Más, és mégis ugyanaz: Györei próza

 
2727 szerző 34433 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Haraszti Ágnes
  Kanál
Új maradandokkok

Konta Ildikó: csíkok (jav.)
Nyári László: Valkűr
M. Kiss Gábor: Te a fű és (La mentha)
T. Kiss Melinda: ... bocsátás
Karaffa Gyula: Maholnap
Mészáros László: Madárka
Bakos Fanni: félelemből
Iványi Judit: apám koboldjai
Kosztolányi Mária: visszaszámlálás
Petz György: Kérdezésben (K. Eszternek)
FRISS FÓRUMOK

Petz György 1 órája
Nagy Katalin Erzsébet 5 órája
Várkonyi Miklós 6 órája
B. Szabó Károly 7 órája
Kemény István 8 órája
Bakos Fanni 9 órája
Gyors & Gyilkos 15 órája
Mórotz Krisztina 15 órája
Nagyító 17 órája
Tiszai P Imre 18 órája
Szakállas Zsolt 18 órája
Szilágyi Erzsébet 1 napja
Bak Rita 1 napja
Tóth Tamás 1 napja
Kovács Joci 1 napja
Paál Marcell 1 napja
Gulisio Tímea 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
Ványai Fehér József 1 napja
Karaffa Gyula 1 napja
FRISS NAPLÓK

 fejlakók 4 órája
Bölcs-i 7 órája
nélküled 8 órája
Frady Endre 9 órája
Árny a fényben 10 órája
Volt egy pillanat 10 órája
vérfarkasnapló 12 órája
Bossi alkotásai 14 órája
Gyurcsi 17 órája
P 23 órája
akvamarin 1 napja
2018 az újrakezdés éve 1 napja
Tépő Donát: Repülési Magasság 1 napja
Baltazar 1 napja
Felvil.levelek (feladó:random) 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Más, és mégis ugyanaz
Legutóbbi olvasó: 2018-01-18 04:36 Összes olvasás: 3933

Korábbi hozzászólások:  
36. [tulajdonos]: Györei próza2017-08-20 11:09
Vonzanak és taszítanak apám naplói. Beleolvasok, megelégelem, elteszem, kis idő múlva újra előveszem, érdekel, kíváncsi vagyok, mit ír. Ha olyan részhez érek, amelyik taszít, elfáradok, zsibbadni kezd a tarkóm. Mintha abroncs fogná körül a fejem. Becsukom a naplókat, elrakom, napokig-hetekig feléjük se nézek, aztán váratlanul megint vonzani kezdenek, közeledem, végül kézbe veszem az egyiket, óvatosan kinyitom, lassan olvasom, zsibbadás vagy inkább enyhe áramütés a tarkómon, most jobban bírom. Lüktet a fejem. Elhárítanám sokszor azt, amit olvasok. Taszítás és vonzás. Főleg taszítás. Nem kell apám élete. Elutasítom. Semmit sem tudok vele kezdeni. Bénulttá teszi ez a felismerés a napjaimat. Öszszeszorítja valami a fejem. Elhagyom a lakást, kimegyek az utcára. Szédelgek, vánszorgok. Az életet nem tudom elhagyni. Apámat nem felejthetem el. Nálam vannak a füzetei. Öltönyét hordom. Érvénytelen kétszázötven forintját őrzöm. Leveleit olvasom. Szenvedését átérzem. Istenét nem követem. Azt sem tudom, milyen volt az ő istene, kiben hitt? Női szentjeim nincsenek. Semmiféle szentem nincs. A feleségem beteg. Alszik.
"Benne lenni a könyvben - írja Jabès - annyi, mint azt mondhatni: a könyv az én világom, hazám, háztetőm és rejtvényem. A könyv az én lélegzetem és nyugovásom."
"Életem és sorsom tartalmát könyvekből értettem meg" - írja apám. "A könyv számomra mindig a titkok nyitja. S a velük való foglalkozás, a könyvtárosság nekem nem hivatali elfoglaltság, hanem mágikus szenvedély, alkimista kísérletezés."
