NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 00:44 Összes olvasás: 71669Olvasói hozzászólások nélkül| 49. | Vajdics Anikó: gracias | 2018-07-04 13:17 | Regreso -- Pablo Neruda
Hostiles cordilleras,
cielo duro,
extranjeros, ésta es,
ésta es mi patria,
aquí nací y aquí viven mis sueños.
El barco se desliza
por el azul, por todos los azules,
la costa es la más larga
línea de soledad del universo,
pasan y pasan las arenas blancas,
suben y bajan los montes desnudos,
y corre junto al mar la tierra sola,
dormida o muerta en paz ferruginosa.
Cuando cayeron las vegetaciones
y el dulce verde abandonó estas tierras
el sol las calcinó desde su altura,
la sal las abrasó desde sus piedras.
Desde entonces se desenterraron
las antiguas estrellas minerales:
allí yacen los huesos de la tierra,
compacto como piedra es el silencio.
Perdonad, extranjeros,
perdonad la medida desolada
de nuestra soledad,
y lo que damos en la lejanía.
Sin embargo,
aquí están las raíces de mi sueño,
ésta es la dura luz que amamos,
y de algún modo, con distante orgullo,
como en los minerales de la noche,
vive el honor en esta larga arena. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 48. | Vajdics Anikó: simítások | [tulajdonos]: elkóborlás | 2018-07-04 13:09 | ELKÓBORLÁS
Van egy pszichátriai betegség, elkóborlás a neve, orvosi nyelven „disszociatív fuga”. Az elkóborlásban szenvedők az addigi életükről elfelejtkezve, váratlanul elutaznak otthonról valahová máshová, és teljesen új identitást fejlesztenek ki maguknak; olyan személyiségjegyeket vesznek fel, amilyenek korábban soha nem voltak jellemzőek rájuk. Ez az állapot hónapokig is eltarthat, a betegnek minden kapcsolata megszakad a normál életével, ugyanakkor rendezett és adekvát módon tud viselkedni, gondoskodni önmagáról. Van, aki csak viszonylag rövid időre felejtkezik el az addigi életéről, de az alatt az idő alatt idegen helyeken bolyong, s amikor magához tér, nem érti, mi történt vele, hogyan került oda.
Pár éve lektoráltam egy Sierra Leonéban játszódó regényt (Aminatta Forma: The Memory of Love), abban szerepel egy ilyen elkóborló asszony, aki poszttraumás stressz-szindrómában (PTSD) szenved, a neve Agnes. Agnes végignézi, ahogyan tizenéves, bedrogozott katonák kiirtják a családját. A polgárháború után békében élhetne, de ő rendszeresen elkóborol otthonról, idegen városokban tér magához; sosem tudja, hogyan került oda.
Mostanában gyakran eszembe jut Agnes. Olyan sokszor tévedek el, ha új helyre kell mennem, de még a bejárt útvonalakon is úgy el tudok bizonytalanodni, hogy az már beteges. Képtelen vagyok belőni az irányokat, ha döntenem kell, tutira az ellenkező utat választom, mint amerre mennem kellene. Elég egy kis letérő a „széles” útról, és máris labirintusban érzem magam, ismeretlen utcákon kóválygok, vergődöm, mint a pók hálójába került légy.
Nincs mese, ez terápiát igényel. És mint minden betegséget, érdemes ezt is úgy kezelni, én legalábbis úgy szeretném, mint a kutyaharapást szokták a szőrivel: direkt bolyongok.
A házunk melletti erdőt már egészen jól bejártam. Naponta futok vagy sétálok, a megszokott terepen csukott szemmel is eligazodom. A méhekről olvastam valahol, de lehet, hogy a madarakról, hogy a már bejárt terület határait koncentrikus körökkel tolják egyre kijjebb. Én is valami ilyesmit csinálok. Az eltévedést is bevállalva le-letérek a már jól ismert útvonalakról, az erdőről alkotott mentális térképem így felel meg egyre inkább a valódinak.
Egy ideje a Város van soron. Ha valahova mennem kell, inkább hamarabb elindulok, csak, hogy az út egy részét gyalog tehessem meg. Közben figyelem az utcatáblákat, a nevezetes pontokat, vagy a nem nevezetes, de számomra érdekességgel bíró helyeket. Tegnap például, a Csillagszálló nyári lapszám-bemutatójáról hazafelé jövet, leültem beszélgetni egy kolduló nő mellé a Corvin Plaza oldalában, a Pál utcai fiúk szobrához közel. Na, azt a helyet nem fogom elfelejteni soha. Volt ott két iskola is, a „Práter” és a „Szent Benedek” (ennek már itthon néztem utána).
