NAPLÓK: Vendég Legutóbbi olvasó: 2024-04-23 16:21 Összes olvasás: 15890| 64. | [tulajdonos]: most találtam | 2020-01-30 15:59 | Lázár Balázs
ÉNTŐL ÉNIG
Mert férfi vagyok. Mert nő vagyok.
Apa és anya egyszemélyben.
Ebben a keménypuha héjban
Holnap éltem, tegnap meghalok.
Milyen DNS lehet az ok,
Hogy virágzom a barna éjben
Miközben mégis végveszélyben,
Emlékeim hideg teraszok.
Megyek az utcán, aki lettem.
A járda koszos idegpálya.
Megyek az utcán, megyek ketten.
Nincs ismerős, Istennek hála,
Elbújhatok hát velem bennem,
Elég magunkból ennyi mára. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 62. | [tulajdonos]: HorváthOrsolyaverseitkerestem | 2020-01-30 09:44 | Horváth Eva
Halvajárók
Az ember van. S a legjobb,
ha önmagán dolgozik. Flashmob
minden lelki robbanás. Élünk
a természet szerint.
Az ember van. Egyedül is,
ha nincsen lelki társ. Majd
támasza lesz a Semmi és
a távozó identitás.
Az ember van. S azt hiszi,
hogy minden róla szól. Nem kérdez
soha többé, csak zsigerből válaszol.
Barátját is leköpné.
Az ember van. És tudja,
hogy a halál is létezik. Mégis
áthazudja a jelent, holott az élet
épp ez itt. Nem tudja mit jelent.
Az ember van. Kipróbál,
elront és megjavít. Szórja és
magába zárja féltett magvait.
Bizalmatlan a jóra.
Publikálás dátuma
2019.05.11. 17:16
Népszava | |
| 61. | [tulajdonos]: ágacska | 2020-01-29 09:27 | Ahogy egy ágacskát tömény sós oldatba bemártunk, rácsapódnak a kristályok, s ha kiemeljük, egy gyönyörű kristályszobrot kapunk. Hasonlóképpen a szerelmes is rákristályosít a szerelmére mindent önmagából, s egy idő után csalódik, mert rájön, hogy egy ágacska van ott tulajdonképpen.
Vekerdy Tamás | |
| 60. | [tulajdonos]: nini, egy könyvheti élmény | 2020-01-28 09:22 | Kálmán C. György
Bal, jobb
KÖNYVKRITIKA - LXIII. évfolyam, 24. szám, 2019. június 14.
Pál Sándor Attila: Balladáskönyv. (Időmérték 25.) Magvető Könyv¬ki¬adó, Budapest, 2019, 104 oldal, 1999 Ft
Az ötlet tehát kiváló – és a megvalósítás lenyűgöző. Elindulunk az egyik legismertebb magyar népballada parafrázisától – groteszk, pimasz átirat –, hogy azután a legváratlanabb irányokba kanyarodjunk el. Vezetőnk ide-oda rángat, néha viccet csinál a választott műfajból, néha komolyan megborzongat; minduntalan eszünkbe idézi (a címekkel, hiszen mindegyikben ott a ballada szó), hogy valamiféle történetet, ha mégoly töredékeset is, kell keresnünk, és minden bizonnyal tragikusat – sokszor meg is találjuk, de legalábbis ebbe az irányba indítja el az értelmezést.
Az alapötlet nagyszerű: próbáljuk meg feleleveníteni régi korok elfelejtett (de legalábbis: már nem használatos) műfaját, és írjunk mai műveket, betartva (legalább: részben, de főleg: felidézve) a régi műfajt.
Legyen ez a ballada.
A ballada amúgy is nagyon sokszínű, változékony és kiismerhetetlen műfaj. Kérdés, hogy Villon „balladái” miért balladák egyáltalán, hogyan és mennyiben volnának összevethetők az angol vagy az Arany János-i balladákkal. És a magyar népballadák is micsoda változatosságot mutatnak területenként és (feltételezhető) koronként, és mekkora különbségek lehetnek a szomszédos (pláne távolabbi) népek balladáival – vaskos, tudós könyvek kísérik végig a műfaj és a témák vándorlását keresztül-kasul Európán. Ez persze páratlan lehetőség is: aki újra a balladához akar nyúlni, számtalan forráshoz és variációhoz fordulhat.
