NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 12:34 Összes olvasás: 71618| 820. | [tulajdonos]: nagyító-pogácsa | 2022-05-24 12:13 | Kedvenc versem Csanády Györgytől
Ketten kaszálnak
Ketten kaszálnak napnyugat-mezőn
Apám s az árnyék. Rend hull rend mögé
Apám hajlik a rét haló füvére
Hajlik az árnyék az apám fölé
Virág, pillangó, ének rég oda
Sápadt levelet ráz a szél a fán
Fogy el a nap hamar a tar mezőn
Csak nő az árnyék, s fogy, fogy az apám.
„Keressük a jövőt, amit Isten elszépítgetett számunkra.” A református lelkész utolsó mondata Csanády György sírjánál. A szállásunkkal (Hajdú Panzió) szembeni épület rózsaszín falára ez van írva csupa nagybetűvel: dianetikai központ. Ebéd és vacsora a Csíki Sörözőben. A Csíki Sörhöz parajdi sóval ízesített Csíki Csipsz dukál (útravalóul is kapunk egy-egy zacskóval a hamuba sült pogácsának szánt, „Székely himnusz” feliratú, tenyérnyi mézeskalács mellé). A kedvencem az étlapról a lestyánlevéllel savanyított csorba. A butikok előtti reklámtábla helyi neve: „botlasztó”. A temetőbe a szálláshelyről úgy jut az ember, hogy „arra lennebb” jobbra fordul. „A virágmintás kötény nem megy a bordó bársonyruhához”, szabadkozik Bíró Edith, a Balázs Ferenc kórus vezetője, amikor az ünnepség után a ruháját dicsérem, „de mi menetjük”. A fiam kezében az ebéd utáni lélegzetvételnyi szünetben formás kavics. Hol találtad?, kérdezem. Talán inkább: „hol kaptam?”, vigyorog. Horgolt zsinórral (sújtással) díszített vászoningben áll a Küküllő partján. Az esküvőjére vette. Legyen miben képviselnie székelységét a menyasszonya családja előtt. „Otthon nem értenék”, mondja, „vagy félreértenék.”
A „Székely himnusz”-on nem érdemes számon kérni a himnikus jegyeket, a szerzőnek (Csanády Györgynek) ugyanis nem állt szándékában himnuszt alkotni. Az akkor egyetemista fiú kétversszakos költeménye (amihez barátja, az orvostanhallgató Mihalik Kálmán szerzett zenét) eredetileg egy Budapesten előadott misztériumjáték betétdala volt, Kántáte (később Bujdosó ének) címmel (még később Székely ima-ként emlegetik), és 1940-ig meg sem jelent nyomtatásban, akkor is „csak” azért, mert valakik (nevüket fedje homály) el akarták lopni (a saját szerzeményükként tüntették fel). Az is könnyen megállapítható, hogy Csanády György nem csupán a kor költészeti óriásaihoz képest, de önmagában nézve sem alkotott maradandót. Ady halovány epigonja volt (Szabó Lőrinc megállapítása). Nem azért maradt ki a kánonból, mert túl nemzeti volt. Ahogyan fából nem lesz vaskarika, úgy Csanády Györgyöt sem szabad utólag felnagyítani, isteníteni. Aki ezt teszi (például Lőrinc József a című kötetében, torz emléket állít Csanády Györgynek, kínos helyzetbe hozza az utódait, de az egész székelységet is. A székely identitásnak is csak akkor válhat elfogadható elemévé, ha a helyén kezelik. Ez teszi a Csillagösvényen című dokumentumfilm, Száva Enikő újságíró, műsorvezető, Sófalvi Emese muzikológus és Katona Zoltán újságíró közös filmje. Június 4-én délelőtt 10 órakor vetíti a Duna Televízió | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 819. | vajdics: köszönöm | 2022-05-24 12:11 | Kedves Furim!
Utánajáraok. Szó szerint. (A térbeli tájékozódási képességem híresen rossz. Valamit biztosan elkevertem.) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 817. | [tulajdonos]: köntös/халат | 2022-05-18 11:22 | A világosságot, mint köpenyt viselni – ez Isten attribútuma. Miféle rongyokba öltözünk hozzá képest, hogy elrejtsük rútságainkat? Mert még a legfehérebb göncünk is sötét ahhoz a fényességhez képest, ami őt körülveszi.
