És amit én gondolok, az nagyon hasonlít arra, amit (az amúgy politikailag más alapállású) Márk rendszeresen felvet: amíg az ellenzék nem tud mit kezdeni az emberek transzcendensre való igényével (én istenhitnek nevezem, de a tágabb értelmű igényt is elismerem), addig úgy járunk, mint a kétdimenziós ember, akit Aladár nem tud kimenekíteni a lapos bolygóról, mehet vissza abba a világba, amelynek lakóival a hatalomgyakorlók elhitették, hogy az „e” magánhangzón kívül más vokálisokat használni eretnekség (ennél fogva főbenjáró bűn). Az nem elég, ha egy sokgyerekes, keresztény apát kiállítunk díszpintynek, aki bár iszonyú kínos dolgokat tesz (lebuzizza az ellenfeleit, migránsszámlálót állít fel stb.), de hátha át lehet vele csalogatni a konzervatív értékrendet vallók egy részét a másik oldalra.
Eszter Babarczy 19 p. · Csodálatos munkát végeztek a szavazatszámlálók, az ő bejegyzéseiket olvasgattam az elmúlt órákban. Persze főleg ellenzékiekét, mert az én buborékom ilyen. A gyász és a csalódás kifejezése mellett szinte mind megfogalmazzák, milyen jól együtt tudtak működni a helyi erőkkel, akikről feltételezik, hogy a Fideszre szavaztak. Néhányan elmondják, hogy meg is szerették őket. És azt is megfogalmazzák, hogy mi, budapesti értelmiségiek, mennyire nem értjük, hogyan működik a magyar vidék, milyen fogalmak, értékek, célok és gondok vannak a fejükben. Biztosan volt szerepe a propagandának és a profi mozgósítási gépezetnek, de meggyőződésem, hogy azzal is baj van, hogy az ellenzék nem tudott olyan nyelven beszélni, aminek jelentése van a választópolgárok többsége számára. Ők kapnak valamit Orbán Viktortól, amit nem kapnak meg tőlünk. Legyen ez biztonság, helyi lehetőség, bizonyos magától értetődőnek tekintett identitás, vagy az a hit, hogy bár a "felül lévők" lopnak, jut azért a "kisembernek" is. A népet nem lehet lecserélni, ezért a nyelvet kell lecserélni. Arról kell beszélni, ami fáj, amitől fél valaki, ami reményt ad, nem arról, hogyan működne egy ideális demokrácia vagy ki a korrupt. Szerintem az emberek többsége tudja, hogy a Fidesz korrupt, de úgy gondolkodik, hogy "azok ott fönt" mindig saját zsebre dolgoznak, mindig is így volt és mindig is így lesz, ezért a korrupció, amely MZP fő csapásiránya volt (amennyiben volt ilyen egyáltalán), nem működőképes mozgósító szlogen.
Éva Bozzay Nem a beszéd a lényeg, nem a nyelv. VALÓS ÉRTÉKET kell adni, ez az amit O.V. tud, az ellenzék meg nem. Nem mellesleg olyanok is vannak köztük, akik jól átq---ták már a jónépet. A vidék nem felejt. Sokkal okosabb emberek élnek ott, mint a nagy Bp-iek gondolják.
Jutka Micski A nemzeti identitasrol nem mond es nem is gondol semmit a baloldal, pedig ahol nincs van es mas semmi, ott egyetlen dolog marad: ki vagyok en es hova, kikhez tartozom. Gyorgy Szabo A maskeppen elni kerdesere kellene valaszt es valos perspektivat myujtani szamukra ertheto es elerheto modon. Addig itt valtozas nem lesz. Válasz11 p. Livi Varga Pont ezeken gondolkodtam én is ma reggel. Itt nem a nagyvárosból kellene az ellenzéknek észt osztani, erre nem sikerült rájönniük ennyi év alatt, kevés az összefogás, itt el kell menni vidékre és tettekre van szükség, törődésre, felmutatott eredményekre Válasz10 p. Ferenczi Gyorgy Livi Varga Helyes. Tényleg "el kell menni vidékre". Az ellenzék pedig le szokott menni vidékre. Micsoda különbség! Válasz2 p. Frátrik Orsolya Ugyanezt fogalmaztam meg magamban én is. Bennem béke van. És ez az ami fontos.