Nem várok magamtól túl sokat. Egyetlen új helyet csak kell megjegyeznem minden alkalommal valamelyik budapesti utcában. A mai…, khmm, a mait is tudtam sokáig, kb. a 22-es busz Széll Kálmán téri megállójáig, odáig biztosan, mert emlékszem, hogy még mondogattam is magamban…, a csudába, elfelejtettem. Csakazértis kikeresem a Google-ról: Fekete Sas utca, Egészségügyi Szakrendelő -- ez volt, fene egye meg, az egyetlen mai feladat.
Az emberek mászkáló fák.
Köztük sem vagyok elveszettebb,
mint az erdőben.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 47. | Duma György: Elveszettség | [tulajdonos]: elkóborlás | 2018-07-04 12:42 | Kedves Anikó, ez a Neruda vers jutott eszembe a szövegéről:
-VISSZATÉREK
Valamikor, vándor, légy férfi vagy nő,
akkor, ha már nem élek,
itt keress, itt keress csak engem,
a kő s az óceán közt,
a tajték
viharzó ragyogásán.
Itt keress, itt keress, csak engem,
mert ide térek vissza, szót se ejtve,
hang nélkül, száj nélkül, ragyogva,
ide térek majd vissza, hogy a hullám
szilaj szivének
dobogása legyek,
itt leszek elveszendő s itt találsz rám:
itt leszek tán majd kővé s néma csönddé.
/fordította: Somlyó György/
Egy lépkedő fenyő | |
| 46. | [tulajdonos]: elkóborlás | 2018-07-04 10:43 | Van egy pszichátriai betegség, elkóborlás a neve, orvosi nyelven „disszociatív fuga”. Az elkóborlásban szenvedők az addigi életükről elfelejtkezve, váratlanul elutaznak otthonról valahová máshová, és teljesen új identitást fejlesztenek ki maguknak; olyan személyiségjegyeket vesznek fel, amilyenek korábban soha nem voltak jellemzőek rájuk. Ez az állapot hónapokig is eltarthat, a betegnek minden kapcsolata megszakad a normál életével, ugyanakkor rendezett és adekvát módon tud viselkedni, gondoskodni önmagáról. Van, aki csak viszonylag rövid időre felejtkezik el az addigi életéről, de az alatt az idő alatt idegen helyeken bolyong, nem tudja, hol van, hogyan került oda.
Két éve lektori véleményt írtam egy Sierra Leonéban játszódó regényről (Aminatta Forma: The Memory of Love), abban szerepel egy ilyen, elkóborló asszony, aki poszttraumás stressz-szindrómában (PTSD) szenved, a neve Agnes. Agnes végignézi, ahogyan tizenéves, bedrogozott katonák kiirtják a családját. A polgárháború után békében élhetne, de ő rendszeresen elkóborol otthonról, idegen városokban tér magához, és sosem tudja, hogyan került oda.
Mostanában sokszor eszembe jut Agnes. Olyan sokszor tévedek el, ha új helyre kell mennem, de még a bejárt útvonalakon is úgy el tudok bizonytalanodni, hogy az már beteges. Képtelen vagyok belőni az irányokat, ha döntenem kell, tutira az ellenkező utat választom, mint amerre mennem kellene. Elég egy kis letérő a „széles” útról, és máris labirintusban érzem magam, ismeretlen utcákban kóválygok, kétségbeesetten vergődöm, mint a pók hálójába került légy.
Nincs mese, ez terápiát igényel. És mint minden betegséget, érdemes ezt is úgy kezelni, én legalábbis úgy szeretném, mint a kutyaharapást szokták a szőrivel: direkt bolyongok.
A házunk melletti erdőt már egészen jól bejártam. Naponta futok vagy sétálok, a megszokott terepen csukott szemmel is eligazodom. A méhekről olvastam valahol, de lehet, hogy a madarakról, hogy a már bejárt terület határait koncentrikus körökkel tolják egyre kijjebb. Én is valami ilyesmit csinálok. Az eltévedést is bevállalva le-letérek a már jól ismert útvonalakról, az erdőről alkotott mentális térképem így felel meg egyre inkább a valódinak.
