NAPLÓK: Qui? Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 00:12 Összes olvasás: 23776| 494. | [tulajdonos]: imádom | 2020-04-07 02:13 | Charles Bukowski - Egy vén kujon jegyzetei (részlet)
- aztán azzal kezdett hazajárni a munkából, hogy a Török egy igazi úriember. "bíbor nyakkendőtű, bíbor nyakkendőtűje van, és ma homlokon csókolt, s olyan könnyedén, és azt mondta, milyen GYÖNYÖRŰ vagyok."
- ide figyelj, drágám, meg kell értened, hogy ezek a dolgok mindennaposak Amerika irodáiban, néha valami történik, de többnyire nem történik semmi, a szivarok többsége, drága Barbarám, veri a pöcsét a klozeton, és túl sok Charles Boyer-filmet néz. azok a fiúk, akik tényleg kapnak, nem sokat beszélnek róla, nem kürtölik világgá, fogadni merek, hogy a te legényed is túl sok filmet néz. szorítsd meg a tökét, és el fog rohanni.
- de VÉGTÉRE is ő ÚRIEMBER! és OLYAN fáradt! annyira sajnálom.
- aztán mitől OLYAN fáradt? Angeles irodai munkájától?
- autós mozija van, ott dolgozik éjszaka, nincs pihenője.
- szóval én meg egy disznósegg vagyok! - mondtam.
- az vagy, persze - jelentette ki édesen, de azon az éjszakán a virágcserepek még kétszer leestek.
aztán jött a vacsora a kínai csigákkal, az is lehet, hogy japán csigák voltak. akárhogy is, kinn jártam a piacon, ahol első ízben pillantottam meg azt a különlegességkosarat, megvettem az egészet: kicsiny polipokat, csigá- kát, kígyókat, gyíkokat, meztelen csigákat, kukacokat, szöcskéket...elsőnek a csigákat főztem meg.
- vajon pároltam őket - jegyeztem meg. - hajigáld be a bendődbe, mellesleg ez az, amit a szegény szarok esznek - csámcsogtam be háromat a pofámba - különben hogy van ma a jó öreg Bíbor Nyakkendőtű?
- gumiízük van...
- gumi, cumi... EGYÉL!
- kis seggük van... látom a kis seggüket... oh...
- mindennek van segge, amit eszel, neked is van segged, nekem is van seggem, mindannyiunknak van seggünk. A Bíbor Nyakkendőtűnek is van segge...
- oooooh...
felpattant az asztal mellől, kirohant a fürdőszobába, és kidobta a taccsot.
- azok a kis segglyukak.. .ooooh...
gumi-cumi, röhögtem, cuppogtam, dobáltam a picurka valagokat a számba, gurgulázva, sörrel mostam le őket.
nem is lepődtem meg nagyon, amikor pár nap múltán egy reggelen valaki bekopogott az ajtómon, az ő ajtaján, s feltalálta a válópert.
- drágám, mi ez? - mutattam neki a papírokat. - nem szeretsz többé engem, szivikém?
sírni kezdett, sírt, csak sírt és sírt.
- ejnye, nahát, de aggódjál ennyire, lehet, hogy a Bíbor Nyakkendőtű lesz az igazi, nem hiszem, hogy veri a faszát a klozeton. lehet, hogy tényleg ő az igazi.
- ooooooh, ooooooh, oooooooh!
- ő valószínűleg a kádban veri a faszát.
- oh, te utolsó gané!
abbahagyta a sírást, s akkor lebasztuk a virágcserepeket szépen utoljára, utána elvonult a fürdőszobába, ahol a munkába készülve mormolni, du- dorászni kezdett, azon az estén segítettem neki új lakást találni, összepakolni, átköltözni, kijelentette, hogy nem maradhat a régi lakásban, mert meghasadna a szíve, romlott pina. visszatérőben vettem egy újságot, felütöttem, böngészve a pályázati oldalt: fuvarozási könyvelő, börzeügynök, portás, raktáros, rokkantsegélyező, telefonkönyv-kézbesítő. elhajítottam a sajtóterméket, elugrottam egy kriglire búcsút mondani a milliómnak, láttam még őt egyszer vagy kétszer - véletlenül, virágcserepek nélkül -, s bevallotta, hogy csak egyszer ment el a Bíbor Nyakkendőtűvel, aztán hagyta a fenébe a munkát, mondta, hogy majd "komolyan" kezd festeni meg írni.
utóbb elment Alaszkába, ahol összejött egy eszkimóval, japán halásszal, nekem meg részeg állapotomban kedvenc viccem szórakozásképp néha azt mondani bárkinek: „egyszer átengedtem millió dollárt valami japán halásznak”.
- ugyan már, ne dumálj, sose VOLT millió dollárod. és azt gondolom, igazuk van: igazából sosem volt.
levelet kapok egyszer-kétszer évente, meglehetősen hosszú leveleket, az elsőt rendszerint karácsony előtt. írjál! két-három eszkimó nevű lurkója van, és hogy ő könyvet írt, ott van a polcon, gyermekkönyv, de ő mégis „büszke”, most pedig egy „komoly” regény megírására készül a "személyiség bomlásáról"! KÉT regényt fog írni a SZEMÉLYISÉG BOMLÁSÁRÓL. ah, az egyik biztos rólam szól. a másik pedig az Eszkimóról, aki még bassza. vagy már le akarja szedni faszáról, vagy az is lehet, hogy a másik a Bíbor Nyakkendőtűt taglalja.
lehet, hogy annak a szőkének kellett volna bevernem a képzőművészeti tanfolyamon, de hát nehéz kielégíteni egy nőt, és az is lehetséges, hogy neki sem tetszenének a kis segglyukak, mégis meg kell próbálnod a kis polipokat. mint a vajban párolt kis gyermekujjacskák. tengeri pókok, retkes patkányok. s míg az ujjacskákat szopogatod, bosszút állsz, búcsút intesz a milliónak, vedeled a sört, picsába a villamos művekkel, Fuller Brush-sal, írógépekkel és Texas albelével, Texas buggyant nőivel és kibaszásaikkal, amik valójában semmin se változtatnak, nőkkel, akik sírnak és megbasznak, elhagynak, vágyakozón szomorú karácsonyi leveleket írnak, még ha most már idegen is vagy, nem hagyják elfeledni Brueghelt, a legyeket, az 57-es Plymouth-ot az ablak alatt; üresség és iszonyat, bánat és felsülés, színpadi játék és lójáték minden életünk, recsegve le-föl, alakoskodásaink, hogy minden oké, vigyorodásaink, zokogásaink, töröljük piciny valagunkat és egyéb dolgaink.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