Meghalt a nagybátyám, anyukám testvére. Ő tanított meg írni, olvasni még iskola előtt. Nem ő erőltette, én akartam mindenáron tudni, mit csinálnak a felnőttek, amikor újságot és könyvet tartnak a kezükben, csak valami nagyon érdekeset, ha úgy belemerülnek, hogy nem figyelnek rám.
Pista bácsinak volt egy motorja is. Amikor Mamánál nyaraltunk, rendszeresen elvitt bennünket egy-egy körre. Amikor nagyobbak lettünk, az ő könyvtári kölcsönzőjével hordtuk haza (Mama házába) a köynvtárból a könyveket. Szatyorszámra.
Amíg az amúgy nagyon értelmes, jóravaló ellenzéki ismerőseim birkáknak, sötéteknek, zombiknak, elbutítottaknak, agyhalottaknak nevezik azokat, akik a Fideszre szavaztak, nem várható valódi önreflexió.
Csak egy a reakciók közül. „Ezt üzenem mindazoknak, akik a kirekesztésre, a kis grofói zeneiségre, a korrupcióra, Putin alfelére, a teljes kulturális rothadásra, a kendőzetlen agymosásra, szánt szándékú népbutításra szavaztak. Mondanám, hogy birkák vagytok, de nem szeretném szegény birkákat megbántani…” ezt egy számomra nagyon kedves, jóravaló, zeneileg és verbálisan tehetséges fiatalember írta, GéZsé, akinek a fejlődését kisgyerek kora óta nyomon követem (amikor az enyémek kicsik voltak, és a húsvéti szünetben elvittük őket egy-egy buszos kirándulásra -- így töltöttünk minden évben négy napot a Felvidéken és/vagy Erdélyben --, ők is mindig ott ültek a buszon, a négy Gé-testvér, köztük Zsé).
Évek óta mondogatom azoknak, akik parasztvakításról, a köztévé előtt ücsörgő buta Mari nénikről, megvásárolt zombikról beszélnek, hogy a saját ügyüknek ártanak, ha ennyire lebecsülik a másik felet. Itt vannak körülöttem a Fidesz-szavazók (a gyülekezetünk nagyobbik fele, az én korosztályomban akár 90 százalék is lehet, a fiaim korosztályában talán csak 50 százalék, bár, lehet, hogy kevesebb, nem tudom igazán megítélni, a középső fiam szerint a cserkészek egy-két kivétellel valmi mást szeretnének, mint amit a szüleik képviselnek), nem parasztok, nem iskolázatlan, buta Mari nénik. Okos, intelligens, jóravaló, értelmiségi emberek. „Én nem tartom okosaknak azokat, akik Orbán dumáját beveszik”, mondta legutóbb az egyik barátom, „az ilyeneknek kell, hogy legyen valamilyen agyi problémájuk, mentálisan biztosan nincsenek rendben”.
