NAPLÓK: Vendég Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 00:56 Összes olvasás: 1590256. | [tulajdonos]: Kozmikus történelem | 2020-01-14 06:36 | 2.3. A teremtés tánca
A legmagasabb szinteken az öntudatos életstatikum a végtelen teremtés táncában vesz részt. Itt mindent, amit ki lehet gondolni, létre lehet hozni, ki lehet cserélni, meg lehet tapasztalni. Itt az univerzumok végtelenjét találjuk, folyamatosan változva, még az univerzumokban használt dimenziók is váltakoznak. Ezen a szinten az egyén maga is szinte végtelen, egyszerre több univerzumot is megteremt és megtapasztal, személyiségek végtelen sorát vetíti ki, mégis az egyén még mindig egyéniség, elkülönült a többi egyéniségtől, akik szintén a teremtés táncában vesznek részt, és közöttük a tánc és a teremtés végtelensége áramlik.
Ez a szint a statikumok együttlétezése és itt mindenki – szándékait és céljait tekintve – Isten, és az egész egyetlen késztető ereje az, hogy a teremtés gazdagságát folyamatosan növeljék. Ezt az állapotot isteni és végtelen gyönyörnek tarthatjuk. Ez a nirvána, de inkább a végtelen valami, mint a végtelen semmi nirvánája.
Viszont mivel a végtelen végtelensége van adva ahhoz, hogy betöltsük, szinte törvényszerű, hogy minden követ felforgatnak a teremtés újabb és újabb változatai utáni kutatásban. Ennek keresése során jött létre az a gondolat, hogy egy új lény, aki a nulla-végtelen életstatikumból újonnan vált ki, új, a meglévőktől különböző teremtési rendszereket dolgozhat ki. Így az új lények valóban elkülönültek és a teremtés gazdagságához nagymértékben hozzájárultak.
Viszont a legeredetibb teremtések azoktól a lényektől származnak, akiket a már létező rendtől elkülönítenek és akiket nem fertőződnek meg attól, amit az idősebb lények teremtettek meg. Így jön létre az az elképzelés, hogy az új lények csapatát egyfajta anyaméhben különítik el, amelyben a saját kedvükre fejlődhetnek.
Mi most egy ilyen anyaméhben vagyunk és az általunk épített és belakott univerzumok teljes sora ebben az anyaméhben helyezkedik el. Amikor a fejlődésünket befejeztük, kilépünk az anyaméhből, az új teremtési rendszerünket magunkkal visszük a táncba és a teremtéseinket elkezdjük az idősebb lényekkel kicserélni. És majd egyszer, korszakok múlva, amikor a rendszerünk, az idősebbek rendszerének, és a kettő összes keverékének összes változatából az utolsó cseppet is kifacsartuk, egy olyan újabb lénycsoport felnevelődésére fogunk türelmetlenül várni, akik a saját csodáikat fogják nekünk bemutatni.
Nem számít, milyen sanyarú helyzetben vagyunk ma, a szenvedés tartama rövid az örökös gyönyörrel összehasonlítva. Amikor ezt a végső isteni állapotot eléred, a születés fájdalmait csekély árnak fogod találni.
Következik
2.4. Az anyaméh
Forrás: szabadzona.hu | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|