokba, ebbe a
mihaszna földbe, ami valójában csak a tököt szerette. Képzeletemben
virágok borították az egész kertet. Csend honolt, tudni lehetett, hol
merre járnak az őzek, akik már el sem futottak, ha meglátták apámat,
aki része lett a természetnek. Sokszor néztem, hogy milyen otthonos ő
ebben a kis külön világban. Meg volt az ő biztos helye a búza, a
gyümölcsfák és a virágok között. Sohasem láttam ilyen alázatot, amit
apám mutatott a természet iránt. Sokszor a földig hajolt, hogy
testközelbe érezze annak minden áldását.
Az illatok olykor, kaotikus
keveredésükkel részegítő élménnyel gazdagítottak bennünket. A folyó a
júniust idézi. Kanyarog ez, akár az ökörhugyozás, szokták rá mondani
az idevalósiak. A ribizlit összemorzsolom kezeim között, illata
keveredik az út poráéval. Ha eső esik, akkor éles a szél, mintha
minden csepp a bőrömet vagdosná. Ez sincs mindenhol, csak egy
útszakaszon, nem messze a házunktól. Itt mindig ilyennek éreztem, soha
sem lágynak. Megvadul az eső. A szél a cseppek közé üt. Anyám is jól
ismerte ezt, mert kislánykorában sokszor terelte errefelé a két
tehénkéjüket. Neki mást jelent ez a föld. A kényszert, a munkát, a
korai felelősség terhét. A kis földdarab úgy nézett ki, mint egy
sziget. Körülötte búzatáblák. (Hemingway szeretett volna itt borozni,
bár sokat elaludt volna a kempingágyon. A két férfi nagyon jól el tud
időzni, anekdotákkal és koccintásokkal, némi étekkel. Netán
szalonnasütéssel megspékelve. Szinte látom, amint Hemingway,
odabattyog a Répcéhez és belegázol. A folyó szintje szemmel láthatóan
megemelkedne Hemingway termetétől. Nevetnem kell ettől a látványtól.
Feltehetően itt is megírhatta volna Santiagót, miközben ebben a kis
folyóban áztatta volna robosztus testét.) A húgommal sokat
nevetgéltünk itt az Ez a divat régi számain, a retró számokon. Apám,
néha egy-egy szabásmintával gyújtott tüzet, vagy egy kalapos manökent
gyúrt össze a kezei között. Eszembe jutott apai nagyapám, aki miután
hazajött a Dontól, és nem volt hús, megtanult bal kézzel gombát
szedni. Vasárnaponként halat fogni. Volt egy kis vakarcs kutyájuk, kis
fekete fehér nyüzöge. Amikor nagyapámat fejlövés érte a háborúban a
kis vakarcs egész nap nyüszített a ház előtt. Miután hazajött, botot
kellett a jobb kezére kötni, mert, nem tudta mozgatni a találat miatt.
Így, meg kellett tanulnia bal kézzel csinálni mindent, amit régen
jobbal r végzett. Őt mindig a réten látom, ahogy botra támaszkodik. Én
mellette futkározom, vagy gombát szedünk. Mögöttünk megy le a nap,
vagy előttünk fénylik. Én ugrálok a kis kockás szoknyámban."Nagylány"
vagyok a girbegurba faluban, ahol egy kocsma van és ötven fillérért
kapható a fagyi: puncs és vanília. Reggelente tejért küld el katonás
nagyanyám, de még utánam szól, hogy húzzam ki a hátamat, hogy egyenes
legyen a tartásom. Szokásos intelme volt: ha másod nincs, legalább
tartásod és büszkeséged legyen! Ki a mellet, be a hasat, a gerinc
egyenes! Csak így mehettem ki az utcára. Nagyanyám termetes asszony
volt, és szép volt a bőre. Nagy mellekkel bírt, s persze egyenes
tartással. Höveji csipkét hímzett és rajzolt, ebből élt a család.
Emlékszem a rajzaira, volt stílusérzéke. Ő találta ki a csipkék
mintáit, amit kis sárga ceruzával rajzolta elő. Szívesen figyeltem őt.
Biztos vonalvezetése volt. Ha, élne, művész lenne ő is, mint a lánya,
az én anyám. Nekem minden kincs volt az udvaron. Felfedeztem
üvegdarabokat, s fél napokat képes voltam nézegetni, gyönyörködni és
elképzelni, hogy drágaköveket találtam. Amikor egy kétforintosra
bukkantam, rögtön ásni kezdtem, hogy további kincseket leljek. De azok
túl mélyre lettek elásva, így én hoppon maradtam. Na, majd a
japántyúkok, gondoltam egyszer csak kiássák. Életemben nem láttam
rondábbat, mint a pöttyös japánkakasunk. Ez nem egyszer, egészen a
hátsó kertig kergetett. (Volt nekem egy jó mesém is. Mindig az
ablaknak meséltem, de ezt más úgysem értheti. A titok volt a jó
benne!) A padláson lakott a rádió, a háborús. Egyszer megtekertem és
megszólalt.
