NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 01:47 Összes olvasás: 71678| 393. | [tulajdonos]: jav. | 2019-07-18 09:47 | 2019. július 18.
1) Van, mi vérnek látszik, de csak kecsap. Ennyi. A véleményem a vagdalkozásról.
2) Táncoltam álmomban, valami keringő félét egy férfival, akinek nem láttam az arcát, de nem is akartam. Nem az volt a fontos, hogy ő kicsoda. A karjával tartott, egészen hátra tudtam dőlni, nagyon biztonságos érzés volt. Reggel eszembe jutott, amit Natésáról, Siva egyik megtestesüléséről olvastam, hogy a táncával teremtett rendet a káoszban, így született a világ. Ha a tánc megszűnik, a világ is visszahull a rendezetlenségbe. Ezért nem szabad abbahagyni soha. „Csak a táncos állandó. Minden más örökké változik. Ebből a forgatagból csak az léphet ki, aki azonosulni tud az egyetlen változatlannal, magával a forgatagot előidéző táncoló istennel.” (Somi Panni)
3) Az ablakon beszűrődő napfény átvilágítja a teával félig telt kancsót. Saját termesztésű menta levét szűrtem le, kissé pisi színű lett, de ha másként nézem, mondjuk, itt a napsugarak tüzében, aranysárgának látszik. A citrom és a méz maszatkái úgy úszkálnak benne, mintha világító égitestek lennének. Szeretnék bejutni ebbe a mikrokozmoszba, végigjárni a galaxisait valamilyen téridős trükkel, lakható helyet keresni az érzéseknek, amelyeket eddig összeadoptáltam – népes pereputty, csupa árva kiskölyök, kezdenek kinőni belőlem, lassan felélik a tartalékaikat, de nem tudom kimenekíteni őket magamból, arra vagyok kárhoztatva, hogy kívülről bámuljam a menekülési útvonalat, szomorú vágyakozással, tehetetlenül, a bolygóközi utazás lehetőségétől örökre elzártan, mit tehetnék én, nyomorult porszem, űrhajó nélkül, szkafander nélkül, csak lesem, miről maradok le, mitől foszt meg az élet, itt fogok megpenészedni, majd kiszáradni ebben a sivataggá vált siralomvölgyben, vizet, vizet, egy korty innivalót, mielőtt túl késő lesz, idáig burjánzik bennem a kétségbeesés, amikor eszembe jut mire is való eredetileg ez a saját gyártmányú me(n)tavilág. Nem sietek. Kortyról kortyra, cseppről cseppre teszem magamévá. A meleg anyag boldogan halad bennem a belek alagútjain. Aztán csak ülök és bámulok az üres kancsóra elégedetten: én már nem vagyok üres. Tartalmaimban az öntudatlan örökkévalóság mellett a sok kimenekített árva kiskölyök: az érzéseim. Szkafander nélkül, meztelen.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