Az ötlet tehát kiváló – és a megvalósítás lenyűgöző. Elindulunk az egyik legismertebb magyar népballada parafrázisától – groteszk, pimasz átirat –, hogy azután a legváratlanabb irányokba kanyarodjunk el. Vezetőnk ide-oda rángat, néha viccet csinál a választott műfajból, néha komolyan megborzongat; minduntalan eszünkbe idézi (a címekkel, hiszen mindegyikben ott a ballada szó), hogy valamiféle történetet, ha mégoly töredékeset is, kell keresnünk, és minden bizonnyal tragikusat – sokszor meg is találjuk, legalábbis ebbe az irányba indítja el az értelmezést. Minden új vers mást és mást hagy el vagy tesz hozzá balladaképünkhöz, ha nem is szisztematikusan, de nagyon szórakoztatóan térképezi fel a ballada lehetőségeit. Ugyanakkor ez az analízis a másik irányba is fordul: azt próbálja ki, hogy mi mindent tudhat a mai költő beleilleszteni egy balladának kinevezett költeménybe, hogy a műfajmegjelölés és a szöveg még jól elbírják egymást.
Így aztán Pál Sándor Attila Balladáskönyve egyike azon szépirodalmi műveknek, amelyek egyúttal izgalmas elméleti kérdéseket is fölvetnek (ha meg nem válaszolják is): mettől meddig ballada a ballada? Mi kell hozzá? Mi nem? Miért vált vajon divatjamúlttá – és valóban az? És amit most látunk, az vajon folytatható? Hogyan vegyük észre, hogy mikor fordul tragikumba a hülyéskedés, és mikor ne vegyük komolyan a játékot? Amikor igyekszünk – a műfaji várakozásnak megfelelően – történetet kanyarítani a szöveg mögé, meddig mehetünk el? Mi a saját ráfogásunk, és mi a szöveg egyértelmű sugallata? Ezek a kérdések a kötet egészén végigvonulnak – és remekül elszórakoztatnak, akkor is, ha szó sincs valami humoros gyűjteményről. Vannak valóban megrázó, megindító költemények, szép számmal.
Ha sokszor beválik is, hogy a kritikus kiemel egy-két verset, és azt javasolja, hogy az olvasók azok révén férkőzzenek minél közelebb a kötet lényegéhez – ezúttal a legalkalmasabb módszernek a lineáris olvasás látszik. Figyeljük, hogyan építi fel, majd rombolja le balladafogalmunkat a versek mögötti beszélő, hogyan kelti fel és csúfolja meg várakozásainkat, miközben érezzük, hogy nem öncélú játékról, hanem a történetmesélés lehetőségeinek feltérképezéséről – vagyis: nagyon komoly dologról – van szó.
És annak a megmutatásáról, hogy az életünk – ma is – telis-tele van balladákkal.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 59. | Vendég: Fáj a fogam | 2020-01-27 23:34 | A test a lélek színpada!
Olvastátok?
" A test a lélek színpada - azokat a darabokat is előadják rajta, amelyeket a lélek megtagad. Mert amiket a lélek nem él át, az a testben éli ki magát." Rüdiger Dahlke
*
Fáj a fogam!
Mit jelent ez?
*
Az én matematikám
Két férfi több mint egy!
Egy nő, több mint kettő!
*
A " Hogyan szerezd vissza? ", mini tanfolyam lépéseit olvasva, megpróbáltam végrehajtani a faladatot.
A feladat így szólt! Tartsunk önvizsgálatot!
Ez lett, az eredménye!
Sajnos, most nem tudok visszaemlékezni, hogy hogyan jutottam el eddig a gondolatig.
Mert mit szeretnék?
Téged! Szőröstől-bőröstől! Magamhoz szorítanálak, összeroppantanálak, kedvemre szeretgetnélek, csiklandoználak, meggyötörnélek, megkínoználak, kényem-kedvem szerint alakítanálak. Szívnám a véred! Enném a húsod! Megrágnálak, de kiköpnélek, és kezdeném elölről. Ennyire önző a szerelmem, nem tűr korlátokat, határokat, szabályokat. Szétfeszít minden formát!
No, ha újratárgyalnánk a kapcsolatunkat, ebből kellene engednem!
Észbontóan aberrált! Nem?
*
Volt egy álmom.
Egy kétágú létrán álltam éppen, amikor egy fiatal férfi jött hozzám. Ahhoz, hogy üdvözölni tudjam,
le kellett róla szállnom. Már-már majdnem leestem közben, de visszanyertem az egyensúlyom.
