Mondjuk Danszöni sétál egy kisvárosban, éppen most érkezett, és mivel, mint mindig, most is lehajtott fejjel megy, észreveszi, hogy a járdán, az orrától légvonalban mintegy kétszáz, azaz kétszázharmincnégy centire egy meztelen csiga agonizál. Danszöni nem lép rá, nem azért, mert nem akar, hanem elhalad mellette, de nem kerüli ki, mivel – éppen úgy jön ki a lépés – akadálytalanul haladhat tovább, hogy hova, az nyilván nem titok, de mégsem igazán tudható, szükségtelen tehát rálépnie, valójában akkor kellene kitérnie, ha ez állna a szándékában. Danszöni megmenteni sem akarja őt, holott nem siet, lehajolhatna és berakhatná a fűbe, hogy ne száradjon ki, vagy, ha esetleg vannak, mások se lépjenek rá, egy ilyen gesztus azonban azt sugallná, hogy ő, Danszöni, tiszteli az életet, még ebben a szemérmetlenül alantas és számára viszolyogtató formájában is, de Danszöni csak Dablöju ideiglenes teste, aki tisztelni nem, csak szeretni akar, nem éppen egy meztelen csigát. Nehéz is volna elcsábítani, hálni jár már csak belé a lélek, Danszöni leginkább megy tovább, mondjuk hogy megérkezett, és nem találta meg Trimurtapurtit.
|