NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2024-04-23 23:22 Összes olvasás: 27697| 179. | [tulajdonos]: TERMÉSZETI NÉPEK | 2023-03-31 08:27 | BALTAZAR naplójában olvasom "Claude Lévi-Strauss nagy reményekkel ment az Amazonas vidékére, abban bízott, hogy romlatlanságot talál az ott élő népek között, de csalódnia kellett. Csalódását megírta a Szomorú trópusokban."
Claude Lévi-Strauss tévedett. Ha... és amennyiben...
... tényleg ilyen prekoncepcióval ment a "vadak" közé, s főleg ha azt nem tudta elengedni.
Szerencsére nekünk magyaroknak is van egy csodálatos etnogrfáfusunk, aki szintén prekoncepciókkal ment ki a "vadakhoz" 1938-ban, mint képzett Freud-tanítvány, aki a szintén Freud tanítvány, Bonaparte Mária hercegnő finanszírozásával mindenáron az Ödipusz komplexust vagyis "bűnt" akarta kimutatni a bozótlakók viselkedésében.
És ehelyett "romlatlanságot" talált.
Olyan szexuális viszonyokat, amelyben ismeretlenek voltak bizonyos modernkori "állatiasságok" (perverziók).
S végül el tudta engedni téves prekoncepcióját.
Megelégedvén azzal, sőt, minden képzeletét felülmúlta az, amit talált.
Róheim Gézának hívták.
Apró érdekesség.
Az ausztrál bozótlakónál nem az számít nevetségesnek, akinek kicsi a pénisze, hanem akinek nagy. S van is tanmeséjük az ilyen férfiről, akinek szexuális túlzása mindig fordított arányban áll a vadászó képességgel.
Az ilyen nevetséges figura a MALPAKARA.
Róheim írja: ha valaki bejelenti, hogy a malpakaráról akar mesélni, máris mindenki dől a nevetéstől.
Íme, valami a világvallások előtti őserkölcsiségről.
Sőt, magáról az ősemberről. Hiszen - s erre Róheim külön figyelmeztet - az ausztrál bozótlakók kultúrája összehasonlíthatatlanul ősibb mint akár az afrikai bennszülöttek, vagy a dél-amerikai indiánok kulturája.
Róheimnek szerencséje volt.
Még megtalálta utolsó cafatait ennek a szétvert, megalázott kiirtott kultúrának - egy valahai virágkor emlékfoszlányaiban, amit kutathatott. Még talál ősi adatközlőket a kihalásuk előtti pillanatban, akik 30-40 ezer éves korra utaló meséket és mondákat tudtak. Egyáltalán az, hogy rengeteg meséjük, igen gazdag mondakincsük, zenéjük sőt, költészetük van, megdöbbentette Róheimet.
Ezt tartotta lényegesnek.
Nem azt, hogy ínséges vészkorszakokban esetleg az Andokban lezuhant rögbicsapathoz hasonlóan tartják fenn magukat. (Elhalt társaik húsából.) Ettől még az őserkölcsiségük változatlan maradt. És ez az ősemberi közösségek valahai erkölcseire utal.
Például a vadász hagyományosan NEM ehet náluk a zsákmányból.
Nem is dicsekedhet vele.
Ha meghozta, akkor egy közeli bokorban illik hagynia. S amikor az őt fogadó öregek észreveszik, hogy véres a lándzsája, azt illik mondani: "Hoztam valamit - ott van a bokorban".
Mire az egész csapat odasereglik és ujjong örömében.
S akkor osztják szét a húst - mindig hagyományosan az öregeknek hagyva a zsiradékot és a legjobb részeket. S a vadász csak akkor ehet, ha neki is adnak. Ha kevés, akkor fordul még egyszer.
Ez az önzés feletti altruizmus olyan erős bennük, hogy amikor Róheim lekváros üvegébe az egyik kislány egyszer beledugta az ujját, akkor utána csak félig nyalta le, a másik felével odaszaladt a nagypapájához, hogy ő is megkóstolhassa.
Ez a fajta romlatlanság számít kulturáltságnak náluk, nem az, hogy eltartják-e a kisujjukat a kókuszhéj csészétől, ha isznak.
Sokadjára olvasom Róheim Géza minderről írt A CSURUNGA NÉPE című könyvét. Most is nálam van. (Az ausztrál bozótlakük gondolkodása olyan ősi, hogy azt sem tudják, hogy a gyermek a szeretkezésekből fogan. Ők úgy tudják, a Csurungákhoz (őseik szelleméhez) imádkozva eshetnek csak a nők teherben.
Mert ilyen ostobák?
Nem. Hanem mert logikusan következtetnek.
Ha igaz lehetne, hogy a nőknek a szeretkezésektől lesz a gyereke, akkor a nőknek állandóan szülniük kellene.
Miért?
Mert állandóan csinálják.
---
Nekem újságíróként volt szerencsém megismerkedni ausztrál bozótlakókkal.
Nekik - illetve az egyiküknek - köszönhetem, hogy életközepi válságom során nemváltam el.
S most milyen hálás vagyok utólag, hogy a természetes családomat megőrizve fogadhatom a kisunokámat, mint új "kisbozótlakót" - akivel a kultúra és a civilizáció fejlődése újra kezdődik. És megismétlődik. Most még nem tud beszélni - csak gagyog mint a főemlős. Aztán megtanul - ahogy maga az emberiség. Ősember lesz - majd fokozatosan egyre modernebb.
Csak nálunk - a mi családunkban és az én életfilozófiámban - meg kell őrizni minél többet a természeti népek vitalitásából.
Ezért szerepel a kötetem címlapján is a természeti "meztelen népek" stílusában az alteregónk. (Én, a feleségem és a "kísértő" sosem "MI VAGYUNK" ha már fotón vagy leírt szövegben az "olvasóra köszönünk". Az már műviség. Ábrázolat. "Alteregó".)
Többet később.
Aki kinyitja ezt a képet, meglátja ausztrál barátunkat. Akiről majd hamarosan novellát írok, mert én tényleg neki köszönhetem, hogy nem váltam el.
Réz András filmesztéta mutatta be őket a művelt közönségnek, amikor itt járt a tánccsoportjával európai körúton. S én újságíróként kísértem őket. (Egyébként az ő grafikai arcképe volt "Az Olimpia arca. Goomblar Wylo 17 éves koráig missziós iskolában nevelkedett, megtanult franciául is. Ezután szökött vissza a bozótba, hogy megtanulja ősei kultúráját. )
Réz figyelmeztetett minket, hogy ők tényleg olyan bennszülöttek, mint a Krokodil Dundee című film szereplője. Amikor az amerikai csaj le akarja fotózni őket. S az egyik meglengeti az ujját-
- Aaaa!
- Nem akarja, hogy elraboljam a lelkét?
- Rajta maradt a kamerasapka!
https://twitter.com/PalocziAntal/status/1307349201517457410 | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