Hoztam be Anyunak köntöst, nem azt, amit ő kért, hanem olyat, amit könnyebb ráhúzni. A sétáihoz kell. Hogy az unatkozó férfiak ne lássák a pelenkáját, amikor elvonul a nyitott ajtójú kórtermek előtt. A lelki gondozó ma megkérdezte Anyutól, van-e valamilyen felekezeti hovatartozása (sic!). Anyu nem értette a kérdést. Református, válaszoltam helyette. És gyakorolja is? Nem igazán. Akkor nem igényli a lelkipásztori szolgálatot? Nem, pénteken úgyis hazamegyek.
Egy bonyolult földalatti építményben jártam álmomban. Emeletes ágyakkal telepakolt, sötét helyiségben feküdtem sokadmagammal. Voltunk vagy húszan. Fel akartam ébreszteni a többieket, de hiába kiabáltam, csak valami rekedt suttogás jött elő belőlem: azt akarják, hogy öljük meg egymást, provokátorok vannak köztünk, de ne dőljetek be nekik! Mire ezt kisajtoltam magamból, észrevettem, hogy a mennyezeten mindenféle ölőeszköz van elhelyezve, botok, kések, egyéb fegyverek az emeletes ágyak felső részétől kéznyújtásnyira, és valaki már nyúlt is az egyikért. Ne!!!, akartam üvölteni, de továbbra sem jött ki hang a torkomon. Kinyílt az ajtó, amikor kiléptem rajta, valaki rám támadt. Erről beszéltem, akartam mondani, de akkor már valahol egy utcasarkon álltunk mindannyian. A földön egy eszméletlen ember feküdt. Inkább ezzel foglalkozzunk, hogy rajta segítsünk, ne egymást bántsuk, mutattam rá. Akkor már nem szavakkal magyaráztam. Nem lett volna értelme. Leguggoltam a férfi mellé, és a feje alá tettem a tenyeremet. A férfi felköhögött. Visszatért beléje az élet.
| |
| 816. | [tulajdonos]: biztonsági-kód: | 2022-05-17 20:27 | „ (…) elnyerni a nevezetes névtelenséget úgy, hogy arról a földön egyetlen ember sem tud.” (Hamvas Béla: Interview)
Imádok a Pallagi úton végigmenni, majd a Honvéd utcán befordulva elgyalogolni Anyu házáig, de van egy szakasz, ott, ahol Füredi és a Hadházi út széles sávban kettészakítja a Pallagi utat; olyan kietlen az az átjáró -- Ebro Bank, Interspar, parkoló, valami ingatlaniroda --, hogy a legszívesebben kihagynám; ha repülni tudnék, átsuhannék felette, vagy, ha járna este kilenc-tíz körül elég gyakran villamos, képes lennék felszállni rá, de egy megállóért se jegyet lyukasztani, se ellenőrt kockáztatni nem érdemes, inkább találnom kell valami szépet, otthonosat, gondoltam tegnap, ami felülírja bennem a szorongató érzést: sivatagban járok, és fogytán az ivóvíz. De hiába néztem körül, nem akadt bele a tekintetem semmi szépbe, otthonosba (a távolban állt egy terebélyes juharfa, de mire odaérek, gondoltam, kiszárad a lelkem); a lámpa hamar zöldre váltott, ennek örültem, de semmi garancia nem volt arra, hogy legközelebb sem kell hosszú percekig ácsorognom a zebra előtt (Debrecenben nagyon lassan váltanak a lámpák, és nagy ráhagyással lehet csak elindulni), más kapaszkodóra volt szükségem. Ekkor láttam meg a fiút egy csapat lány körében. Nyúlánk, törékeny alkat volt, hosszú haja a feje búbján összegumizva, az arca szokatlanul sápadt, szinte fehér, nem túl helyes, inkább csúnya, mégis vonzó a tekintetnek, az enyémnek legalábbis az volt. Valamit bohóckodott a lányoknak, és a lányok mosolyogtak, én pedig óhatatlanul is velük mosolyogtam, mint a kisbaba, aki együtt nevet a családdal, bár nem tudja min. Ez az, gondoltam. Ennek a bohóckodásnak az emléke lesz az, ami legközelebb segít átkelni azon a kietlen vidéken, a Bem téri kereszteződésben.
