NAPLÓK: Qui? Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 15:12 Összes olvasás: 23705| 252. | [tulajdonos]: szép a kép mit előhívsz... | 2020-01-21 23:19 |
Bohumil és a lágy masina
Sok éve történt, hogy Hrabalnak kiégett a lakása. Éppen leírta azt a mondatot, hogy Minden cselekedetem visszahull a fejemre, így aztán nap mint nap tanúja és oka vagyok drámáimnak.” (Egy osztályismétlő emlékezései) ha nem tudnátok, amikor elment otthonról, hogy Pavellal lejátsszon egy sakkpartit. Pavel a postás volt, és ahány ház annyi pletyka.
Ezt leginkább Bohumil értette meg, mindennap kikérdezte a postást, hogy mi újság van, Pavelnak sem kellett több, mesélt Áprilkáról, de akkor már Bohumil fejében félig kész volt a regény. Nagy jókedvében fütyörészve ment haza, á, gondolta az egyetlen mondatos könyv készen van. És mennyit vacakolt rajta! Most az írógépében van, és várja a címét. Persze Anna megint megállította, hogy milyen büdös ez a nő, gondolta Hrabal, csupa pacsuli, és közben Annuska mesélt. Nem tudta, hogy hol veszítette el a fonalat író barátunk, mert észrevette, hogy Annuska nemcsak büdös, hanem bajuszkája is van. Ebbe nagyon belefeledkezett, és nem hallotta, mit mondd a középkorú nő, aki már menopauzás volt. Vaktában elindult hazafelé, de Annuska rácsörgetett, hogy hé Bohumil, maga nem is figyelt rám, pedig ez zaftos pletyka volt a sörgyárról, eh, legfeljebb kihagyja ez a vén töketlen az ő jó kis meséjét. Az apja más volt, hihetetlen, hogy nem kérdezett, morfondírozott a nő: Valami történt vele!
De történt ám barátunkkal. Kiégett a lakása! Sírva ment egyik szobából a másikba. Egy valami maradt meg épen, lágyan, foghíjas betűkkel: az írógépe! De hogy nézel ki aranyom! Mint egy vén kurva, amin átalment a gőzhenger! És megsimogatta a gépet, akkor adta azt a nevet neki, hogy „soft machine”. És már nevetett a helyzet komikumán. Harsányan szívből nevetett, édesjóistenem az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörű, hát már te is azt akarod, hogy írjam meg a regényem? És nem látott mást, csak az írógépét. Sírt, de most örömében. Peternél ellakhatok, úgyis csak egy macskája van, a lakást meg nekiadom Pavelnek, rendbeteszi Rózával, jó lesz a fiúknak. Csak az egyik szoba égett ki, a szelemen gerendákat újra rakják, hinnye, milyen fájintossá teszik! Azzal fogta a „soft machináját”, és Péterhez költözött. Nem érdekelte, hogy kiégett a lakása, lázasan mesélte vénlegény barátjának, hogy Isten mit akar! :) Te szerencsétlen, maradt alsógatyád? Nem! A pénzed oda! Csak egy ócskavas maradt, ami olyan, mint a prosti Léna a faluban, épp ilyen lett a sok kan után. Már a kannás borra fanyalodik! Hát ilyen a te géped. De hogy tudd, kivel van dolgod, én veszek neked mindent, most te leszel a gyerekem vén marha.
Ha akarod, még nőt is szerzek neked, és harsányan felröhögött. Be is szerzett mindent Bohumilnak, de Hrabal alig vett észre ebből valamit, mert írt. Enni akkor evett, ha megéhezett, és a masina szuperált! Ronda volt, meggárgyult, de a Szigorúan ellenőrzött vonatok ezen a gépen lett készen. Egy nap meghallotta egy szobrász, hogy van egy ilyen masina, elment Bohumilhoz, és fotózta az írógépet. Annuska meg stírölte a szobrászt, de hát a Krasznaja Moszkva elnyomott minden jó csöcsöt, fart, gyönyörű lábat. Aztán kiadták a könyvét Hrabalnak, és a városka a csodájára járt a masinájának. Ej ez a Bohumil, hogy tudott olyan gépen írni olyan jó sorokat? A szobrász, a félnótás hatalmas vagyont hagyott Hrabalnak a gépért! Vidd el, mondta neki, te is beleszerettél, akárcsak én, de jó szobor legyen ám belőle! Ja, és kérek helyette galambokat, és elnevette magát. A morzsát én állom, és nevetett, nevetett ezeken a félütődött embereken, akikből élt. A soft machinát visszakapta Bohumil és belekez-dett a Sörgyári történetekbe.
„Soft Machine”
Kit elkap a jóreménység szele, vagy
épp kegyvesztetté válik, egész történetet
eszel ki tárgyakról; nekem csupán szobor,
mely múlik, gyűlik rajta a por, s ha írnék
vele, alkalmatlan, lágy gépezet csupán,
műtárgy, jelentéssel bír, ha úgy akarom, s
ha nem, elnézhetem, ahogy csöndben a többi
között megül a polcon, halkan a fülembe súg:
ő nem írógép, csak szobor, vele nem, de róla
írhatok ezt azt, lágy szavakkal felemlegetve a
hétköznapok történéseit, mikor ünnepi tekintettel
egyetlen pillantást vetek rá, s nem várok tőle
semmit, de miért, miért sugallja értetlen szavak
és zörejek életre hívását...?
Minden nap egyetlen
pillantás, egyetlen lágy tekintet a puha gépezetre.
Mintha teázni készülnék.
Szerzők : Mórotz Krsztina
Nyírfalvi Károly
2016.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