Érezhető volt, egy szeretetmező köztünk. Eszembe jutott, hogy meg kéne ölelni, puszilni!
Hozzáfordultam, hogy lábujjhegyre állva, a nyakába csimpaszkodjak. Ő előre hajolt, majd velem a nyakában felegyenesedett. Így tartott egy ideig, majd úgy éreztem, elég lesz már, túlzásba viszem, és leeresztett. A szeretetérzés, a szeretetmező, végig jelen volt. Nem tudom felidézni, csak az emlékét.
*
Veszteségek.
Gyönyörű, veszteségekkel kapcsolatos idézeteket olvastam számtalant, majd megírtam a magamét.
A kedvencem, mert én egyszerre veszítettem el szerelmet és barátot, s aki túlélte, már nem az, aki
előtte volt, így hangzik:
" A villámütés sose földelődik.
Ha barátod volt, nincs helyette más!
Szerelmet elveszíteni: légszomj.
Barátot fulladás. "
Gergely Ágnes
*
A magamé:
Olyan egy szerelmen átmenni,
mint egy arannyal teli szobán.
Mire föleszmélsz, s kilépsz az ajtón,
csupán néhány apró rögöt
szorongatsz az ujjaid között.
Gillian Battle Face
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Már több mint 35 éve nézem a férjemet, s most megláttam, hirtelen. Ő szerelmes volt belém. Ő szeret engem. Eleitől fogva. Ezért maradtunk csak meg a csókoknál, ott, a beton lépcsőkorlátnak dőlve, a pedagógusszálló udvarán. Pedig, csurom nedves volt a bugyim, és vágytam a simogatást. Én Őt, tudatosan választottam. Ő, engem a szemével és a szívével.
A legszebb bók, amit eddig férfitól kaptam életemben, mostanáig, azt tőle kaptam. Amikor tudtuk, meg fogjuk tenni, én azt hittem, meg kell történnie, mert így döntöttünk. De Ő képtelen volt rá.
Nem prosztata problémája volt, ahogy mondta, nem egy kő esett a hátára a B.-ben szeretkezés közben, hanem szerelmes volt, s nem tudta velem azt tenni, amit más lányokkal szerelem nélkül annyiszor, mert annyi helyre bedugta már, hogy úgy érezte, tisztátalan.
Kaphat-e nő, ennél nagyobb bókot? Ott hevert előttem egy férfi, aki Istentől kegyelmet kapott, ajándékot, amelyet megoszthatott volna velem, de ekkorra én már megrontottam magam.
(Meggyőződésem, hogy a szerelem, kegyelemből, istentől, isteni énünktől kapott, ajándék.)
Nem a szívem, hanem az eszem irányított. Vak voltam, nem láttam őt, mert jól, csak a szívével lát az ember, énekelte Halász Judit.
Egyszer, szemmel is láthatóvá vált az Ő szerelme. Miután megrendült házasságunk, akaratlanul féltékennyé tettem, de mégis újra Őt választottam, a férjemet, s nem SZ.V.-t, egy illúziót, akinek segítenie kellett volna rajtunk, hisz párterapeuta volt, de ő, inkább a férjem helyébe akart állni!
Egek!
Ekkor elutaztunk a B.-be, nászutunk színhelyére. Jártuk az erdőt, mint korábban, annyiszor. Beszélgettünk. Ő kiválasztott, majd levágott egy botnak való ágat, és megfaragta.
Még soha nem láttam annyi érzést az arcán.
(Akkor ott, az a bot, fallosz volt a kezében, formára igazítva, díszesre faragva, hogy tetszetős legyen. A végén a kezembe nyomta. A magáé helyett, mint egy ajándékot.)
*
Febe! Az én éhségemet nem lehet csillapítani szexszel, mert nem testi, hanem lelki eredetű. A régmúltban keletkezett, s azt a jelenben nem lehet jóllakatni. Sosem fog betelni, kielégülni, mert ott akkora űr van. De ne gondold azt, hogy nem tudsz kielégíteni, mert Te vagy nekem a legkielégítőbb dolog a világon. Egyetlen pillantásod, intésed, szavad, az egekbe, a Mennyországba röpít.
Nem is értem! Egy ilyen kicsi ember, hogy lehet rám ekkora hatással?