Anyu ma egy hónaljtámaszos négykerekű járókerettel (ún. rollátorral) masírozott a folyosón, egy ujjal sem kellett hozzáérnem. Kanyarodni is tud egyedül. A tüdeje tiszta, az óránkénti felültetés, felállítás meghozta a gyümölcsét, már csak a katéter miatti baktériumokat kell kimosni a húgyhólyagjából (betadinos nátrium-kloridos oldattal) - infúzióban kapja), ha ez sikerül, megúszhatja az újabb (harmadik) antibiotikum-kúrát, és pénteken (legkésőbb hétfőn) hazaengedik. Én ezalatt az idő alatt Székelyudvarhelyen leszek. Mire visszatérek, Anyu már a saját otthonában lesz. Hiányozni fog a kórházi tejberizs.
| |
| 815. | [tulajdonos]: ... | 2022-05-16 11:02 | Ez a város nem szeret engem, a szép részei sem, jutott ma eszembe. Idegenként kezel, mintha nem rendelkeznék valami titkos azonosítóval. Ha belépek, azonnal felharsannak a riasztói. Lég- vagy liftaknákon keresztül kell beügyeskednem magam a fontos helyekre, kötélen ereszkedem le több emelet magasságból, lógatom le magam, fejjel lefelé, mint Tom Cruise a Mission impossible-ben. Megteszek mindent. De a szeretetéért nem fogok kuncsorogni. Utáljon, ha akar.
Anyut most vitték tüdőröntgenre. Tonhalas krémet evett jó étvággyal. | |
| 814. | [tulajdonos]: "úgy-nézz-ahogy-legelőször" | 2022-05-16 01:03 | 2022. május 16.
Hűségem a széphez. A zeneihez, főleg. De minden máshoz is, amit szépnek találok, filmekhez, festményekhez, helyszínekhez, kedvenc tájaimhoz, városrészekhez, olvasmányokhoz. "A szép az, amit nem látsz kétszer." Az idézet állítólag Baudelaire-től származik (a Romlás virágai-hoz passzolna.) Jól hangzik, de szerintem nem igaz. Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni? Ami szép az szép. Nem folyik el, mint Dali órái csak attól, hogy újra és újra gyönyörködünk benne. És ha épp a sokadik gyönyörködésnél dobban meg úgy a szívünk, mintha először látnánk/hallanánk? A Budaőrsi Sportcsarnokban, ahová úszni járunk, rendszeresen zajlik valamilyen meccs, többnyire kézilabda-bajnokság. Harsognak a szurkolók dudái olyan dobhártyaszaggató agresszivitással, amit sose értek: miért nem a saját hangjukat hallatják, erősödne a hangszáluk, izmosodna az ádámcsutkájuk. Ma korábban végeztünk, mint szoktunk (el kellett érnem a Debrecenbe tartó utolsó IC-t). Én értem ki hamarabb (mint mindig). Az előtérben leültem egy padra horgolni. Még elő sem vettem a horgolótűt, amikor felkaptam a fejem: a sportteremből ezúttal nem a fülsértő dudák hangja hallatszott ki, hanem valami egészen más. Hangszerek, férfi énekhang, tenor, többször elindítva, leállítva. Aztán egyszer csak felzengett a női kórus, mint egy vulkánkitörés. A Psalmus Hungaricus első tételének lezárása. Még ilyen csodát! Nem először hallottam, de soha nem találtam ilyen hátborzongatóan szépnek. Valami baj van?, kérdezte a férjem, amikor meglátott.
2022. 05. 13.
