NAPLÓK: Volt egy pillanat Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 05:18 Összes olvasás: 49678| 202. | [tulajdonos]: régen | 2017-12-21 19:50 | Azon gondolkoztam hányadán is állok veled, s a következőre jutottam:
Régebben, ha reggel a szemem kipattant korán, első gondolatom Te voltál. Éreztem mennyire szeretlek. Eszembe jutottál, mindig eszemben voltál. Most már csak akkor érzem, szeretlek, ha néha eszembe jutsz.
A szerelem érzése oly erős volt bennem, hogy mindent felülírt és mozgatott engem. Ahogy ezt írom, most is érzem, de most, én vagyok a mozgatója.
| |
| 201. | [tulajdonos]: Jav. | 2017-12-17 10:16 | | Az idézet, Szakács Eszter: Dickinsonból való | |
| 200. | [tulajdonos]: töltött | 2017-12-17 10:11 | "mint lövedék a csőben,
fekszem éjjel pokrócba csavarva:
"Életem - töltött fegyver"
- úgy gondolok rád, akár a ravaszra. "
(Szakács Eszter: Jókívánság)
Húúúúúúúúú! De nagyon tetszik! | |
| 199. | [tulajdonos]: idézet | 2017-12-16 21:58 |
"A művészet szó a kommunikáció minőségét foglalja össze."
L.R.H.
| |
| 198. | [tulajdonos]: Félelem-teszt | 2017-12-13 16:56 |
Nem aludt mégsem. Írt egy történetet.
Ki akarta próbálni, hogy tudna-e írni, hogy tényleg igaz-e amit érez, hogy változtatni tud az életén az írás által.
PÉLDÁZAT, AZ ÖNMAGÁT BETELJESÍTŐ FÉLELEMRŐL
Ezt a címet adta neki.
Elég kényelmetlen azzal szembenéznie, hogy élete 90 % -ában nem azzal foglalkozott, amivel az inplant* szerint foglalkoznia kellett volna.
Ezért volt hát, amióta csak az eszét tudta, az a már-már elviselhetetlenné erősödő szorongása, amin még a legjobbnak gondolt pszichológusok sem tudtak segíteni. De, ami kevés volt ahhoz, hogy még legszűkebben számolva is, minimum 30 évet, csak úgy, ki ne dobjon az ablakon.
Ahhoz, hogy tudja, végre jó úton jár, hogy ismét harmóniába került kedves, szeretett Otthon Univerzumával, a sok JEL közül, amit kapnia kellett, az első az volt, hogy hazafelé menet nem volt kedve buszra szállni. Gyalog tette meg a két megállónyi távolságot az iskola és a legközelebbi Metró megálló között. Kb. 20 perc volt az egész. Határozott gyors léptekkel haladt, szedte a lábát.
Duzzadt benne az energia. Úgy érezte, az aurája megint hatalmasra terebélyesedett.
Egy nagyméretű, gyönyörű fehér autóra - ami a zebrához érve nem adta meg az elsőbbséget, s amit egy fiatal szőke nő vezetett -, szinte rágyalogolt. Ahogy közeledett a jármű felé, a nő szemét kereste az ajtóüveg mögött, hogy belenézzen. Egy szemernyit nem lassított. Úgy érezte, autóstól el tudná sodorni azt a nőt, ha úgy jönne ki a lépés.
Szerencsére ez, mint már annyi más, nagy horderejű gondolata, nem lett letesztelve.
Egy szakaszon, le volt terelve a gyalogos forgalom a járdáról.
Messzebb, elállva az utat, férfiak álltak. Biztonsági őrök és a társaságukban, szemben vele, egy civil, kistermetű férfi, aki úgy nézett ki, mint mondjuk Febe 10 év múlva. Közelébe érve, még jobban felismerhető volt a hasonlóság.
Az arccsont, az áll, a homlok. Kiköpött mása.
Aztán, később hazaérve, látta, hogy a fészen írt neki a fiú.
- Ja
Ennyit csak.
Történt ez az után, hogy reggel megköszönte egy cirkalmas, kék Thank You matricával,
az ő üzenetét, ami ennyiből állt:
- Édi vagy!
(Mert, egy lájkot sem remélt arra a pár sorra. Hosszú szünet után, ismét elmerte küldeni versé formált gondolatait a fiúnak. Hiába tudta, az nem szereti a verseket.
Kell a fasznak vers, szakadt ki belőle egyszer a keserű mondat, mikor sajnos nem bírt uralkodni magán, és versben mondott el mindent, ami csak kikívánkozott belőle, alaposan eltorlaszolva ezzel a kommunikációs csatornájukat az éterben.)
- Mondta már más is? - kérdezte óvatosan.
Olyanról akart írni, amiről jól esett írnia, s nem olyanról, amiről feltételezte, hogy a fiút is érdekli.
Csakis olyat, ami kielégülést okozott a lelkének.
- Ja - jött a szűkszavú válasz.
Meglepetést érzett, hogy a fiút, rajta kívül, esetleg más is szerethette.
- Tudhatom ki az?
- Régen egy csaj.
