NAPLÓK: Volt egy pillanat Legutóbbi olvasó: 2019-02-17 23:23 Összes olvasás: 26636| 181. | [tulajdonos]: átélem | 2017-11-04 08:20 | Mindennek ellenére, mindennel együtt, szinte, megsemmisít engem az Oldalnak, ez a nagysága.
Átélem saját piciségem. Igaz, nem először.
Vajon a tudatalattim, az a "járókeret", amit utamon, lépteimhez használok?
Nagyon-nagyon, nagyon kifejező ez a kifejezés.Pálóczi Antal írta egy vers alá, mikor a szabad verset méltatta. Találóan nevez meg valamit, amit én nem tudtam megnevezni.
Konklózió:
A tudatos elme az, ami "szabad" léptű.
A tudatalattinak van járókerete.
?
Nemrég fogalmaztam meg magamnak:
Hiszek a tudatalattimban. Mert mindíg tudja, mit hova tettem. Mert kihozott engem a Sebes-Körösből, s mert még élek.
S mert , "verseket ír"-(t) nekem. Ez "volt" a legnagyobb örömöm. 2014, ősz óta.
Ide kívánkozik valami, amit én írtam, volt.
Nevelés (variációk) nyers
senki vagyok és senki földi
senki nem szeret csak püfölni
senki vagyok senki földjén
senki szeretett keskeny mezsgyén
senki szerelme meg nem áll
senki mesébe ki nem talál
senki hangomat meg nem hallja
senki zsebe miattam ki nem forog
csak az anyám csak az apám
szerettek akkor és ott
senki nem tudta senki nem gondolta
senkinek nem inge senkinek kontrollja
hiába gondolta nem illett rám nem a hazám
senki nem látta senkinek kárára
sőt inkább javára vált ez a lány
csoda lány ki csupa magány
Nevelés (variációk) kész
I.
Senki vagyok, senki földjéről.
Senki se szeretett, senki se várt.
Senki szerelme meg nem hatott.
Senki mesébe ki nem talált.
Senki hangomat nem hallotta.
Senki zsebét ki nem forgatta.
Csak az anyám, csak az apám,
szerettek akkor, még is talán?
II.
senki nem tudta senki nem gondolta
senki kontrollja kezének ostorja
bár erőltette bár marasztotta
fúrta és faragta elszalasztotta
senki nem látta senkinek kárára
nem nehezedett senkinek vállára
mindig csak javára vált ez a lány
ez a csuda lány aki csupa talány
iPod-PC, 2016.07.08.
| |
| 180. | [tulajdonos]: Korábbi változat | 2017-11-02 17:24 | Szégyellem a Robikámat (1)
Úgy szégyellem az én drága Robikámat.
Szégyellem magamat, felfedett nunámat.
Szegény pára lettünk, parazsat mér' ettünk?
Kerek orrlukakkal miért szenvelegtünk?
Olthatatlan vágy gyúlt testünkben tavasszal,
lelkünk tiszta volt és teljes a malaszttal.
Szerelemből lettünk, két nehéz, rézágyú.
Lebiggyedt a szájunk, tekintetünk bárgyú.
Láttam- észrevétlen -, tagjában bánat gyúl,
bár szívébe hatalmas nem várt erő gyúr.
Feltűnt pillantást elkapó nézése.
Sóvárogva lestem; lát-e? Rám tekint-e végre?
Lába lassú volt a biciklihajtáshoz,
szenvedő szíve a rókaravaszsághoz...
Bár halad – mélázva -, mintha nem is élne,
nem bír velem bánni, se bátran, se félve.
Szisszenetek, 2017. január 24.
| |
| 179. | [tulajdonos]: Szégyellem a | 2017-11-02 16:57 | Úgy szégyellem az én drága Robikámat.
Szégyellem magamat, felhúzott szoknyámat.
Szegény párák lettünk, orrlikunk kitágult,
vágtázni kezdtünk, mint vad lovak tavasszal.
