NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 13:46 Összes olvasás: 26918104. | [tulajdonos]: UTAZÁS A SZABADVERS BOLYGÓRA | 2019-02-15 23:12 | AZ AMAZONOK REJTETT ZUGAI naplóból (ahová udvariasságból vittem át) áthozom ide e bejegyzés érdemi részét. ------------ A 103 évvel ezelőtti Babits/Kassák vitában tűnik fel először a Költészet körül keringő "rímes vers bolygó" társa, a "szabadvers bolygó" amelyről az azóta eltelt évszázadban derült ki, hogy mennyivel nagyobb, mint a "rímes vers bolygó". És nem csak azért, mert Kosztolányit, Adyt, Babitsot követően Kassák nyomán hatalmas magyar szabadvers-irodalom született, s mert a világirodalomban – különös tekintettel Latin-Amerikára –, mára ugyanez a helyzet... Nem. Ennél sokkal fontosabb, hogy az azóta eltelt időben sorra felfedezték az orális ősköltészetet a világ "primitívnek" gondolt népeinél. S ezek szintén ősszabadversek. Miközben a laikus felfogás annak megértéséig sem jutott el, hogy A KÖLTÉSZET NEM A RÍM KÖRÜL KERING. Hogy a "szabadvers bolygó" mennyire hatalmas, vagyis mennyire régi, hogy talán több tízezer éves, azt a két vitázó 1916-ban még nem tudhatta. A korszak újművészetére érzékenyebb Kassákot mindebben a világirodalmi újdonság érdekelte. A filosz Babits pedig legfeljebb az írott kultúrát tudta (és akarta) felidézni az ókori birodalmakig visszamenően. Az 1916-os Babits/Kassák vita idején még nem derült ki, hogy az énekelt ősszabadvers akár több tízezeréves is lehet. Bár az kezdett világossá válni, hogy az úgynevezett primitív gyarmati művészeti tárgyak, faragványok, szobrok stb. mennyire kimagasló művészeti értéket képviselnek. Hogy egyáltalán NEM primitívek. Ezt a modern képzőművészet fedezte fel. (Picasso egyszer csak elkezdett baltafejű hasogatott női "portrékat" festeni. Mire azt mondták neki, nem is hasonlít. Ő meg hunyorított: DEHOGYNEM! (Mert hát lakva ismeri meg az ember a másikat. Ő nem azt festette le, amilyennek a csaj látszott, vagy látszani akart, hanem amit MEGTUDOTT RÓLA. (Ebben "érte utol" a primitív művészetet, nevetségessé téve a tartalmatlanul bájolgó "formakultúrát".) Róheim Géza 1938-ban felfedezte Ausztráliában, hogy a minden kultúránál ősibb és "primitívebb" – tényleg a kőkorszaki ősembert idéző – viszonyok között élő bozótlakóknak mennyire fejlett a szóművészete. (Elgondolkodtató, hogy ha ezeknek a népeknek a kőeszközeik, vadásztechnikájuk s több tízezer éves hagyományt konzerváló festészetük az évtízezredek alatt mit sem változott, vajon nem igaz-e ugyanez a szóművészetükre? Ha igaz, akkor ez azt jelentheti, hogy e szóművészet talán több tízezer éves. P.A.) Egy szerelmi varázsdal kapcsán idézem ennek a naplónak az 53. bejegyzését, ahol mindez részletesebben is szerepel. "Ismétlésként" azonban most ennyi is elég: "Az ausztráliai őslakó szemében – írja Róheim – a szerelem, megkülönböztetve az egyszerű nemi feszültségtől, nem természetes dolog. Csak varázslattal magyarázhatja, hogy egy nőt éppen egy bizonyos férfi miatt „ráz ki a hideg”. De ha megvan ez az érzés, akkor olyan ellenállhatatlan, mint a bűvölés és úgy csap le, mint a villám. Íme a sorképzés és a szöveg intenzitása jelzi (ha nem is tördeltem verssé), hogy verssel (szabad verssel) állunk szemben. Egyes szavak jelentése lejjebb olvasható. „Mali fánál ül gondolkozva/ Gondolkozva ül/ Négykézláb megy zörgő bumeránggal,/ A kemény földön lábát dörzsöli össze!/ Ó kettős szivárvány! Ó kakadu hangja, / Ifjú legény vagyok én!/ Ijedten ülnek az alknarincsák! /A bokrokat borzolja a szél! /A nátándzsával a bozótot szórja szét,/Csillog a matati!/ Villan a csilára!/ Beszél a pénisz, / Mozog a nátándzsa!