NAPLÓK: Volt egy pillanat Legutóbbi olvasó: 2024-04-24 02:43 Összes olvasás: 49781| 176. | [tulajdonos]: Megtanított írni | 2017-11-01 12:40 | Bele tudjuk verni egymást, a saját szögeibe,
ha leértékeljük, ha kritizáljuk, ha bántjuk, ha kigúnyoljuk, ha elnyomjuk, ha semmibe vesszük, nem tiszteljük.
A bibliában szó esik a szülők tiszteletéről.
A gyermekekéről nem, illetve nem tiszteletként van megemlítve.
Pedig fontos, nagyon fontos, hogy a gyermekeinkben tiszteljük az embert, hiszen „ugyanabból vannak”, mint mi, csak kisebb kiszerelésben, kiszolgáltatva nekünk, hisz nincsenek saját erőforrásaik.
21. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.
http://szentirascom.blogspot.hu/2011/08/szulok-es-gyerekek-egymashoz-valo.html
Anyukám, egyszer, egyik beszélgetésünkkor, azt mondta.
Egyetlen dolgot bánt meg, az én nevelésemmel kapcsolatban, hogy nem nevelt istenfélővé
Talán azért, mert azt gondolta, lehet, magát megerősítette volna ezzel a szülői szerepében.
Talán azt gondolta, talán akkor tőle is féltem, vagy jobban féltem volna.
De hiszen én féltem tőle, mármint anyukámtól. Eleinte, a verések, később, a szavai, (én így írom: lelki marcangolásai) miatt, még akkor is, amikor már fiatalasszony voltam, s már a kislányom is megszületett. Akkor ébredtem rá, hogy én félek Anyukámtól, s egész gyermekkoromban féltem.
De legszerencsétlenebbül, mindig az anyák-napi ünnepségek alatt, után éreztem magam.
Később, felnőtt koromban, az anyák-napi versek hallatán, előfordult, hogy fékezhetetlenül feltört belőlem a korábban mindig elfojtott sírás. Szinte sírógörcsöt kaptam.
Az utolsó időkben, kérdeztem, mit tanult az iskolában a hittanórákon, s a templomban az istentiszteletek alkalmából. Egyetlenegy dologra sem emlékezett már, úgy, hogy el tudta volna mondani.
Jóval korábban, elmesélte, hogy a papoktól a gyerekek tenyereseket kaptak a hittanórákon, ha a kérdésre nem tudtak válaszolni.
Kérdeztem. Ő is?
Mosolygott, mikor azt mondta. Talán, nem ezekkel a szavakkal. – Olyan is előfordult.
Előfordult, az én kis, szorgalmas, okos, göndör, fehér hajú, angyal anyukámmal. A kis félárva Manci- Mancikával.
(Áldd meg az állatokat, és a gyermekeket!)
Nem emlékezett a tanításokra. Legfeljebb egyre, hogy a gyerekeknek szót kell fogadniuk, s tisztelniük kell a szüleiket. Minden egyéb, gondolom a tízparancsolat is, beépült a tudatalattijába.
Amikor később, sokkal később, a szociális mázat levetette, felbukkant tündéri, gyermeki énje, amit nagyon tudtam szeretni. De a szülői énjét féltem, sőt egyenesen gyűlöltem, egyszer-egyszer.
Még valami! Váltig állította, hogy ő tanított meg írni. Az utolsó háromnegyed évben kezdte el mondogatni, amit együtt töltöttünk, kettesben.
Nem akartam elhinni, hogy komolyan gondolja.
20017. November 1. Mindszentek ünnepe
U.i.: Én pedig azt mondom, hogy én pedig Őt, megbocsájtani a mostohájának.
De erről, majd, talán egyszer... később.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
