NAPLÓK: Pöröly Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 08:27 Összes olvasás: 135150578. | [tulajdonos]: Szabó Lőrinc | 2017-06-16 21:28 |
Különbéke
Ha tudtam volna régen, amit ma már tudok, ha tudtam volna, hogy az élet milyen mocsok,
nem fütyörésznék most az uccán ilyen vigan: valószínűleg felkötöttem volna magam.
Régen, mint az álamok tékozló más fiai, azt hittem, lehet a világon segíteni,
azt hittem, szép szó vagy erőszak ér valamit s az élet, ha sokan akarjuk, megváltozik.
Minden szörnyübb, mint hittem akkor, fiatalon, de, hálistennek, egyre csökken az undorom,
egyre jobban bírom az évek förtelmeit, és az idő és a közöny már fertőtlenít.
Mert fátylát sorra dobta minden, egymásután, s harminchárom évem ma átlát minden szitán:
látom, sokkal több a mocsok, mint az ifjukor sejteni bírta volna bennem valamikor,
látom milyen rútúl becsapják a baleket, s hogy a balek azért balek, mert mást nem tehet,
s hogy az ész az érdek rimája, és hogy magát sugaras hőssé a bitang is hogy költi át,
s ha van is, kézen-közön elvész az ideál, és hogy nem hozhat egyetértést, csak a halál, -
s mert mindez mégcsak nemis aljas, nem szomorú, a minden dolog apja valóban a háború:
úgy nézzem elszát nyugalommal, az életet, mint reménytelen lepratábort vagy harcteret.
Ha egyszerre tudok meg mindent, hogy itt mi van, egész biztossan felkötöttem volna magam.
De valamit a sors, úgy látszik, akart velem: megmutatott mindent, de lassan, türelmessen:
különbékét ezért kötöttem a semmivel, ezért van, hogy csinálom, amit csinálni kell,
ezért becsülök úgy egy-egy jó pillanatot, ezért van, hogy a háborúban verset irok
s a leprások közt fütyörészek és nevetek s egyre jobban kezdem szeretni a gyerekeket.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|