Ki adja vissza, apám, életed utolsó 20 évét? Ki adja vissza életed utolsó 13 évét? Az utolsó fél évet? Ki vette el? Én nem. Ki hoz vissza a halálból? Ki eszik helyetted? Ki vágja le a kenyér héját, ki simítja ki a nadrág élét, ki hallgatja a híreket helyetted? Én nem. Nem vágom le a kenyér héját, nem simítom ki a nadrág élét, nem hallgatok rádión, soha, híreket.
Hányszor láttalak ágyad szélén ülni?! Lábadat egy zsámolyra tetted, öledben konyharuha, kis lábosból kanalazod a levest. Ebédelsz. Miután megetted, megtörlöd a konyharuhával a szád szélét. Aprókat köhécselsz. Egyet-kettőt nyelsz vagy krákogsz. Hányszor láttalak így ülni! Összeszorult a szívem. Kivittem a konyhába a lábost. Behoztam a főzeléket vagy tésztát vagy krumplipürét. Eszegettél. Lábad mamuszban a zsámolyon. Szemüveg. Megtörlöd az orrod. Nagyon lassan hajtod össze a zsebkendőt. Gondos mozdulatok. Türelmes vagy. Én nem. Gyerek és mégsem gyerek. Öreg és aggastyán és majdnem magatehetetlen, fogatlan férfi, és mégsem férfi, apa és férj és nagyapa, és egyik sem. Kicsoda? Senki? Minden? Kortyolod a teát. Sok cukorral szereted. Nem túl édes? Nem. Beveszed a gyógyszereket. Hányszor kell még leírnom ezt a jelenetet? Az ágy szélén látlak ülni mindig, alsóingben, pizsamában és mellényben, katéterrel a lábad közt.
Apám titkos naplóinak a megtalálása és elolvasása azt jelenti, hogy mindaz, amit eddig írtam, érvényét veszti? Hamis? Eldobhatom? Mindent elölről kell kezdeni?
Maradék erejével a nőkre gondolt. Őket kereste, őket vélte látni, mintha őket tapintotta volna fogyó erejével. Elsuhanó alak az ösvényen, ami a szomszéd házhoz vezet. Iskolába siető lány. Szőke. Van? Volt? Visszatér az első szerelem. Hasonlít? Jön, siet az utcán, felé, már rohan, ölelésre tárja a karját. Nem. Csak képzelgés, fekve, betegágyban, egyedül, magányosan. Mégis megvannak a nők. Hol? Pontosabban megvannak a testek, a bőr, a karok, a haj, a lábak, a váll, a szem, a nyelv, pihék, anyajegy, szempilla, száj, mell. Beteljesülés nélkül halt meg, erőtlenül, aki erős volt a vágyban és a képzeletben. Nem hanyatlott le, mert fel sem emelkedett. Éveken át vízszintesen feküdt. Első szerelmét várta. Csöngessen be! Menjen oda az ágyához! Térdeljen le! Ölelje át! Nem csönget be senki. Elmezavar? Összetettebb. Több. Más. Köd? De hiszen tisztán lát. Nem. Nem érez tisztán. Kusza és zavaros, amit érez. Ellentmondásos. Ság, ség.
Anyám rendbe hozta, illetve rendbe hozatta a Kavics utcai lakást. Festés, mázolás, parkettacsiszolás, lakkozás, takarítás. Egy kárpitossal áthúzatta apám ágyát. A pizsamákat, az orvosi papírokat és a megmaradt gyógyszereket kidobta. Ragyog a lakás. A szőnyegek a helyükön. Tálkában cukorka. Képek a falon. Dísztárgyak. Kétezer könyv. Jó kis lakás a Rózsadombon. Lehetne élni benne. De nem lehet. Apám nem engedi, nem hagyja.