*
Ma, megfejtettem, mit jelent elesni. 5 után, délután, Morzsival kibicikliztünk majdnem Fásig, teljes sötétségben. Se hold, se csillagok nem ragyogtak az égen! Visszafelé, még a bicaj első lámpáját is lekapcsoltam, mert fénye, zavarta a szemem. A sötétből támadó kutyától való félelmemet, részben tudtam csak legyőzni, mivel a múltkor, megtámadta Morzsit, a nyitott kapun kirohanva egy dühös, nagytestű kutya. Alig bírtam elkergetni. Féltettem őt! Visszafele, a Major bejárónál, fölerősödött ez a félelem, mert előző nap, itt is láttam, egy nagytestű kutyát, igaz, fényes nappal, kóborolni. Emiatt, a figyelmem szétszóródott. Belehajtottam a sötétben egy gödörbe, és eldőlt velem a bicaj. Megütöttem magam. Lehorzsoltam a nedves kövön, a jobb térdemről a bőrt, és ráestem a jobb könyökömre. Sírás környékezett. Drága Morzsi, azonnal ott termett, megnyalogatta szaporán, kis nyelvével az arcomat.
Így vigasztalt. Érezte, hogy baj van.
Anyukám temetése után, estem el így, kétszer, a nappaliban. Én konyhának hívom, mert az volt régen. Ez az a helyiség a házban, ahol születtem. Meg aztán, akkor is így estem el, amikor őt féltettem, s persze magamat, amikor iskolás koromban, apukám helyett, én kísértem ki a buszmegállóba, hogy felszálljon a buszra, s leromlott állapotban, hosszú éjszakákon való járkálás, hónapokig tartó szenvedés után, elmenjen a megyei kórházba, epekő műtétre. Hideg tél volt. Jeges volt a járda, s visszafelé, egyedül az úton, két-három lépésenként elestem, majd feltápászkodtam, de elestem újra. Nem láttam a könnyeimtől, annyira árva voltam.
Mind a kétszer Anyukámat hívtam eleséseimmel, hogy jöjjön vissza a kórházból, majd a sírból, hogy emeljen föl, s öleljen magához! De se akkor, sem előtte, sem utána, nem tett ilyet semmilyen alkalomból! Ölelni magamtól tanultam meg, mint biciklizni és szeretni.
Ahogy a fájdalom is mindig valakinek szól, olvastam, úgy az elesés is.
Az esti, biciklis elesésem neki, Febenek szólt, hogy forduljon vissza, hajoljon le hozzám, vegyen karjaiba, s ringasson! Legyen gyógyírja sebeimnek! Annyira kívántam ezt! Talán megérezte. Mikor hazaértem, s azonnal felmentem a Fészre, találtam tőle egy üzenetben elküldött matricát, egy fehér, ülő, parancsra kész, farkát csóváló, szelíd kiskutyát.
Talán ezért, akkor még nem, csak két napra rá, szakított velem!
*
Hogy így kiadom magam, most joggal gondolhatjátok, elment az eszem.
De valami, mélyen legbelül, erre kényszerít engem!
Talán a célom.
| |
| 58. | [tulajdonos]: Csak közbevetőleg | 2020-01-21 10:16 | Bukowski, Charles
A kurvának, aki ellopta a verseimet (Magyar)
néhányan azt mondják, a versekkel
lelkiismeretünkön könnyítünk
maradj elvont, és van benne némi igazság,
de jézusom:
eltűnt tizenkét versem és nincs róluk másolatom
de eltűntek a legjobb festményeim is;
nagyon kellemetlen:
vajon miért nem úgy vertél át, mint a többiek?
miért nem vitted el a pénzem?
általában a pénzt viszitek el a részeg
fickók zsebéből. legközelebb lopd el
a bal kezem vagy vigyél el ötven dollárt
de ne a verseimet;
nem vagyok én Shakespeare
néha egyszerűen nem jönnek vissza
a gondolatok és más kevésbé fontos tanulságok;
de mindig lesznek bankok és kurvák és részegek
és lesz majd egy utolsó bomba is
és amint azt az Úr megmondá
- keresztbe vetve lábait égi pamlagán -,
látom már, túl sok költőt teremtettem
s nagyon kevés igazán jó
költészetet.
Fenyvesi Ottó
Feltöltő P. T.