Rettenetesen megijedtem. De, aztán egyre többször jártam fel a
csilighez. Jól összebarátkoztunk. Ő vigyázott rám a kacatok között.
Ugyanilyen nagy titoktudó volt a nyitott veranda is, a muskátlikkal,
meg a nagy karéj kenyérrel, a tejjel, vagy az aludttejjel. Jól
elvoltam. A gémeskút volt a szörny! Alacsony kút volt. Tiltottak tőle,
pedig én nem akartam barátkozni a kútágas-szörnnyel. Hallottam a
felnőttektől, hogy volt egy ősöm, aki kocsmai verekedésben halt meg.
Leszúrták. Később minden öreggel elmeséltettem. Mindegyiknek másképp
járt a szája. Aztán meguntam a himodi és höveji késes legények
balladáját. Sokat jártunk Jutkával az artézi kúthoz Volt, hogy a forró
nyárban, mire hazaértünk, megittuk az összes vizet, hogy
visszamehessünk még egyszer. Ez többször megismétlődött. Viszont, nem
tudjátok azt, hogy milyen gyönyörű volt, amikor a vízfüggönyön
átsütött a napsugár. Sokat nevettünk. Minden napsárga és fehér volt,
és végigfolyt rajtunk a víz. A vízzel jót lehet játszani. A vízben
csodálatos fények vannak. Ez az artézi víz több ezer méterről tör fel,
és ez a víz valamit megtisztított bennem. Mindig mezítláb sétáltunk,
igen, mert már tudtuk, hogy erősödnie kell a lábboltozatnak. (Ezt is
nagyanyámtól) Sokat kacagtunk, Annyira egyszerű volt minden, el sem
hiszem! Egy biztos, hogy a vízzel jókat lehetett játszani. Egy
magamfajta lánykának ez a falu kimeríthetetlen élményforrás volt.
Ráadásul hétpofára zabálhattam a fényt
Eső kell ahhoz ,
hogy belélegezhessük
a föld illatát.
| |
| 318. | [tulajdonos]: mennyi ilyet írtam! Skiccek? | 2015-06-19 17:02 | Mintha tegnap lett volna, amikor egy akthoz adta maga magát. A műterem szobául is szolgált. Az ablak előtt a hatalmas asztal, ahová jól esett a fény, a férfi itt készítette a monotípiát, az akvarelleket, és a tusrajzait. Mellette a festőállvány, hátrébb a dívány. A vetkőzés volt a nő számára a legmegrázóbb, mintha nem önmaga lenne a sprőd hajával, az illatával, hanem egy idegen, aki kívülről figyeli, amíg teljesen meztelen nem lesz, mint hagyma és a héjai.
Megkönnyebbült, amikor húsos combjait felhúzta, így az takarta szemérmét. Vaknak festelek, mondta a férfi és felröhögött, úgysem látsz a világodból semmit! A nő ott feküdt a fekete díványon a tökéletlen, tág pórusú bőrében. Nem tudott laza lenni, vissza akart vágni a festőnek, minden mondata után magára figyelt, hogy csattanós, mégis könnyed legyen a válasza, vagy legalább ne maradjon alul a szópárbajban. Amikor a férfi megtudta, hogy ír, harsányan nevetett. Na és mit írsz?- vonta kérdőre a modellt, bár neki csak egy báb volt a nő, aki nem túl intelligens, szürke kis veréb, ráadásul a bal melle lejjebb volt, mint a jobb, és meglehetősen bávatagon nézett tehénszemével. Te nem vagy jó író. - szólalt meg. A jó író átmegy a saját színpadán egy operaária kellős közepén. Nincs rajta semmi különös, de mégis. Valami újat mutat a nézőknek, egyszerűt, mégis végtelenül bonyolultat, ami a pillanat tört része alatt rögzül. Belőled tizenkettő egy tucat, folytatta a férfi az alázást. Kinek kell egy hibátlan test? Azért vagy itt, mert tökéletlen vagy. Szégyelled a vadászgörényed harapását a bokád fölött?
Néha kísértést érzett a nő, hogy elmondja, ki ő, hogy a szőlőtőkékről meséljen, a kertjéről, a macskájáról. a papsajtról, vagy a gyerekkoráról. Valami tisztáról. Vágyta, hogy most ő legyen fenn ebben a szürreális kapcsolatban. Nézte a férfit, s belegondolt, mennyire taszítja őt valami benne. Aztán rájött, hogy a férfi magányát, egy jó adag cinizmussal takargatja. Nem szólt semmit. Felkapta a fehér szütyőt és az indiai ruhát, s futni kezdett. Az sem érdekelte, hogy rosszul gombolta be a melltartóját, csak, el innen..