Anyám elkezdte kigépelni apám naplójából azokat a részeket, amelyeket (így mondja) szépnek tart. Főleg azokat a bekezdéseket, amelyekben apám isten áldását kéri unokájára, illetve imádkozik érte.
Anyám esténként templomba jár. Ez is újdonság az életében. Érdeklődéssel figyeli az éneklő, térdeplő és áldozó embereket. Felajánlást tesz. Imádkozik. Gyakran jár a temetőbe. Rendben tartja a sírokat. Megszabadítja őket a gaztól.
Újra kell kérdezni: mit akart apám? Megismerni és megérteni saját magát. Egyszerűnek hangzik, mégis a legnehezebb, a legbonyolultabb feladatok egyike. Nem ment, nem sikerült. Nagyon akarta. Éjjel-nappal töprengett, gondolkozott. Kimerült, elfáradt, de nem pihenhetett. Ez volt a munkája, tulajdonképpen a fő foglalkozása. Beleroppant. Nem bírta. Belebetegedett. Ezt nevezte talán ő "emberi elméje megtöretésének" naplója ajánlásában. Isten sem segített.
Görcsös, merev, magányos, okos, ugyanakkor buta, művelt, olvasott, nagyra törő, ugyanakkor kicsinyes. Szokások rabja. Rögeszmés. Lázadni nem mer, inkább engedelmes. Tűr. Békés, bár belül háborog. Babonás. Szeme olykor villámot szór a dühtől a levegőbe. Ettől a nézéstől ijedtem meg gyerekkoromban, még Újpesten, annyira, hogy sírva fakadtam. Egyetlenegy ujjal sem nyúlt hozzám az apám, de a nézése rettenetesebb volt, mint ha megvert volna.
1949-es naptárában találtam a következő idézetet: "Mindenki a maga módja szerint álmodja az életet. Én könyvtáramban álmodtam az álmot és ha majd üt az óra, hogy elhagyjam a világot, azt óhajtom, Isten könyvekkel megrakott polcaim elől, létráimról szólítson magához." (Október hónap, 15-e, szombat. Kék tinta. Közel a 30. születésnap.) Eltelik 50 év, és könyvekkel telezsúfolt polcok alatt fejezi be az életét apám. A fenti idézet a naptároldal szélén piros golyóstollal meg van jelölve. Könyvek alatt meghalni - ez sikerült neki.
Idegen világba lépek be, ha kinyitom apám valamelyik naplóját és olvasni kezdem. Nem az én világom. Ellökném magamtól, de nem tehetem. Szavai, mondatfűzése, gondolatai nem az enyémek. És mégis az enyémek. Küzdelmei, vonzódásai, lányok, színésznők az enyémek is. Ahogy hozzájuk ér, simogatja őket, becézi nemi szervüket - ezek nem az én mozdulataim. Mégis. Az enyémek is. Így csináltam? Így csinálom? Nem. De. Könyvekből kimásolt több száz idézetéhez semmi közöm. Mégis. Kézírásához semmi közöm. Én nem így írtam naplót. És ezentúl már sehogyan sem fogok. Nem akarok többé naplót írni. Elég volt. Mégis.