- Szeretett, mint én? - felbátorodva firtatta tovább a témát.
Üzenethang és nagy lájk volt a válasz.
- Jó volt?
- Mi?
- Hogy, szeretett. Az jó volt-e? - kérdezte, s nevetett azon, hogy a fiú mennyire nem érti, mit akarhat ezekkel a kérdésekkel tőle.
- Megnevettetsz. - írta még könnyedén.
Újabb lájk érkezett.
És ő, nem kérdezhetett mást, csak, ami érdekelte.
Nem akarta tudni, hogy a fiú ki van-e éhezve, vagy volt-e valakivel szexuálisan mostanában.
Tudta, ha megkérdezné, megmondaná az igazat.
Az pedig fájna. Nagyon fájna.
De ő, ma este, jól akarta érezni magát.
A vers, amit elküldött, így nézett ki:
néha írnék,
de minek zavarjalak
egyszer úgyse leszek majd
jobb lesz ha megszokod
nélküled születtem rég
nélküled halok meg
s nem lesz karomban tőled
édes újszülött
Majd hozzátette:
- Mennyivel kevesebb gyerek születne, ha a női orgazmusra is szükség lenne a megtermékenyüléshez.
De hisz akkor, nem lenne elég test a leszületésekhez. Nem lenne elég csapdába ejthető G. E., a csapdába ejtett Thétának. Ez, egy olyan gondolat volt, amit megint csak el kellett hessegetnie.
Nagy lájk érkezett, ismét.
- Van valami újság otthon, amit nekem elmondanál? - tette fel, a bujkáló-félelem gerjesztette kérdést. Kényszere volt, hogy valamivel folytassa a beszélgetést.
[I]Van valami, amit az utolsó szó jogán elmondana?- kérdezte az hóhér a halálraítéltet akasztás előtt. [/I]
- Jaj ne, ez egy másik történet! - hangosan hessegette el az idetolakodó emléket.
Attól félt, valahogy, valamiképpen, megint el fogja rontani a beszélgetést, vagy már el is rontotta, mint korábban annyiszor.
Pedig tudta, amitől fél, az előbb- utóbb bekövetkezik. Gondolta. - Jobb, ha előbb!
Már semmi mástól, se haláltól, se vad kutyáktól, se levelibékától, se pókoktól, se sötéttől, csak egyetlen egytől félt, hogy a fiú, valahogy, valamiképpen elutasítja őt.
Ezért tett fel ösztönösen olyan kérdést, amiről tudta, csak a VAN, vagy a NINCS, válasz érkezhet.
- Nincs. - kapta meg, a szerinte rosszabbikat.
- Akkor miről beszélgessünk, he? - írta gondolkodás nélkül, viccesen, némi megkönnyebbüléssel.
[I]A hóhér, a fiú nyaka köré illesztette a kötelet.
Időutazó nem várt. Kevéssel előbb, elhagyta a halálraítélt fiatal testet, amit akkor már csak a rettegés görcse tartott egyenesen, s nem, a mindjárt távozni kényszerülő Élet.[/I]
Aznap, többet, már nem írtak egymásnak.
*elmébe ültetett parancs, CÉL, amivel ide születünk a földi világra
*genetikus entitás, azaz TEST | |
| 197. | [tulajdonos]: szocialzáció | 2017-11-27 08:11 | GONDOLATOK REGGELIRE
Gondolatok, reggelire:
(Édes Frí! Kedves Olvasóim!
Valahogy, mindig azt gondoltam, egynek kell lennie a gondolataimnak és a beszédemnek.
Ha valamit nem mertem kimondani, mert féltem, végig sem gondolva hogy mitől, elnyomtam a gondolatot inkább, mert nem akartam gyávának érezni magamat.
Mert! Nem mindegy, mit, miért mondunk, vagy nem mondunk ki, amikor a nyelvünkre jönne.
Félelemből, szeretetből, jól felfogott érdekből, kényelemből, s vagy, mert nem szeretjük az ellentétekből született összeütközéseket.
Utóbbinak lehet az oka gyengeség-érzet, az önbecsülésnek és az önérvényesítési képességnek több-kevesebb hiánya. Egyszerűbben fogalmazva: félelem a (lelki vagy fizikai) fájdalomtól.
Vagy! A „bevert fej”, a zsibbadtra suhintott kezecskék, tenyerecskék-körmöcskék feledésbe merült fájdalmas zsibbadása.
Azaz, a tudatalattiba ékelődött, rejtett motiváció.
Jaj, a szocializáltságról, az empátiáról, a másik ember tiszteletéről "majdelfeledkeztem".
| |
| 196. | [tulajdonos]: jav. | 2017-11-12 14:45 | | Ezért írtam azt, még mielőtt észerevettem, hogy... | |
| 195. | [tulajdonos]: Gyurcsi | 2017-11-12 14:42 | Ne aggódj, Gyuri!
Én meg már megörültem, hogy a versemről!
Ezért írtad azt, hogy: szerintem nagyon elkaptad a lényeget.
Többet is, mint amiről a vers szól.
Nem kicsit, megláttam magamat benne! :-)
Köszi!
