NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 09:40 Összes olvasás: 44188135. | [tulajdonos]: Aranykapu, így | 2019-12-14 13:27 | Szokács Kinga Nekem nem kell pontosan értenem... KÖNYVKRITIKA - LX. évfolyam, 40. szám, 2016. október 7.
Franz Renggli: Aranykapu az életbe. Gyógyulás a magzati lét és a születés traumáiból. Ursus Libris Kiadó, Budapest, 2016. 203 oldal,2200 Ft
Dehogynem, gondolhatnánk rögtön, már hogyne kellene pontosan érteni mindent! Hiszen nem éppen a megértés volna emberi mivoltunk egyik legfontosabb törekvése? Az ész (a logosz) dolgaiban bizonyára így van, de mi a helyzet az érzésekkel, a homályosan kavargó félelmekkel, a felismert és fel nem ismert traumákkal, azokkal a bensőnkben (lelkünkben) észlelhető jelenségekkel, amiket még megnevezni sem tudunk? Azaz megnevezhetjük őket, de hogyan férhetünk valóban, testestül-lelkestül hozzájuk, mit kezdhetünk velük?
A kompetens csecsemő fogalma már egy ideje ismert a pre- és perinatális (a magzati léttel és a születéssel foglalkozó) tudományban, és az is elfogadott tény, hogy a legkorábbi, azaz a fogantatástól kezdve megélt pszichofizikai élmények (magzati programozás) meghatározóak a személyiség fejlődésében. Franz Renggli svájci pszicho- és szomatoterapeuta csecsemőkkel és azok szüleivel folytatott munkájában ezeket a születés előtti, olykor fájdalmas történéseket oldja fel. Könyve egyfajta vallomásos tanúságtétel arról, hogyan változott meg saját kliensei élete attól, hogy szembe mertek nézni fájdalmaikkal. A legnagyobb segítség ebben a kisgyermek, a nagy tanító, aki – ahogyan Renggli saját tapasztalataira és számos kutatásra hivatkozva megmutatja – már a magzati korban képes nemcsak átélni édesanyja állapotát, hanem utánozza is őt. Megérti, mit mondanak neki a szülei, az őt ellátó orvos, aki – amennyiben képes és hajlandó erre − elmagyarázza számára az éppen szükséges beavatkozás körülményeit. A terápiás csoportban a testi emlékezet segítségével megélt magzatkori élményekben sokszor megjelenik a csecsemőnek anyját védelmezni akaró késztetése is. Minden stressz a születés szűkkapu-élményére vezethető vissza, ugyanakkor ez az óriási trauma legnagyobb erőforrásunkká is válhat.
A csoportterápia során Renggli segítségével a résztvevők megkeresik saját erejüket. Az egész munka a test szintjén zajlik, hiszen itt raktározódtak el a legrégebbi emlékek. Fontos a határok tudatosítása, és az is, hogy a résztvevő maga irányítja saját folyamatait. A terapeuták és a csoport tagjai gyakran teljes mértékben megérzik, de az is előfordul, hogy az „utazó” helyett élik meg annak fájdalmait. Ez segít a korai életévek megértésében, illetve a folyamat további irányvonalainak felkutatásában. Az ismételten átélt sérülések következtében a régi reakcióminták működése is megindulhat, ám fontos annak tudatosítása, hogy a fájdalom elleni harc nem vezet semmire, hiszen nincs esélyünk azt legyőzni. Az ideák kifelé mutatnak ugyan, a test azonban nem tud hazudni, ezért érdemes ottmaradni, megfigyelni és megérteni, hogy az adott tünet mit akar mondani. Azaz nem tanácsos elkerülni azt, vagy elbújni előle, esetleg azonnal változtatni valamin. A test olyan intelligens rendszer, hogy képes önmagát meggyógyítani, a kísérő így csupán jelen van, és bízik a folyamatban.
Renggli néhány esetismertetést is közöl. Terápiás attitűdjére, a folyamatba való bevonódására jellemző, hogy nem használja az „eset” és „kliens” szavakat, azaz rendkívül empatikus úton segít. Az éjjelente sikoltozva ébredő Eric, a szexuális zavarokkal küzdő Marc, a korán elhalt ikertestvére hiányát felfedező Eva történetein kívül más szereplők utazásainak pontos, minden részletre kiterjedő leírásait olvasva látható, hogy Renggli nem a patológia felől közelít a magzatkori történésekhez, hanem bebizonyítja, hogy az egész-ség, a saját traumáinkat elfogadni tudó, azokat meghaladni képes erőink mentén érdemes dolgozni. Saját módszerének bemutatása mellett a szerző ismerteti a lelki élet méhen belüli dimenzióinak kutatásában eddig elért eredményeket.
Fodor Nándor amerikai magyar pszichoanalitikus például a rémálom forrását a születési traumára vezeti vissza, Alessandra Piontelli számos ultrahangos felvétellel bizonyítja a tudatos magzati kor és a születés utáni viselkedés folytonosságát, David Chamberlain hipnózisban vizsgálta az anyákat és gyermekeiket, amely során a gyerekek „belülről” mesélték el a fájások alatt átélt szorongásaikat. Alfred Rockenschaub bécsi orvos felismerte, hogy a szülés közben fellépő izzadás közben kiválasztódik a stresszhormon, helyébe pedig endorfinok lépnek. Renggli fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a csecsemők az apák korai sérüléseit is képesek megérezni, tehát az ő szerepük is lényeges eleme a gyógyulásnak. A traumatizált embereket – amennyiben nem néznek fájdalmaik mögé – könnyen hatalmába keríti a reménytelenség, a kétségbeesés, és hozzájuk hasonlóakkal összefogva harcolnak az erőszakosnak megélt világ ellen. Stanislav Grof szerint – írja Renggli – itt vannak a háború rejtett gyökerei.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|