NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 09:44 Összes olvasás: 71324| 587. | [tulajdonos]: ... | 2020-01-05 15:49 | Hogy miért van szükség a szöveg sokszoros átfésülésére:
"Mindenkinél ügyesebben KEZELTE A LÁB- és keréknyomokat tartalmazó SICAR-adatbázist." Ilyen mondatot simán le tudtam írni.
Korrekció:
"Mindenkinél ügyesebben eligazodott a láb- és keréknyomokat tartalmazó SICAR-adatbázisban." | |
| 586. | [tulajdonos]: 0:11 | 2020-01-04 00:11 | "Végül, de nem utolsó sorban, az édesapámnak, Evelio Gracía Castñosnak szeretnék köszönötet mondani. Amíg én ezt a regényt írtam, ő végig velem volt, annak ellenére, hogy már nem él. Az ő öröksége a legértékesebb számomra: a belém táplált irodalomszeretet.
Vége." | |
| 585. | [tulajdonos]: ... | 2020-01-04 00:09 | "Végül, de nem utolsó sorban, az édesapámnak, Evelio Gracía Castñosnak szeretnék köszönötet mondani, mert amíg én ezt a regényt írtam, ő végig velem volt, annak ellenére, hogy már nem él. Az ő öröksége a legértékesebb számomra: a belém táplált irodalomszeretet.
Vége."
2020. január 4. 0 óra 9 perc | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 584. | csanancsa: ... | Kosztolányi M.: gratula | 2020-01-03 21:30 | Kedves Mária!
Jólesik az elismerés. Most jön az utójáték. Le kell fordítanom a csaknem öt oldalas köszönetnyilvánítást (agyrém!), a fülszöveget, egy rakás promóciós anyagot és főként: legalább háromszor át kell fésülnöm az egész szöveget. Ha nem többször. Majd meglátjuk. Ez több hetes munka.
De a regény utolsó mondatáig eljutni, mérföldkőnek számít, az kétségtelen.
Még nem igazán fogtam fel.
A.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 583. | Kosztolányi M.: gratula | 2020-01-03 20:16 |
Szőrös, libabőrös :) :) .... gratulálok, férfi munka volt, 480 oldalt.....atyaég!!
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 581. | [tulajdonos]: ... | 2020-01-03 18:24 | Azt utolsó mondat következik. Meg sem merem nézni. Emlékszem az elsőre. Nem tudtam leírni. Csak ültem a gép felett, és vártam. Mint a zongorista, aki sokáig nem üti le az első billentyűt.
Kis pillanat ez az emberiség történetében. Nem is létezem. Talán én sem létezem. Ezért most felállok, és kimegyek a teraszra. Teleszívom magam levegővel. Várjon csak meg az az utolsó mondat. Legyek neki fontos. Ne kapkodjuk el a búcsúzást, ha már idáig eljutottunk.
Ma eszembe jutott: Pál Ferenc, a portugálos műfordító-tanárunk egyszer megkérdezte, mire van szükség szerintünk ahhoz, hogy valaki jó fordító legyen. Mondtunk mindent, jó nyelvtudást, jó anyanyelv-ismeretet, írói készséget, kreativitást, tehetséget. Ő az mondta: ez mind nagyon fontos, de a jó fordításhoz alapvetően egyre van szükség: seggre. Hát, igaza volt. Annyit ültem, és annyit nassoltam közben, hogy most nem lenne tanácsos felakasztani magam.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 579. | [tulajdonos]: ... | 2020-01-03 16:32 | 202.0. január 3.
Kedves Naplóm!
Szerény kis életem történelmi pillanathoz érkezett: eljutottam az utolsó oldalig „a regényben, amit fordítok” – annyiszor írtam le ezt ugyanígy, hogy már eposzi kelléknek tűnik. Tűnjön is annak, annyit bolyongtam ebben a szövegben a bennem élő Pénelopét sokszorosan elhanyagolva, hogy azt hittem sosem lesz vége a hányattatásoknak. De végre itt tartok az utolsó oldal második bekezdésénél az első olyan mondatnál, amit garantáltan meg kell csonkítanom, mert magyarul borzasztóan hangzik: „libabőrös lett a szívem”. Én spanyolul se írtam volna le. Con la piel de gallina en el corazón? Na, persze. Az írónő valószínűleg annyira megörült, hogy a végére ért a négyszáznyolcvan oldalas szövegnek, hogy tinta helyett szirupba mártotta a tollát. De én nem engedhetem el magam. Vigyáznom kell az olvasóira. Nem növeszthetek libabőrt a szívükre. De még tyúkbőrt sem. (Piel de gallina).
| |
| 578. | [tulajdonos]: ... | 2020-01-02 13:31 | 2020. jabuár 2.
Néma férfialakot üldöztem álmomban árkon-bokron keresztül. Valamit elrabolt tőlem, és a vállára vetve vitte magával sietség nélkül, szinte közömbösen. Először azt hittem, a kabátom az, olyan üresen hevert a vállán, hiányzott belőle a testem. Aztán rájöttem, hogy pont a testemet viszi. Az hever a vállán úgy, mint egy levetett kabát. El voltam tökélve, hogy visszaszerzem. „Hajcihő” –ez a szó ébresztett.
Visszaaludtam. Anyuval vitatkoztam a következő álmomban egy nagy asztal mellett, ami köré egyre többen gyűltek. A vitánk így a végén olyan lett, mint egy bírósági tárgyalás. Anyu egy székben ült. Ő volt a tanú, akit kihallgattunk. Én az asztal végén álltam, parancsoló testtartásban, mint egy felkiáltójelnek öltözött kérdőjel az ügyészségi jelmezbálon. Anyu valami nőről beszélt indulatosan, panaszkodva, ahogyan a valóságban szokott, amikor beleéli magát a mártírszerepbe. Hogy az a nő milyen undok volt vele, és hogy kihasználta őt. Félbeszakítottam. „Én ezt nem fogom végighallgatni”, kiabáltam, „fogalmam sincs, ki az a nő, nem vagyok rá kíváncsi.” Anyu ártatlan szemmel, csodálkozva nézett rám. Akkor jöttem rá, hogy végig magáról beszélt. „Anyu fénymásol”– ezt mondogattam magamban ébredés előtt.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