Nagyon tetszik, és jót nevettem!
:-)))
14. Gyurcsi: Erről ez jutott az eszembe Iványi Mónika: gyerekkor 2017. 11. 12. 14:22 ip:
62.201.75.*kor
Nem akartam én megszületni
de ha már igen
akkor se oda
vagy ha már oda
nem akkor
korábban
de akkor meg háború volt
a francba
sehogy se jó
igazam volt, hogy nem akartam
nem akartam gyerek lenni
még egymásra se voltak tekintettel
hát még egy gyerekre
felnőtt akartam lenni
ha valamit nagyon akar egy ember
csak valóra válik
ez sikerült
ez az egy
nem jobb
talán lennék megint gyerek
de nem ott
igaz, itt se
még a saját gyerekem se lennék
inkább csak úgy
Valakinek A Gyereke
és onnan felnőni megint
| |
| 194. | [tulajdonos]: toll és kő | 2017-11-12 13:55 |
Tegnap írtam ezt, Bátai Tibor naplójában, a repülés és írás témához, mert megszólalásra késztetett. Köszönöm Neki!
„Jelzem, átéltem valami hasonlót. Hetekig, hónapokig, évig, kettőig tartott, s lassan, lépcsőzetesen múlt el.
Úgy gondolom, a saját tetteim és a környezeti hatások, mintegy elkoptatták, s fokozatosan visszasüllyedtem, talán még nem olyan mélyre, mint amilyen állapotban előtte voltam. Azóta is szeretném elmondani mindenkinek, mit éltem át. Volt néhány kísérletem erre. S van egy célom, amit még nem adtam fel. De, nem repülésként éltem meg ezt az élményt. Az életben való, rendkívül felfokozott jelenlétnek mondanám inkább. "Feltört" állapotnak. Igen, ahogy írod, ez az örökkévalóság, a végtelen szeretet, és a teremtésben való aktív részvétel élménye volt. Ekkor kezdtem írni, néhány korábbi verset, regénykezdeményt, naplót leszámítva. Hozzá tartozik, hogy gyerekkoromban azt mondtam mindenkinek a - mi leszel, ha nagy leszel kérdésére, hogy: író. Ez olyan volt, mint egy ígéret. Egy előre hajított toll, amit, amikor már minden mást elengedtem, a lábam előtt találtam meg, és a kezembe vettem.
Rengetegféleképpen fogalmaztam már meg ezt. Most így sikerült.”
Legelőször nem tollat írtam, kedves Krisztina, s a Celan vers juttatta ezt eszembe, hanem követ. Mert, a tudatalattim, mindig felveti, feldobja, amire szükségem van, hogy teljesítsem a vállalásom, a feladatom, ha úgy tetszik küldetésem.
Ezt írtam: Ez olyan volt, mint egy ígéret. Egy előre hajított kő, amit, amikor már MINDEN MÁST ELENGEDTEM, a lábam előtt találtam meg, és a kezembe vettem.
Nem emlékszem, de lehet, megfogadtam, hogy aki utamba akar állni, megdobom vele.
Ez történt a Nagyítóban, s más verseimnél.
Mert amit hoztam, kaptam... és, nem kértem senkitől. Csak rám bízták, rám testálták, s én, bevállaltam. De nem az enyém. Tovább kell adnom, míg nem késő!. De, túl korán sem szabad. Ezért kell áttörnöm, bizonyos, külső-belső akadályokon. Hogy hol tarok ebben, ahhoz keresem a tájékozódási, és elrugaszkodási pontokat.
| |
| 193. | [tulajdonos]: megszállottság | 2017-11-11 08:30 | Nagyon kivagyok. De csak ülök a gép előtt, mint akit ide parancsoltak, és keresgélek.
Belső parancs ez, nem külső.
Szép reggeled legyen, drága Frí!
Megszállottság
Érzem. Hallom a FARKASOK üvöltését, hívását.
Nem volt sikeres, abba hagytam hát, az önmagam domesztikálását.
Így, még inkább megnőtt az ereje, a "magával ragadó erőnek".
Választanom kell: kalász leszek e,
vagy a kaszások szolgálatába állok,
felkészülve ezzel, a "nagy aratásra".
( Lsd. Beszélgetés Rejtett Kézzel
http://gillianbface.blog.hu/2017/01/22/beszelgetes_rejtettkezzel )
Hogyan működöm?
Ha az életben szivárványt látok, hátra dőlök.
Nincs munkám vele.
De ha lószart, felgyűröm az ingujjat, és addig keverem-kavarom, míg tejszínhab nem lesz belőle.
…
Van egy olyan élményem a gyermekkoromból,
hogy az utcánkban, a kocsiúton, a házunk előtt és közelében, ahol gyakran szekereket, vagy gumikerekű kocsit húztak lovak, nyáron - lótrágyát, lócitromot gyűjtöttem Anyukámnak, hogy mázolni tudja vele a műhely földes padlóját.
Ha arra járt valaki, kicsit szégyenkeztem, s még a tevékenységet is felfüggesztettem.
Úgy tettem, mintha… játszanék, vagy keresnék valamit.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
