NAPLÓK: Szokolay Zoltán verses füzete Legutóbbi olvasó: 2024-04-23 15:37 Összes olvasás: 1316746. | [tulajdonos]: Űzött angyal | 2018-11-19 21:52 | ŰZÖTT ANGYAL
Már ugrott volna bárhová, az ég fölé, a föld alá, egy verssé, épp csak ennyivé, hazátlan homlokok mögé.
Egy szökkenés, egy villanás, hogy ,,nézz rám és többé ne láss'', maradni vágyó így üzen, ha üldözi precíz üzem,
a ,,nem szerethet senki se" fojtó, fullasztó rendszere, s azt pengi minden szál ideg, hogy nem kell, nem kell senkinek.
Kezdettől bennem rejtezett, tüdőm tájékán lelt helyet, átadta szárnyát, úgy emelt, míg szálltunk, hittem, el nem ejt,
én vittem? ő vitt? nem tudom, csak azt, hogy sosem láthatom, nincs arca, nincs már neve sem, én észrevétlen kedvesem,
ő adott levegőt, vizet, s így telt el annyi évtized, amennyi elrendeltetett, perccel se több, se kevesebb.
Bántottam? Én üldöztem el? Hiába kérdem, nem felel. A titkos angyalt, Istenem, mért hagytad elveszítenem,
már számig ér a híg agyag, és résnyire van nyitva csak szemem, miközben süllyedek, a sejtjeim mind bűnjelek,
és önvád kínoz napra nap, az voltam, bűnös és hanyag, óvatlan, léha és hiú, korán megvénült kisfiú.
Csak egyszer még jelenne meg, s a régi, égi verseket nem nyelné el mohón a mély, ez hát az utolsó esély,
hogy kettényílik fönn a tér, az űzött angyal visszatér, s elmondja majd itt, élve, lenn, milyen szűk ott a végtelen.
Aztán… aztánok nincsenek, ki-ki magát segítse meg. Együtt repülni nincs hova. Elmarad megint a csoda.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|