Tíz szót írt fel apám, megszámozva, egy kartonlapra, még az 50-es években. A számára legfontosabb szavakat jegyezte fel. Ezek egész életében foglalkoztatták, tőlük sohasem tudott (és nem is akart?) megszabadulni. A tíz szó apám helyesírásával: 1 metafizika, 2 apokalipszis, 3 erósz, 4 daimón, 5 mágia, 6 mitosz, 7 géniusz, 8 orpheus, 9 képzelet, 10 alchimia. Nekem ezekhez a szavakhoz nem sok közöm van. Nem az én szavaim. Az én szótáramban nem szerepelnek. Alig ismerem őket. Nem tudom, pontosan mit jelentenek. Apám tudta. Ismerte és kutatta őket. Tartott tőlük, sőt félt. Hatalmaskodtak fölötte, rátelepültek, néha fojtogatták, néha megkergették. Nem hagyták békén. Hazudtak neki? Becsapták? Vagy szerették őt? Kinevették? Bolondot csináltak belőle? Apám vonzódott hozzájuk. Akarta őket. Tíz szó uralkodott fölötte, de ő nem tudott úrrá lenni rajtuk. A szavak legyűrték, legyőzték, maguk alá temették, apám fuldoklott, nem tudta kordában tartani őket. Ficánkoltak a szavak, s ahelyett, hogy megszelídültek volna, még jobban megvadultak, ahogy telt-múlt apám élete. Nekem nincs is 10 olyan szavam, ami meghatározhatna engem, illetve mások az én szavaim. Nincsen szavam. Nem készítek listát, mint apám, nem állítok fel sorrendet, nem dicsekszem velük, de nem is szégyellem őket.
Anyám szorgalmasan gépeli a naplókat reggelente. Vásárolt egy használt írógépet. Ír. Ő is ír. Pontosabban másolja apám mondatait. Nem tud szabadulni tőlük. Kimásolja az imákat. Dolgozik, küzd, szenved, ócsárol, prüszköl, sír.
Ha olyan könyvet tudnék írni az apámról, amelyben nincsenek görcsök, erőlködések. Amelyben nem nyögök, nem vagyok merev. Görcsös volt az én apám, és egész életében erőlködött. Idős korában sokszor hallottam őt sóhajtozni. Merev volt. Hogyan írhatnék róla simán, gördülékenyen? Mi sohasem voltunk könnyedek. Nehézkesség, vaskosság - ez jellemző ránk. Bohém szerettél volna lenni, apám. Valljuk be: nőcsábász. Nem lettél. Nekem szántad ezt a szerepet? Tudod jól: apád valósította meg, nem a fiad. Olyan szerettél volna lenni, mint az apád. Persze titokban. Én nem akartam olyan lenni, mint te. Apád elhagyott, anyád elhagyott. Apád elment otthonról mulatni. Napokra-hetekre eltűnt. Elfogyott a pénze. Fölakasztotta magát. Nekem is fogy a pénzem, pedig nem járok mulatni. Itthon rostokolok, és rólad töprengek egész nap és egész héten.
Szétroncsolt idegrendszerrel nagyon nehéz érvényeset mondani. Nem, nemszétroncsolt idegrendszerrel, hanem beteg, rossz, rosszul működő, beteges, nem teljesen egészséges idegrendszerrel nehéz érvényeset mondani. Van valami kétségbeejtő, mérgezően letargikus és süllyedő iránya az életnek.
Megtörténhet a legrosszabb: nemet mondunk az életre. Anyám (apám halála után 10 hónappal) nemet mond apámra. Nemet mond az együtt, pontosabban az egymás mellett leélt 50 évre. Még asszonynevétől is szeretne megszabadulni. Sír. Apámat most ravasznak, gőgösnek, magát pedig áldozatnak tartja, aki teljesen kiszolgálta a férjét. Teljesen és fölöslegesen, mert a férj nem szerette a feleségét. Most így érzi, így gondolja. Apám naplói, ismétlem, sok mindent megváltoztattak, felborítottak. Feje tetejére állt a világ. Fejjel lefele lóg sok minden. Fordítva kell nézni őket. Mint ahogy apám is fordítva nézte a szoba bútorait, amikor Újpesten fejen állt. Szerette, ha a fejébe áramlik a vér. A megváltoztathatatlanba kellene beavatkozni. Talpra! Én nem szerettem bele gyerekkoromban a fejenállásba.
Apám barna színű, vonalas, spirál füzetével szemben ülök. Méricskéljük egymást. Ez a legelső időskori napló. Egyszer már átfutottam. Nagyjából tudom, mi van benne. Nézzük egymást. Én és a füzet. A füzet és én. A legelső bejegyzés: 1980. november 1. Én 1980 szeptemberében nősültem másodszor. Hogyan tudom használni ezt a füzetet? És tud-e kezdeni velem valamit a füzet? Mire jutunk mi ketten? Harcolunk? Megbékülünk? Nem lehet egy füzettel beszélni. Nem tudok apámnak válaszolni. Nem tehetek semmit. Olvasok. Hallgatok. Néha felszisszenek.
