NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 11:04 Összes olvasás: 71202| 858. | [tulajdonos]: http://ekultura.hu/2022/06/09/ | 2022-06-22 11:27 | Fernanda Melchor: Hurrikánok évada
Írta: Bak Róbert | 2022. 06. 09.
Ha egy könyv elején egy kellően rémisztő állapotban lévő oszladozó hullát talál egy csapat gyerek a helyi patakban, és ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a halott egy sokak által rettegett helyi transzvesztita, aki állítólag egy rakás aranyat őrizgetett kísérteties, düledező házában, aminek most nyoma tűnt, biztosak lehetnénk benne, hogy egy vérgőzös thrillerhez lesz szerencsénk; de ha így is gondolnánk, Fernanda Melchor, a kortárs mexikói irodalom egyik legnagyobb tehetsége esetében tévednénk. A Hurrikánok évada ugyanis egyáltalán nem zsánerirodalmi, hanem egy sokakat elborzasztó, igazán mélyre hatoló és sokszor szó szerint húsbavágó szépirodalmi kötet, amely az elmúlt néhány évben világszerte meghódította a kritikusokat és olvasókat egyaránt, és immáron saját tapasztalatból is elmondhatom, hogy egyáltalán nem véletlenül jelölték többek között a Nemzetközi Booker-díjra, a német Nemzetközi Könyvdíjra, vagy éppen az International Dublin Literary Awardra.
Bár maga a bűncselekmény körülményei is érdekesek, és a kötet végére össze is áll a brutális gyilkosság minden részlete, de egyáltalán nem ez az emberölés lesz a lényeg (Mexikóban ilyesmi bárhol és bármikor megesik, senki nem kapja fel rá a fejét), hanem az a környezetrajz, amit Melchor megfest olvasóinak. A képzeletbeli, ám nagyon is tipikus La Matosa ugyanis maga a földi pokol veszélyes bűnözőkkel, lecsúszott drogosokkal és alkoholistákkal, tengődő munkanélküliekkel, férfi és női prostituáltakkal, maga a 21. századi mexikói valóság kicsiben. Megjegyezném, hogy bár a könyvben szereplő történet fikció, de mégis valós alapokon nyugszik, és az írónő végül saját testi épségének védelmében szakadt el a nyers realizmustól és az előre megálmodott tényirodalmi formától.
Ami egyértelműen kiemeli a Hurrikánok évadát a hasonló témájú kötetek sorából, az a narrációja, amely egészen egyedülálló (a fordító, Vajdics Anikó remek munkát végzett), egyszerre áradó, brutális, vulgáris, kegyetlen és szép; ráadásul hiába szól E/3-ban, meglepő és igazán egyedi módon folyamatosan alkalmazkodik a szereplők lelkiállapotához és érzelemvilágához. A szereplők lelkiállapota pedig hihetetlenül széles skálán mozog, hol rezignáltak, hol feldobottak, hol gyűlölnek, hol szeretnek, hol vágyakoznak, hol kielégülve heverésznek a mocsokban, ám azért főleg a féktelen düh és mértéktelen frusztráció uralja az itt élőket. Ez utóbbi persze nem is meglepő, hiszen La Matosa egy utolsó porfészek, ahol egyetlen normális ember sem akarhat élni, és amely csak azért létezik, hogy kiszolgálja a környékbeli olajfúrókutakon dolgozó munkásokat és erre járó kamionosokat, akik egyébként nem vágynak semmi másra, csak drogokra, alkoholra, na meg mértéktelen mennyiségű prostituáltra. A helyiek pedig örömmel biztosítják nekik ezeket.
Ebből következően persze a könyv összes szót kapó szereplője így vagy úgy, de áldozat. Legyen az az évtizedek óta egyedül élő drogos transzvesztita, az általa szervezett orgiák miatt hírhedt Boszorkány, akit az állítólagos kincs miatt gyilkolnak meg; a csúnyácska Yesenia, aki szinte rabszolgaként dolgozik nagyanyjának rendbe tartva házukat, és mindenben kiszolgálva semmirekellő, drogos unokaöccsét, az egyik gyilkost; aki egyébként éppen egy tizenhárom éves, terhes gyereklánnyal bútorozott össze. De ugyanúgy áldozat Munra, aki egy baleset miatt vált nyomorékká, és akit prostituált felesége (az unokaöccs anyja) tart el szánalomból; na meg a homoszexuális Brando, aki hol meg akarja ölni, hol le akar feküdni a frissen nősült unokaöccsel, Luismivel. La Matosában éppen az a legszörnyűbb, hogy bár itt mindenki gyenge és kiszolgáltatott, de itt mégis legjobban a gyengéket és kiszolgáltatottakat gyűlölik és üldözik, így teremtve meg saját maguknak a saját poklukat. A drogkereskedők, a helyieket kizsákmányoló óriáscégek képviselői vagy a korrupt rendőrök már csak a ráadás. Így olvasva ez a regény a Mexikóra nagyon is jellemző machoizmus és az ehhez szervesen kapcsolódó extrém erőszak éles kritikája.
A Hurrikánok évadában ráadásul még az is zseniális, hogy a történet soha, egy pillanatra sem válik hatásvadásszá és nem fordul át nyomorpornóba, hanem végig megmarad zseniálisan megírt szépirodalomnak, amely örvénylő narrációjában, gyors váltásaiban, többször és más formában visszatérő eseményeiben megpillanthatjuk, hová is képes süllyedni az ember önhibájából. A kötet zárlata akár Roberto Bolaño legendás 2666-jából is származhatna. Számomra egyértelmű, hogy Fernanda Melchor az egyik legígéretesebb latin-amerikai író, így jó hír, hogy az Európa kiadó hamarosan megjelenteti az írónő legújabb kötetét, a Paradicsomot is. Én biztosan el fogom olvasni azt is. Addig meg szerencsére itt van a Hurrikánok évada, aki teheti, semmiképp se hagyja ki. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
