hogy a nagy sietségben, s mert félúton nem igen árultak ennivalót, a véletlenül nálunk maradt fél szál, vékony, füstölt kolbászt rágtuk el kenyér nélkül, a lankás hegyoldalon, mert azt meg, előző este kidobtuk, mint már nem elég puhát, s amire a háziak gyorsan lecsaptak, mint értékes zsákmányra. Bizony, másnap, az nekünk is jól jött volna, vagy akármilyen száraz kenyér.
Ezen aztán jókat mulattunk később, mikor szóba került a tátralomnici kaland.
Ma, megfejtettem, mit jelent elesni. 5 után, délután, Morzsival kibicikliztünk majdnem Fásig, teljes sötétségben. Se hold, se csillagok nem ragyogtak az égen. Visszafelé, még a bicaj első lámpáját is lekapcsoltam, mert fénye, zavarta a szemem. A sötétből támadó kutyától való félelmemet, részben tudtam csak legyőzni, mivel a múltkor, megtámadta Morzsit, a nyitott kapun kirohanva, egy dühös, nagytestű kutya. Alig bírtam elkergetni. Féltettem őt. Visszafele, a Major bejárónál, felerősödött ez a félelem, mert előző nap, itt is láttam, egy nagytestű kutyát kóborolni, igaz, fényes nappal. Emiatt, a figyelmem szétszóródott. Belehajtottam a sötétben egy gödörbe, és eldőlt velem a bicaj. Megütöttem magam. Lehorzsoltam a nedves kövön a jobb térdemről a bőrt, és ráestem a jobb könyökömre. Sírás környékezett. Drága Morzsi, azonnal ott termett, szaporán megnyalogatta, kis nyelvével az arcomat. Így vigasztalt. Érezte, hogy baj van.
Anyukám temetése után estem el így, kétszer, a nappaliban. Én konyhának hívom, mert az volt régen. Ez az a helyiség a házban, ahol születtem.
Meg aztán, akkor is így estem el, amikor őt féltettem, s persze magamat. Amikor iskolás koromban, apukám helyett, én kísértem ki a buszmegállóba, hogy felszálljon a buszra, s leromlott állapotban, hosszú éjszakákon való járkálás, hónapokig tartó szenvedés után, elmenjen a megyei kórházba epeműtétre. Nem láttam a könnyeimtől, s visszafelé, egyedül az úton, két-három lépésenként elestem, majd feltápászkodtam. Hideg tél volt. jeges volt a járda, elestem újra és újra.
Mind a két alkalommal Anyukámat hívtam eleséseimmel, hogy jöjjön vissza a kórházból, majd a sírból, hogy emeljen fel, öleljen magához. De se akkor, sem előtte, sem utána, nem tett ilyet semmilyen alkalomból. Ölelni magamtól tanultam meg, mint biciklizni és szeretni.
Ahogy a fájdalom is mindig valakinek szól, olvastam, úgy az elesés is.
Az esti, biciklis elesésem neki, Febenek szólt, hogy forduljon vissza, hajoljon le hozzám, vegyen karjaiba, ringasson. Legyen gyógyír sebeimre. Annyira kívántam ezt. Talán megérezte. Mikor hazaértem, s azonnal felmentem a fészre, találtam tőle egy üzenetben elküldött matricát. Egy szelídnek látszó, fehér, ülő, parancsra kész, farkát csóváló, szelíd kiskutyát. Talán mert megérezte, ezért, akkor még nem, csak két napra rá, szakított velem.
Elnézést a hibákért, a nevek, a szöveg pontatlansága ,néhol.
Mit műveltél MeryemMel?
„A szabad akarat olyan, mint a lepkeszárny. Ha hozzáérnek nem száll fel többé sohasem.”
Úgy szeretnék látni egy listát arról: Hány ember hal meg naponta különböző betegségekben? Ebből hány a gyermek? Hány a férfi és a nő?
Hányan haltak, sérültek meg az utakon naponta balesetben?
Hányan lesznek hajléktalanok?
Hány új betege van egyetlen napon a pszichiátriának?