Az idézet forrása http://terebess.hu/keletkultinfo
| |
| 57. | [tulajdonos]: folyt. | 2020-01-17 08:14 | 2.4. Az anyaméh
Hogyan lehet egy csoport istenszerű lényt bezárni és megakadályozni azt, hogy a már létező hatalmas és érdekes teremtéseket megtapasztalják? Hogyan tudsz irányítani valakit, akinek a puszta szeszélye elég hatalmas ahhoz, hogy univerzumokat hozzon létre vagy pusztítson el?
Kezdetben – mivel ártatlan, új lényekkel van dolgod – elvonhatod és így az általad kiválasztott irányba terelheted a figyelmüket egy érdekes tárggyal. De ez nem működik túl sokáig és hamarosan elkezdenek körbenézni és az idősebb lények lenyűgöző művei kezdik el őket foglalkoztatni, és ezzel az új, elfogulatlan teremtés frissessége elveszne. Tehát valami továbbira van szükség.
Viszont egy isten csak saját magát korlátozhatja és ejtheti csapdába, és a legjobb esetben is csak mások fortélya és csalása juttathatja el oda. De az idősebb lények még ebben sem vehetnek közvetlenül részt, mivel végül beszennyezik az új csoportot.
Így a lények új csoportját be kell csapni és viszályt kell szítani közöttük azért, hogy egymás számára csapdákat építsenek fel. Így mindenki csapdába esik, de nem a mások által építettek, hanem a sajátjai miatt, ugyanis előbb vagy utóbb megfeledkezik az egyik csapdájáról és tévedésből beleesik.
Az általános terv az, hogy az új lények a saját maguk által kiötölt csapdába ássák el magukat. Így folyamatosan egyre mélyebbre és mélyebbre jutnak, végül a saját teremtésük csapdájába esnek és még azt is elfelejtik, hogy kik ők valójában vagy hogy egyáltalán hogy építették fel a csapdát. De miközben ezt teszik, a csapda szerkezeteként a teremtés egy új rendszerét dolgozzák ki. És végül elkezdik magukat kiásni, amihez viszont arra van szükségük, hogy a teremtéseik összessége felett visszanyerjék az irányítást.
Mi most egy ilyen csapda mélyén fekszünk és úgy tűnik, hogy a körülöttünk elhelyezkedő univerzum egyetlen atomját sem lennénk képesek soha létrehozni, de ezek a képességek visszatérnek, ahogy kiássuk magunkat. És mire végre kiássuk magunkat a csapdából, nem csak a Föld összes gazdagsága és érdekessége lesz a kisujjunk hegyében, hanem egy Csillagok Háborúja-szerű fizikai univerzumot, a Mágia univerzumát és a számos ezelőtti univerzum részleteit is ismerni fogjuk. Ezt az egészet a lények egy nagyobb csoportjához fogjuk kivinni és az ezért kapott jutalom hatalmas lesz. Ez eddig egy nehéz út volt és még nehéz is lesz egy darabig, de már működött ezelőtt és ez az egyetlen módja annak, hogy tényleges elszigeteltségben dolgozzunk.
Emellett az idősebb lények nem fognak és nem is tudnak közbeavatkozni. Nekünk magunknak kell kiásni magunkat, ugyanis így fogjuk visszaszerezni az uralmat a saját teremtésünk felett. Ha az idősebb lények közbelépnének és megmentenének minket, azaz kihúznának minket a csapdából, akkor ellopnák a jól megérdemelt jutalmunkat. Ezek a mi teremtéseink és a mi dolgunk az, hogy uralkodjunk rajtuk.
Már egy ideje teljesen el vagyunk szigetelődve. Csak egyszer avatkoztak közbe, még a legelején. Ez a lehető legkisebb beavatkozás volt és nem volt semmilyen másik, noha elég gyakran tettettük azt egymás előtt, hogy idősebb és magasabbrendű lények vagyunk, és néha még a tényleges beavatkozást is színleltünk azért, hogy másokat összezavarjunk és becsapjunk.
Ez az egyetlenegy külső beavatkozás abból állt, hogy egy hihetetlenül bonyolult tárgyat mutattak be nekünk, amely a viszálykodás és a csapdába esés felé befolyásolt minket. Ez a tárgy a Tudás Ékköve volt.
