NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 07:41 Összes olvasás: 70051622. | [tulajdonos]: ... | 2020-02-25 22:50 |
2020. február 25.
Pelenkás kisgyereket emeltem magamhoz álmomban. Egy polcon ücsörgött, színes, indiai ruhák között valami boltban. Puha és fehér volt a bőre. Nem beszélt, mégis kommunikáltam vele, szokás szerint, valamilyen szavak nélküli nyelven. Jó érzés volt a közelemben tudni, azt hittem, hozzám tartozik. Olyan volt, mint egy testrész, egy nélkülözhetetlen végtag. Vagy valami annál is fontosabb szerv. Mert végtag nélkül lehet élni, még agy nélkül is, de máj, szív, vese és vérkeringés nélkül? Az utóbbi lesz a legpontosabb: olyan volt azzal a gyerekkel együtt lenni, mintha a vérkeringésem része lett volna. Egy éjszakát és egy délelőttöt töltött velem. Vagy inkább én töltöttem vele. Felöltöztettem, megetettem, és főleg: „beszélgettünk”. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy nem az enyém. Sosem volt az. Vissza kellett vinnem a boltba. Az anyja már biztosan halálra keresi, gondoltam, ha az övé, nem tarthatom magamnál. Fiatal, hippi külsejű nő volt. Ott ácsorgott a boltban a pult mellett. Amikor átadtam neki a gyereket, mintha a szívemet szakítottam volna ki. Biztosan nehéz éjszakája volt, néztem rá bocsánatkérően. és gondolom, hívta a rendőrséget, tettem hozzá. Nem igazán volt rá időm, felelte a nő egykedvűen, és visszarakta a gyereket a polcra. Maradj nyugton, parancsolt rá, és tüzet gyújtott alatta a padlón. Féltem, hogy a kicsi beleesik. Meg tudtam volna ölni azt a nőt. De nem tehettem.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!