NAPLÓK: Volt egy pillanat Legutóbbi olvasó: 2024-04-24 00:14 Összes olvasás: 49778| 882. | [tulajdonos]: Lesz egy pillanat | 2020-09-29 09:23 | Tegnap leejtettem a telefonomat. Miközben kapkodtam a spirál fotózásával.
És leforráztam a macskát. Letettem az etetőt forró vízzel, de hiába voltam ott, s csak egy pillanatra fordultam el, belekergette a másik.
Megijedtem, hogy nagy baj lesz, de olyan gyorsan kikapta a lábait, s hátsókat meg már bele se merítette, hogy szerencsére csak megsütötte. Rettenetes bűntudat emésztett. De mintha angyal vigyázna rá. Az én ötletem meg ördögi volt.
Beteges vonzalmat érzek az élő párbeszédek iránt. De talán nem kellene címkéznem. Elég az erős. Főleg, amik kicsaltak belőlem valamit.
Akkor megy jól az írás, ha egyszerre gondolom és érzem a dolgokat.
Most is egy ilyen pillanat van. Mert általában, csak gondolom.
Jó lenne, ha mások jelenlétében is mernék érezni, mint tegnap az övében, azt a vissza-visszatérő lelki fájdalmat, amit a betölthetetlen hiány okoz, s ki is tudnám fejezni, mint tegnap, az lenne a jó.
Valami készülődött, s először magamnak vallottam be, hogy hiányozni fog. Már most hiányzik. S olyan régen, hogy nem is tudom mióta, mert most a jelenben, a múlt, utoléri a jövőt.
Olyan érzés ez, mintha egy élő lombos fát, valami ismeretlen erő ki akarna tépni. Kitépni a mellkasomból. De nem bírja, csak húzza, húzza, de nem mint egy répát, hanem mint egy szerte ágazó, erős gyökerűt.
Egyszerre fáj, sajog életem össze vesztesége. De mégis jó, mert érzem, hogy élek, hogy érzek. Nem csak félelmet, mint a fogorvosi székben, a fájdalomcsillapító injekció hatására.
A tej, a gríz, a méz, együtt.
Annyira feleslegeseknek érzem ezeket a netes beszélgetéseket. Időrablóak. Feleslegesek. Nem elégítenek ki. Ja, és fárasztóak.
Ne cseteljünk! A videóhívás jobb. Itt szaporán esik az eső. Nem elefánt, csak antilop cseppekkel.
***
Levél
Sokan sokfélék vagyunk; mindenki másként éli meg a létezést. Te attól érzed létezőnek magadat, hogyha benne vagy a sűrűjében; minden hatásra valamilyen ellenhatással válaszolsz. Nekem erre nincs már semmilyen igényem (talán soha nem is volt); én úgy szeretek létezni, mint egy megbúvó levél egy dús lombkoronában. Látni és gyönyörködni, ennyi nekem épp elég.
Sajnos nem sikerült feldolgozni azt, hogy ti ketten úgy viszonyultok egymáshoz, ahogy. Bármelyiktekkel beszélgetek, úgy érzem, a másikat elárulom. Ezért a csönd. Nem miattad, nem is miatta, csak miattam. Nem tudom kezelni mások utálatát. Ilyenkor úgy érzem, bármelyik féllel beszélek is, bármit mondok, minden szavam hazugság. Ezen a nyelven én nem tudok beszélni.
Ez nem bocsánatkérés, csak egy gondolat, amit úgy érzem, mindenképp köteles vagyok közölni.
Ugyanannyi idő óta nem írtam sehova. Beszédes, hogy nem is jött semmi egyik irányból sem.
A másik oldalról te soha nem kerültél szóba, mégis érezni lehetett egyfajta méreg szétterjedését, amitől minden egyre hidegebb lett. Az utolsó időben, ha nem írtam, nem írt. Senkinek a kényszeredett válaszaiért nem koldulok, így hát én sem írtam többé sehová.