A Zúg a Volgá-t énekeltem álmomban Sz. Tünde társaságában. Tünde kezdte, valahonnan fentről egy emeletes ház ablakából. Az első sort még oroszul: Эээх, ухнем, эээх, ухнем, aztán magyarul folytatta. Nagyon mélyen kezdte, állapítottam meg ijedten, és a szöveg is másként szól, mint ahogyan én ismerem, hogy lesz ebből közös éneklés? Aztán valahogyan mégis képes voltam követni, a refrént már teli torokból énekeltem: Megfagy a gomba, meg fagy a gomba…
Szavazás előtt az istentisztelet után Olgával beszélgettem. Jól ismeri anyukámat a debreceni amatőr költők rendezvényeiről, évekig egészségügyi gondokkal küzdött, talán ezért, talán másért, nem tudtam megállni, hogy ne érdeklődjem, hogy van. És hogy hogy sikerült ilyen szépen lefogynia (korábban ijesztően el volt hízva, már úgy ismertem meg). Sok a munka, válaszolta, és meg sem várta, hogy megkérdezzem, mit dolgozik újabban, már mondta is: újabban a honvédségnél dolgozik, vezetői állásban, valakinek a helyettese, éjjel-nappal fent vannak, teljes a készültség a határon, össze kell vonni a csapatokat a „külön egyeztetések” miatt, ez amúgy bizalmas információ, csak imádkozni, lehet, hogy mi győzzünk. Ezt hogy érted, értetlenkedtem, ki ellen? Hát, az ukránok ellen. Hogyhogy? Meg akarnak támadni bennünket. Tessék? Ez belső információ, súgta, ne adjam tovább senkinek. Nem tudtam mit válaszolni. Képtelen voltam azt mondani, hogy nem hiszem el, amit mond, vagy, hogy biztosan félreértett valamit. Nem én dolgozom a honvédségnél.
Különben meg én sem sokat aludtam az éjjel. Az alkoholista szomszédom, akitől a múlt héten a paradicsompalántákat és a majomkenyérfát kaptam, cserébe azért, hogy végighallgattam, mire tanítsam a fiaimat, hogyan lássák az ukrán-orosz háborút, tegnap vérben forgó szemmel rátámadt a középső fiamra (aki az utóbbi időben besegített a haverjainak az ellenzéket támogató szórólapok széthordásába), a karjánál fogva a házával szemközti kőkerítéshez rángatta, és teljes erőből a falnak vágta, közben azt firtatta üvöltve, kinek dolgozik, ki bérelte fel, majd megfenyegette, hogy feljelenti választási csalásért. Ekkor értünk oda az autóval, a férjem és én, ugyanis úszni készültünk, a fiúnk, nem bírván kivárni a tötyörgést, előregyalogolt. Én hátul ültem, és csak annyit hallottam, hogy a férjem éktelenül dudál, még rá is szóltam, hogy ne hangoskodjon, anélkül is be tud szállni a fiúnk az autóba, a szomszédnak még integettem is mosolyogva, engem nem zavar, hogy nem egyeznek a politikai nézeteink, harminc éve ismerem, mind a ketten szeretjük a klasszikus zenét és a növényeket, a kutyája buksiját rendszeresen megsimogatom, láttam a festményeit, többször ajánlottam, hogy segítek neki kiállítást szervezni, verseket is ír, én is szoktam, szóval, van közös dolgunk elég. A falhoz csapott, baszki, mondta a fiam, amikor beszállt az autóba. Órákon át beszélgettünk utána, majd hajnalig forgolódtam az ágyban. Ezerféle változatban végiggondoltam, hogyan fogok reagálni, ha a szomszéd újra leszólít, mert le fog, az garantált. A magam részéről eddig jóhiszeműségre és barátságosságra rendezkedtem be, de most a gyerekemről van szó. Ez az ember eljátszotta a barátságomat. Örökre.