Egy ideje a Város van soron. Ha valahova mennem kell, inkább hamarabb elindulok, csak hogy az út egy részét gyalog tehessem meg. Közben figyelem az utcatáblákat, a nevezetes pontokat, vagy a nem nevezetes, de számomra érdekességgel bíró helyeket. Tegnap például, a Csillagszálló nyári lapszám-bemutatójáról hazafelé jövet, leültem beszélgetni egy kolduló nő mellé a Corvin Plaza oldalában, a Pál utcai fiúk szobrához közel. Na, azt a helyet nem fogom elfelejteni soha. Volt ott két iskola is, a „Práter” és a „Szent Benedek” (ennek már itthon néztem utána).
Nem várok sokat magamtól. Minden alkalommal egyetlen új helyet kell megjegyeznem valamelyik budapesti utcában. A mai…, khmm, a mait is tudtam sokáig, kb. a 22-es busz Széll Kálmán téri megállójáig, odáig biztosan, mert emlékszem, hogy még mondogattam is magamban… A csudába, elfelejtettem. Csakazértis kikeresem a Google-ról: Fekete Sas utca, Egészségügyi Szakrendelő -- ez volt, fene egye meg, az egyetlen mai feladat.
Az emberek mászkáló fák.
Köztük sem vagyok elveszettebb,
mint az erdőben.
| |
| 45. | [tulajdonos]: elég jó anya | 2018-07-03 23:12 | Anya, legalább ezt nézd meg, most jön a lényeg! Harmadik estéje nézem végig a nagyobbik fiam kedvéért a moszkvai tizenegyeseket. Majdnem nemet mondtam (éppen írtam valamit), de az együttes élmény (lásd: Mérei-Binét) fontos, főleg, ha a gyerek kezdeményezi, lássuk hát, legyen miről beszélgetni, elvégre három fiam van, nem a költészet fogja érdekelni őket egy ilyen estén, amikor a fél világ sörrel a kezében a képernyő előtt ugrál. Megnéztem az összes csodálatos gólt, az összes fantasztikus védést, gyönyörűek voltak a mozdulatok, egyik íves, kerek, a másik kiszámíthatatlanul gyors, mint a nyílvessző. Most úgy érzem magam, mint akinek előjáték nélkül kell átesnie tíz orgazmuson, hogy elmondhassa magáról, milyen jófej.
| |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 43. | Vajdics Anikó: maxmix | [tulajdonos]: itthon se otthon | 2018-07-02 13:34 | A maximalizmusom fog a sírba vinni.
VOLT ERDŐ, VAN ERDŐ
Elegem van a reggeli fejfájásokból. Fejfájás ellen kisasszony szedjen erdőt. Volt egy erdőm Mihálydiban. Ez nem hangzik olyan jól, mint az „I had a farm in Africa”, nem is olyan romantikus a folytatása. Apámtól örököltem. Csak a baj volt vele. A fatolvajok derékmagasságban fűrészelik el a fákat, biztosan úgy kényelmesebb, és biztosan azért tolvajkodnak, mert fáznak szegények, de a derékba vágásra nincs mentség. Aki lop, az lopjon szépen. Mint amikor Málagában feltörték az autónkat, a tolvaj csak a hátsó kis ablakot zúzta be, azon benyúlva tekerte le gondosan a a jobb hátsó ablak üvegét. Hálásak voltunk a figyelmességéért. Hála ide vagy oda, a betört kisablakkal elég sok gondunk volt; Madridig kellett mennünk, hogy találjunk egy Skoda-szervízt, ahol érdemben tudtak foglalkozni egy négy ütemű Wartburggal. Péntek délután volt, a szervizvezető összetrombitálta a teljes személyzetet, percekig csodálták az új fejlesztést. Az ablakot ingyen kicserélték, ugyanakkora kellett bele, mint a két ütemű Wartburgba, nem került egy centimónkba se. Majdhogynem ők fizettek az ingyen látványosságért.
Az erdőt végül eladtam. Elég nekem itthon a szőlő és a málna.