"Halottak napja. Zord idő. Kisebb-nagyobb pelyhekben hull a hó, mintha be akarná temetni a még dús zöld-sárga lombozatot... Halottak napja. Egyik nap, kora reggel már eltemettem magamat. A szoba hirtelen átalakult halottas veremmé, mintha egy kriptában feküdtem volna. A világot már korábban eltemettem. Egy verőfényes reggelen egyszerre csak megláttam, hogy ez a világ valóban árnyékvilág. Minden, ami bimbózott, nyílt, ragyogott, egy pillanatra elborult, és minden, amit láttam, egy hatalmas temetőnek része volt!"
"Miért írom ezeket a feljegyzéseket, élőholtan? Hiúságból, irodalmárkodásból? Vagy azért, hogy időnként csakugyan magamba lássak? Hogy amiben csak lehet, megadjam Istennek azt a dicsőséget, amit én most adni tudok? Hogy visszaidézzem az abonyi tanyán eltöltött (drága, drága) időt? Hogy élvezzem az írás boszorkányos megszállottságát?"
"Határhelyzetben vagyok - háromszorosan is. Határhelyzet élet és halál (csaknem féltem leírni ezt a szót!) között. Határhelyzet a normalitás és az őrület között. Határhelyzet a korlátozott mozgás és a (teljes?) bénultság között. Szobafogság. Itt együtt van mind a négy fontos dolog, ami Hamvas Béla szerint egy lakóhelyet jellemezhet: egyház, fegyház, kórház, őrültek háza."
"Agyam termése? Semmi se volt, ha csak a kioperált, s a most esetleg kiújuló daganatot nem veszem termésnek."
Egymással szemben két füzet: az enyém és az apámé. Mind a kettő kinyitva. Az övé 1980-ban íródott, az enyém húsz évvel később íródik. Ő végére ért a füzetének, én nem tudom, hogy végig tudom-e írni a sajátomat. Apám golyóstollal írt, én ceruzával. Ő meghalt, én élek.
Nem volt társa a földön. Nem volt idevaló, erre a világra. Nem volt közénk való. Idegen maradt számunkra, és mi is idegenek maradtunk az ő számára, mindvégig.
Györe Balázs : Halottak Apja /részlet/
Csak úgy, szeretem.

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: umrn  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: ca1r  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-01-16 21:04 F. Orsolya
2018-01-14 09:30 Sági Ferenc Dénes
2018-01-10 20:58 paricska
2017-11-29 06:51 Gyurcsi
2017-11-02 17:58 Vezsenyi Ildikó
2017-10-29 11:27 szekszelvesztő
2017-10-22 10:13 ekszszerkesztő
2017-10-17 21:14 furim
2017-09-26 06:03 Kármin Lili
2017-09-19 08:36 Tiszai P Imre
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-01-18 00:29   Napló: fejlakók
2018-01-17 23:15   új fórumbejegyzés: Nagy Katalin Erzsébet
2018-01-17 22:05   új fórumbejegyzés: Várkonyi Miklós
2018-01-17 21:58   új fórumbejegyzés: Nagy Katalin Erzsébet
2018-01-17 21:53   új fórumbejegyzés: Várkonyi Miklós
2018-01-17 21:36       ÚJ bírálandokk-VERS: Nagy Katalin Erzsébet Magyarázom anyámnak a depressziómat (párbeszéd)
2018-01-17 21:13   Napló: Bölcs-i
2018-01-17 19:53   Napló: nélküled
2018-01-17 19:22   Napló: Frady Endre
2018-01-17 19:12   új fórumbejegyzés: Várkonyi Miklós