A Nagytemplom előtti villamosmegállóban (odáig gyalog mentem az állomásra menet) egy jól táplált süketnéma pár ácsorgott egymással szemben. A kezükkel beszélgettek. Annyira vonzották a tekintetemet, hogy akaratlanul is megbámultam őket. Igazából a szökőkút mellett gitározó fiút hallgattam elfacsarodó szívvel, valami ismerős dallamot játszott elektromos gitáron, Santanát vagy hasonlót, nem tudtam rájönni, hogy mit, és ettől, vagy mástól, majdnem elbőgtem a magam. A süketnéma párt már csak akkor vettem a tudatommal is észre, amikor a fiú egy puszi után benyúlt a lány lába közé, majd üzekedő mozdulatokkal mutatta, mit szeretne vele csinálni. Utána kajánul felém nézett, mint aki azt kérdezi: na, ehhez mit szólsz, te kíváncsi. Lehet, hogy nem kíváncsinak nevezett magában, hanem nyanyának. Vagy vén ribancnak. Egyszer már neveztek így, a 17-es villamoson egy bedrogozott srác, mindenféle mást is a fejemhez vágott, hogy mit csinál majd velem, ha leszállunk, csak mert egy pillanatra beleakadt a tekintete az enyémbe, az utasok rettegve néztek maguk elé, én is lesütöttem a szemem, mint egy kutya, de ez ott a Nagytemplom előtt nem jutott eszembe. Ellágyulva néztem a kézzel-lábbal-ágyékkal beszélgetőket, és a fiú elmosolyodott, de akkor már egy néger fiú érdekelte. Mutatta a lánynak a karján: ez még nálam is sötétebb bőrű.
A villamoson megbüntettek az ellenőrök (rendőröket írtam előbb) négyezer forintra, mert a jegy, amit Anyutól kaptam pár hónapja, már nem volt érvényes. Felment az ára, és az enyémet még a régi áron vette Anyu (vagy a húgom). Akkor ezek sem érvényesek?, mutattam fel a többi jegyet. Nem azok sem. Igazolvány, csekk, három munkanapon belül postán kell befizetni. Még elértem a vonatot.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 813. | vajdics: kieg. | [tulajdonos]: ... | 2022-05-13 11:38 | | Anyu szerint a kórházi koszt ehetetlen. A sós ételek nem elég sósak, az édes túl édes. Én eszem az ő ebédjét, ő az enyémet (a Bapista Szeretetszolgálattól rendelt, házhoz szállított étel, korán reggel érkezik, úgy melegen, illatosan hozom be a kórházba, finom, és változatos, én sem tudnék sokkal jobbat főzni). A kórházi ételből a kedvencem a tejberizs, csütörtökön mindig az van, alig várom. Az ittlétem alatt szénhidrát-függő lettem. Tegnap vacsora előtt még egy fagyit is bevágtam. Cukormentes eperfagyit édes tölcsérben (Száz forintos felárral.) Ha így folytatom, a diabetológián kötök ki. De legalább nem kell hozzá messzire mennem, csak átsétálok az udvaron. | |
| 812. | [tulajdonos]: ... | 2022-05-13 11:20 | „Pokoli mulatság úgy járni-kelni idegenben, hogy a szájak lármája közönyösen hagy bennünket, s mi kukán meredünk mindenkire, aki megszólít. Micsoda előkelő magány ez, barátaim, micsoda függetlenség és felelőtlenség. Egyszerre csecsemőnek érezzük magunkat, gyámság alatt. Valami magyarázhatatlan bizalom ébred bennünk a felnőttek iránt, akik bölcsebbek nálunk. Hagyjuk, hogy helyettünk beszéljenek és cselekedjenek. Aztán mindent elfogadunk, látatlanul, illetve hallatlanul.” –írja Kosztolányi az Esti Kornél-ban (Kilencedik fejezet). Már csak az a kérdés, mit tekintünk „idegen”-nek. Idegenben járni-kelni, öt forintért semmit (se) venni.
Anyu ma hajnalban sült oldalasról álmodott. Mama sütötte neki, szép pirosra egy nagy lábasban, de mire evett volna belőle, felébredt. Reggelire megevett egy olivás kiflit, amit még két napja kívánt meg estefelé. A középső húgom élettársa munkaidőben ugrott át vele a nyomdából a kórházba, miután jeleztem a húgomnak, hogy Anyunak hányingere van, és egy kis levesen kívül semmit sem tudtam beleimádkozni még délben sem. Felültetni sem tudtam, pedig óránként kellene ülnie tíz-húsz percet, mert a tüdeje vizenyős lett a sok fekvéstől (hétfőn röntgenezik). Két napjig újfajta antibiotikumot kapott (Rocephim), valószínűleg attól émelyeg. Ma reggel már nem kapott antibiotikumot, a hányingere elmúlt, így (k)úszhatott be az álmaiba a sült oldalas. Süssek neked? Ne süssél, úgyse tudnám megenni, de álmomban megettem volna. Nem élvezted volna, Anyu, álmunkban nem érzünk ízeket, illatokat sem. Én éreztem a sült oldalas illatát. Biztos? Nem biztos, de olyan szép piros volt.