/ Ijedten ül az alknarincsa/ egy helyen maradva,/ kinyújtott lábakkal,/ Amint ül úgy erősödik,/ Alnarincsává válik,/ Amint ül, folyik a vagina,/ Amint guggol/ A folyadék áramlik,/ Jönnek rohanva,/Árad a vérük,/ Holdember kergeti/ Vörösen villogva,/ Én csak ott ülök,/ Ifjú legény vagyok én!/ Én csak ott ülök, /Vörösen csillogva/Zúg a búgófa,/ Mozog a natándzsa,/ Vágyódva jönnek,/ Ugrálva jönnek. / Jönnek a lányok,/ Várom őket!/ A vörös homokon/ Felcsap a villám,/ Felcsap a földről/ Felcsapó villám!” Róheim értelmezése szerint: „A phallikus dal nyitját a büszke refrén adja meg: „Ifjú legény vagyok én!” A beszélő pénisz errigált péniszt jelent és a dalt betetőző felcsapó vagy emelkedő villám szimbolikus betetőzése az érzelmi alaptónusnak. A villámot az arandák a víz péniszének nevezik és a villám „emelkedése” kétségkívül a szimbolizált tartalom átvillanása a fedő jelképen. (Pontos természeti megfigyelés: a villám nem /csak/ „a mennyből „ csap le: kisüléskor a föld elektromos töltései lentről áramlanak fölfelé. P.A.) A fehér fejdísz (a csilára), a rojtos péniszfedő (a matati), a búgófa és a nátándzsa mind ugyanazt a vágyat szimbolizálják. Ami azonban magyarázatra szorul, az az alknarincsa. Alknarincsa azt jelenti, szemet elfordító. A házasság előtt minden nő alknarincsa, de egy sem marad végig alknarincsa. Mit jelent az, hogy a fiú alknarincsát akar szerezni búgófával? Először is egy alapvető különbséget jelent a férfi beállításában. Vi et armis akarja-e meghódítani a nőt, vagy varázslattal: hős vagy poéta? (…) Az alknarincsa ugyanis rendszerint egy messziről jött nő, aki, amint a dalból is látható, egy ellenállhatatlan erőnek engedve, oly sietséggel érkezik, hogy a húst is nyersen eszi meg, fut, rohan a villámok dicsfényétől övezett ismeretlen férfi felé. Alknarincsa az a nő, aki nem akar. Az ilyen nőt varázsigével lehet megszerezni.” (…) S hogy megy a „bűvölő” udvarolni? Először egy asszony képét rajzolja a homokba. Erre leteszi a búgófát és a matatit (péniszfedő rojtot) és a csilarát (fejre való zsinór), a lalkarát (csont, amelyet az orrsövénybe dugnak). Mindezekre társai ráolvasnak, azaz eléneklik a varázsige megfelelő sorait. A férfi közben feketére festi a homlokát és piros festékből karikákat rajzol a szeme köré, majd lassanként felveszi mindezt. Most teljes díszben van, leül a földre méltóságteljesen és várja, hogy a többiek ráolvassanak a testére . Ha ez megtörtént, akkor fölkel és a siker biztos tudatával megy az asszonyok közé. Közbenjáró gyanánt elküldi valamelyik rokonát ,rendszerint egy lányt. A lány aztán elmondja a férfinek: „Ez az asszony szerelmes beléd”, mire a férfi adja a meglepettet. Így kívánja az illendőség. Az ilpindzsát („körülkerítést”, vagyis a szerelmi érintettséget) nem szokás bevallani. „Hogy lehet az? Én semmit sem csináltam” , így illik felelni. De a közbenjáró ezt már ismeri. „Dehogynem –mondja – úgy jöttél, mint a villám, és ő beléd szeretett”. Idézet vége. S itt van most egy havaii cápatánc ének is. Hasonlít az ausztrál ősszabadvershez, pedig a két kultúrának semmi köze egymáshoz: az ausztrál őslakók minden óceániai gyarmatosítót megöltek - egészen Cook kapitány érkezéséig. A CÁPA-TÁNC
Auj! Hozzám kapott a cápa, belém harapott a cápa, Lalakea, három-sor-fűrész fogával. Megnyílott Lono köre, zárát az órjás-cápa törte le. A tűz-szemű Niuhi – szeme lángot vet a mélykék tengerben. Ahu! Auj! Évről évre, mikor a vili-vili-fa virágzik, akkor harap a cápa-isten. Auj! Szájában tart az órjás-cápa. Ó, mélykék tenger! Ó, feketülő tenger! Hab-pikkelyes tengere Kanénak! Milyen gyönyörrel táncoltam én! Ahu! Auj! Most megesz a cápa-isten.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|