NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 20:00 Összes olvasás: 71252| 553. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-22 14:03 | 2019. november 21.
Kedves Naplóm!
Anyósom svájci nagyapja, Theodore Biberaurer szervezte meg Magyarországon az első diakonissza-szolgálatot – ezt tudtam. De azt nem tudtam, hogy az első magyar diakonissza is a családból került ki, pedig gondolhattam volna. Theodore legkisebb húga, Hermine Biberauer, pici, törékeny lány volt; eredetileg tanítónak készült, de a bátyja olyan lelkesen tudott beszélni neki a külhoni misszióról, hogy a hatására eldöntötte: ő is misszionárius lesz. Nem mindenki támogatta a családban, ennek ellenére 1863-ban beiratkozott a kaiserwerth-i Diakonissza Intézetbe. Három év múlva diakonisszává szentelték, és a következő esztendőben már Bejrútban tevékenykedett egy árvaházban. Huszonöt éves korában tüdőláz vitte el. 1868-ban járunk. Fiatalabb volt, mint én, szaladt ki a mellettem ülő nagyfiam szájából az előadáson, amit anyósom tartott tegnap Budakeszin a református templom gyülekezeti termében a magyarországi diakónia történetéről.
Nem tudom, miért ezt az epizódot emelem ki abból a nagyszabású családi történetből, amelyet férfiak (lelkészek, orvosok, vasútépítő mérnökök, írók) fémjeleztek évszázadokon át, hogy embersegítő intézmények jöjjenek létre a nyomukban: árvaotthonok (pl. a noszvaji intézet, ahol a férjem nagyapja a háború alatt zsidó gyerekeket rejtegetett), öregotthonok (pl. a Schweitzer vagy a leányfalui), kórházak (Bethesda), (a Hold utcai németajkú gyülekezet), amelyekben nagyobbrészt nők teljesítettek szolgálatot. Egyiknek-másiknak a nevét is őrzi a „történelem”, de a legtöbbjük névtelen.
A neves férfiak édesanyjának a neve persze mindenütt említésre kerül, már csak azért is, mert egy ilyen elkötelezett családban a férfiak nem az utcáról választanak feleséget. Theodore fia (a férjem dédnagyapja), id. Biberauer Richárd, amikor nősülni akar, hazautazik Svájcba, és a berni diakonisszaház akkori vezetőjének leányát, Vischer Mártát kéri feleségül, aki maga is diakonissza. Szelíd és talpraesett nő, és egészen mellesleg: gyönyörű.
Aggódtam tegnap este anyósomért. Előző este még kórházban feküdt. Az orvos le akarta beszélni az előadásról. Nem lehetett. Egy fél napig úgy volt, hogy a férjem tartja meg helyette az előadást. Meg tudta volna csinálni valahogyan, de nem ugyanaz lett volna: anyósom, aki az utóbbi években végigolvasta az összes fellelhető családi dokumentumot, olyan személyes, emberi történetekkel tűzdelte meg a power-pointos vetítést, amelyek nélkül nehéz lett volna igazán volna közel vinni ezt a témát a hallgatósághoz. Az én naplóm is ki tudja, miről szólt volna. Mondjuk arról, hogy álmomban két férfi közt feküdtem az ágyban, és mind a kettő a férjem volt. Az egyik belül feküdt a fal felé fordulva, gyakorlatilag az én helyemen, a másik kívül, ahol a szokott. Őt öleltem, aludni akartam, de ő hangosan szóvá akart tenni valamit. Cssss, halkítgatgattam. Nem akartam, hogy a másik felébredjen.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