Hány elektrosokkot, kényszerelvonókúrát alkalmaznak manapság? Hány gyermek születik?
Ebből hány beteg? Hány az új autista?
Egy dologban igazad volt Kevin. Tényleg figyeltelek. Hogy tehettem volna mást? Figyeltem, s vártam. Lélegzetvisszafojtva.
Figyeltem és vártam lélegzet visszafojtva. Nem vagyok bábjátékos Kevin! Nem rángatok dróton senkit sem. Ez nem úgy működik.
Mit tettél Meryemmel? Mi vagy Te?
Tudom mit tettél velem! Csapdába csaltál!
Ki mondta, hogy mindenki tegyen érdekének? Ki döntött így? Csapda volt, és te állítottad. És …mi ez? …a híres védőbeszéd. Pápák, sámánok, kígyóbűvölők, mind egy vájuból esznek. Ezt, ki találta ki?
Te, játszottál velem! Te akartad, Te tettél próbára!
Miss. Kalen! Jól tudtad, hogy bűnös. Láttad a fotókat, és mit tettél? Tanúnak szólítottad azt a hazug lotyót!
Te hoztál ide! Te küldtél hozzá! Te akartad, hogy hazudjak!
Én sohasem teszek ilyet Kevin! Odalent a metróban mit mondtam neked? Emlékszel a szavaimra? Talán eljött az ideje, hogy veszíts! Te nem igy gondoltad! Vesz(íte)ni? Én nem szoktam veszíteni! Én nyerek! Én nyerni szoktam! Én ügyvéd vagyok! Ez a dolgom! Ezt várják tőlem!
Befejeztem Bíró úr! A hiúság, kifejezetten a kedvencem a bűnök közül. 7. A jóra való restség 6. A harag 5. A falánkság 4. Az irigység 3. A bujaság 2. A fösvénység 1. A hiúság (a belsőre)
Ez alapigazság Kevin: Az önimádat. Ez a természetes kábítószer. Nem mondom azt, hogy nem szeretted Meryemet, Kevin! Csak egy kissé jobban el voltál foglalva valaki mással! Önmagaddal. Igazad van! Én felelek mindezért!
Minek annak ház, aki az utcán is jól lakik? Minek annak ágy, aki, a padon is jól alszik? Minek annak társ, aki egyedül nem boldog?
A magyar urak, mindig mentek a veszély után. Ez mindig az Ember mértékegysége volt, hogy mennyi veszélyt vállal fel a vadászat során. A vadászat egy szórakozás volt Haditechnikai fölkészülés Mit vársz tőlem?
Hogy légy önmagad! A bűntudat egy nagy zsák tégla. Csak egyet kell tenned, megszabadulnod tőle!
A szabad akarat olyan, mint a lepkeszárny!
Lepkeszárnyak vagyunk. Hogyan bánj a lepkékkel?
Nem én mozgatom a bábúkat. Nem! Én csak berendezem a színpadot! Te magad mozgatod a drótokat!
Mit tettél MeryemMel? Ki vagy Te?
Ó, csak néha emlegetnek így. Sátán? Szólíts Papának!
Elolvasok, meghallgatok mindenfélét. Ez mit tenne, az mit tenne. Még mielőtt kigondolnám, én mit tennék? Fontolj meg mindent, és dönts magad! Tapasztalatot nem lehet átadni.
Hallgass Istenedre, hallgass a belső hangodra! Ami nem az elmédben, a szívedből szól.
Lenn voltam Bélmegyeren és mikor kimentem a kapuhoz, valószínű, hogy szét nézzek az utcán, megláttam, hogy ég a háztető az utca felőli fronton. És az utcákban is sorra láttam, hogy felcsaptak a lángok. Éreztem a meleg levegő, s a ház szárazságát, mint a saját testemet. A ház is kiszáradt volt. S én hívni akartam a tűzoltókat, de nem tudtam a számot, s nem találtam a telefonom. A vezetékes, nagy nehezen végül a kezembe akadt, de nem szólalt meg. Aztán jutott eszembe, hogy a zsinórja is eléghetett, hiszen elöl a ház sarkánál van bevezetve. De lehet, az a kapucsengőé. Tovább kerestem, hiába, gondoltam a tűz csak terjed, de semmit nem érzékeltem belőle benn a házban, csak pánikszerűen, kerestem tovább. Táskákban, óvodás méretű dorkó (tornacipő) telefirkálva, neszesszer limlom, tollal ráfirkálva ábrák számok, vajon melyik a tűzoltóságé? Aztán egy gyors felébredés megmentett. Jaj, dehogy akartam visszaaludni. Inkább az álomból való felébredést sürgettem.
