NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 15:04 Összes olvasás: 71356| 348. | [tulajdonos]: ... | 2019-02-24 13:09 | 2019. február 24.
Az első európai keresztény asszony egy rabszolgából szabaddá lett nő volt. Lídiának hívták.
Már álmomban is horgolok. Kétszer-háromszor nagyobbak a hurkok, mint a valóságban. Közben hallom, ahogy egy történet sorait szövöm magamban hangosan. Ébredés után nem emlékszem a szavakra, csak a színekre. A komplementer színeket szeretem. Azok felerősítik egymást. Középen indul a történet egy varázsgyűrűvel, arra kerül a történet magva rövid pálcával, ráhajtásokkal, szaporítással az újabb körök a szélekig, a történet marginális részei felé. Az ismétlődő mintázatok összehangolása külön gyönyörűség. A színek úgy beszélgetnek egymással, mint a többszólamú zeneművekben a visszatérő motívumok.
Lineárisan is meg lehet egy történetet horgolni. Az első láncszemtől kezdve az utolsóig szép sorban haladva. Az ismétlődő mintázatoknak először a szélei születnek meg először, aztán a belsejük is, aztán újra a szélek. Közben nehéz megállapítani, mi fog kirajzolódni a végén. Az utolsó soroknak nagy jelentősége van. Akkorra áll össze a történet. Addig az író is az olvasó is, mintha a sötétben tapogatózna. Sokszor felmerül a kérdés, lesz-e ebből kerek egész, van-e értelme az egésznek.
2019. február 23.
Golyók között kotorászom álmomban. Valaki, aki L. L.-re hasonlít, felém fordul, nyolcat kell kiosztanunk, mondja. Valami szabadtéri rendezvényen vagyunk, nagy a tömeg. A mi nyolc emberünk egy árok szélén ül, várják a díjat. Szépek a golyók, színesek, tele van velük egy nagy kerek tál. Ahogy kotorászni kezdek köztük, egyre csúnyábbak lesznek, üres, átlátszó műanyag vacakok. És túlságosan egyformák. Mégis válogatnom kell köztük. Amit kiválasztok, a tál aljára csúszik, alig tudom kiszedni a többi alól. A negyediknél tartok, amikor egy kis tégely kerül a kezembe. Gömbölyű az alja, mint a golyóké, de van fedele, amit le lehet tekerni, és a belsejébe bármi rakható, ami belefér. L. L.-re nézek, látja-e ő is, mit találtam.
2019. február 22.
Nem jutott eszembe az érzés, ami átsuhant rajtam, amikor A. P. a mellkasával súrolta a karomat. Hogy direkt csinálta. Tegnap viszont észrevettem, mennyire tartózkodom újabban a testi érintésektől. Az egyik tanítványom rendszeresen puszit akar adni, amikor megérkezik. Ne, ne, beteg vagyok. Estoy resfriada. Jobb, ha csak távolról üdvözölsz, még nem gyógyultam még meg teljesen. Óra végén csak rá nyomott az arcomra két lelkes puszit, még át is ölelt. Nem esett rosszul, sőt, de éreztem a testemben az ellenállást. Talán csak a szerep miatt, gondoltam. Egy tanítvány ne ölelgesse a tanárát. Akkor se, ha baráti körből ismerik egymást. Ez lenne a megnyugtató magyarázat. De a gyanú, hogy távolságtartó lettem, belém fészkelte magát. Egy hete a villamoson csókolózott egy pár. Pár éve még irigykedve néztem volna őket, most valahogy gusztustalannak éreztem a jelenetet. Elfordultam. Nem akartam tanúja lenni a testnedvek nyilvános összekeveredésének. Igaz, éppen be volt dugulva az orrom, és kapart a torkom, talán ezért sem volt kedvem túlságosan beleérezni magam a helyzetükbe. De ez megint csak felmentésnek tűnik valami alól, ami valószínűnek látszik: elzárkózom a bizalmas helyzetektől.