A minap nyitottam meg ezt a továbbküldős figyelmeztetést. Ahány "kapcsolatom" van, továbbítottam, bár sejtettem, hogy legtöbb helyen már megvan. Egy helyről köszönték csak meg. Egy helyről annyi jött vissza: "ezer éves". Csaknem belefagyott a kezembe a telefon a szívhidegtől. Hidegek a szívek. Ha valami személyes problémád van, valami komoly, ami megálljra késztet, s emiatt elmaradsz és nem vagy naprakész mintha ez szent kötelesség lenne, azt személyes sértésnek veszik, akként is kezelik; az emberi lények mindenben okot keresnek, amiben pedig nem okot, abban kifogást és igazolást. (Példa éppen itt: visszaírtam, hogy "te mégsem küldted el nekem ezer éve", mire az jött válaszul, hogy én keveset vagyok - én vagyok tehát az ok, a cselekedeteim a mások igazolása.) Én megerősítem a fentebbit: nem miattad nem jöttem, nem is más miatt, csak miattam.
Ha olvasod, olvasod; ha nem, megértem. Nem várok hatást, sem következményt, csupán jött egy eső, megálltam egy percre, és eszembe jutottál.
Ez persze gyakran előfordul, de ezúttal úgy éreztem, írni is volna erőm.
Remélem jól vagy.
S.L. „Firm”, ahogy megismertem
*
Helyzetjelentés
Igen. Jobban vagyok, mint voltam. Sokkal jobban, s most éppen Bélmegyeren. Mindennap főzök, levest is. A férjem kerítést bont, épít, kaptárat javít, szúnyoghálós ajtót csinál.
Ő felváltva pálinkázik, és sörözik, én nem szólok érte, jól elvagyunk. Neki adtam a másik ház haszonélvezetét, ettől biztonságban érzi magát, mert nem rúghatom ki, s tudja, amit csinál, annak ő is élvezője lesz. Boldog, szinte idilli a kapcsolatunk, már-már irigylésre méltó. Otthon a lakásban, csak aludni, olvasni, TV-t nézni tudna. Én meg, netezni. Amit a szemem már egyre kevésbé bír.
Itt, ha vége a napnak, elvonulunk, külön a két házba. A gyerekeink nagyon szeretnek bennünket, számtalan jelét adják, elhalmoznak minden jóval, mint szülőtársak, sikeresek vagyunk.
Az írás, nos, már se nem nyugtat, se nem izgat.
Van egy félig titkos kapcsolatom, egy nálam 20 évvel fiatalabb férfival, (az írás hozott bennünket össze), akit szeretek, akibe szerelmes vagyok, s akinek nincs felesége, élettársa, barátnője, akinek, mint nő, csak én vagyok az életében, s akivel megbízunk egymásban, s aki nekem tökéletesen megfelel. Ez boldoggá tesz. Mostmár kölcsönösen meglátogattuk egymást, összesen hét napot, 6 éjszakát együtt töltöttünk.
Nagyon jó volt, és várom a következő találkozást.
Febe el van nélkülem, s remélem ez így is marad, mert nem szeretném Brillt megcsalni. - Istenem, kérlek, add, hogy Febe ne akarjon velem többé találkozni! -
Számomra, ő már csak egy szép emlék, mint az írásaim oka, kiváltója. Elmúlt a rám tett hatása. Pedig azt hittem, hogy... és szerettem volna, ha ... az érzéseim iránta...kitartanak, amíg élek. De hát ki tud parancsolni a vágynak? Én, a szívemnek sem.
És azt hiszem, hál ‘istennek, nincs már rá szükségem. Neki sem énrám, s így már tőle is, mint a férjemtől, szabad vagyok.
Furcsa ez. Újra, és más valakit szeretni, akit bő 9 hónapja még nem is ismertem.
De, akivel még csak bő három hónapot töltöttünk együtt, és már túl vagyunk egy szakításon, 4,5 hónap szüneten.
Folyt. köv.
U.i.: Az ígéreteim jó részét nem szoktam megtartani. Ha mégis ráerőltetem magam, teszek újabb kettőt, amit aztán tényleg nem. Ez van.
Nagyjából ezek a közelmúlt történései.
Lehet hogy el fogsz itélni érte. Nem tudom.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