Végighallgattam ma Osváth Zsolt beszélgetését Nagy Feróval, a nemzet egykori csótányával (nekem ez, aki egykor a Dokk iszaptúrójának képzeltem magam, talán kötelességem is volt). Az interjú közepe táján, amikor NF azt fejtegeti, hogy a szerelmet soha nem ő akarta, azt mindig – az egyébként vele közvetlen kapcsolatban álló -- Isten helyezte belé (mutatja, hogy hova, a szíve alatt, a gyomorszája környékére), ezért, amikor jön a szerelem, akkor ő mi mást tehetne, megadja magát: Uram, legyen meg a te akaratod – ennél a résznél majdnem kikapcsoltam a tévét (én ehhez túl konzervatív vagyok, egészen másként gondolkodom a párkapcsolati felelősségről, és ha nem is hiszem, hogy a szerelem az ördög műve, semmiképpen nem hivatkoznék az Isten akaratára, amikor nem tudok engedni a valamely kísértésnek, különben is, Ferókám, a te közvetlen Istened nem szokta a füledbe smúzolni, hogy a parancsolatai között a „Ne paráználkodj!” is szerepel? – arról nem beszélve, amit a középső fiam vetett fel, hogy vajon az OV iránti „szerelmed” is az Isten akaratának tulajdonítható-e, ámde ne politizáljunk, ami engem illet,ahogyan a medúzának nem lehet ellenállni, úgy – láthatólag -- a csótánynak sem lehet, én mint iszaptúró különben is hajlamos vagyok arra, hogy kővé dermedve várjam minden iszonytatónak a végét. Végighallgattam a teljes beszélgetést. És megérte. Esküszöm! Sose rajongtam a Beatricéért, Nagy Feró hangjáért és zenei teljesítményéért különösen nem, még akkor sem, ha az ember néha olyan zenei produkciókat is végighallgat, amelyek nem képviselnek valódi művészi minőséget, lásd az Európa Kiadó vagy a Sziámi bizonyos számait. Müller Péterék hangjáért sem rajongok, sőt, időnként ki lehetne kergetni vele engem a világból, a szövegeik is, ajjaj, helyenként igen gyengécskék, mégis vonzóak számomra, a földalattiságuk miatt, igaz, ők mintha is megmaradtak volna az underground-szinten, NF viszont újabban a föld felett lebeg. Nincs visszataszítóbb egy overground-csótánynál. De, ennek dacára (és mindazonáltal): az interjú végére, ha nem is kedveltem meg, megjelent előttem az esendő, kis ember. És mivel az ember szíve is esendő, az enyém legalábbis az (Isten akaratától függően vagy attól függetlenü)l megesett rajta a kicsi szívem. Special thanks to Zshow!
Tegnap éjszaka ukrán altatódalokkal ringattam magam álomba, többek között az Álom jár az ablak alatt (Ой ходить сон коло вiкон) kezdetű népdallal, a Summertime „elődjével”. Gershwin állítólag New Yorkban hallotta a dalt az (egyesek szerint nem létező) ukrán nemzet állami kórusának egyik előadásán. A dalszöveg szerint a macskák gondoskodnak a gyerekek békés álmáról a dorombolásukkal. Котик буде воркотати, Дитинонька буде спати.
„We're all Bolshevists, only we are hypocrites. The Russians are Bolshevists without hypocrisy.'
'But there are many other ways,' said Hammond, 'than the Soviet way. The Bolshevists aren't really intelligent.'
'Of course not. But sometimes it's intelligent to be half-witted: if you want to make your end. Personally, I consider Bolshevism half-witted; but so do I consider our social life in the west half-witted. So I even consider our far-famed mental life half-witted. We're all as cold as cretins, we're all as passionless as idiots. We're all of us Bolshevists, only we give it another name. We think we're gods… men like gods! It's just the same as Bolshevism. One has to be human, and have a heart and a penis if one is going to escape being either a god or a Bolshevist… for they are the same thing: they're both too good to be true.'”