Otthon fogott egy lekvárosüveget, és a szomszéd ház falához vágta. A vadszőlőre csapódott lekvár, szép lassan bucskázott lefelé. A nő váratlanul beledörgölődzött a vadszőlőn lecsorgó lekvárba. A mellére dörgölte a zölddel kevert narancsmasszát. Bőrén a szilánktól vörösen buggyant a vér. | |
| 317. | [tulajdonos]: bocs a hibákért, ez direkt | 2015-06-19 16:39 | Az előszobában ültette le a vendégeit. Amúgy még nem volt olyan idős, az ötven fenekében járt. Mint a madámok, egy nagy dekoltázst "csinált" magának, a kínainál vett ezer forintos melltartó segítségével, ami feltolta a mellét a nyakába. Nem volt szép, sőt inkább csunyus volt. A haja szőke, festett, és göndör. A bőre tág pórusú. Az arca felpuffadt, akár a telihold. Imádta a pasikat, azok is őt. Mindenki a hatása alá került. Pedig nem ismerte a remediosok történetét, egyáltalán nem olvasott, csak keresztrejtvényt fejtett, és tudta a horoszkópját. Amikor kimondta, hogy ő tűz kos, akkor hozzátettem magamban: ámen Anyósát is ő tanította meg erre a tudományra. Anna meg csak mondta róla, hogy vén, repedtsarkú kurva, meglopott, amikor ott voltam náluk! A samponomra járt rá. Bármikor mentem hozzá, előkapta a kártyát, és ma kedd van felkiáltással, kipergette a lapokat a háromlábú asztalra, és jósolt, mint a gyerek, ha játszik. Időnként sikkantott a kártyák pörgésén. Akkor könnyebbült, meg, amikor végre sikerült elválnia a férjétől. A közös a vagyon, az ágy, mondta a válóperes bírónak, akinek ők voltak az elsők a praxisban. Válóper? Akkor adjuk meg a módját! Lesmárolta a bíró előtt a megszeppent feleségét, majd kezet csókolt neki, és azt mondta: bíró úr, én az anyakönyvvezető előtt lennék most inkább, és elvenném az én Pankámat! Egy nagy szamár voltam, amikor összekevertem holmi Eszterekkel! Vele született intelligenciája segítette, hogy bármilyen problémából kimásszon, mert problémája volt elég. Kölcsön, kölcsön hátán. A copifixes( kimondani sem tudta) pasas minden héten jött hozzá pénzt behajtani. Amikor kérdeztem tőle, hogy miért nem roppantál már össze, akkor csak annyit mondott: nem hozzátok ti a csíkos gatyát a dutyiba, csak szeretnétek!
Amikor a pszichiátriáról nyugdíjba került, akkor Kató egy néger hímtagot csináltatott. Hatalmas csoki torta volt az, tele kidudorodó erekkel. Hogy állt! Felfelé! Nem ám fektetve! A torta még mindig benne van a telefonban elmentve. Mit is akartam még róla mesélni? Két lánya van, de az egyik feminista, a másik meg cukormázas édeskés. A cukormázas lányát szerette jobban, a kicsi Sárit. Most már, de a 40 éves fasziai megvannak, mindegyik az egyetlen. Az egyik el akarja venni, a másik gránátalmákkal, és a tenger gyümölcseivel halmozza el, a harmadik elmondja neki a problémáit. Engem csak kinevet, mert hol is vagyok én tőle? Egyszer azt mondta magáról, Látod, ilyenek a vérbeli kurvák! Játszanak, mint én a kártyalapokkal, és élvezem az életet. Azzal felugrik a drót- szamárra, hogy a Katót is bolonddá tegye megint. Egyszer láttam mérgesnek, amikor hüvelygombát kapott az exétől, de ő csak nevetett és nevetett ezen a kibaszott, förtelmes életen, amit annyira élvez. Szerintem megmaradt örök gyereknek. | |
| 316. | [tulajdonos]: mosoly | 2015-06-19 14:42 | | köszönöm szépen:) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 315. | egy csésze tea: tea | 2015-06-19 14:12 | Kedves Akvamarin!
Ne foglalkozz ezzel az őrjöngő dilettáns Kotona Béla György Mittudoménméghogyhívják Egonnal!
Sértve érzi magát, ha valaki nem ájul el az ő költői és férfiúi nagyságától.
Nem Te vagy az első, akit fondorlatos módon megpróbált megkörnyékezni, de most kudarcot vallott.
A tehetsége mérhetetlenül kicsi, hiába próbálja felpumpálni.
A mennyiség az ő esetében soha nem csap át minőségbe.
Te csak járd a magad útját, a diófák, tölgyfák között, az erdőben, a réten, a folyóparton!
Ölellek:
Orsi | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