Itt még mindig csak itthon vagyok, az otthon ott maradt Mihálydiban. Ez persze nem igaz, mert sokkal inkább Körösújfaluban maradt a Mamánál. Ez sem igaz, mert ha így lenne, nem álmodnék folyton a mihálydi házzal. „Mindíg az elhányt bádogkanalat,/ a nyomorúság lim-lom tájait kerestem (…). Mindíg,/ mindíg is hazavágytam.” (P. J.) Biztos, hogy hosszú ível írta? Nem tudok utána nézni. A Pilinszky-kötetemet Szepezden tartom, az a második itthon.
Volt egy erdőm tele derékig csonkolt, fiatal fákkal. Itthon is van egy erdőm. Fejfájás ellen a legjobb gyógyszer.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 42. | Vajdics Anikó: kukk | [tulajdonos]: peepshow | 2018-07-02 12:23 | | Még mielőtt valaki a kukkolós bejegyzésemet magára venné: én mindig magamból indulok ki, és csak magamról beszélek. Maszturbálok -- hogy csúnyábban hangozzék. | |
| 41. | [tulajdonos]: peepshow | 2018-07-02 11:54 | Nem lehet büntetlenül kukkolni az ősjelenetet. A teremtés Isten sajátos kiváltsága, ahogy a zűrzavar és a csoda is (lásd Borges: Két király és két útvesztő), az olvasó meg csak egy földi halandó. Ganésának, a költők és kereskedők védnökének az egyik indiai mítosz szerint azért van elefántfeje, mert kisgyerekként megzavarta szülei, Siva és Párvati együttlétét, mire Siva olyan dühös lett, hogy levágta a fia fejét, aztán, hogy feleségét megvigasztalja, Ganésa törzsére egy arra járó elefánt fejét helyezte. (Szegény elefánt.) Ha Freud a görög mitológia helyett az indiaiba lett volna szerelmes, az Odipusz-komplexus neve most Ganésa-komplexus lenne.
Nem marad büntetlenül, ha a gyerek a belelát az ősjelenetbe. Az olvasó is elnyeri méltó büntetését, ha a szöveg fogantatásának véletlen szemtanújából notórius kukkolóvá válik. Voyeurré – csak, hogy szebben hangozzék.
| |
| 40. | [tulajdonos]: itthon se otthon | 2018-07-02 10:17 | Fejfájás ellen
Elegem van a reggeli fejfájásokból. Fejfájás ellen kisasszony szedjen erdőt. Volt egy erdőm Mihálydiban. Ez nem hangzik olyan jól, mint az „I had a farm in Africa”. Nem is olyan romantikus a folytatása. Apámtól örököltem, csak a baj volt vele. A fatolvajok derékmagasságban fűrészelik el a fákat, ezt azóta tudom, biztosan úgy kényelmesebb, és biztosan fáztak szegények, de a fakivágási módszereikre nincs mentség. Aki lop, az lopjon szépen. Mint amikor Málagában feltörték az autónkat, a tolvaj csak a hátsó kis ablakot törte be, azon benyúlva tekerte le gondosan az egyik ablak üvegét. Hálásak voltuk a figyelmességért. Ettől még elég sok gondunk volt azzal a hátsó kis ablakkal is, Madridig kellett mennünk, hogy találjunk egy Skoda-szervízt, ahol érdemben tudtak foglalkozni egy négy ütemű Wartburggal. Péntek délután volt, a szervizvezető összetrombitálta a teljes személyzetet, percekig csodálták az új fejlesztést. Az ablakot ingyen kicserélték, ugyanakkora kellett bele, mint a két ütemű Wartburgba, nem került egy centimónkba se. Majdhogynem ők fizettek az ingyen látványosságért.
Az erdőt végül eladtam. Elég nekem itthon a szőlő és a málna.
Itt még csak itthon vagyok, az otthon ott maradt Mihálydiban. Ez persze nem igaz, mert sokkal inkább Körösújfaluban maradt a Mamánál. Ez sem igaz, mert ha így lenne, nem álmodnék folyton a mihálydi házzal. „Mindíg az elhányt bádogkanalat,/ a nyomorúság lim-lom tájait kerestem (…). Mindíg,/ mindíg is hazavágytam.” (P. J.) Biztos, hogy hosszú ível írta? Nem tudok utána nézni. A Pilinszky-kötetemet is Szepezden tartom, az a második itthon.
Volt egy erdő otthon tele derékig csonkolt, fiatal fákkal. Itthon is van egy erdő. Fejfájás ellen a legjobb gyógyszer.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