A Tanuljak angolul is, ne csak oroszul-sorozatból:
„Virtue signalling is a pejorative term for the expression of a moral viewpoint with the intent of communicating good character. An attempt to show other people that you are a good person, for example by expressing opinions that will be acceptable to them, especially on social media. The expression is often used to imply that the virtue being signalled is exaggerated or insincere. Merriam-Webster editor Emily Brewster describes both "virtue signalling" and "humblebrag" (a term coined by Harris Wittels in 2010) as examples of "self-glorifying online behavior.”” (Wikipédia)
Magyarra „erényfitogtatás”-nak szokták fordítani. „Az erényfitogatás kifejezést azokra használjuk, akik azért hangoztatják a véleményüket, hogy morálisan felsőbbrendűbbnek tűnjenek és pozitív képet alakítsanak ki magukról. Az erényfitogtatásról jellemzően az „igazság bajnokaira” asszociálunk, akik egy adott probléma kapcsán a leghangosabb szószólók – annak ellenére, hogy személyesen egyáltalán nem érintettek benne.” (https://360sport.hu/nem-a-gyakorlatok-kiralya-felhuzas-christian-thibaudeau/)
Kígyóval álmodtam, ebben a hónapban másodjára. Az első kisméretű csörgőkígyó-féle volt. A kisebbik fiam nevelgette titokban a szobájában. Amikor beléptem hozzá, láttam, ahogy megmaratja vele a karját. Miért csinálsz ilyet, kiáltottam rá, ez veszélyes, ő megvonta a vállát, mit idegeskedem, nem látom, hogy semmi baja.
A második kígyó sokkal nagyobb volt, legalább másfél méter hosszú. Egy kertben játszottam a gyerekeimmel (úgy hogy közben én magam is gyerek voltam), amikor felütötte a fejét a fűben. Ne moccanjatok, szisszentem rá a gyerekekre, ez állóháború. A kígyó egy pár méterrel arrébb csúszott, majd megállt. Néztük egymást. Nem akartam, hogy eltűnjön, szemmel akartam tartani, ha eliszkol valahová, végünk, mert bármikor lecsaphat, amikor nem vesszük észre. A következő pillanatban már bent voltam a házban. Ismeretlen parasztkunyhó volt, olyasféle földbevájt viskó, mint amilyeneket Egerszalókon láttunk, mégis úgy mozogtam benne, mintha otthon lennék. Tejet, gyorsan, kiáltottam anyámra, mert ő is ott volt, és mérget valahonnan, ki kell tenni a kígyónak! Anyám úgy tett, mintha nem hallaná, amit mondok, vagy legalábbis nem fogná fel a helyzet súlyosságát. Nem hallod, üvöltöttem, azonnal vedd elő a tejet, és keresd meg a mérget! De akkor már egy keskeny ágyon feküdtünk mindannyian egy sarokban, a gyerekeim mintha egyben a testvéreim is lettek volna, sokan voltunk, mégis elfértünk. Kívülről láttam, mint egy filmen, hogy a kígyó besiklik az ágy alá. Ez itt lakik, döbbentem meg, az ágy alatt van a kígyófészek, ki tudja mióta. Ez volt a legrettenetesebb az egészben, hogy régóta (talán évek óta) veszélyben vagyunk, és én nem vettem észre. Hogy élhettünk ekkora gyanútlanságban mostanáig! Meg kell mentenem a gyerekeket, gondoltam, fel kell költöztetnem őket a lehető legmagasabbra, ahová a kígyó nem tud utánuk mászni. Hirtelen ott termett egy több méteres lábakon álló, nagy kerek asztal. Ezen elalszunk, néztem le az asztalra valahonnan egészen fentről, fogalmam sem volt, hol vagyok, csak annyit tudtam, hogy biztonságos magasságban. Ide mássz utánam, ha tudsz, te lábatlan, mondhattam volna a kígyónak diadallal. De nem mondtam, csak aludtam tovább.
Vadim négy napja írt utoljára: „Наконец-то. Наша бригада движется к фронту. Я счастлив. По-настоящему счастлив.”
2022. 03. 25.
Jég és sár? Ugyan. Ezt a háborút portábornok vívja. Áll a toronyban, a feje, mint a kőtörők garatja: felül nyitva; a szája, mint a hóágyú -- ami akkor is tud havat csinálni, amikor a természetnek nem áll kedvében--, gyártja a port, szórja bele az emberek szemébe, építi a hegyet a valóság romjain. És hiába indulsz el, hiába akarnál eljutni valahova, a hazugság változó domborzatú térképén lehetetlen eligazodni. Kút vagy forrás, amiből tiszta vizet meríthetnél, sehol. Valaki néha a kulacsából megkínál.
