NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 14:23 Összes olvasás: 71216| 109. | [tulajdonos]: miért is nem lehet javítgatni | 2018-08-14 12:01 | „David, a squirrel call like this is in your bag?” A segédrendező két méterrel előttem a fényszóró és szűrővászon mögött áll, „David”, a félig feketére, félig hússzínűre festett indián a dobogókői Zsivány szikla platóján bőrszoknyában, mokaszinben, nyíltegezzel az oldalán, jobb öklét a szája elé emeli, a hüvelykujja és a marka közötti lyukon át cuppogó hangot hallat, úgy, ahogyan a segédrendezőtől látta. Kicsit gyengébben, halkabban, de benne volt a tarsolyában a mókus hangja.
A szikla alatti völgy közepén sátor alakú ketrec. Fehérre mázolt kamaszgyerekek imbolyognak benne, pelenkányi zsákdarabbal az ágyékuk előtt, mintha öntudatlanok lennének. Túl vannak a férfivá avatási szertartáson, most azt játsszák, hogy a teába, amivel az asszisztensek megitatták őket, varázsszert tettek, attól kerültek bódult állapotba. A ketrec közepén az egyik gyerek eksztatikus hangokat hallatva láthatatlan lepkék után kapkod, a kamera az arcára közelít, a nyeles mikrofon a feje felett. A gyerekek közül a legcsenevészebb révült állapotban lóg a ketrec oldalán, mintha egy szőranyába csimpaszkodó kismajom lenne. Az én gyermekem egy hangyabolynyi emberrel (a felvételért felelős stábbal) körülvéve a völgy mélyén vár a sorára. Ő is fehérre van meszelve, mint a többi gyerek. Liszt és agyag keverékével kenték be őket a lábujjuktól a fejük búbjáig, még a hajuk is – feketére festett gombafrizura – csirizes, csak a szemük látszik ki. A „fehérek” -- így nevezik őket a sminkesek, nekik csak a szín számít.
A gyerekszereplők szüleit „vendégként” emlegetik. Ez itt elég pejoratív jelzőnek számít, azt jelenti: hülye kíváncsiskodók. A forgatáson a büféstől kezdve a buszsofőrig mindenki bennszülött, még a gyerekeink, csak mi vagyunk megtűrt idegenek. Akárhová húzódunk, mindig láb alatt vagyunk, mégis úgy néznek rajtunk keresztül, mintha átlátszóak lennénk. Akárkire nézünk, szinte mindenki kerüli a szemkontaktust, mintha felesleges energiapazarlás lenne emberi viszonyba kerülni velünk. Eszembe jut a granadai ösztöndíjam, amikor spanyol környezetvédőkkel együtt kirándultam Andalúziában: „la guiri” – így neveztek a helybéliek egymás közt. (A „giri” cigány szó, eredetileg ugyanazt jelentette, mint a magyar cigányban a „góré”: fehér idegen.) Legiriztek, pedig még tüntetni is elmentem velük (előbb egy abortuszellenes törvénytervezet ellen, aztán egy nukleáris támaszpont ellen).
A nyeles mikrofon elindul hátra, oda ahol a gyermekem várakozik egy kanadai színész társaságában, akit a sminkesek az ifjú harcosok díszeivel láttak el: a feje egyik fele le van borotválva, a másik oldalon a haja csontokkal és tollakkal bokréta szerűen kontyba tűzbe, a testén a fekete és a hússzín váltakozik. Ez az ifjú vezeti a ketrechez a fiamat, a fejét lenyomva belöki egy nyíláson, a fiam térdre esik, de láthatólag nem érez fájdalmat, feltápászkodik, boldogan kergeti ő is a láthatatlan lepkéket.
Este belezuhanok az ágyba. Fárasztó foglalkozás egy indián édesanyjának lenni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
