NAPLÓK: Sorrento Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 00:48 Összes olvasás: 36641| 118. | [tulajdonos]: már elmondhatom | 2018-10-02 16:30 | Mostanában gyakran eszembe jut egy kép, látom magamat, ahogy ott ültem a kórházi ágy szélén és bámultam ki az ablakon, talán sírtam is. Arra gondoltam, miért nem jön valaki, aki elmondaná, hogy ő is így ült itt kétségek között, pokoli bizonytalanságban és a végén meggyógyult.
Persze a családtagokon, barátokon kívül jöttek apácák, hittérítők, egyszer jött egy bolond ember is. Bizonyára átverte a nővéreket, mert nem engedték volna be ha tudják, hogy a világvégéről papol. Megkönnyebbültünk amikor elment, értékeinket leltároztuk, pedig lehet, csak igazat mondott.
Szóval túléltem. De előtte duplán kaptam harminchét sugár kezelést és két adag kemót.
Igaz az utóbbiból hármat kellett volna, de harminchét kilóra fogytam másfél hónap alatt.
Ha megkapom még azt is, belehalok.
Mikorra vége lett mozgott az összes fogam, egyenként hulltak ki, nem volt nyálam, megvakultam és ölben vittek haza.
Ha csak vizet láttam már öklendeztem, bár elégett nyelőcsövem miatt úgy sem tudtam volna lenyelni. Gyakorlatilag három hétig nem ettem, nem ittam, csak a cukor nélküli infúzió maradt bennem.
Aki ilyen állapotba kerül, többé nem fél a haláltól.
Itthon aztán felírt a háziorvosom tápszert és minden nap több kortyot tudtam lenyelni szívószállal.
Aztán amikor már kanállal is ment a húsleves vagy valami híg főzelék, akkor a család lélegzet visszatartva biztatott mint a kisbabát. Egyél még egy kanállal, csak még egyet...
Ennek az állapotnak persze voltak előnyei is. Bármit felvehettem, minden lezserül állt rajtam, soha nem fájt semmim, kivéve a torkom érzékenységét.
Miután kihullott az utolsó fogam is, lézeres műtéttel rendbe hozták a szemem és újra dolgozhattam.
Sajnos a memóriám sérült, elfeledtem az összes nevet, még a barátaimét is, akikkel a kórházi kezelés alatt nem találkoztam. Hiába erőltettem, hogy eszembe jusson az archoz a név, és egyáltalán, hogy megismerjek régen látottakat. A szavakkal is bajban voltam, mert amelyeket nem használtam folyamatosan, nagyrészt elvesztek. A szavak dallama megmaradt, így ha elkezdem sorolni az ÁBC-t magamban és odaérek a kezdőbetűhöz eszembe jut. Kicsit macerás, de már megszoktam.
Olyan mintha egy majdnem üres memóriakártyát töltenék újra, folyamatosan 15 éve.
Nos hát, így írom a verseket.
Mindezt azért mondtam el magamról, mert tudom, néha hibázom, és most egy kedves barátommal történt esemény kapcsán előjöttek az emlékek
Természetesen kaptam segítséget, pl. a munkahelyemen a munkatársaimtól, itthon a fiaimtól, a barátaimtól..stb Kellett is, mert nem ismertem meg az előző napi új ügyfeleket, ha főztem, nem tudtam megállapítani, hogy tettem-e bele sót. Este , sötétben nem vezethettem, sőt gyalog is rendre megbotlottam.
De aggodalmaim már a múlté, igaz néha bosszant, ha elfelejtek ezt-azt, de ki nem az én koromban? Hatvanöt leszek novemberben.
Ezt az írást Paricsnak ajánlom szeretettel. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