Forrás: szabadzona.hu Pilot: Kozmikus történelem
Pilot, valódi nevén Ken Ogger, a szabad zóna egyik legnagyobb alakja és a szcientológia reformációjáért küzdők egyik szóvivője. (meggyilkolták) | |
| 56. | [tulajdonos]: Kozmikus történelem | 2020-01-14 06:36 | 2.3. A teremtés tánca
A legmagasabb szinteken az öntudatos életstatikum a végtelen teremtés táncában vesz részt. Itt mindent, amit ki lehet gondolni, létre lehet hozni, ki lehet cserélni, meg lehet tapasztalni. Itt az univerzumok végtelenjét találjuk, folyamatosan változva, még az univerzumokban használt dimenziók is váltakoznak. Ezen a szinten az egyén maga is szinte végtelen, egyszerre több univerzumot is megteremt és megtapasztal, személyiségek végtelen sorát vetíti ki, mégis az egyén még mindig egyéniség, elkülönült a többi egyéniségtől, akik szintén a teremtés táncában vesznek részt, és közöttük a tánc és a teremtés végtelensége áramlik.
Ez a szint a statikumok együttlétezése és itt mindenki – szándékait és céljait tekintve – Isten, és az egész egyetlen késztető ereje az, hogy a teremtés gazdagságát folyamatosan növeljék. Ezt az állapotot isteni és végtelen gyönyörnek tarthatjuk. Ez a nirvána, de inkább a végtelen valami, mint a végtelen semmi nirvánája.
Viszont mivel a végtelen végtelensége van adva ahhoz, hogy betöltsük, szinte törvényszerű, hogy minden követ felforgatnak a teremtés újabb és újabb változatai utáni kutatásban. Ennek keresése során jött létre az a gondolat, hogy egy új lény, aki a nulla-végtelen életstatikumból újonnan vált ki, új, a meglévőktől különböző teremtési rendszereket dolgozhat ki. Így az új lények valóban elkülönültek és a teremtés gazdagságához nagymértékben hozzájárultak.
Viszont a legeredetibb teremtések azoktól a lényektől származnak, akiket a már létező rendtől elkülönítenek és akiket nem fertőződnek meg attól, amit az idősebb lények teremtettek meg. Így jön létre az az elképzelés, hogy az új lények csapatát egyfajta anyaméhben különítik el, amelyben a saját kedvükre fejlődhetnek.
Mi most egy ilyen anyaméhben vagyunk és az általunk épített és belakott univerzumok teljes sora ebben az anyaméhben helyezkedik el. Amikor a fejlődésünket befejeztük, kilépünk az anyaméhből, az új teremtési rendszerünket magunkkal visszük a táncba és a teremtéseinket elkezdjük az idősebb lényekkel kicserélni. És majd egyszer, korszakok múlva, amikor a rendszerünk, az idősebbek rendszerének, és a kettő összes keverékének összes változatából az utolsó cseppet is kifacsartuk, egy olyan újabb lénycsoport felnevelődésére fogunk türelmetlenül várni, akik a saját csodáikat fogják nekünk bemutatni.
Nem számít, milyen sanyarú helyzetben vagyunk ma, a szenvedés tartama rövid az örökös gyönyörrel összehasonlítva. Amikor ezt a végső isteni állapotot eléred, a születés fájdalmait csekély árnak fogod találni.
Következik
2.4. Az anyaméh
Forrás: szabadzona.hu | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 55. | Vendég: beszúrás | [tulajdonos]: Kozmikus történelem 2. | 2020-01-09 09:43 | De az alapvető élet-statikum, (azaz a legfelső létező, a teremtő az), ami maga a változatlan semmi, felette áll a térnek és az időnek, ezért ez az elkülönülés nem lehet rá hatással. - Ha ezáltal nem lesz kevesebb, akkor újra elkülönülhet. - Ezentúl az alapvető semmi nézőpontjából tekintve az elkülönülések nem lehetnek egymás előtt vagy után, mivel az valóban időtlen, viszont az elkülönültek alacsonyabb nézőpontjából az elkülönült majdnem-statikum kigondolhatja azt, hogy az egyik a másik előtt különült el, így létrejön az idő.
Ezért nem igaz az, hogy "elfogyott az ISTEN". Nem teremt több lelket, 1,5 milló éve, és most a lelkekért folyik a harc.
Tudod, ez az az ismerős "hiánygazdálkodás", csak most a lelkekre van kidolgozva.
"fogytán az isten, 1,5 millió éve" Ezt tanítja Sz.M. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
