NAPLÓK: Seholsincs
Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 05:11 Összes olvasás: 86635501. | [tulajdonos]: apropó! | 2018-04-25 19:02 |
Én is szoktam kiborulni. Nemcsak a bili. Olyankor hosszú, igazságosnak hitt üzenetben írom meg a választ, jól megforgatva a kést a nekem támadó(nak hitt) célszemélyben. Azután elolvasom egyszer, kétszer és tökéletesen egyetértek magammal. Harmadjára már - kb annyi idő telt el az első visszolvasástól, mintha 100-ig elszámoltam volna - kicsit erősnek érzem itt-ott a viszontreakciómat. Ilyenkor átkapcsolom az agyam egy másik témára, s ha aludtam rá egyet, másnap újra előveszem. Akkor legtöbbször túl nagynak és élesnek találom a kést, amivel viszont támadtam, ezért finomítok a jelzőkön, a stíluson, és a kés helyén csak egy tűt hagyok bent. De hamarosan úgy érzem, hogy az első benyomás túl erősen hatott rám ahhoz, hogy tisztán lássak, tárgyilagosn fogalmazzak, hát megint várok és újraolvasom a nekem szánt sorokat, az egyre csökkenő haraggal fogalmazott viszontreakcióimat. Legtöbbször rájövök, hogy még az a tű is fájdalmas lehet a hozzámszólónak. Elég lenne helyette egy kis tüske is. De tapasztalatból tudom, hogy az sem kellemes, és nehéz eltávolítani. Így végül átfogalmazom akár negyedjére is az első felháborodásomban írtakat, kehetőleg diplomatikusra, olykor humoros köntösbe bújtatva a választ, ami nekem fájó pontokat érintett, miközben felteszem magamnak is az alábbi kérdéseket: valóban igazam van? jól értelmeztem? a másik helyében ugyanígy reagálnék? a másikat nem bántom meg? nekem hogy esne, ha az ő helyében lennék? megéri, hogy igazam legyen? (etikai, vagy éppen a humánus oldalról nézve) stb
...és csak azután küldöm el. Vagy nem.
/Kivétel persze nálam is előfordulhat..az csak erősíti bennem a szabályt. :) /
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!