Én lettem szerelmes, majd láthatón Ő es,
rézből öntött ágyú, vasgolyókkal vemhes.
Lebiggyedt a szája, tekintete bárgyú.
Láttam biz' én egyszer, nem vett tudomásul.
Pillantást elkapó volt az igyekvése,
vártam szív-repesve, rám tekint-e végre?
Lába lassú volt a biciklihajtásra,
tudtam, oda minden rókaravaszsága.
Fáradt mozgása volt, mintha alig élne,
mert nem bírt énvelem, se bátran, se félve.
| |
| 178. | [tulajdonos]: érdem | 2017-11-01 13:22 | Az írásomat újra elolvasva, a végén jutott el a tudatomig, mit is mondott anyukám. (No, meg a sok hiba is.) Sokszor úgy éreztem, semmit nem ismer el, ami a saját érdemem.
Most, az jutott eszembe, talán nincs is olyan, ami ne lenne az övé is. | |
| 177. | [tulajdonos]: jav. | 2017-11-01 12:43 | | ugyanabból a minőségből | |
| 176. | [tulajdonos]: Megtanított írni | 2017-11-01 12:40 | Bele tudjuk verni egymást, a saját szögeibe,
ha leértékeljük, ha kritizáljuk, ha bántjuk, ha kigúnyoljuk, ha elnyomjuk, ha semmibe vesszük, nem tiszteljük.
A bibliában szó esik a szülők tiszteletéről.
A gyermekekéről nem, illetve nem tiszteletként van megemlítve.
Pedig fontos, nagyon fontos, hogy a gyermekeinkben tiszteljük az embert, hiszen „ugyanabból vannak”, mint mi, csak kisebb kiszerelésben, kiszolgáltatva nekünk, hisz nincsenek saját erőforrásaik.
21. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.
http://szentirascom.blogspot.hu/2011/08/szulok-es-gyerekek-egymashoz-valo.html
Anyukám, egyszer, egyik beszélgetésünkkor, azt mondta.
Egyetlen dolgot bánt meg, az én nevelésemmel kapcsolatban, hogy nem nevelt istenfélővé
Talán azért, mert azt gondolta, lehet, magát megerősítette volna ezzel a szülői szerepében.
Talán azt gondolta, talán akkor tőle is féltem, vagy jobban féltem volna.
De hiszen én féltem tőle, mármint anyukámtól. Eleinte, a verések, később, a szavai, (én így írom: lelki marcangolásai) miatt, még akkor is, amikor már fiatalasszony voltam, s már a kislányom is megszületett. Akkor ébredtem rá, hogy én félek Anyukámtól, s egész gyermekkoromban féltem.
De legszerencsétlenebbül, mindig az anyák-napi ünnepségek alatt, után éreztem magam.
Később, felnőtt koromban, az anyák-napi versek hallatán, előfordult, hogy fékezhetetlenül feltört belőlem a korábban mindig elfojtott sírás. Szinte sírógörcsöt kaptam.
Az utolsó időkben, kérdeztem, mit tanult az iskolában a hittanórákon, s a templomban az istentiszteletek alkalmából. Egyetlenegy dologra sem emlékezett már, úgy, hogy el tudta volna mondani.
Jóval korábban, elmesélte, hogy a papoktól a gyerekek tenyereseket kaptak a hittanórákon, ha a kérdésre nem tudtak válaszolni.
Kérdeztem. Ő is?
Mosolygott, mikor azt mondta. Talán, nem ezekkel a szavakkal. – Olyan is előfordult.
Előfordult, az én kis, szorgalmas, okos, göndör, fehér hajú, angyal anyukámmal. A kis félárva Manci- Mancikával.
(Áldd meg az állatokat, és a gyermekeket!)
Nem emlékezett a tanításokra. Legfeljebb egyre, hogy a gyerekeknek szót kell fogadniuk, s tisztelniük kell a szüleiket. Minden egyéb, gondolom a tízparancsolat is, beépült a tudatalattijába.