„A démoni legjellemzőbb megnyilvánulási formája a beszéd nélküli működés, a hallgatag cselekvés. Az önmagába zárt magány.” Írja Heller Ágnes (Két epizód Shakespeare és Kierkegaard szellemi kapcsolatáról). Látom magam kívülről. A beszűkült gondolkodás féligáteresztő falait. Ahogy a távoli háború zaját és a madárcsicsergést kiszűrve csak azt engedik át, ami a robotszerű működéshez feltétlenül szükséges. Ma a Tescó-ba menet leszólított egy erdélyi cigányasszony. Ne haragudjál már, csíksomlyói vagyok, nem segítenél megmondani, merre jutok el az állomásig? Először azt hittem, pénzt akar kérni, de a szövege elaltatta az éberségemet: megmondom, bár én sem debreceni vagyok, innen ezen az úton tovább kell haladni egy jó darabig, aztán jobb, ha újra megkérdezi, magyaráztam, és már mentem volna tovább, de az asszony újra megszólított: ne haragudjál már, még akarok tőled valamit kérdezni, mondta, és a szatyrából elővett egy zacskó fehér zoknit. Meg tudtam volna ölni. De csak széttártam a karomat: "köszönöm, nem", és ott hagytam. Este egy csapat szerenádozó gimnazista jött velem szemben, narancssárga virágfűzér lógott a nyakunkban, mint a tahitieknek. Máskor mindig nosztalgiával nézem az érettségizőket: olyan éretlenek! Most teljességgel hiábavalónak éreztem a viháncolásukat.
"Én is éreztem már hajlamot arra, hogy szinte démoni módon kötelezzem magam, hogy erősebb legyek, mint amilyen valójában vagyok". (Søren Kierkegaard)
Sok mindenben kételkedem. Egyben nem: ha anyám vízben fuldokolna, nem adná fel egy pillanatra sem, addig kapaszkodna belém, amíg mind a ketten le nem süllyednénk a tó aljára. Ez persze, csak képletesen igaz, hiszen nem tud kapaszkodni, mert pont a kezét nem tudja használni. De valamije akkor is rám zárulna. Szétnyithatatlanul. Ha életben maradnék is: örökre ott ücsöröghetnék vele a tó mélyén. Talán csak a saját mérhetetlen önzőségem mentene ki onnan.
Azt hittem, fogyni fogok. Első nap nem ettem szinte semmit. Másnap is alig valamit. Harmadnap rászóltam a testvéreimre, hogy legalább addig ne beszéljenek pelenkaügyekről, amíg vacsorázom. Akkor miről beszéljünk, kérdezett vissza a kisebbik húgom. Kint ültünk az udvaron. Lágyan sütött az alkonyati nap. Anyu akkor még a traumatológián feküdt, csak etetési időben járhattunk be hozzá egy-egy fél órára. Jó, akkor beszélgessetek, én bemegyek a házba, mondtam. Hideg volt odabent, és sötét. Egy hét elteltével éppen vacsoráztam, amikor a kisebbik húgom figyelmeztetett, hogy Anyu emésztésének egész hetes alakulását ecsetelem részletekbe menően. Ja, legyintettem, már nem zavar, ha evés közben beszülünk róla; azt is kibírnám, ha hullák között kellene vacsoráznom, sőt, talán még emberhúst is képes lennék enni, csak hogy ne legyen üres a gyomrom. Legalább az ne.
| |
| 811. | [tulajdonos]: ... | 2022-05-11 13:21 | Nem hiszem Istent,
hanem tudom. Azt hiszem,
hogy ez kölcsönös.
(Fodor Ákos)
Nos, én tudatlanabb vagyok, mint Fodor Ákos. Csak abban bízom, hogy Isten nem az. Már csak azért is, mert kezdek kipurcanni. Még jó, hogy rajtam a maszk, amikor a fertőtlenítős kézmosás közben tükörbe nézek, különben nem tudnám elviselni a látványt. Csak reménykedni tudok, hogy Isten másként lát. A maszk alatt. És még lejjebb/beljebb.
20-án Székelyudvarhelyre utazom a fiúkkal. Ez éltet.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
