"Nincsen szerki. Lomkamrában költők hada (sz)ül válságban." "Árboc körül nő a színfal. Semmi ágán lógunk kínnal." "nem maradt csak korhadt támfal. Rajta döglött kormoránnal."
Míg láncra ver a szél pár hűs pillanatot, éjszakát váltanak a vézna hajnalok. Nappalok lüktetnek, red bull a Nap szíve, fényerek utaznak a néma légsínen. Kockakövek rejtik az évszázadokat, betonpillérekről a jelen épp tolat. Már vágányok közét a gaz is felverte, semmi kapujához sín miért vezetne? Zárva a kapu, rajta rézből a kilincs, lehet, ha te nyitod, már csuklódon bilincs. Márvány lepedő fed majd, vagy csupán rögök, de addig kezedet add, ne a könyököd!
Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rájuk ...de ez a nap különösen Anyué - itt is -...és természetesen az én drága Apukámé. (Édesapámat két év múlva követte a felhők fölé Édesanyám, Anna...)
Égbe szakadt gyökereim hangján
Míg földi létem hagyta zsenge szálként hozzám hajoltál: védjen angyalod. Nem számoltam félve vajon hány még az érintés, mit neked adhatok. Hogy édes volt vagy keserű az íze a csókomnak, mi egyre csak fogyott, mit számít már, ha szemem hamis színe csak emlékként hagyott örök nyomot. * Már elfeledted hajam illatát is, a hárs' hordozza talán még nyomát. Az arcod éle gyenge holdvonás, mit visszatükröz néhány fénybogár. Az éjszakákban alig vannak színek, de bennem virraszt minden ami szép, mégsem érzem nyugodni a szívem: pipacs-szerelmem elcsente az ég.
Olykor bennem rejtezel, s amíg testem átölel, kéjes mámorban szívom be illatod. Lágyan elomlasz bennem és én hagylak, hogy részegíts, amíg rólad álmodom. Ahogy a semmitől körbeveszlek, óvom sárgálló titkodat, ahogy kavarogsz egyre édesebben , igazán mézédes kábulat. Ahogy táncra kelsz fehér habokkal, s betöltesz engem: jó nagyon. Ahogy lecsillapodva hozzám bújsz, eszembe se jut, hogy megint hazudsz.
Bennem rejtezel. Fehér álomporba zárod a vágyad, majd némán távozol, hogy lágyan elomolhass engem feledve lángoktól ölelt, forró ágyadon. Amíg málna illatú felhőfoszlánnyal teríted be elképzelt otthonom, szégyen nélkül kínálod magad, amíg az éhes ajkak tömege beléd hatol. Olyankor én őrjöngve őrzöm rajtam felejtett édes cseppjeid, és öntudatlan mámorban idézem egy málnás piskóta semmivé lett, vonzó bájait.
Megbocsájtod nekem ugye ezt, te könnyen elmúló végzetem? Mit is tehetne már egy agg, szerelmes porcelán tál így hatvan felett, Édesem?
"Attól, mert valaki a kék ég helyett a zöld alatt totál elégedetten ücsörög, még nem jelenti, hogy színvak. Csupán előtte még sosem látta a béka fenekét."
Ihlet? Ebben a nyomott időben? Így ismét visszalapoztam, s aki még nem ismer(i): Életkarc /Életrajz helyett néhány vonás/
49 őszén a szüleim észrevették, hogy kilenc hónap után az egyik napról másikra gyarapodott családi boldogságukkal a szoba mérete egyenes arányban nem nőtt. A konyári kis szoba-konyhás ház maradt akkora, amekkora. Maradhatott is, hiszen a DEMKÉ-ben születtem, és debreceni polgár lettem. Így engem a méretek felettébb nem érdekeltek. A konyári kis házra pedig nem is emlékezhettem.
Bár nem zavartam különösebben szüleimet, idővel mégis megismerhettem az óvodát, azután úgy általában az iskolát is. Kitűnő volt. Főleg, mert Debrecen mindennapjait színesíthettem egy olyan intézményben, amit a gyermekkórusa Kissné Weiser Katalin vezetésével - és természetesen személyemnek nem csekély mértékben köszönhetően - országhírűvé tett. Ez volt a Bányai Júlia Általános Iskola.
Zenei ambícióim már korábban, úgy hatévesen megmutatkoztak a Péterfia utcai jól szituált szomszéd család - Dr Demény Péter családja - féltve őrzött zongoráján improvizált szerzeményeimben. Én komponáltam, a rém rendes család pedig - talán unoka utáni vágyaiknak engedve - irántam érzett szimpátiájukról biztosítva kegyes mosollyal viselte el több tucat alkalommal a tehetségem - olykor viharos - kibontakozását a fekete-fehér billentyűzeten.
Szüleim szerint viszont a zongora az anyagi vonzaton túl eleve a mérete miatt is felejthető volt az akkori zsebkendőnyi lakásban. Meg kellett elégedjek zenei pályafutásom startjánál egy vonóval, és a hozzátartozó hegedűvel, ami 11 éven át nem szakadt el tőlem, de néhány húr - különösebb lelki traumát nem okozva - azért párszor cserben hagyott. Középiskola: városunk akkor legerősebb gimnáziumában, - KLTE Gyak.(orta) Gimnázium, de előfordul(t) általánosan is - fizika-kémia szakon jeleskedés. Ezt tovább fejlesztettem a vegyipari technikum unicum szakán, postai utánvéttel: levelező tagozaton; majd jöhetett az egyetem: begyeden.
A tárgyak közül csak a fakultatív választható anatómiát vettem fel, mert a harmadik randira a DOTE-vel már nem mentem el. Pedig minden esélyem meg lett volna a nászra, mely utóbbi 1972-ben dokumentáltan - anya-könyv-igen - mégis alá lett támasztva, csakhogy egy jobb sorsra érdemes fiatalember oldalán. Igaz, ettől kezdve orvosi praxisom építésére már nem is gondolhattam, de az anyai szerepet kétszer is sikerült biztos alapokra hoznom, miközben feleségként is tartom magam, mintegy bebetonozva férjem - egyelőre csak a - státuszát... (Azóta kisebb lengésektől eltekintve stabilan áll.)
Első munkahely, ami az utolsótól csak a nevében különbözik: BIOGAL. Itt kutat-ás, környezetben véd-elem, azon belül veszélyes is meg nem is. A kezdet és a vég között öt évig vízkóstolás és szemmel és azzal sem látható összetevők dokumentált vizslatása a víz egyik (remek)művénél. (Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat)
Közben már több tucat babér - pontosan nem rögzített mennyiségben - bab, sárgaborsó és más levesekben. Érthető módon a fejemre nem jutott.
2007-ben egy infarktus után a TEVA könnyes búcsúja tőlem - ő sírt...Én törölgettem fel a nyomokat. Majd én sírtam, mert még törölgetni is jólesett volna...tovább. Onnantól kezdve - majd'megszakadt szívvel - tárca nélküli házisárkány: tűz-ok-ád-ás lírai hangulatban és - sokak fájdalmára - stílusban.
Mindennapjaim: saját kútfő apasztással egybekötött idegi terhelhetőségemnek vizsgálata néhány mindenre elszánt olvasó bevonásával. Távlatok: mindennap ablakot nyitok, hogy beengedjem... Remélem egyszer én is megtalálom a kaput a világra.