NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 23:46 Összes olvasás: 9496| 16. | [tulajdonos]: 06 09 | 2020-06-09 13:14 | Az hétköznapi életben végbemenő konkrét események nem adnak okot arra következtetni, hogy bármi különösebb relevanciájú dolgok mennének most végbe, mégis, a legkülönfélébb, egyazon pontba tartó szálak, sisteregve-meglapulva futnak és vezetnek a felszín alatt, azt pontosan nem tudhatom, konkrétan mi felé, bár intenzíven érzem, hogy a kezdetekhez igazodnak. Hogy magam is egy alkotója, nevezője, vagy inkább pusztán (érvényesítő)elve volnék e képletnek, azt nem tudhatom. Ha ugyanis akár a lélek, akár a test bármikor regenerálni kívánja magát (és ezt meg is teszi, teljes tökéletességében, hibátlan módon, ha nem építünk mi gátat ellen ) mindig is megszabadul az embertől. Szabadíts meg uram, a magam gondolatától. Ez volt az egyetlen őszinte kívánságom, valahányszor igaz ima megfoganására alkalmas tudat színtere voltam, és mindahányszor meghallgatást nyertem magam előtt.
Az elmúlt hetekben, hónapokban amíg befelé éltem (leginkább) és az ösztönvilágom kiélési felületei is lekorlátozódtak, közelebb kerültem, úgy értem valóban közel egy olyan emberhez, akihez semmiféle érdek nem fűz. Felszínes külső szemlélet a számomra legkedvezőbb erkölcsi rálátásban élő is legjobb esetben legfeljebb azt gondolhatja, meg kívánok dicsőülni ebben a kapcsolódásban, holott semmiféle szerepben nem élek, ha az illetővel vagyok. Csak hagyom, hogy spontán (de nem ösztönszerűleg) áramoljanak belőlem, általam a környezetünk erői. Ez egy rendkívüli állapot.
Miután végeszakadt(?) az izolációnak, M is megjelent, volt egy jó éjszakánk, feltettünk egy hétvégét, gondolatban, amit Verőcén töltöttünk volna elvonulva, amiből persze újfent nem valósult meg semmi. Nem bántam, tulajdonképpen, nem is erre vagyunk mi egymásnak. Amivel az egyik kapcsolat megfertőződik, arra a másik épül és amire az egyik épül, azt ama másik jellegű behatás megmérgezi. Végül Székesfehérváron töltöttem az utóbbit megelőző vasárnapot, ahová leginkább a Bory Jenő által "faragott" várban kiállított Csók István festmény megtekintési lehetősége vonzott, persze mint mindig, most is kiderült, hogy ami végett odamentem, és amit valójában ott keresek (és találok) nem egyazon dolog.
L nem jelentkezik egy ideje, a legutóbbi e-mail-je kissé ködös, meglehet azért, mert belekavarom a saját emócióimat, a benne szereplő Petri-vers kissé gyanús középütt két sorral (lásd https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/PETRI/petri00001a/petri00372/petri00372.html), bár a saját hirtelen felindulásaim, időnként zavarossá váló gondolkodásom sokszor ennél gyanúsabb, a már többször is megesett felesleges és bántó konfrontálódásom mögött esetenként megbúvó paranoid kivetítéseim tükrében így hát elővigyázatosságból nem válaszoltam.