Az utóbbi időkben elég sokszor volt tüzes álmom. Ennek sokáig a hatása alatt vagyok.
Elalvás előtt csípős, vastag, füstöltkolbászt ettem, hazait, erős, hegyespaprikával. Ennek talán, nagyobb jelentősége van, mint annak, hogy az álom spirituálisan lenne jelentéshordozó.
Síri csend és hullaszag. Valami bűzlik Dániában. Valószínű nem vagyok elég sznob. Az a baj! Fenn lenni vagy nem lenni fenn a …? Ez itt a kérdés. Inspirál-e, ami itt történik, vagy sem? Vágyom-e itt, valakinek az elismerésére. Azt hiszem most már nem. Nem szövegeket akarok feltenni a …-be. Hanem magam akarom megírni őket, és tudni fogom, hogy jók, és nem kell senki lehúzó, vagy felemelő kritikája. S nem akarok egyetlen oldalra se felkéretszkedni, ahol pl. D., vagy P. fenn van. Jobb vagyok náluk. Nem érdekel az antológiájuk. Eddig szükségem volt a …. Mint a korábbi oldallakra. Nagyon jó kis olvasottságom és népszerűségem volt rajtuk. De K., volt olyan kedves és felébresztette bennem a becsvágyamat, a továbblépéshez. Mert azt mondta, nagyon tanulságosak a történeteim és irigyel a bátorságomért, de azt gondolja, nem irodalom, amit csinálok. De akkor meg, amit ő csinál, az meg nyilván irodalom. Nem baj, hogy lemaradt a klasszikus formáknál. A forma megtart, gyengébb tartalmat is elvisz. Nem mondom, hogy gyengébbek a tartalmai, mint az enyémek. Egyáltalán nem mondom. Inkább azt mondom, hogy mások. Mint ahogy ő is más, mint én. Talán nincs meg a költészetének az a dinamikája, ami az enyémnek. Hogy ez miből fakadhat? Nem tudom. A zeneiség viszont bizonyosan több benne, mint az enyémben, hiszen szintén zenész, mint B. és a B.-os énekes csaj. Van nekik is egy kiállásuk, és dekoratívabbak, fiatalabbak, mint én. B. egy 10-essel, a csaj 20-nál is többel. De azért össze kell szedniük magukat, hogy lekörözzenek, ha le akarnak egyáltalán körözni. Mert nem egy pályán haladunk. B.-vel biztos. Én nem gondolom, hogy összehasonlíthatóak lennénk. Más az erősségünk. Itt van pl. Zs. Aki ötletes és kreatív, fiatal és mai a hangja. Felébredt az ő becsvágya is, észrevehetően, igyekszik, s viszi, s vinni is fogja valamire. Szerintem eddig ez a legjobb, legerősebb csapat. K. nagyon kedves érzékeny lány. Tetszett az utóbbi, személyes verse, meg az azóta olvasottak. Ki tudja mekkora tartalékokkal rendelkezik? Még nem látni. Hatalmas meglepetés is lehet. A csaj úgy néz ki, nem igen lesz a T. úr babája. Ez megnyugtató. B. viszont, mint barát funkcionál. ELTE-ek, egy kaszt, összezárnak. Én meg kilógok a sorból, ahogy szoktam, ahogy régen is. Arcom reményhálóból font drótkerítés. Irigység csodálat célkeresztjében feszület.
Amikor valamit nagyon akarsz, akkor az hajlamos eltávolodni tőled. Amikor valamit túl erősen próbálsz meg elkerülni, akkor az pedig hajlamos megtalálni téged.