Amikor később, sokkal később, a szociális mázat levetette, felbukkant tündéri, gyermeki énje, amit nagyon tudtam szeretni. De a szülői énjét féltem, sőt egyenesen gyűlöltem, egyszer-egyszer.
Még valami! Váltig állította, hogy ő tanított meg írni. Az utolsó háromnegyed évben kezdte el mondogatni, amit együtt töltöttünk, kettesben.
Nem akartam elhinni, hogy komolyan gondolja.
20017. November 1. Mindszentek ünnepe
U.i.: Én pedig azt mondom, hogy én pedig Őt, megbocsájtani a mostohájának.
De erről, majd, talán egyszer... később.
| |
| 175. | [tulajdonos]: Közösséghez tartozás | 2017-10-29 22:23 | Talihó!
Köszönöm szépen a jó cselekedetet, és a bíztató szavakat!
Klára nejem javaslata:" De most fölbukkantak ők ketten." Valóban szebb így, az enyémet kijavítottam.
*
A közösséghez való tartozást öli ki magából a "civilizált" ember.
Minél inkább előteremthető a megélhetés az egyén számára, annál inkább elszigetelődik. Nincs szüksége társra, családra, közösségre. E nélkül a kolonc nélkül is jól él. Nem is beszélve Istenről, aki aztán végképp nem illik az életéről alkotott képbe.
Pedig csak látszólag boldogul egyedül. Bármit, amit fogyaszt, csapatmunkában állítják elő mások, akik szintén magányosak, de a termelés idejére a foglalkoztatók közösségbe szervezik őket.
Azt hiszem, ez a szingli élet teljesen automatikusan fog megszűnni, vagy legalább is egyensúlyba kerülni. A magányosok elhalása után ugyanis nincsenek utódok, akik ezt a példát követnék. Jönnek azok - akár más földtekéről - akik még az ősi, családi modellt tisztelik. | |
| 174. | [tulajdonos]: Ember, nagy betűvel! | 2017-10-29 11:19 | | Csak egy olyan közösséget kell találnunk, amely ELÉG JÓ ahhoz, hogy magunk (is) alakítsuk! | |
| 173. | [tulajdonos]: Válasz | 2017-10-29 09:10 |
Nagyon megérintett. Jól írtad meg, Tamás!
Akkor, most fel is teszem a blogomba, mint Tiedet!
....és, köszönöm, hogy elküldted!
Itt is esik az eső.
Szerintem, igazi változást az ember életében, csak egy közösséghez való tartozás hozhat.
Ha az ember magányos és elszigetelt, talán nem is ember igazán.
Szeretettel ölellek:
Ildikó | |
| 172. | [tulajdonos]: Üvegajtók | 2017-10-29 09:05 | Az üvegajtók kitárulnak, ők pedig kilépnek az utcára.
Egy műszak alatt ezrek teszik meg ugyanezt. A portásfülkéből pontosan a hipermarket bejáratát látom. A fotocellák egyhangúan szolgálnak. Kinyitnak, összezárnak. Jönnek, mennek a népek, céllal, cél nélkül.
De most ők, ketten bukkantak föl. Furcsa melegség és izgalom fog el, valahányszor meglátom ezt a párost. A kislányt - úgy öt-hat éves lehet - és apukáját. Jönnek, kikerülik a korlátokat, egyenesen a járdaszegélyhez mennek. A gyerek, aki fogja az apja kezét, körülnéz, majd lelépnek az úttestre. A túloldalon, a járdán jobbra fordulnak, és azonnal elvesznek előlem a kerítés és a bokrok takarásában. Talán, ha fél perc az egész. Apuka bal kezében a csöpp kezecske, a másikban pedig egy fehér bot.
Hideg van. Ma szaporábban lépdeltek, mint máskor.
ET
Szeged, 2017-10-28
Üdvözlettel:
Erdős Tamás
6723 Szeged
Róna u. 16/A
Mobil: +36 20 927-.... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