2022. 03. 24.
„A lengyel-magyar barátság világnapján „sikerült” elolvasnom Roman Giertych eszmefuttatását, amely szerint a magyar és a lengyel államfő háború előtti viselkedését nem lehet mással magyarázni, mint hogy titkos megállapodást kötöttek Putyinnal Ukrajna felosztásáról. „Ki tudja? Most összeesküvésnek tűnhet, de anno a Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradéka Lengyelország felosztásáról a Szovjetunió és a Németország között is az volt, aztán a keleti blokk szétesése után mégis kiderült, hogy megtörtént.”—írta aznap este az egyik fiam. Az egyik barátnőm ugyanaznap eset némileg kifacsart logikával: „Ez annyira konteószagú, szürreális lázálom, h simán kinézem ezekből a f...kból”.
„Szürreális lázálom”. Mi nem az manapság? Már önmagában az is valóságon túli, hogy milyen sokan próbálták elmagyarázni nekem az utóbbi napokban, hogyan kellene „helyesen” gondolkodnom az ukrán-orosz konfliktusról, többek között a pálinka- és/vagy borszagú mérnökszomszédom, akitől palántákat és felnevelendő cserepes virágokat szoktam kapni szinte minden tavasszal, tegnap is behívott magához, vörös borral, majd saját készítésű konyakkal kínált, amit én nem fogadtam el, a palántákat és növendékvirágokat – aszparátuszt és majomkenyérfát -- viszont örömmel hazacipeltem, nem ingyen: végig kellett hallgatnom, hogy Ukrajna nem létezik, ukrán nép sincs, a szálakat folyamatosan Amerika mozgatja, amely mögött természetesen a zsidók állnak, végső céljuk a magyar kultúra elpusztítása, Isten igazi kiválasztott népe ugyanis mi vagyunk, nem a zsidók, minden erre utal, többek között az is, hogy a maják nyelve gyakorlatilag azonos az ősmagyar nyelvvel. Az a zsidó bohóc (Zelenszkij) az amerikaiak segítségével csinálja az egész cirkuszt. Még hogy kórházakat bombáznának az oroszok!, ha tudnám, hogy az milyen gyerekszerető nép, a nőket sem ők erőszakolták meg a annak idején, hanem az előretolt primitív gyalogság, ezek a nácik viszont [zsidó nácik], akik ellen Putyin harcol, tetves gazemberek, mert a sajátjaikat, az ukránokat [a nem létezőket?] már rég kimenekítették, az orosz nemzetiségű civileket viszont túszul ejtették, őket használják védőpajzsként, és ez népirtás, míg Putyin nemzetvédő háborút folytat. A civil épületekben, amiket lebombázott, mindben fegytől egyig fegyver volt, a műholdakról lehet látni ugyanis, amikor egy épületet kiürítenek, és fegyverrel töltenek fel stb., stb.
Olcsóbb lett volna kertészetben beszerezni a palántákat és a virágokat.
2022. 03. 23.
Itt vannak a gólyák, jelentette ki a Hang álmomban, és mielőtt felébredtem, két gólya jelent meg előttem valahol fenn a magasban, és csattogtatták a csőrüket. Nem is látszott belőlük más, csak az a két szétnyíló és összezáruló csőr, mint két narancssárga olló. A hang azonban, ami így keletkezett nem kelepelés volt, hanem valami sokkal tompább zaj. Leginkább a saját szívdobbanásomra emlékeztetett, mondom utólag.
Most komolyan, a legközelebbi farsangra bizonytalan szavazónak öltözöm, mondta bosszankodva a középső fiam miután végighallgattunk egy elemzést a várható választási eredményekről a közvéleménykutatási adatok alapján. És milyen ruhát vennél fel, kérdeztem. Valami fehéret, tele fekete kérdőjelekkel, jött a válasz.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
