NAPLÓK: Más, és mégis ugyanaz
Legutóbbi olvasó: 2024-03-28 18:17 Összes olvasás: 1631642. | [tulajdonos]: Zalán Tibor | 2017-09-11 15:56 |
Azt hittem akar valamit tőlem az Isten. Az ég alja előbb halványpirosan felderengett, majd haragosvörösre tágult, lilára; a barna összes árnyalatát átélette később velem. S akkor, amikor a legsötétebb felhőcsík már feketére váltott, a hajnalcsillag is megjelent.
Azt hittem, gyalog jössz majd elém, lassan lépsz, hogy a háttérderengésben is felismerjelek, legyen az örömre időm, mígnem odaérsz hozzám. Nem szólsz, hogy ne kelljen válaszolnom, épp csak megérinted köszönés - képpen a számat. Puhán nyúlsz értem és továbbra sem mondasz semmit, hang nélkül vezetsz.
Azt hittem, belépsz a házba, kenyeret szelsz, mert látod, hogy éhezem, szégyenlősen levetkezel is, de semmit se rejtve előlem, az ágyra dőlsz és kínálod magad, gúny vagy könyörgés nélkül : hogy vibrálsz ebben a fölkínálkozásban, és én megértem, mennyit vártál és nem lesz fontos hogy közben én is vártalak, s hogy időnk hol tévedt el velünk.
Isten előbb, a felhőtömbök... Azután Te és az út... Végül a ház - az otthon álma...
Mostmár hagyjatok magamra mind!
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!