NAPLÓK: Szerdánként, kávé helyett Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 17:35 Összes olvasás: 31777| 206. | [tulajdonos]: téli jegyzetek | 2019-01-09 07:05 |
2019.01.07.
Ha volt még valamicske illúziónk a kölcsönös toleranciáról és jóindulatról, akkor az is elenyészett. Most láthatjuk: odáig el tud jutni egy közösség, hogy annak egyes tagjai, vélt hatalmuk biztos tudatában kivégzéssel fenyegetik meg ugyanezen közösség más tagjait. A kivégzés történhet a szó fizikai értelmében, olyan lövedékkel, amely amint testet talál, rögtön szerteszéjjel mállik, törve-zúzva-szakítva roncsol, de történhet a személyiség megsemmisítésével, karaktergyilkosság (Rufmord, character assasination, assassinat de caractère, רצח אופי) által is.
Süvítenek a golyók. Akinek van füle a hallásra, hallja.
**
A napjainkban dúló vitákat kényelmi szempontból szoktuk modellezni két pólus küzdelmével, mert ezt sulykolja belénk már évezrede az irodalom, a művészet, a vallások, a leegyszerűsített („paperback”) történetírás, a média minden szegmense és – ne tagadjuk – az iskolai oktatás is. Hozzászoktunk, hogy a jó és a rossz harcol egymással és kedvünkre való mindkét tömböt homogénnek tekinteni. A komplexebb szemléletmód nem divat. Megfeledkezünk arról, hogy a jók között is lehetnek rosszak, s a rosszak között is jók. S most nem a jók közé beépített rosszakra és/vagy a rosszak közé beépített jókra gondolok. Az a háború része. Ha úgy tetszik, szakmai kérdés.
Nagyobb bajnak látom, hogy az egyénről és a személyes kapcsolatokról megfeledkezünk. Csak a címkék vannak, a jelvények, zászlók, védjegyek.
Bármi vagy is, valamiellenes vagy, már olyannak születtél.
Velem vagy ellenem. Vagy jó, vagy rossz. Tertium non datur.
Elfelejtjük, hogy a többmilliós seregek (szavazótáborok, egymásra acsarkodó csoportok) is egyénekből állnak, olyan individuumokból, akik esendők, gyarlók, hibákat követnek el – és ami nagyon jellemző ismérvük, csak éppen a harc hevében soha nem vesszük észre – az életük során változnak is.
Láttam már lopni, csalni, hazudni kormánypártit és ellenzékit egyaránt. Egyszersmind láttam szeretetreméltó, humánus emberekkel is mindegyik táborban.
S nem vetemednék arra, hogy igazságosztó félisten szerepében tetszelegve osszam kategóriákba őket. Csak a tapasztalataimat összegzem: az ott lopott, emez itt fenyegetőzött, azt ott fennhéjázóvá tette egy kitüntetés, emez itt naponta meghazudtolja pár éve tett kijelentéseit. Morgolódom magamban, ahogy vénemberhez illik. S közben tudom, hogy én is esendő voltam, sokat hibáztam. Röstellem tévedéseimet, de nem titkolom változásaimat. S azt is tudom, hogy nem loptam, nem fenyegetőztem, nem kérkedtem, nem akartam uralkodni mások felett. Nem vágytam sem a dicsőségre, sem a hatalomra, amely – Ratkó József költő szavaival szólva – mindenkit elembertelenít.
Csak költő szerettem volna lenni. Ezt ígértem az édesanyámnak. Nem a „halálos ágyán” – ahogy gúnyolódva írja rólam egy zsurnaliszta – , hanem még kisgyermek koromban, amikor nem tudtam, milyen ez a világ.
**
Ezek naplójegyzetek. Morfondírozások, zsörtölődések.
**
Volt egy barátom. Pontosítok: volt egy ember, akit barátomnak hittem. Jött, amikor bajba kerültem, segített, ahogy tudott. Minden versemet elolvasta és biztatott, dicsért. Költőnek tartott, figyelt a verssoraimra. Azután egyszer csak fölemelkedett, magasra, egyre magasabbra, kitüntetéseket kapott, a regnáló elithez törleszkedett. Ünnepelt, sikeres ember lett.
Többé már nem voltam költő a szemében. Nem érezte méltatlannak, hogy 46 éve mindig kimaradok a könyvheti költészeti antológiákból. Eljutott addig, hogy megátkozzon: a mielőbbi halálomat követelte a sorstól. Azt mondta: pezsgőt fog bontani a halálhíremre.
Ez is egy példa arra, hogy az ember változik az élete során. Elmozdul előző helyéről.
S még csak azt se mondom, hogy jó avagy rossz irányba.
Csupán azt tudom biztosan, hogy én ugyanott vagyok, ahol voltam.
**
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
