NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 14:09 Összes olvasás: 71353| 105. | [tulajdonos]: fallout | 2018-08-06 23:06 | Még Mályiban voltunk, amikor a nagyobbik fiam, Balu felhívott, elmennék-e vele és Gabóval (a középső fiammal), plusz néhány barátjukkal egy pár napos túrára, bírná-e a hátam a cipekedést, mivelhogy sátorban aludnánk. El, miért ne, ezen a héten még ráérek. Úgy tettem, mintha a világ legtermészetesebb dolgának tartanám, hogy tizenhét és huszonöt év közötti fiatalemberek egy ötvenhárom éves asszonnyal óhajtanak együtt sátorozni. Szerdán indulunk.
Tegnap a MOM-ban a „Mission impossible” legújabb részét (Fallout) is megnéztem Balu kedvéért, eleinte legalábbis azt hittem, az ő kedvéért teszem, annyira jófej vagyok, az egyharmadánál el is bóbiskoltam néhányszor pár másodpercre, aztán felébredtem teljesen, mert elkezdett dobogni a szívem Ethan Huntért. A film utolsó harmadánál, a helikopteres üldözésnél már úgy éreztem, én magam vagyok Ethan Hunt. A józanul maradt én-részemmel megállapítottam, hogy Tom Cruise sem isten, ő is öregszik, ám, ha igaz, amit Balu mond, hogy a jelenetek nagy részét még mindig nem kaszkadőr játssza, hanem ő maga, minden elismerésem. Úgy nézd, Anya, hogy ő a szcientológia előretolt embere, ilyen lehetsz, ha a dianetikát magadévá teszed. Így néztem. Egy darabig. És egy kicsit unatkoztam. Aztán elfelejtkeztem az intelemről, mert egészen érdekessé kezdett válni a film. A film után a 21-essel felmentünk a Normafához, és átgyalogoltunk az erdőn. Balunak be nem állt a szája. A tolvajkergetőkről mesélt, akik biciklitolvajokra vadásztak, aztán matematikai elméleteket ismertetett, egy kukkot nem értettem belőle, pedig a gimiben jó matekos voltam, de élvezettel hallgattam, nem akarok már mindent megérteni, elég nekem az esztétikai élvezet is, gyönyörködni, milyen okos a fiam. Hét éves koráig ő volt az egyetlen gyerekünk, minden hétvégén felsétáltam vele a János hegyre. Mintha ez az idő jött volna vissza, most, hogy másik két gyerek nincs velünk. Pár hét, és B. utazik Heidelbergbe.
„Utolsó napok” – ez volt kiírva a MOM-ban az üzletek kirakata fölött. A film előtt betértünk az egyik boltba. B. vett egy „TESTOSTERONE” felíratú pólót 950 forintért.
A mályi tóban reggel még csöndben lehet úszkálni. Kora délutántól az öt-tíz méterenként elhelyezett stégek felől különféle „népek” erősödő-halkuló zaja kíséri a karcsapások ritmusát, ahogy az ember a tó közepe felé halad, olyan az egész, mint egy kortárs zenemű, amihez fejben hozzá lehet gondolni Smetana Moldvá-ját. Hozzágondoltam, sőt, dúdoltam. Belebugyborékoltam a vízbe.
A bögölycsípés, amit a Vargyas-szorosban szereztem, nehezen gyógyul, még mindig akkora, mint egy régi 50 filléres. Olyan, mint egy égési seb, vagy mintha kifakadt volna az oldalam valamitől, amit nem mondhattam el. (Lásd Bornemisza Péter: »Egyfelől félek, másfelől ég a szívem, és talán az oldalamon is kifakadna, ha a számat föl nem tátanám«.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