És félválaszt adtam G meghívására is az ominózus bécsi koncertre, mondjuk úgy, hogy volt ez egyrészről egy kiváncsiságból, kísérleti jelleggel kimondott féligen, ami mégcsak talán sem, egy nem is meghívásra, mankót adtam inkább, úgyszólván, hogy eljátszhasson a gondolattal, arra való egyszemélyes igény megmutatkozásának vettem, első ízben ráhagytam én csupán, azt gondolván, ivott egy-két pohárral, előtörnek benne mindenféle kerge impulzusok, holnapra elfelejti. Aztán jön, hogy komolyan gondolja (komolyság, ugyan kérem, mi is az, benne, mint színtérben), s hogy valószínűleg nem tartják meg (ez nem is volt kérdés, nyilván) de majd átütemezik, és hogy csak egy nap, megmilyenjó volna olyasvalakivel menni, aki érti és értékeli NCave munkásságát, merthogy nekiazmilyenflash és én az érdeklődésemmel úgyis bizonnyal számot tartanék az élményre, hogy legfeljebb ő majd a földön az egyágyas szobában meg valamiféle mexicoi étterem meg szivárvány éssatöbbi, nah mondom, nagyobb baja van ennek meglehet a magaménál, ha ennyit tehetek érte, hát S'il vous plait, Monsieur, ím nemes gesztusom, legtöbb, mit adhatok, hagyom, eljátszani a gondolattal, ha már többszöri alkalommal is megkísért (persze utángoogleizva a turnénak elébb meggyőződtem róla, hogy nem egy éles meghívás ez). Vártam, mivé alakul a szituáció, s azon gondolkodtam, mikor magamnak mesélem, feldolgozván a nemkülönösebb élményt (nahát, nahát, rápörögtem volna én erre csúnyán úgy egy évvel sem ezelőtt, de szép is az élet, s micsoda humora van Lucifernek) szóval hogy ha netán tényleg sor kerülne erre a kiruccanásra, végül mennyi bizodalmam lenne, beülni olyasvalaki mellé, az általa vezetett autóba, akiről jól tudom híján van sok szükséges megfontolásnak, melyek az általa vezérelt erők koordinálásához szükségesek, legfeljebb útközben leválnék mellőle, elég szemfüles vagyok én a magam biztonságára, ő meg csinál amit akar, gondoltam, legfeljebb lesz egy annál is különb uranoszi élményem:) Mit ad isten, a napokban elveszik a jogsiját, mondja lehet, hogy vonattal kell mennünk, mit szólok hozzá? Nekem ez abszolút nem gond, imádom, ahogy szalad a táj (eszembe jut, hogy a napokban hazajövet Fehérvárról, hófehér fényekben fürdött a naplemente, és én a nyomógombos készülékemmel megszállottan sorozatfényképezem menetnek háttal a dróthuzalos villanyoszlopok suhanását, úgy hogy a kalauz egy darabig kerülget minden bizonnyal menetjegy-ellenőrzés céljából, s végül nem kéri el a jegyemet, talán mert hülyének tart, talán mert megsajnál, talán mert az a valami, ami ekkor körbeveszi szellemem, és az állapot, melybe merültem, megközelíthetetlenségbe burkol ki tudja), mondja ő is, ő is, persze pár nappal később, amikor L előtt ezt felhozza ismét, mint megbízható tanú előtt leszögezem, semmiképp se tegye ezt az utat, tőlem függővé.
És persze tegnap rájövök, ennyit sem szabadott volna megengednem Gnek. Már ennyivel is visszaél. Ittasan, feltehetőleg öntudatlanul, de visszaél, és én a fentieknek elegethagyva utat engedtem a modortalanságának, mert mégiscsak egy fél lépéssel, amit a levegőbe tehetett csak, de közelebb engedtem, így tehát illuminált állapotban már most megengedi magának afféle érdemtelen kiváltságot, hogy rigalánc-stílusában azt mondja nekem: nincs nálam kp, holnap fizetek, cica. Őszinte, botránkozásba hajló döbbenettel, szemöldökfelhúzva nézek, kiguvadt szemekkel, és lenyelem amit mondanék, egyrészt megbénít a szituáció, melyet önnön következetlenségemből fakadóan élek , egy olyan szerepben, amelyben nem vagyok, másrészt inkább nem karcolom fel az önérzetét, jól tudom, az őnála fő dolog, holott csak egy önismeret híjában ripacskodó rozoga kis egó, aki egyébként volt hogy jó szolgálatot tett nekem, s ezért nomeg a békesség kedvéért lenyelem a békát, viszem magammal ama konzekvenciát, amelynél többre, mint kísérletem nem is oly váratlan gyümölcsére ráadásul még számíthattam is.
Az imént hívott a futár, a könyvemmel mely a presszóban fog várni: És meglátta a szamár az Úrnak angyalát.
A minap, épp locsolni készültem (mivelhogy van immár énnekem nagyhatalmas batátaföldem, melyben kicsi lelkem igen nagy örömét leli), valamivel dél után, felveszem a csörgő kaputelefont, amibe azonban nem szólt bele az illető, bár emlékszem valamimódon határozottan érzékeltem a jelenlétet. Kimentem pár perccel később, nem láttam senkit.
A melankólia dicséretét olvasom épp Földényi Lászlótól. Örülök, hogy megvettem. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