A buszon egy nő munkaügyi történeteket mesélt három pasinak hangosan. Az első mondatai hallatán hátrakaptam a fejem, annyira hangos volt. Aztán nem bántam, hogy minden szót hallok. Fáradt voltam, nem lett volna erőm olvasni. Kimentünk cigizni a Janival, mesélte a nő, azt mondja, én már annyi mindent láttam, na ha majd a hajlékony nálatok is végigfossa a padlót, mondom neki, aztán leül, és még be is hugyozik, akkor elmondhatod, hogy mindent láttál. Vagy ha kismamának a férje McDonalds-os „steril” zacskójába kell hánynia, mert nem tudunk neki vesetálat adni, mert összesen hármat adnak az egész osztálynak, akkor elmondhatod, hogy mennyi mindent megértél. Bár fentről azt mondják minden rendben. Hogy nincs semmi baj az egészségüggyel.
2019. február 15.
Tegnap az életszövet-blog-megbeszélés szünetében az ajtóban álltam, amikor A. P. kifelé jövet elhaladt mellettem, és a mellkasával súrolta a jobb karomat. Nem ért áramütésként, ami jó, de felmerült bennem, hogy direkt csinálta, pedig biztosan nem, de még napokkal később is eszembe fog jutni az érzés, ami átsuhant rajtam, írom most, mintha előre látnám a jövőt. Mennyire igaza van mindenkinek (egy sor pszichológiai irányzat képviselőjének), aki azt állítja, hogy amikor egy gondolat befészkeli magát az agyunk valamelyik rekeszébe, nem a valóság fogja azt onnan kiverni, hanem egy másik gondolat. A valóság ugyanis ilyenkor nem számít. Annak, amit gondolsz, nagyobb ereje van, mint annak, ami valójában történt. Olyan ez, mint amikor valami megrázót álmodunk, és nem tudjuk kiverni a fejünkből, emlékezünk rá, pedig meg sem történt. Nem tudom, hol olvastam erről, így ebben a megfogalmazásban biztosan sehol. Az egészet most találtam ki. Kathie Byron biztosan ír erről. Ha az ő módszerével végigmegyek a Gondolaton, amit nem tudok kiverni a fejemből, mire lyukadnék ki? 1. Direkt csinálta? Mondjuk igen. 2. Száz százalékig biztos lehetek benne, hogy igaz ez az állítás? Nem. 3. Mit okoz bennem a gondolat, hogy direkt haladt el mellettem olyan szoros közelségben, hogy súrolnia kellett a mellkasával a karomat. Áramütést nem, az erősebb szokott lenni, de valami karcolás félét igen, azt az érzést, hogy sérülékenyebb és kibillenthetőbb vagyok, mint gondoltam. Gyanakvást önmagammal szemben: nem vagyok túl az egészen, egy majdnem húsz évvel ezelőtti történeten. 4. Mi lennék a gondolat nélkül, hogy direkt ért hozzám, mert hozzám akart érni. Nem tépelődnék most, de szegényebb is lennék egy érzéssel. Kevésbé látnám kívülről magam. egy ötvennégy éves családanya lennék, akinek nincs más dolga, mint a családja és a munkája. És a megfordítások, azok mindig a legizgalmasabbak: 1. Direkt értem magamhoz? Hogyan lehet ez igaz? Úgy, hogy embertelen, amit mostanában művelek magammal. A fizikai és mentális teherbírásom végsőkig való kizsigerelése. A munkába temetkezés. Ki kellene kaparnom magam ebből a temetőből. Felrázni magam a tetszhalott állapotból valami újraélesztő géppel. De nincs áramütés, csak a felszínt súrolom. De azt direkt? 2. Direkt értem hozzá A. P.-hez, direkt súroltam hozzá magam, amikor elhaladt mellettem? Milyen körülmények között igaz ez? Lelkileg mindenképpen. A fél szemem végig rajta volt. De a súrlódás másként is igaz. Idegesített, hogy mindenáron okos telefont akar használtatni velem, és hogy nem érti, miért van bennem ellenállás a mobil-nethasználat ellen. Húzta a száját, amikor találta a szükséges applikációkat a telefonomon. Ennyire out-to-date nem lehet valaki, ez volt az arcán, így angolul. Én meg a kisujjamat se mozdítottam. Súrlódtunk, de úgy tettünk, mintha nem lenne semmi baj.
4. És az utolsó megfordítás: nem direkt csinálta. Persze, hogy nem. Véletlen volt. Csak én tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, mint kellett volna.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
