NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis Legutóbbi olvasó: 2024-03-28 17:38 Összes olvasás: 94154. | [tulajdonos]: 03 05 | 2020-03-05 22:34 | A szorongás ikerpárja sz agresszió. Ha valaki szorong, a saját testét pusztítja. Ha egy nagy darab ember dobálja magát, piciny lelkét félti, ott belül, és azt szorongatja. Igy a leendő kezelőorvosom. Teljesen oké a fickó, de nem tud segíteni a problémámon. A problémámon csak én tudok segíteni, ha van egyáltalán problémám, s mégha az történetesen megrekkent paradigmáink által bekorlátolt ön- megélésünk és reflexióink valamint a haszon, az élvezet, a kényelem, mint mindennapi cél találkozásának és egymásra hatásának szinte egyenes következménye is. Még jó, hogy felkordul a lelkem, feleslegesen marcangolom magam. Azért l-nek ezen a ponton meg kell hagyni az igazát. És nem szabad elfelejteni azt sem, amire T felhívja a figyelmem, s amit egyébként magam is gyakorta hangoztatok, néha mégis elfelejtem. Ki az a normális? Mi az, hogy normális? Nincs egzakt pont. Tényleg nincs. Másrészről irigylem azokat, akiknek megvan még róla az illúziója. Akiket kielégít még a semmi burjánzó játékossága. Nos, Ady, a nagy utazó, az örökös kereső, az eltévedt lovas, szintén nem talált semmit, eme közléshez jutottam ma, mely halványan feliratozta az ébrenléti valóság alatt elém vetülő valóságos vetítést. A mai feladataimból persze egyet sem teljesítettem, ugyanakkor, nyilván mindent beteljesítettem. Nekem nincsenek feladataim, ahogyan a túlélőknek. Megéléseim és átéléseim vannak. Nem kormányzom, de szövöm az életem, ami nem financiális építmény: teremtő látomás. Apropó álmomban - nem apró - pókok. 2 képre emlékszem. Semmi jelentős, legalábbis, azt hiszem. A minap olvastam egy cikket, egyébként melyben az álom létrehozásának és felidézésének folyamatát vizsgálták, levonván néhány mostanában (talán kétezres évek ) megejtett kísérlet eredményeként ama koncepciót, miszerint álmunkban pusztán képalkotás történik, az eseményeket a visszaemlékezés folyamata az, ami huncutmód láncba fűzi. Mindebből a következő koncepciót vontam le: eggyel több szuperképességet kell, hogy jegyezzek innenstől magamnak, hisz mindezen fortélyos igazságoknak én kérem ezeddig is tökéletesen birtokában voltam, én, a bamba civil, minthogy jól megfigyeltem ennekelőtte is magamon mindeme játékos funkcióink csalafintaságát. Ezek szerént tisztánlátásom továbbra is kirívóan kristályos:)... Ma nemevős nap volt. Valami nyavalya is kerülget. Már tegnap mondta valaki, hogy be vagyok rekedve, ráfogtam a hörghurutra, meg a párás hideg levegőre. Nade ma, C hív telefonon, (miután keltem, kb 12 tájában, ami tíz óra alvást jelent) s mondja lehet orvoshoz kéne mennem, mondom nem , de érzem nem sokkal később a kaparó, nehézkes nyelést, megduzzadt manduláim. Bodza és vasfű keverékéből készítek forrázatot némi citrommal és mézzel elkortyolom, Banán, zabkása. Délután pizza, este répa, zöldséges csilis bulgur, csoki, vérnarancslé. Zsálya, gyömbér, csipkebogyó. Vérnarancslé. Amíg ülök a lemenő nap alatt Strauss Szomorú trópusaiba merülten , A Tót Árpád sétány egy viszonylag rejtett padján, egy fenyvescinege az engem jól rejtő növényzetre száll (mindezt oly szapora vehemenciával hajtja végre, hogy majd lesodorja a kapucnit fejemről röptében) és vad szövegelésbe kezd, aminek láthatólag egyenesen én vagyok a címzettje. Egy közepesen nagy testalkatú, fiatal, fekete kutya is odakeveredik, megszaglász rám néz, visszaszalad. Bementem a Széchenyibe, váltottam bérletet erre a hónapra, minthogy időm már nem nagyon volt, épp csak benéztem az Ady kiállításra, a személyzet gyanúsan méregetett, ránézek a belépőkártyára, olyan vagyok a képen, akár egy kísértet, ezen jót derülök, persze a derűs kísérteten nemkülönben így aztán felül is emelkedem a kellemetlen érzeten. Semmi különös | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|