Ez olyan, mintha vízben lennél és amikor valamiért túl erősen próbálsz nyúlni, akkor egy olyan hullámot hozol létre, ami azt távolabb taszítja tőled, és amikor túl erősen próbálsz meg valamitől eltávolodni, akkor ez egy olyan szívóhatást vált ki, ami hozzád húzza azt a dolgot.
Ez nem azt jelenti, hogy nem szerethetsz valamit, nem kaphatod meg és nem birtokolhatod, hanem azt, hogy nem vágyakozhatsz túl erősen valami után és nem ragaszkodhatsz hozzá anélkül, hogy bajba kerülnél. Ez ugyanis könnyed érintést, nem pedig reménytelenséget igényel. Minél inkább kétségbe vagy esve, annál nehezebb dolgod lesz.
Azt is mondhatnánk, hogy az energiád fordítva működik. Azon próbálkozásaid, hogy magadhoz húzzál valamit, ami "kell neked" és eltaszítsd azt, ami "nem lehet neked", az a kettő között egyfajta kellemetlen űrt teremt. Ez azokhoz a "torlaszokhoz" hasonlít, amelyeket egy probléma szembenálló erői hoznak létre (azaz amikor két, egymással szembeszegülő dolog egyfajta falat képez), de ez sokkal mozgékonyabb természetű, ennek következtében pedig a szeretet, a hírnév és a vagyon messzire tűnik, és csak a kellemetlen dolgokkal fogsz találkozni.
Ha el tudod érni az elfogadásnak azt a szintjét, hogy képes vagy dolgokat birtokolni és nem birtokolni, ha vágyódás és kényszer nélkül képes vagy dolgokat szeretni és élvezni, ha visszautasítás és visszatetszés nélkül képes vagy dolgoktól eltávolodni és azok iránt érdektelenné válni, akkor képes leszel e mechanizmus fölé emelkedni és azt lebontani. Ez a siker igazi titka. Ez a módja annak, hogy hogyan élj olyan boldog életet, ahol a jó dolgok eléd jönnek ahelyett, hogy buzgón elkerülnének.
Az egyik legjobb módja annak, hogy megszüntess egy "kell nekem"-et az, hogy elképzeled annak elveszítését. Néha azt érezheted, mintha néhány utasításon át az űrt táplálnád. Majd a korlát ledől és azt fogod találni, hogy könnyű birtokolni valamit, ha egy keveset képes vagy belőle elveszíteni.
Ezután folytasd úgy, hogy másoknak adod azt oda és azt mások adják oda neked.
Ezt néhány általános érvényű "nyomógombon" fogjuk futtatni (a nyomógomb olyan dolog, amelyet egy adott reakció elérése érdekében te nyomsz meg máson vagy más nyom meg rajtad, más szavakkal egy érzékeny pont).
Néhány esetben előfordulhat, hogy az adott tétel olyan dolog, amit inkább megpróbálsz elkerülni, nem pedig többet próbálsz meg belőle birtokolni. Ebben az esetben a dolog elveszítése helyett a "többet birtokolni belőlé"-t futtasd első eljárásként (a többi eljárás maradjon ugyanolyan). Ezt a változatot a következő fejezetben jobban meg fogjuk vizsgálni. Most inkább ha valami olyat találsz, amit birtoklás helyett inkább el akarsz kerülni, a terület első eljárásaként használd a "többet birtokolni belőlé"-t az "elveszíteni" helyett.
Sokszor gondolom azt, így kéne, úgy kéne, de aztán következőleg vagy semmit, vagy mindig mást gondolok. Aztán, újra a korábbiakat.
A saját magam hatása alá sem szeretnék kerülni. Az ígéreteimet pl. külső kényszerként élem meg, amihez meg kell erőszakolni magamat, ha meg akarom őket tartani.
Azt hiszem, ez a "seggfej"-ség azon változata, mikor annyira igyekszem elkerülni a hatásokat, még a sajátomat is, hogy az már az életem minőségének rovására megy. :-)
Most pl. a külső események nem hatnak rám, inkább a gondolataim írom le.
