Csak egy pillanatra visszatértem, hogy Baltazárnak válaszként ezt küldjem: "lüneburgi tanulmányai alatt ismerkedett meg behatóan az orgonával, amelynek csakhamar virtuóz ismerője lett" (Wikipédia)
a csendet felrázza a vadludak gágogása ősi tudással jobb világot keresnek én csak képzelgek hátrahagyott múlttal sürgetve szebb jövőt rágyújtok merengve figyelem az eget elparázslott cigarettám ujjamra égett kizökkentve gondolataimból a madarak messze repültek újra csend s én ismét magamra zárom magányom
Mindenszentek: hideg ősz bolyg a szellem fázva, fázó népség temetőz sírokon gyertyázva. Jaj az év temető, mindennap egy holt, minden napra minden éj ráírja, hogy: Volt.
Mindenszentek: hideg ősz bolyg a szellem fázva, fázó népség temetőz sírokon gyertyázva. Jaj az év temető, mindennap egy holt, minden napra minden éj ráírja, hogy: Volt.
hatalmak hajtanak sokunkat igába az arcokra kiültek a -nem tudom mi lesz- árnyak a reménytelenség ködében vesztegel a szegénység miközben messzire menekülnek az ifjak néma öregek országa lettünk micsoda jövőkép te 21. század őseink harca hiábavalóság 360 fokos változás: drága a kenyér s olcsó az emberélet
Mielőtt rátaláltam a Dokkra, szinte nem is írtam verset. Gyér próbálkozás volt eleinte (lehet, most is) a versírás. Ötödik éve vagyok jelen, bár többször úgy gondoltam, szakítok az egésszel. De valami mindig visszavonzott. Született pár maradós versem, aminek örülök, bár tudom, hogy eltörpülnek a nagyok mellett. Miért nem távoztam? Mert tanulni akarok. És bizonyítani. Nem valami szerény kijelentés, pedig szerény embernek ismernek, és én magam kisebbrendűség érzéssel küszködök. Neveltetésemből adódik, nem tudom leküzdeni, talán ez a visszahúzó erő. Igyekszem sokat olvasni másoktól. Klasszikusokat, moderneket, az ide írókét. Talán egyszer sikerül érdemleges verseket írni. Addig is elnézést kérek a sok nyávogásért.
